Szijjártó megrótta a világot! - Az indok sosem jutna eszébe!
Szijjártó Péterre állított kommunikációs szakemberek kedden nagy ötlettel álltak elő és a mindenre kapható célszemélyük már mondta is bele az éterbe.
Szijjártó levelet írt német kollégájának, mert 30 éve lett aláírva a magyar-német barátsági szerződés
A magyar külügyminiszter szerint Magyarország készen áll a következő 30 évre is.
Szijjártó egy orosz tévének nyilatkozott: „Most mindennél nagyobb szükség van a párbeszédre”
Úgy véli, ehhez nem csak a nyugati média kérdéseit kell megválaszolni.
Hatalmas tockos Szijjártótól Lázárnak, de az is lehet, hogy megint nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal
Miközben Lázár János ménesbirtokot vezető fideszes politikus tűzzel-vassal irtaná a Magyarországon működő multinacionális kiskereskedelmi láncokat, addig a kormány bőkezűen osztogatja az adóforintokat ezeknek a cégeknek.
Szijjártó Péter atomenergiával küzdene a klímaváltozás ellen
Atomenergia nélkül lehetetlen elérni az európai és a globális klímacélokat – írja a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalán.
Juszt László: ne felejtsük el, hogy Ecuadorral nincs kiadatási egyezmény....! - Ecuador kért, Szijjártó adott
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára.
Kövekből épül a mérföldkő - "Aki rossz fényt vet mit arat?"
Sűcs Róbert Gábor alábbi bejegyzése a groteszk legjobb örkényi hagyományit követve mutatja be a NER felelőtlen olykor már csak önmagukért való hazugságait, amelyek nyilvánvalóan a saját tábornak(szektáénak) szólnak, mert aki nem elvakult hívő azonnal felismeri a hazugság hegyeket.
Szijjártó: „Jó reggelt, bejelentéssel indul a nap!”
A külgazdasági és külügyminiszter szerda reggeli videóját azzal a közérdekű információval kezdi, hogy az egész világ küzd a koronavírus ellen.
Keddtől Andorrába is bármely vakcinával beoltva lehet utazni
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a mostani a 28. kétoldali megállapodás a vakcinaigazolványok kölcsönös elismeréséről.
Álhír tudósítónktól! Szijjártó: Hadat üzenünk a pedofil Izlandnak!!!
Ma ismét sajtótájékoztatót tartottak a közvéleményt érdeklő legfontosabb kérdésekről.
Szijjártó szeretné, ha márciusig minden engedélykérelmet beadnának Paks II. ügyében
Bár decemberben már volt itt a Roszatom vezetője, Alekszej Lihacsov januárban ismét hazánkba látogat. A külügyminiszter szerint nagyon fontos, hogy a beruházás az előkészítési fázisból a megvalósítási fázisba kerüljön.
Szent-Iványi István: szégyen - teljes mellszélességgel a kazah elnyomók oldalán!
Szijjártó Péter, aki 2020 áprilisában díszprofesszori címet kapott a legjelentősebb kazahsztáni egyetemen, a magyarok folyamatban lévő evakuálása kapcsán bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a nap folyamán beszélt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel, akit szolidaritásáról és részvétéről biztosított a halálos...
Szijjártó Péter: Az orosz légierő menekíti a Kazahsztánban rekedt magyarokat
Az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépe felszállt Almati repülőteréről, fedélzetén hat magyarral, illetve családtagjaikkal - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő délelőtt a közösségi oldalán.
Szijjártó, a -kerítésen belüli- Vasember - Az ember, aki "naponta 36 órát dolgozik a hét nyolc napján (...) aki pedig kételkedik, az nem igaz magyar..."
A HírTV szerkesztői gondoltak egy nagyot és merészet és rákéredzkedtek Szijjártó Péter külügyér göbzijére bemutatni, hogy milyen emberfeletti meló az, amit kizárólag értünk tesz ez a "főnyeremény" nap, mint nap.
