Alig több mint 1 hónapja Boross Péter volt miniszterelnök azzal borzolta a kedélyeket, hogy többek közt a menekültek eltérő bőrszínét, illetve genetikai adottságait emlegette egy Magyar Hírlapnak adott interjúban. Ezért az LMP-s Schiffer András bepanaszolta a Médiatanácsnál, akik most eljárást indítanak az ügyben.

A testület azért döntött így, szerintük a szóban forgó médiatartalom alkalmas lehetett a bevándorlókat érintő megtévesztő, sztereotip vélemények felerősítésére, így ezeknek a sajtótermékeknek a vélelmezhetően kirekesztő tartalma hatósági eljárás indítását tette szükségessé.

Azt pedig már csak emlékeztetőül írjuk: hiába kérdeztük meg anno Orbán sajtósát, Havasi Bertalant arról, mit szól a miniszterelnök Boross kijelentéseihez, érdemi választ nem kaptunk.

 

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
@bakegya: Nézd az ujját, vén iszlám terrorista!-:)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Ellenzékben lenni nem azt jelenti, hogy szembe menjen a magyar érdekekkel az idegenek javára!
bakegya
Boros a vén huhogó bagoly,csakkk orbán ,már előzőleg világgá harsogott véleményét tolta meg -
bencemacska
@1magyar: Mióta magyar érdek valakinek a nem indokolt lealacsonyítása?! A közel-keleten már akkor kultúra létezett, amikor a magyarokról még nincs ismeretünk.
Hülyék meg minden kultúrában vannak, az egy isten hívők (monoteista) között is, a több isten hívők (politeisták) között is, meg az ateisták (hitetlenek) között is!!!
zöldszem
@bakegya: Nézd az ujját, vén iszlám terrorista!-:)))
kata53
Vén pojáca! Befoghatná már azt a lepcses pofáját! Össze-vissza beszél! Agyalágyult!
Csizmás Kond
azt se felejtse senki, hogy a nagynehezen kinyögött európai civilizációnak amit főleg a bevándorlókért drukkolók szeretnek hangoztatni pillanatok alatt véget vethet az a tény amit az öreg Boros pár mondatban elmondott.
Clavigo
Boross elvtárs a legjobb "vendéglátós elvtárs" volt Kádár idejében.Hagyni kellene ...Még el kezd magyarázni előbb-utóbb,, a nemzeti Gazdájáról...
wagabund
@Csizmás Kond: 15.15...ilyen rövid, lényegretörő, védőbeszédet mégnem láttam...
...igen, borosss nem fantáziált..
Csizmás Kond
@wagabund: ...tulajdonképpen nem Borost védem, csak az elmondásai gondolkodásra ösztökéltek.Az igaz, hogy kissé nyersen fogalmazott de megszívlelendő.
vukkocska
Nem lesz ebből semmi büntetés, vagy eljárás ellene. Ha jó ügyvédje van, kérni fogja szellemi állapotának vizsgálatát. És akkor nyert ügye van.
1magyar
@bencemacska: Nem értem a kérdést. A magyar érdek az, hogy magyar emberek műveljék a magyar földet és annak hasznából éljenek.
Miért ne vehetné meg magyar ember 3 ha-ig a földet? Nem Mészáros féle nagybirtokokra gondoltam, mert az tényleg brutális.
soljanka
Boross beszámolt már az olajozással kapcsolatos tevékenységéről?
bencemacska
@1magyar: ma, 20:31

Szerinted a hóbagoly a magyar föld eladásáról beszélt? Szerintem neki már annyi van, hogy nem is tudja mennyi!
Fradigege
Felfüggesztett közélettől való ejnye-bejnyét kap.
Desischado
Ez a vén szenilis hülye is osztja itt a nem létező eszét! Ideje lenne visszavonulni! Vagy még nem lopott ez is eleget?
namihami
Itt a példa: A jelek szerint a demencia és az Altzheimer nem válogat, nincs pártkötődése.
Boross bácsi is szembe találkozott velük és a jelek szerint igen közeli kapcsolatba, mondhatnám testi.lelki jó barátságba kerültek.
Ami érthetetlen, hogy a család, barátok vagy párt- és elvtársak miért engedik utcára, vagy ha már szabadon kószálhat, akkor legalább mikrofon közelbe nem kéne engedni.
Vizual
Ez a Boross mindig egy unszimpatikus senki volt. Szélkakas.
kamazuka
Bandi!A minőségjelzőt nem írom ide de lehetne annyi eszed csezdmeg,hogy vészterhes időben az adófizetők pénzét esetleg befizetett adóját még ellenzékből ius tiszteled,és nem mihaszna pereskedésre szóród,szóratod el!

LMP-nél az IQ nuku emberek miért nem isznak ,mondjuk pálinkát,mielőtt megszólalnak?
Akkor éreznék előtte mi a magyar!
Mobil123
Schiffer feljelentette, majd védő beszédet mond nyugi.
dr. prédikátor
Hóbagoly!!! menj az Aranykerékbe oszt ott mérd a fröccsöt mind hajdanán!!!Vén hülye barom!!!
Toby
@Mirabilis: A rezsim hatósági eljárása nem jelent mást, mint azt, hogy összedugják a buksikat és közösen kiagyalják, hogyan lehet a legjobban kihozni a vén csirkefogót a balhéból !

Csupakabriában olyan nem létezik, hogy fészekbeli nyalogányt, a törvényes eljárási módok szerint tökönrúgjanak !
Harrach is megaszonta -. lassan szállóigévé válik - " a törvények nem vonatoznak ránk "!
Azt már nem tette hozzá, hogy "amúgy meg bekaphatja mindenki " !
A gumigerinc nem törik, nem lehet megroppantani, fleg ha nem is akarják !

Amennyiben egyszerű, hónaljszagú, büdös adozó lenne, már valahol II. fokon tartana az ügy !
Ez az "új irány" és a "magyar idő" !
magyarbakancs
"A testület azért döntött így, szerintük a szóban forgó médiatartalom alkalmas lehetett a bevándorlókat érintő megtévesztő, sztereotip vélemények felerősítésére, "
Tökéletes idióta társaság.
A vélemény szabad.
Gondolom nem kötelező az egységes gondolkodás az a korszak elmúlt remélem.
Nem kötelező szeretni a migránsokat kik szemét dombnak,és átjáró háznak tekintik fél Európát.
Törölt felhasználó
Előítéletnek számít, ha azt mondom fasz az aki annak látszik kedves Boross úr?:)
JABA
@dr. prédikátor: Ott ő hírszerzőként dolgozott!
RonaGyuri
Ugyan már a Hóbagoly egy gátlástalan vén gazember, az évvekkel csak vén lett a többi mindig is volt. negyed századon keresztül megbízható ember volt VV vezérigazgatónak; megfelelt a pártnak, a szakszervezetnek, a szakszervezetnek és a szolgálatoknak!
RonaGyuri
bocs az egyik szakszervezet a tanácsi szervek akart lenni
dömdödöm
Mindenki látta mi van nem kellett volna külön lerészletezni a vén kecskének . Hiba ! :-(((((((((((((((((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.