Szolnokon felröppent a pletyka, hogy Simicska Lajos üzlettársa, a Közgép Zrt. vezetője árulja magyarországi érdekeltségeit és családjával együtt az Egyesült Államokba költözik – írja a Népszabadság.

A Szolnokon élő milliárdos a Népszabadságnak elmondta, hogy

“a történetből egyetlen motívum igaz: valóban az USA-ba költözik a családom, de mindössze egyetlen évre, mert mindkét gyerekünk egy ottani iskolában fog eltölteni egy tanévet. Fontosnak tartjuk a nyelvtudást, s azt, hogy más közegben is megméressék magukat.”

Pedig a lap azt is tudni vélte, hogy meg is vásárolt egy ottani étteremláncot, hogy új életet kezdhessenek. 

A városban a lap szerint az a mendemonda is tartja magát, hogy könyvelők garmadája dolgozik azon, hogy a milliárdos vagyonát kimentsék az országból.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Nyerges vontató Amerikába megy. Gondolom viszi a vagyonát is amit a keményen dolgozó kisemberektől vettek el, aztán majd jól elfelejt visszajönni.
Habony Londonba, g vicctor kommunista spicli elvtárs meg Svájcba jár elég sűrűn.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Na ezt se látjuk többé. Az ország milliárdjaival szépen lelécel. Tudja, hogy 2018 után kattanna a bilincs.
Vizual
Hát ez tőle függetlenül is folyik szerintem. Mindenki menekül aki 5 éven belül lett milliárdos...meg a cselédség. Látjuk, hogy a tejelő vállalkozásait is eladta Orbán veje, és amiről még nem tudunk...DE nagy sz@r lehet nekik.
Grafix69
Szerintem ez egyértelmű , simán ég a talaj a lábuk alatt aztán menekülnek , biztosan van miért.
pbalage
a fideszesek talicskán tolják ki a pénzt az országból.
nemjoezigy
Ezt mivel magyarázza a hrg, meg a többi kdnpfideSS-es féreg?
A szegények kivándorlására, -oh bocsánat,- tanulmányútjaira van magyarázat, de a gazdagok ilyetén tetteit, mint ez mivel magyarázzák?
+ a vagyonok átcsoportosítását, készpénzesítését, pl: az uralkodókhoz tartozó csányi, a részvényeinek tömeges eladásával és a szintén az uralkodókhoz tartozó tiborc a cégeinek eladásával...
nemjoezigy
@dr. prédikátor: "A cikk nem található"
bakegya
És AMERIKA tárt karokkal várja az QUESTORBÁNIA KORRUPT HAVERJAIT!!!-mért nem
Keletre húznakÍ??-Az EU ADAKOZÁSSAL TELI HÁTIZSÁKOKAT KÉREM LETÉTBE HAGYNI-egy szál gatyába lehet távozni.
nemjoezigy
@dr. prédikátor: Kössz! így már jó!
nemjoezigy
@dr. prédikátor: Első olvasatra igazat adok nekik, főleg azért mert az otp működése -szerintem is- kollaborált és kollaborál (a legrosszabb értelemben) a kormánnyal. Közösen csinálták a devizás bűnözést is.
human
@nemjoezigy: Orbán rövidre zárta a történetet. Aki korrupciót emleget az irigy a "sikeres" üzletemberekre.
karma1
Ha ezt a pletyit meghalljak Amerikaban, akkor akar jobarataink, akar szovetsegeseink, de sztem csak-csak "Tart karo'kkal" fogjak oket ott fogadni, akar hoznak lovet, akar nem...

Szoval, fideszes elvtarsak, mire is ez a nagy sietseg?
Fradigege
Jól kigömbölyödött a zsírdisznó.
Dr. Felipe
Nyerges vontató Amerikába megy. Gondolom viszi a vagyonát is amit a keményen dolgozó kisemberektől vettek el, aztán majd jól elfelejt visszajönni.
Habony Londonba, g vicctor kommunista spicli elvtárs meg Svájcba jár elég sűrűn.
Tényfeltáró
@Grafix69: Nem csak hogy van miért, van miből. Nem vitás, süllyed a hajó.
A keményen dolgozó kisemberek meg a fedélközben, bezárva. Na ők lesznek majd igazán bajban.
Desischado
Szerintem is érzik már a süllyedést, és láthatólag igyekeznek lassan felhúzni a nyúlcipőt. De ha nyerges Amerikába megy, ott gondolom, szivesen látják. Vagy mégsem?
bakegya
@Desischado: Amerika elég nagy,az igazán nagy zsiványok is jobban elférnek benne!
Nekünk magyaroknak,mint megtapasztalhattuk egy kettő is mennyit árthat.
Kicsinál minket ez az egy fidess -körösztös maffia is rendesen,már nem csakkk bel,de kül ügyesen is,ha orbán teknős még sokáig a cölöp tetején lesz tartva.
human
@Desischado: Tudod itt csalással, visszaéléssel milliárdokat lophattak össze, mert fideszes a főügyész. Elég pénzük van hozzá, hogy Amerikában úgy fogjanak vállalkozásba, hogy ne kelljen áthágni a törvényeket. Ott ugyanis azt is elítélik, aki tudott korrupcióról, de nem értesítette a hatóságokat.
Tehát ezt az országot kifosztották és viszik a lóvét egy másik országba amit már megkímélnek aljasságuktól.
Levendula
Egyre több a milliárdos. Tegnap egy győri milliárdosról szólt a hír, ma meg erről.
Ismerősöm pécsi milliárdosokról beszélt nekem, akiknek csarnokokat tervez. De akik az alkalmazottaiknak havi 80 ezer forinttal kiszúrják a szemeiket. Mert megtehetik. De meddig?
Mert nem elég a milliárdosoknak egy csodajárgány. Több is kell. A hülegyerekének is kell kettő, mert annak sem elég egy. Meg a feleségeknek, akik BMW X6-ossal mennek a két utcányira lévő műkörmöshöz... Mert megtehetik...
evacica
nem fája a szívem Nyergesért, legfeljebb azokért a szegény emberekért akik most állás nélkül maradnak, hogy Nyerges felszámolja itteni érdekeltségeit! Nem vihetné magával a többi banda tagot, főleg a "főnököt"? Mennyivel jobb lenne ennek nyomorult országnak nélkülük!
Szép Károly
Addig kell kimenekíteni a vagyont, amíg rá nem jönnek az eredetére!! Igaz Zsoltika!! Csak az én összes ingóságom kérem vissza !! Tudod miért te szemétláda !!?? (1997. június 16. Rákóczifalva..)...Nincs elfelejtve !!!
mate03
@human: Egy biztos! Nyerges nincs kitiltva Amerikából! Nem tudom,lehet hogy Simicska is követi üzlettársát!? A (fideszes)vezérek,mikor akarnak menni?Vagy rajta vannak a tiltó listán!?
hetöndöe
Nyerges az Usába,Qrbán lánya svájcba.Milyen érdekes,hogy ezek a szarháziak is mind a rothadó csúnya ántidemokratikus országok felé tartanak.Miért nem mennek Oroszországba,vagy Azerbajdzsánba,ha már így preferálják a keleti nyitást?
Desischado
@human: Tartok tőle, hogy helyesen látod a dolgokat.
kukac50
Menekülni kell hiszen süllyed a hajó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.