Bezáratta a teakonyhákat a jegybanki vezetés, ételt sem vihetnek be a Magyar Nemzeti Bank épületébe a dolgozók, és ezt ellenőrzik is – írja a hvg.hu.

A lapnak nyilatkozó forrás szerint egy levelet kaptak, ebben indoklás nélkül arról tájékoztatták őket, hogy ezeket a helyiségeket megszüntetik és tárgyalókat alakítanak ki helyettük.

A hírek szerint elindult egyfajta mószerolás is, voltak, akiket arra utasított a főnökük, hogy vizsgálják át a hűtőket és akinek megtalálják az ételét, azt jelentsék. Mindezt azért, mert egyenesen tilos ételt bevinni az épületbe.

A hvg.hu megkérdezte a jegybankot is a dologról, akik nem is tagadták a teakonyhák bezárását, mindezt pedig úgy magyarázták, hogy:

„A munkavégzési helyek környezetében található további étkezési lehetőségeket is figyelembe véve indokolatlanná vált a jegybank épületében található nagyszámú, ételek melegítésére és fogyasztására szolgáló teakonyha fenntartása, ide értve a vezetői teakonyhákat is, így e helyiségek funkciója 2015. június 1-től megváltozott.”

Az ott dolgozók már arra is gondoltak, esetleg ezzel a lépéssel akarják elérni, hogy inkább a jegybankban lévő büfékben fogyasszanak és költsenek.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@szaboria1: Inkább a xartolcsyé, vagy valamelyik mamelukjáé...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Jóléti KFT na ebbe is benne van Vajna keze.
papa.49
@szaboria1: Inkább a xartolcsyé, vagy valamelyik mamelukjáé...
Clavigo
...és miért nem b@ccca pofán valaki ezt a ferde szemű f@ccfejet ?? Uzsonna helyett...
szaboria1
@papa.49: Meg néztem és Vajna nevét adta ki. Annyi tevékenység van felsorolva, hogy meg untam a végére lemenni.
papa.49
@szaboria1: Erre már csak azt lehet mondani ,,akadjon meg a torkán,,...
tudom nem szép, de amit itt művelnek az se!!!
Hari
Vajon ki üzemelteti azt a büfét ? Van tippem. Megint léptünk egyet előre a szabadság jogok útján. Nehogy már azt hidd, hogy azt eszel, ami csak ugy az eszedbe jut, majd amit MI eléd rakunk, mert itt demokrácia van ! Rendnek kell lenni, ezért szükségesnek tartom az országos kiterjesztését, és az alaptörvénye felvenni. Ez óriási mértékben segítené a tervszerű gazdaság irányítást, és az egyre növekvő el élelmiszer pazarlás megszüntetését. Megint valamiben világ elsők vagyunk
Vizual
Már itt tartunk. Hogy enni is csak úgy lehet, ha azt a FIDESZ adja. Szép világ és csak fokozódik. Erre is van idejük. Gondolom Matolcsy állítja össze az étel rendet, mit ehet egy MNB-s zseni. !
verum
Minden lehetséges módon érvényre juttatják a hatalmukat.
Hja kérem, már nem liberális, hanem illiberális társadalomban élünk. Ez van.
zöldszem
Tessék mondani lehet venni "gyümölcsöt" is? őőőőő izé, szóval narancsot!?
Lassan bevezetik az egyenruhát, amit majd egy kijelölt butikban lehet megvenni!?
Olyan izgató lesz, ha majd mindenkinek narancssárga bugyogója lesz.:)))
A fiúkon narancssárga gatya!!:)))Jé, nem is kell másik ruha, ha rész akarnak venni a ... felvonuláson.
nezelodo
@zöldszem: Az egyik hitbizományban csak egy bizonyos francia autómárkát volt ajánlatos vásárolni a köz szolgáinak és közalkalmazottainak. A régi olasz kedvenc odalett, ami után sem vámot sem egyéb fizetendőt nem fizetett be a tulajdonos fideszes fütyi a forgalmazott "vasak" után. Tíz év múlva hozta haza a kalandvágyó ifjú demokratát az Interpol, és azóta nem hallani a pártbeli sikereiről.
eszegfu
Hát tényleg nagy szemétség! Ehhez jön még az étkezési jegyek "szigoru" elszámoltatása! Ez ugye elvileg ugy történik, hogy a dolgozók által ténylegesen levásárolt, azaz beváltott étkezési jegyeket összegyüjti a büfé és mondjuk hetenként (de megteheti naponként is, csak irtó sok az adminisztráció) elszámol az MNB felé. Ha rendben van az elszámolás, akkor utalja át a büfének. Itt ELŐRE átutalja az étkezési utalványok értékét a büfének, mert pontosan tudja össz. milyen értékben adott dolgozóinak utalványt. Tehát a büfé olyan bevételre tesz szert, ami még nem is realizálódott. Viszont elszámoláskor "gáz" lenne, ha az utalványt nem vásárolják le a dolgozók, mert akkor nem tudnak "szigoruan elszámolni", nem rendelkeznek annyi beváltott utalvánnyal, amennyi összeget már előre megkaptak. Hát szerintem pontosan ezért szüntették meg a minikonyhákat!
Fradigege
A büfét egy csókos stróman üzemelteti nem nyilvános vagy nyilvános(tökmindegy) pályázaton jutott hozzá. Ezek a dolgok sortűz után kiáltanak.
JAJMÁR
Micsoda észjárás, és ezt mind kitalálni, ehhez páratlan jellem kell. Most mondja valaki, hogy nem érdemel meg minden elismerést ez a fura szemű ember.
A jellemzést gondoljátok hozzá, de abban nagy!
JAJMÁR
Micsoda észjárás, és ezt mind kitalálni, ehhez páratlan jellem kell. Tényleg sokat érdemel ez a fura szemű ember.
JAJMÁR
Bocsi, megviccelt engem a gép, ezért van 2x elküldve :)
JAJMÁR
@Fradigege: 10:11 Elég lenne két újjal - nem kellene az egész kezet összekenni - a gallérjánál fogva felemelni, és átültetni a megfelelő helyre.
eszegfu
@JAJMÁR: Szerintem most a kezed "beelőzte" a gondolatodat!:))))
JAJMÁR
@eszegfu: Összevissza ugrál a kép, időnként lefagy a gép, és van, hogy nem látom, amit leírtam és még is ott van... valami történt itt az éjszaka :)))
Hellcat
Csak a szokásos fideszes patkánykodás.
eszegfu
@JAJMÁR: Jöttek a kis "narancsos" koboldok...:))))
nyanya001
Lassan azt is megszabják, ki mikor, hányszor mehet a klotyóra !
Anna Mária
Remek lehet becsempészni a két vajaskiflit és a klotyón jóízűen elfogyasztani, mert figyel az elvtárs. Morzsázással vigyázni!
zöldszem
@nezelodo: "Tíz év múlva hozta haza a kalandvágyó ifjú demokratát az Interpol, és azóta nem hallani a pártbeli sikereiről." Erről tudod mi jut eszembe?
Hej ha anno (1989. Csehszlovákia) Horn Gyula nem olyan aktív ...
Akkor talán, mi sem hallanánk pártbeli "sikeréről"...lehet, hogy magáról a Fidesz-ről sem...
Anna Mária
@zöldszem: Az tényleg öreg hiba volt Horntól.
zöldszem
@Anna Mária: Nekem mondod?:))) Államellenes bűn volt!
nyanya001
Ha valakinek speciális kaja kell valami oknál fogva, mondjuk
lisztérzékeny annak írásában kell kérni a nagy hatalmú degenerált Matolcsytól,
hogy otthonról hozhasson kaját ?
Idióta seggfejek !
sentinel216
Az ott uralkodó csótányok félnek, hogy máshonnan is odaszoknak a kártevők és nekik nem marad elég mutyi kaja.
Anna Mária
@zöldszem: Hja.
Ezeket én már akkor rühellettem, amikor még eszükbe sem jutott hatalomra törni. Simlis kis minden szaharral üzletelő egyetemista kölykök voltak egytől egyig.
Toby
Amelyik férfi munkatársánál pedig azt észleljük, hogy egyik keze könykékig a nadrágzsebben van,( mint orbánccé, a gecié ! ) miközben a formás hölgyek fenekét nézegeti, annak hátrabilincselik a csuklóit és azonnal értesítik a feleségét, a hölgyek pedig hétfőtől uniszex ruciban kötelesek megjelenni a munkahelyen ! Pont.

