Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos megtartotta az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) budai, Széchenyi-hegyen található 160 milliós luxusvillájának a kulcsát, s feltehetően azóta is sajátjaként használja, noha egy éve nincs köze az ÖRO-hoz – írja a RomNet.

A lakást az ÖRO két évvel ezelőtt "karácsonyi ajándékként" kapta az államtól.

A RomNet a közérdekű adatszolgáltatás keretében megkapott információk alapján szerette volna megtekinteni a budai ingatlant, de az ORÖ hivatalának tájékoztatása alapján erre azért nincs lehetőség, mert Farkas Flórián, aki 2011 januárjától 2014. október 31-ig vezette az önkormányzatot, a lakás kulcsait a mai napig nem szolgáltatta vissza, így – mint azt közölték – minden bizonnyal ma is a volt elnök használja.

Farkas Flórián közleményben cáfolta az ÖRO állításait, azt mondja, soha nem használta az ingatlant semmilyen célra és most sem teszi.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
A kulcsot azért nem adta le mert még nem költözött ki ez a mocskos tolvaj tróger.
Azt hitte, ha a szar felkerül a polcra ő lesz a lekvár.
A cigányok legalja vagy !
Azokat loptad meg akik a társadalom perifériáján vannak te gané !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
A kulcsot azért nem adta le mert még nem költözött ki ez a mocskos tolvaj tróger.
Azt hitte, ha a szar felkerül a polcra ő lesz a lekvár.
A cigányok legalja vagy !
Azokat loptad meg akik a társadalom perifériáján vannak te gané !
Toby
A nyakkendős-zakós "népszokást" megdobra egy kissé a Nagy Pénz !
(K)áder már fogalmaztatja az amnesztiáját ?
Clavigo
@nyanya001: Ez a pirított madzsar egyszer már kapott kegyelmet,,,( az ügy titkosítva),,azóta csak pofátlanabb lett.
nyanya001
@Clavigo: A norvég pénzeket milyen buzgón vizsgálták ezt a trógert
hagyják tovább fosztogatni.
Biztos nem véletlenül...
lampa laz
Azért nem bántják, mert a kapott milliókból sok vissza folyt a pártkasszába, a többiből meg hagyták élvezkedni ezt a füsti fecskét. Amúgy a romák helyébe kihajítanám abból a luxusházból mint macskát ßarni.
magyarbakancs
A fő more milyen putriban lakik?
Igaz more -more szemét nem válja ki.
El suvasztották a pénzt?
És még jól is élnek belőle?
vadnarancs
Árpi bácsi talán egyetlen, de legnagyobb bűne volt, hogy neked kegyelmet adott, te köztörvényes tolvaj!
magyarbakancs
@zöldszem: Bizalom gerjesztő egyének nem?
Talpig becsületes a munka világában remekül teljesítenek?
nezelodo
Már azt hittem, hogy a háromcsapás törvénye,amellyel két hét alatt rendet csinált a pinkóci et. a Flórira is vonatkozik, nem csak a tyúktolvaj faluvégi csóró cigányra! Hiába, nincs visszatartó ereje a Köztársasági Elnöki kegyelemnek!
eugen4402
Lázár hitelessége is függhet attól, vajon "megy-e a lecsóba" az a roma vezető, aki az integráció ügyét tette hiteltelenné...
nusika
Főtanácsadó ??? Ez is elképesztő dolgokat művel, mert nekik lehet, pedig a "nagyfőnők" mellett dolgoznak!!
444.hu/2015/11/29/giro-szasz-megint-trukkozott-egyet-vagyonnyilatkozataval
magyarbakancs
@eugen4402: "Lázár hitelessége is függhet attól, vajon "megy-e a lecsóba" az a roma vezető, aki az integráció ügyét tette hiteltelenné.."
Szerinted akármelyik Fideszes hiteles?
eugen4402
@magyarbakancs: Ez csak természetes...! Hiszen egy ország népe választotta őket vezetői posztra, amit azóta is a nép teljes egyetértése kísér. Félre a viccel, szerintem ha már Lázár ilyen élesen fogalmazott, az jelent valamit...
mariaberta
A sok tisztességes cigány helyzetét teszi tönkre ez az Orbánfi. Betolakodott a pénzesek közé, és a pénzt, amit a szörnyű rossz helyzetben élő cigányok megsegítésére, tanulására stb. kapott az ORÖ ellopta. Mert nem kell szépíteni a helyzetet. Ennek az embernek régen Lagzi Lajcsi mellett volna a helye. Miért a kivételezés???
csigabiguli
Ezeknek milliárdokat adni.. Gratulálok !!!
dr. prédikátor
Hogy a villám nem tud belecsapni ebbe a mocsokba hogy még feketébb legyen!!!
colibri
Fejétől bűzlik a hal... és madarat tolláról... egyáltalán mit várunk gorbán embereitől??!
zöldszem
Integrálódott! Farkas Flórián, a cigányok pénzét kezeli sajátjaként.
Matolcsy, a MNB pénzét kezeli sajátjaként.
volvós
- Gázsi, hallod-é ??? Szorul a hurok, de nem a derekadon...
Remélem lesittelnek, és egy fajtádbeli kancigó lesz a társad,
mit társad...a szeretöd a cellába...aztán lehet nagy H betüket
szellenteni...:-))))
Gyuri Géderről
A saját államukba azt tesznek amit csak akarnak!!
Ezt jó lesz tudomásul venni.
volvós
@Gyuri Géderről: 20:38
...és ha nem veszük tudomásul ???
almosd
Én is kérek egy ilyen karácsonyi ajándékot ,hát ha hoz nekem is a mikulás :-) . Más pénzéből könnyű ajándékozni .
kkalman
Lophat ez a féreg amennyit nem szégyell, semmi bántódása sem lesz, amíg Orbán a haverja. Melyik tanult a másiktól lopni?
Gyuri Géderről
@volvós: Számomra csak egy megoldás létezik.
vonotok
Mikor fog már lógni ez a mocsok. De megérdemlik a romák, úgy mint mi magyarok, Orbánt.
Csak írjuk itt a magunk haragját, kínját, de tenni mikor fogunk már ellene??
Lesz egy értelmes ellenzéki VEZETŐ akire 18-ban érdemes lesz majd voksolni??? Hol van már ???
vadsanca
Miért is nem lehet zárakat cserélni? Akkor senki nem akarja megoldani ezt a problémát?
vagy túl sok vaj van valakinek a fülén? Ilyenkor van a "kéz kezet mos" szindróma.
volvós
@Gyuri Géderről: tegnap 21:29

