A magyar reformok működnek, ezt egyre többen ismerik el külföldön is – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A nagyobbik kormánypárt képviselője arra reagált, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő stabilról pozitívra javította Magyarország hitelminősítési kilátását. A politikus úgy fogalmazott: ez már a felminősítés előszobája.

Felidézte: a héten már az Európai Bizottság is közzétett egy jelentést, amelyben Magyarországon stabil növekedést, stabil költségvetést, a foglalkoztatottság bővülését jósolta.

Ezek a jelentések is igazolják, hogy a magyar reformok működnek, ezt egyre többen ismerik el külföldön is, és a Magyarország iránti bizalom egyre erősebb – mondta Halász János.

Hangsúlyozta: a hitelminősítők, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az elemzők, a pénzügyi piacok és a nemzetközi partnerek sorra ismerik el az ország és a magyar emberek teljesítményét. Véleménye szerint ez a teljesítmény kiemelkedő, miközben öt évvel ezelőtt még Görögországgal együtt emlegették Magyarországot csőd közeli országként. Görögország azóta is elhúzódó, egyre mélyebb válságban van, "követi az IMF receptjét, a brüsszeli receptet, a megszorítások politikáját" – mondta.

Magyarország ezzel szemben 2010-ben a saját útját kezdte járni, szakított Brüsszel, az IMF és a balliberálisok által képviselt megszorítások politikájával, és a magyar reformok működnek. "Csökkentettük az ország kiszolgáltatottságát és sérülékenységét, csökkentettük az államadósságot, 2010 óta fegyelmezetten tartjuk a költségvetési hiányt, Európa élvonalában jár a gazdasági növekedés" – emelte ki, hozzátéve, hogy 23 éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most.

Véleménye szerint a magyar reformok bebizonyították, hogy a növekedés mellett lehetséges a pénzügyi stabilitás, sőt, sok magyar szociális biztonságát érintő intézkedés is. Erre példaként említette az adócsökkentési lépéseket, a béremelési programokat, a rezsicsökkentést, a hitelek forintosítását, a családpolitikai és foglalkoztatási programokat.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kamcsatka
Baro@arcú! Csőd közeli helyzetbe ti hoztátok az országot, mikor a Kósa és a szíjgyártó féle beszólásotokkal egy jót shortoltatok a görög válságból. Egyébként kis rohadék, le hívtátok a Gyurcsány-Bajnai kormány által felhalmozott IMF hitel maradékát is, és az "ellenség pénzéből" Mol részvényeket vettetek, /meg kitudja?/ és a mai napig is tőzsdéztek az adófizetők pénzéből saját hasznotokra. Ellenségnek állítottátok be az IMF-t, azért mert számon merte kérni, hogy mire költitek el az általuk adott kölcsönt,és nem lophattátok el szabadon.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Feraj49
Jó pénzért Én is elismerem ! /vagy mégsem ?/
simmering73
Én meg azt látom, hogy napról napra sz@rabbul élünk.
Kamcsatka
Baro@arcú! Csőd közeli helyzetbe ti hoztátok az országot, mikor a Kósa és a szíjgyártó féle beszólásotokkal egy jót shortoltatok a görög válságból. Egyébként kis rohadék, le hívtátok a Gyurcsány-Bajnai kormány által felhalmozott IMF hitel maradékát is, és az "ellenség pénzéből" Mol részvényeket vettetek, /meg kitudja?/ és a mai napig is tőzsdéztek az adófizetők pénzéből saját hasznotokra. Ellenségnek állítottátok be az IMF-t, azért mert számon merte kérni, hogy mire költitek el az általuk adott kölcsönt,és nem lophattátok el szabadon.
DR Eric CARTMEN
hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahhahahhahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahhahahahahahahahhahahahahahhahaqhahahhahahaahhaahahhahahahahahhahahahahahahahhahahahahahahhahahahhahhahahahhahahahahahh!!!
glorianna
@Mirabilis: Varázsgömbbe néztek...
Egyébiránt pedig nem. Olvasni kell, pl. az EU honlapján (europa.eu).
kutyahűség
Tévedés. Momentán és hosszabb távon a külföld magasról leszar egy olyan semmi kis országot, amelyik úgy viselkedik Európa és a Világ testében, mint a tüske a köröm alatt.
hetöndöe
Annyira működik,hogy az állam már az OTP részvényeit is eladta,mert a hajó egy több helyen kezd kilukadni.Ezért jut minden hétre egy új adó ötlete is.
papa.49
Ezt a rettentően unszipi faxit eddig hol jegelték, már azt hittem kiesett a szakajtóból)))))))))
human
@hetöndöe: És már el is kezdték felélni a Paksi sugárzó anyagok megsemmisítésére szánt keretet. De a rendkívüli alapból is szépen megy a pénz például futballpályák korszerűsítésére. És annyira minden rendben van, hogy nem tudhatjuk az általunk felajánlott 1%-ot valójában mire költik. Azt már tudjuk, hogy parlagfűirtásra nem.
nezelodo
Szarok én a külföld elismerésére! Kérdezzék az itthon ragadt átlagpolgárt,aki nem tud emigrálni Orbániából, mert útiköltségre valója sincs!
enslaved
@Kamcsatka: A csődtől mentették meg az országot, kár, hogy nem látsz a szemedtől.
enslaved
@nezelodo: A külföld véleménye sokat számít, többet, mint azoké, akik a rendszerváltás óta mindenért a kormányokat hibáztatják maguk helyett.
papa.49
Hol volt ,,CSŐD,, a hazugovics saját maga nyilatkozta, hogy ,,JÓ ÁLLAPOTBAN VETTÉK ÁT A GAZDASÁGOT A BAJNAI KORMÁNYTÓL, MÁRA MÁR CSŐD HELYZET LETT EBBŐL IS, érdekes!!! Mindig az éppen aktuális hülyeségét nyomja a pacák, és nem zavarja az se hogy 1 órán belül hazugságon lehet fogni, NEM A JELLEMES MAGATARTÁS ISMÉRVE AZ BIZTOS, HISZEN HA VOLNA JELLEME MÁR RÉGEN LEMONDOTT VOLNA!!!
nezelodo
@enslaved: Én úgy látom a külföld dicsérete számít csak. Ha bírálni merészelik a vezetésünket, mint a fúria rontanak rájuk és sorra idézik be a nagyköveteiket rapportra. Szerinted kik alkalmazták ezt a módszer a közelmúlt történelmében? Szerintem ebben a történetben semmi sem kerek.
magyarbakancs
@papa.49:Le volt takarva, mert kezdet már büdösíteni.
A szakajtót erre használták nála.
solidedge
Végre elismerik, hogy a Fidesz közeli néhány százezer főnek egyre jobb.
eszegfu
Azt az "egyre több külföldit", aki elismerik, hogy "müködnek a reformok M.o-n", őszinte szeretettel várom egy "cserenyaralásra"! Jöjjenek ide, megkapják a nyugdijamat, a házamnak csak a rezsijét kell fizetniük és igy éljenek itt egy pár hónapig... én meg az ő hazájukban. Aztán majd tapasztalatot cserélünk!
Aki Én
@enslaved: 23:40 Szandi! Érdekes, hogy ezt mondod. Mikor kritizálnak, mint ahogy ma is számtalan esetben, akkor nagy a felháborodás, és a hazug külföldről beszéltek. Muris, hogy csak a nektek tetsző dolgokat halljátok meg, de a tények nem nagyon számítanak. Na ez a tipikus ostoba kettős mérce.
De ha számít a külföld véleménye, akkor itt van mindjárt ez. Ez is számít?
propeller.hu/itthon/3169818-nemet-zoldek-szankciokat-kovetelnek-orbanek-ellen