Sok-sok puszi: Eltolcsy Jegybankelnök !
Fradigege
Ez a kancsaltörpe vajon miért akadt ki az emberek otthoni kosztján? Valami nagyon durva ÁNTSZ labor is van Nemzeti Bankban. Nem értem az egészet. És a büfés cucca mitől annyira megbízható? Nem gömbölyű ez az egész.
nevemnick
Kérem tisztelettel, én nem hőzöngöm az eltolcsy lépésén. Hogy miért? Van elég pénze az ott dolgozó bagázsnak arra, hogy kifizesse az a napi 4-5000.-Ft-ot a szomszéd (mutyis) étteremben. Na, hát mán ne terjengjen a filléres parizer ,,illata" Nemzeti Bank épületében! Nehogy már a véletlenül betévedt, kilakoltatott devizahiteles a nyálát csorgassa a márvány padlóra...
justhpeter
Ebből látszik, hogy Eltolcsy egy piti, sz@rrágó. Szomorú, hogy egy bankelnöknek kell foglalkozni a dolgozók étkezésével.
Vizual
Az MNB környékén van egy pár nagyon jó söröző és étterem, plusz egy csarnok, kévézok, stb. Nekem a kedvenc helyem a Tüköry söröző étterem volt.
Anna Mária
@Vizual: A Tüköryben a csókakői kolbászleves! Mmm! :)
Anna Mária
@justhpeter: Nem kell neki foglalkozni, csak szólt a fidesz, hogy a havernak kell a büféüzlet. Úgy kell a sok fideszre szavazónak, zabálják csak, amit kötelezően eléjük raknak és élvezzék a besúgóikat.
agnes200
Mibe bele nem szólnak! És ettől most jobb lesz a matolcsynak, hogy mondjuk hétfőn nem lehet bevinni a vasárnapi ebéd maradékot, hanem ki kell otthon dobni a kukába?

És mikor foglalkozik a jegybankelnök értelmes dolgokkal?
Anna Mária
@agnes200: Jobban járnánk, ha Matolcsy lenne a főszakács és olyasvalaki bankárkodna, aki ért is hozzá.
Desischado
Ez tényleg Abszurdisztán! A dolgozók meg egyék csak amit megfőztek! mellesleg, én nem vennék abban a büfében semmit, hanem kint ennék valamit! De ez most kinek kedvezett már megint?
Anna Mária
@Desischado: Lehet, hogy ki se lehet menni ebédidőben, mindenki megkapja a kis golyós láncocskáját a bokájára.
Desischado
@Anna Mária: Ennél a bandánál én már semmin sem csodálkozom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.