Propeller

Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben

Átadták pénteken a felújított gyalui várkastélyt, mely az Erdélyi Hagyományok Alapítvány irányítása alatt kulturális központként működik. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ünnepségen úgy fogalmazott: az alapítvány és a kastély "magyarságunk megőrzésének" eszköze.

Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel

Vitézy Dávid szerint öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez.  

Új ötlettel állt elő Gyurcsány pártja: vitacunamit akarnak a Fidesszel és a Tisza párttal

A DK közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét hívják vitára.

Lehet, hogy pszichólogus kell majd? – Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak

A pénztárcára nézve megrázó összeállítást készített a Pénzcentrum. A balatoni árakat járták körül és azt találták, hogy  meglehetősen húzósak büféárak: simán lehet 5200 forint a rántott csirkecomb, 3990 forint a pizza, és akár 700 forint egy gombóc fagyi.

Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két gyalogost Pécs belvárosában – írja a police.hu.

Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság

Vizsgálati fogságba helyezte szombati döntésével a bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság a Robert Fico miniszterelnök ellen szerdán elkövetett fegyveres merénylettel gyanúsított és a támadást követően a helyszínen őrizetbe vett, lévai illetőségi Juraj C.-t.

Magyar Péter letiltotta a politikustársait a nyilatkozattól? – A Telex szerint rejtegeti a nyilvánosság elől az EP-jelöltjeit

Olyan emberek képviselhetik Magyarországot az Európai Parlamentben, akikről gyakorlatilag semmit sem tudunk – írja a Telex.

Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk

Az elmúlt 13 évben megnégyszereződött a dolgozó nyugdíjasok száma Magyarországon a KSH adatai szerint – olvasható az ATV portálján.

Gyurcsány óriási hatást gyakorolt Szentkirályi Alexandrára, aki most rémálomként beszélt róla

A Fidesz főpolgármester-jelöltje a Blikk talk! vendége volt. Meglepő állítással rukkolt elő: a Gyurcsány-érában, azért lépett be 2005-ben a Fidelitasba, mert úgymond szembe jött vele a valóság.

Ungár Péter burkoltan, de nagyon beszólt a Partizánnak, és Dobrev Klárának

A közösségi oldalán Ungár Péter reagált a Partizán által szervezett EP-listavezetői vitára, ahová azokat a pártokat hívták meg, melyek a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint legalább 3,5 százalékos támogatottsággal rendelkeznek, így az LMP nem vehetett részt.

Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona

7,6 millió hongkongi dollárért (mintegy 350 millió forint) kelt el egy árverésen az a szalvéta, mellyel a 13 éves Lionel Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget az FC Barcelona.

Újabb műtéten esett át Robert Fico – így van most a szlovák kormányfő

Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi...

Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos

Magyarországon tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók.

Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint az akkumulátorgyárak sérülékennyé tették a magyar gazdaságot.

Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc

Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették.

Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása

Az elektromos rollerek és seagwayek egyre népszerűbbek Magyarországon, de ahogy növekszik a használatuk, úgy merülnek fel újabb kérdések a biztonságuk és a felelősség kérdéskörében is.

Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit

A héten jelent meg "A 100 leggazdagabb 2024" című kiadvány, amely számba vette, hogy miként alakult Magyarország leggazdagabb embereinek listája. A kiadványban a „gazdaglista” mellett tizenegy politikai elemző szavazatai alapján összeállítottak egy befolyáslistát is. Két ismert politikus hatalmasat „esett”.

Új fegyver a kampányban – Vitézy Dávid brutálisan ledobdta a cukiság bombát

Vitézy Dávid, az LMP és a civilek által támogatott fölpolgármester-jelölt régóta szívügyének tekinti az állatvédelmet. Ma meglepő képet posztolt, hogy ezt a világ – és persze a választók – tudtára hozza.

Orbán Viktort a főnökéhez küldték – Éles bírálatokat kapott a kormányfő

Deutsch Tamás és Magyar Péter nélkül vitáztak európai parlamenti választási listavezetők. Dobrev Klára szerint Orbán Viktornak szólnia kellene a "főnökének", hogy hagyja abba a háborút.

Kicsoda valójában a szlovák kormányfő elleni merénylet elkövetője?

Családja nem tudja, miért lőtt rá Robert Fico szlovák kormányfőre a lévai Juraj Cintula, aki többkötetes szerző, költő a civil életben. Egyik publikációjában élősködőkként írta le a romákat, korábban egy mára már megszűnt szélsőjobboldali paramilitáris szervezettel is kapcsolatban állt. A rendőrségről kiszivárgott...

Katonai kiképzést tart 12 éves gyerekeknek Moszkva mellett Kirill pátriárka egyháza

A Moszkvához közeli Opalika Erzsébet-temploma az ukrajnai háború veteránjai által tartott katonai kiképző órákat kínál, melyekre már 12 éves gyerekek is jelentkezhetnek. Az orosz ortodox egyház, s annak vezetője, Kirill pátriárka régóta Putyin elnök szövetségese, az ukrajnai háború elkötelezett támogatója. Az Orbán-kormány...

"Magyarország Kína lábtörlője" – Kemény kritikát kapott az Orbán-kormány

Hogy Magyarország képes Kína lábtörlőjeként szolgálni Európába? – tette fel a kérdést egy amerikai republikánus szenátor Hszi Csin-ping látogatása miatt.

Fontos határidő közeleg: Kedd éjfélig még eldöntheti, kinek adja szja-ja egy százalékát

Egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról – keddig lehet beadni az adóbevallást.

Azahriah is elmondta véleményét Magyar Péterről és Nagy Ervinről

A 22 éves Azahriah, vagyis Baukó Attila egy hét múlva a Puskás Arénában koncertezik – nem is egyszer –, ám előtte még Friderikusz Sándornak elmondta, mit gondol a Magyar Péter-jelenségről.

Új campust nyit a Debreceni Egyetem – Nem is akárhol

Új campust nyit a Debreceni Egyetem (DE), az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a felsőoktatási intézmény és a város vezetői.

Csak győzze követni – Jégeső után napsütés

Pénteken szupercella radírozott le több megyét jégesővel, ma már napsütés lesz.

Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa

Bár továbbra is intenzíven van, mindenre emlékszik Robert Fico miniszterelnök.

Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve

Izgalmas nap volt ma Pécsett, mikor két csoport esett egymásnak késekkel, lapátokkal és macsétával. A vitának végül egy gázolás vetett véget.

Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás

A szakértő szerint nem lesz probléma idén a munkaerő megtalálása a Balatonon, mert a vendégmunkások majd feltöltik azokat a munkahelyeket, ahol a magyaroknak túl sokat kellene fizetni.

Figyelmeztet a szakértő – Erre rámehet a mezőgazdaság

A Klímapolitikai Intézet legfrissebb jelentése szerint 2024-ben forró és száraz nyárra kell számítani, ami súlyosbíthatja a mezőgazdaságra gyakorolt nyomást.