Már 22 éve dr. Lukács Lajos a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatója és egyben matektanára. A helyiek elégedettek a munkájával, de a fideszes többségű önkormányzati testület ezt másként láthatja, ugyanis le akarják váltani – írta a NOL.hu.

A Fidesz lépése miatt Megvédjük a Bányait néven Facebook-oldalt hoztak létre, amin keresztül ma délután 16 óra 30 percre flashmobot szerveznek az iskola elé. Az oldal adminisztrátora, Soós Eszter azt mondta a lapnak, már öt évvel ezelőtt is közösségi összefogás kellett, hogy Lukács maradhasson, mert csak egy évre akarták kinevezni. Hogy mi lehet az oka annak, hogy ennyire szeretnék eltávolítani az igazgatót, arra Soós nem tudott válaszolni. Mint elmondta, csak személyeskedő pletykákat hallott, de azokat nem kívánta idézni.

Az iskolaigazgatói posztra egyébként egyedül Lukács pályázott, ezt pedig a KDNP-s alpolgármester terjesztette a testület elé csütörtökön. Minden ellenzéki képviselő egységesen támogatta a pedagógust, ám a kormánypártiak – döntésüket nem indokolva – kivétel nélkül tartózkodtak a szavazástól.

Az önkormányzat sajtószóvivője, Takács Valentina azt mondta a Népszabadság megkeresésére, hogy a tartózkodás oka, hogy a politikusok szerint demokratikusabb lenne, ha több jelölt közül választhatnának a szavazáson. Így szerintük a támogatás hiánya nem Lukács Lajos személyének szólt. Takács azt is kiemelte, véleménye szerint nem szerencsés, hogy már második alkalommal kísérik lakossági megmozdulások ugyanannak az igazgatónak a kinevezését.

A Kliknek egyébként nem kötelező figyelembe venni az önkormányzat döntését, annak jóváhagyása nélkül is kinevezhet igazgatót.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
@szandokan: Az a baj, hogy ezt a kormányban is így csinálják. Pofára és párthűségre megy a dolog nem szakértelem szempontjából. Pedig ott az egész ország sorsa a tét nem egy iskoláé.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Vajon melyik nem tanárnak való senkiházinak kell a beosztás ???
szandokan
@Mobil123: Tőlünk 20 km - re is leváltották a magyar iskola igazgatóját, csak mert Mszp - s volt. Nem szoktam a Fideszt bírálni gyakran, de ez rossz lépés volt, mert akit a helyére tettek, az mindennek való, csak nem igazgatónak. Persze ítélkezni sem akarok, mert a legmélyére nem látok a dolgoknak, de amennyire én ismertem, jól végezte a munkáját, és a diákok is szerették.
Freewolf
Tudtommal igazgatót nem közfelkiáltással a Duna jegén kell választani!
picike
22 év méltósággal vonulj el , sok voltál jó voltál akkor is elmehetsz tőlük hiába tüntetsz lejárt az időd (ez az én véleményem ) majd meglátod nincs győzelem ujra
Hellcat
@szandokan: Az a baj, hogy ezt a kormányban is így csinálják. Pofára és párthűségre megy a dolog nem szakértelem szempontjából. Pedig ott az egész ország sorsa a tét nem egy iskoláé.
soljanka
Nálunk ez úgy volt, hogy a diri kapott egy e-mailt szerdán, hogy hétfőtől nem ő az igazgató.
Azóta meg már a helyette odaültetett sem az. (Mondjuk őt nem is sajnálom.)
De aki meg helyette lett nem is pedagógus végzettségű. Most végzi a táltosképzőt, addig meg a szokásos "megbízott" dumával főnök.