Várjuk az elképzelésed...
katalin70
Csak egy luxusvillat?!Erre mifelénk egész településeket tekintenek sajátjuknak a helyi roma "vezetők",azaz uzsorás maffiózók!!!
Desischado
@vonotok: Ezt én is kérdezem! Annyira vároma választásokat! Vajon akkor is birka lesz a nép? Ha igen, akár mezitláb is húzok innen!

A flóri meg nyugodtan lopjon tovább. Megtanulta a "mesterétől" orbántól! Abszurdisztánban nyugodtan mehet a nemzethy cselez-lopez! Mert a nép hülye, és hagyja hogy a szemét is kilopják! De meddig még?!
nezelodo
Én hülye még azt hittem, a flóri-féléknek is üzentek a háromcsapással a kormánytagok, ehelyett az ismétlődő tolvajlásával és a KE-i kegyelemmel már majdnem beilleszkedhetett közéjük. Azzal meg, hogy a Lenciihez hasonló magasságokba emelkedhet, végleg bekerülhet a fészekaljába, bár nem javaslom a tisztakezűeknek azért strómanként...
Macskaszem
A vajda megvédi a díszcigányát, hiszen csak azt csinálja, amit a vajdától lát. Lop, csal, hazudni csak azért nem szokott, mert nem beszél. Sem felszólalni nem szokott, sem vádakra nem válaszol. A lopáson kívül semmit nem csinál, és ezért még jól meg is fizetjük.
1magyar
Ez a kérdés rohadt egyszerű megoldása, hogy zárat cserélnek és kész. Talán még egy plomba, ha feltöri börtön.
nezelodo
@1magyar: Nem emlékszel? Az efféléknek találták fel a KE-i kegyelmet.
Strong
A flóri köztörvényes...már ült is..

Tehát lelkiismereti problémát nem fog neki okozni..
vonotok
@Desischado: Drága Des ! Én már csak reménykedem. Túl sok szépet és jót ígérni bármelyik prolitusunk tud. De azt következetesen betartani, végig vinni, hát itt már hömpölyög bennem a kétség. Kérlek vigyáz magadra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.