Egyébként mindegy ki mit mond, a tények és a többség véleménye a mérvadó, soha nem a személy egyéni véleménye. Ha azt nem képes valaki összevetni a valósággal, akkor úgy jár, mint ahogy te jártál.
ila51
Ha ezt a finnek látnák , biztos megspórolnának havonta koponyánként 800 eurót.
vonotok
Talán erről kellene népszavazási referendumot kiírni. Hát ez gőg dagadó senkiházi banda felébredne Csipkerózsika álmaiból.
justhpeter
Nem kell minden hülyeséget beszopni. Ez gumicsont.
eszegfu
@justhpeter: 15:20 Akik tudják, hogy "hülyeség", azok nem is "szopják be"! A többi honfitársunk nem érti... szerintem.
papa.49
@eszegfu: Sajnos pont azokra számít a pacák akik ,,nem értik,, ők lesznek a fütyisz hű(de hülye) szavazói))))))))))))
libellle
@eszegfu: Az egyre több külföldit csak ez az lefagyott agyu akárki taláta ki. A külföld nagyon is tisztában van Magyarország gazdasági helyzetével...
nezelodo
enslaved, nem látom az érveidet a kormány védelmében, a sokat számító külföldi pozitív véleményekről, vagy most gyűjtöd az adatot az USA-ból kitiltottak névsorához, plusz a jobboldal véresszájú köztörvényes kitiltottjának mosdatásához, E.W. a ottani adóügyeihez, a tokaji borok amerikai forgalmazójáról, aki hatalmas KO-t vitt be az itthoni haverjaival együtt a tokaji bor hírnevének? Az USA ügyvivője, és a mostani nagykövet véleménye is megérne egy misét, a külföld fontos véleményéről, de talán a horvát barátaink körözési listája sem kutya. Vagy csak Romániára figyelsz? Na azt okosan teszed, de ha a kormányfő is elgondolkodna, az lenne az igazi.
nemjoezigy
Milyen (jól) működő reformok azok, ahol 1: realista.hu/news/details/129864
2. megspórol a rezsi csökkentésen 2013 óta 23 ezer Ft-ot, de elveszít az adórendszer változás miatt 230 ezer Ft-ot.?
Külföldön elhiszik az orbán és rablóbandájának öndicséretét, mi pedig éljük a sanyarú kenyerét!
Kb olyan a NÉP és az ORSZÁG számára a működő reformok eredménye és értelme, mint a régi példa szerint: a 100 Ft meggyújtásával kapott fénynél keresni a leesett 1 Ft-ot. :-(
eszegfu
@libellle: 20:34 Ezt én itthonról megitélni nem tudom...csak bizni szeretnék abban: a külföld azért lát is, nemcsak néz!
Freewolf
Nem mi mondjuk, rólunk mondják! Persze a hazudozók még mindig itt uszítanak és gyűlölködnek. Undorító banda!
DR Eric CARTMEN
"...Napi hazugságok apró szálacskáiból szövik a kormányzati köntöst, de mégis látszik alatta a pucér király.
A kormány Facebook oldala például "rendkívül kedvező külkereskedelmi többlet"-ről papol. Ehhez képest ez a többlet idén 126 millió euróval CSÖKKENT. A behozatal jelenleg 3%-kal magasabb az exportnál.
A használati utasítás ezért egyszerű: bármit mondanak, annak pontosan az ellenkezőjét kell valóságként feltételezni..."----J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.