Én meg többet teszek félre, mint amit kerestem otthon. Hobbiból meg tanítgatok - és tisztességesen megfizetik.
szandokan
@Hellcat: Tudod, minden párt saját maga felé húz, ezzel nem is volna baj, csak szakember legyen az illető.
Hellcat
@szandokan: Engem sem zavarna a dolog ha tényleg szakemberek ülnének mindenhol. Azt viszont remélem te is elismered, hogy ez a fidesznél nem így van. Abszolót látszik hogy nem értik a dolgukat.
szaboria1
@szandokan: Pedagógus rokonaim sajnos tapasztalatból tudják nem a megfelelő embereket nevezik ki. Szakmailag sincsenek a helyzet magaslatán a mostanian kinevezett vezetők.
szandokan
@Hellcat: A pártszimpátia alapján való döntés valóban nagyon erős a Fidesznél, ezt elismerem.
szandokan
@szaboria1: Ez nem kizárólag a pedagógusoknál van így. Talán egyszer majd túllátok a saját életemen is, de hogy mikor, azt még nem tudom.
szaboria1
@szandokan: Sajnos több téren is kezd így lenni.
Hellcat
@szandokan: A szakmai hozzánemértést is nyugodtan elismerheted.
-Tömeges kivándorlások
-Áfacsalás, amcsi kitiltás, brókerbotrány...mind hozzájuk köthető
-Külföldi megítélésünk nagyon rossz...tehát a külpolitikánk egy rakás szar.
-Nincs felelősségvállalás semmiért, mindent másra fognak
-Nincs belső felelősségrevonhatóság. Hiába tesznek feljelentéseket, a saját korrupt rendszerük el is kaszálja azokat
-EU-s pénzek ellopása miatt leállítják a forrásokat. Ne mondd nekem, hogy a 10x es túlárazás "szakszerű"
Lehetne még sorolni hirtelen ennyi igrott be. Értelmes embernek tartalak és szerintem ez már neked is böki a csőrödet.
eszegfu
Kivágta a "rezet" az önkormányzati sajtószóvivő, legalábbis nálam: "...demokratikusabb lenne, ha több jelölt közül válogathatnánk..." - ez az oka a kormánypárti testület tartózkodásának.
Ha csak 1 ember -- a mostani igazgató -- pályázott, az miért nem demokratikus?! Meg tudná ezt valaki nekem magyarázni?
Freewolf
@eszegfu: Igen, meg tudom magyarázni!
Mikor Mészáros Lőrinc nyerte a 33 milliárdos gátépítési tendert itt toporgott mindenki, hogy bunda, pedig nem volt több pályázó! Tessék, meghallgattatott a másik oldal is és már több pályázót akarnak! Ilyen rövid idő alatt ilyen bomba sikert! :-)
bretagne
Én már nem is izgatom magam. Öt éve ez történik minden posztra az övéit nevezik ki. Micsoda dolog ez? És nem költői kérdés. Így került posztra a rezsibiztos a bokszszövetség élére, Kocsis a kézilabdások élére. Mikor szégyenlik el már magukat???
nezelodo
Tényleg, milyen jó, hogy a fidesz demokráciáért kiált, meg több szereplős pályázatért! Megható, csak azt nem értem, hogy a közbeszerzésnél, földpályázatoknál, a fidesz elnökének a megválasztásánál stb miért nem rinyáltak a többes jelölés lehetőségért? Még a felcsúti önkormányzati választáskor is majdnem magukhoz nyúltak a Váradi indulása miatt, aztán mégsem magukhoz nyúltak. Kilóg a lópata dakotáim, de nagyon.
EGO
Semmi köze az önkormányzati testületnek a KLIK iskoláihoz!!!
Január
@EGO: Akkor teljesen felesleges beleszólnia az önkorminak ebbe a dologba.
Toby
Gecisztánban nincsenek csodák és furcsaságok.