Szijjártó: két magyar állampolgár még szombat este elhagyhatja Kazahsztánt
Két hazatérni szándékozó magyar állampolgár még szombat este elhagyhatja Kazahsztánt – írja az MTI a külgazdasági és külügyminiszter szombati közleménye után.
Tizenegy magyar állampolgár kérte, hogy menekítsék ki őket Kazahsztánból
A rendkívüli állapot kihirdetése óta egyre nagyobb a felfordulás az országban.
Szijjártó Péter megint nem bír magával - Tovább mélyíti az árkot hazánk és Ukrajna között
Elfogadhatatlan, hogy a kijevi kormány a kelet-ukrajnai kihívásokat mintegy okként használja fel a nemzeti közösségek, így a kárpátaljai magyarság jogainak folyamatos csorbítására - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO külügyminiszterek rendkívüli értekezletén pénteken.
Szijjártó: 530 ezer adagnyi vakcinát ad Magyarország Bangladesnek
Ez Magyarország második legnagyobb tételű vakcinaadománya a külügyminiszter szerint.
Szijjártó bejelentette, utazhatnak a magyarok a Seychelle-szigetekre
Keddtől hatályba lépett a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről szóló egyezmény a két ország között. Az utazásra a beoltott állampolgárok mehetnek, és a vakcina típusától függetlenül egy negatív PCR-tesztet is produkálniuk kell repülés előtt.
Szíjj László megszólalt Szijjártó Péter jachtos utazgatásáról
Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa a Portfoliónak adott interjút, amelyben többek között Szijjártó Péter jachtos utazásairól is beszélt.
Használatba lép a kormány által vásárolt teherszállító gép: Kína és Budapest között jár majd
A WizzAir hetente háromszor fog megfordulni a géppel Magyarország és Kína között – jelentette be szombaton Szijjártó Péter.
Rákérdezett a CNN, hogy mit értett Szijjártó azon, hogy az USA bele akar avatkozni a magyar választásokba
A külügyminiszter korábban a Financial Times-nak nyilatkozott erről, most a CNN kérdésére azt válaszolta, hogy ebben a térségben megszokott, hogy keletről és nyugatról is megpróbálják befolyásolni az eseményeket.
Megérheti Szijjártóval fotózkodni – 32 milliót kapott Rúzsa Magdi cége
A Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt működő Eximbank a művésznő lelkes támogatója.
Szijjártó Peti és a magyar egészségügyi ellátás valósága
Szijjártó Péter külügyminiszter Jordániába látogatott a napokban, ahol 400 ösztöndíjat ajánlott fel fiataloknak tanulás céljából és átadott 10 lélegeztetőgépet ajándékba.
Így kezdte a napot Szijjártó fotósa! - Mert a háttérember is ember......
Az egy dolog, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter sportos alkat, ha esik, ha fúj, ha itthon van, ha elszólítja a haza, fut.
Nem jön több keleti vakcina: sem orosz, sem kínai oltóanyag szállításáról nem tárgyal a kormány
Vajon mi történhetett?
Szijjártó Pétert barátságrenddel tüntette ki Putyin
A külgazdasági és külügyminiszterünk nagy elismerést kapott az orosz elnöktől.
Szijjártó: Brüsszel célja beteljesíteni a Soros-tervet
A Soros-terv végrehajtását látja Szijjártó Péter abban, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó finanszírozni a magyar határkerítés és határvédelem több mint 500 milliárd forintos költségét.
24.hu: jóval több vakcinát adományoz afrikai országoknak a magyar kormány, mint amennyiről Szijjártó beszélt
Három afrikai országnak adományoz AstraZeneca és Sinopharm-vakcinákat a kormány.
Szijjártó szerint Európában lenézik a magyarokat és a lengyeleket
Közép-Európa lehet az új világgazdasági korszak egyik legnagyobb nyertese a stabilitásnak, az észszerű gazdaságpolitikának és a nemzeti érdekre fókuszáló biztonságpolitikának köszönhetően – mondta az MTI tudósítása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Magyar-Lengyel Üzleti Fórumon.