Kell a hely annak a csókos birkának, amelyik még a budin is azt nyögi szoruláskor, hogy "csak a fidesz...csak a fidesz...segíthet rajtam..."
justhpeter
Csak a lényegét adja a fidesz. Mindenhova az ő embere kell, akkor is, ha már kiesett a parlamentből, akkor is ha semmihez sem ért. A fideszben nem furcsa ha valaki a gyógypedagógiáról lesz igazgató, hiszen a hívek nagy része is ezen a szakon végzett. Ezért nyalnak be mindent.
EGO
@Freewolf: Nem ehet! Semmi közük hozzá! A KLIK intézmények államiak!
Lackó50
Ez már tipikusan hasonló a régi Rákosi rendszerre. Ők is simán kinevezték Kovács István sztahanovista esztergályost vállalati igazgatónak. Hogy nem értett hozzá?? Az nem probléma. Beíratjuk egy Népi Kollégiumba és majd a párt megmondja neki, hogy mit kell csinálni. A lényeg, hogy hithű kommunista legyen. Majd beletanul. (Vagy mégse??) Hány ilyen volt az 50-es években. Csak jelentenie kellett a felsőbb szinteken és már minden meg is volt oldva.
Desischado
@Freewolf: De nem is fideszes haveroknak!

Nyilván nem hajlandó gazsulálni! Az, hogy minden bizonnyal kiváló szakember lehet, az a fidesz bagázsnak nem szempont! Undorítóak!
Freewolf
@Desischado: Te ismered, mert én nem?
eszegfu
@Freewolf: 14:30 Magyarázatod nem igazán "ül"... Mészáros a Békés Drénnel konzorciumban pályázott erre az EU-s pénzre (melyet év végéig be is kell fejezni) és meg is nyerte. A bökkenő, hogy a Békés Drénnek van "tekintélye" és tapasztalata az ilyenfajta munkákban...és láss csodát: rászabták a tenderkiirást, tehát más pályázó a beadásig sem tudott eljutni! Tehát itt a pályázat feltételei voltak antidemokratikusak (mert pontosan tudták, hogy más nem felel meg). A feltételek között nem a szakmaiság volt, amit nem lehet teljesiteni, hanem (és most hasraütök) mondjuk foglalkoztatotti létszám, vagyis valami egészen egyszerü dolog, ami csak a Békés Drénre jellemző. Igy volt egyedüli pályázó és egyben nyerő is. Visszatérve az iskolaigazgatóra... itt a pályázati kiirás "demokratikus" lehetett, mert azt senki sem gondolhatja, hogy a régi igazgatóra irták ki, akit a testület nem akar ujra! Ez abból is látszik, hogy szakmailag, felkészültségben, de akár tapasztalatban is rendelkező egyetlen "kormánypárti szimpatizáns" sem volt a pályázók közül.
Freewolf
@eszegfu: Egy pályázatnak nem kell "demokratikusnak" lenni. A szoci érában a szoci jelölteket hozták helyzetbe. Tetszettek volna nyerni, most nem ez lenne!
eszegfu
@Freewolf: Csak költői kérdés: miért nem is kell demokratikusnak lennie egy pályázatnak? Talán azért, hogy ne egyenlő eséllyel induljanak, vagy még esélyük sem legyen? A "szoci érában" nem volt pályáztatás! Továbbá elenyésző volt a "kisiparosok" száma, csak állami vállalatok voltak. Egyébként pedig tapasztalatom alapján: ha kifogy valaki az érvbből, akkor csak a "tetszettek volna nyerni" marad...
Freewolf
@eszegfu: A szoci érát Horn, Gyurcsány és Bajnai vonatkozásában említettem. Akkor szoci volt az iskolaigazgató és a szoci közeli cégek nyertek tendert. Most fidesz éra van, hát ők nyernek! Elég régóta ilyen ez a sport nyugaton is! A grippen tenderről gondolom hallottál! Tehát a tetszettek volna nyerni a magyarázat a felvetésedre, nem kibúvó! Tudod, tudni kell ám érvelni! :-)
JAJMÁR
Nem attól demokratikus egy igazgatóválasztás, hogy mennyien pályáznak, hanem a kiválasztástól.

Ugyanis a törvény a döntés jogát az önkormányzatoknak adta, akik ezzel vissza is tudnak élni. (Újabban ez már a miniszternél van?)
A pályázatban a leendő ig. bemutatja a szakmai terveit, és azt véleményezi az összes dolgozó, és a pedagógusok és a szülői közösség, de még a diákönkormányzat is, Ha ők elfogadják, - a szakma, és az oktatás aktív résztvevői - akkor, hacsak valami komoly oka nincs, a döntéshozóknak illik kinevezni.
Ha mégsem a támogatott embert nevezik ki, hanem valaki mást, annak nem szakmai, hanem egyéb, személyes, netán politikai okok vannak. .
Ez tapasztalat.

Az is tapasztalat, hogy az így kinevezett igazgató nem lesz sokáig az. Ezek a közösségek, akik fölé kényszerrel odatesznek valakit, könyörtelenül elbánnak vele.
( 3 év alatt 2 igazgatót sikerült elzavarnunk, úgy, hogy hátra se néztek. .)

Jó esetben a döntéshozók a véleményekre alapoznak.
eszegfu
@Freewolf: 8:37 Kösz. az "oktatást"! Egy élmény Veled beszélgetni!
Freewolf
@eszegfu: Nem gúnynak szántam, csak gondolom te is ismered az összefüggést a mosdóra és a törölközőre! :-)
mate03
@Freewolf: Áruld már el! Miért kell egy jól működő iskolában,ahol az igazgatót tisztelik és szeretik! Új direktort kinevezni!? Próbáld nekem megmagyarázni,mert én nem értem!
Freewolf
@mate03: Hidd el én sem tudom! Van egy rossz beidegződés viszont! Minden munkahelyen a munkáltató vesz fel téged és nem az ügyfelek! Gondolom a KLIK szeretné a gyeplőt a kezébe visszavenni! Biztos vannak szempontjaik és azoknak nem felel meg a jelenlegi direktor, gondolom!
Bercifiu
Az általam leadott szavazat alapján a képviselőt nem azzal bíztam meg, hogy az életemet megkeserítse, hanem azzal, hogy az érdekeimet képviselje, nem pedig a csókos haverokét.
mate03
@Freewolf: Látod! Ezért utálom,a Magyar oktatási rendszert!
Desischado
@Freewolf: A fideszt ismerem. Aki nem az ő nótájukat fújja, az közellenség. Amúgy nagyon szép az avatarod!
Freewolf
@Desischado: Könnyű ellenségeket találni, csak ezzel egy baj van. Mi lesz, ha az ellenség is megtalál téged?
kukac50
A Fidesz nem tűri meg az értelmes oktatást,csak a diákok butítását támogatja.
Szakmai szempontokat sehol nem vesz figyelembe csak politikait.
Desischado
@Freewolf: Ha rám célzol, én biztos nem bújnék el, mint a vezíred!
Freewolf
@Desischado: Bújkál Orbán? Ez új hír nekem! :-)
Desischado
@Freewolf: Pedig nem újdonság. Gyáva féreg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.