A miniszterelnök szerint a baloldal nem tekinti igazi veszélynek a terrorveszélyt.

Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádióban a tervezett alkotmánymódosításról szólva, amely alapján önálló tényállás lenne az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet.

A kormányfő szerint Európa további terrorfenyegetettségnek néz elébe, ezért a kontinens minél több országában a kormányok rendelkezésére kellene bocsátani a szükséges eszközöket.

Arra a kérdésre, hogy a magyar alkotmányban most szereplő különleges jogrendek nem jelentenek-e elegendő eszközt, Orbán Viktor azt felelte: így van, ez a helyzet.

Orbán a baloldalt szidja, mert nem akarnak teljhatalmat szavazni neki a "terrorhelyzet" miatt

Az oktatásról is szólt Orbán. Kifejtette: 2010-ben egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak. "Oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk. (...) Mindenképpen változtatni kellett, szerintem jó irányba indultunk el" – mondta, hangsúlyozva, hogy az oktatási vita középpontjában a gyermeknek kell állnia.

A kabinet a nyílt kormányzás híve, mindenki véleményére kíváncsiak – közölte.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Es a studio plafonja meg erre sem szakadt le...!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Es a studio plafonja meg erre sem szakadt le...!
zöldszem
" kormányok rendelkezésére kellene bocsátani a szükséges eszközöket."
Igen, de Magyarországon, nincs kormány, egyedül Orbán Viktor van!
Az, hogy a "szükséges eszközöket" megkapd, minden áron meg kell akadályoznia az ellenzéknek!!
Jankó123
"Mindenképpen változtatni kellett, szerintem jó irányba indultunk el" – mondta, hangsúlyozva, hogy az oktatási vita középpontjában a gyermeknek kell állnia."

Nem, Te bamba képű bárgyú birka!
Nem a vita középpontjában kell a gyermeknek állnia, hanem az oktatás középpontjában!
Legalább azt értenéd, amit felolvasol, mert ebben a formában a gyerekről vitatkoznál, mint egy válóperen, Te kis G..i!
szaboria1
Jobb is ha nincs kétharmad, mert már így is nagyon kezdenek elszállni.
RonaGyuri
A dolog nem így áll. Szó sincs "terrorveszély miatt"-ról, a "terrorveszékyre való hivatkozással" akar teljehatalmat!
silber13
Csak rá kell nézni a képre!! És ez a skizofrén alak akar teljhatalmat?? Na az Magyarország végét jelentené!
John J. Dunbar
A Jobbik ambíciói töretlenek, pedig szinte az összes, közvéleményt kutató intézet megállapította, emelkedésük túljutott a maximumán, most már süllyedni kezdtek - magasabbra tehát ezen a módon nem juthatnak. Akkor hát, miben reménykedhetnek vajon?
Orbánék nagy öngólt is lőhetnek a jelenleg teljes vehemenciával préselt "terrorürügyes szükséghelyzetes" javaslatukkal!
Teljesen nyilvánvaló, mint ahogy eddig, az elmúlt évek során: a Fidesz képtelen uralni a "politikai térfelet", ezért kénytelen rendszeresen égő fáklyával előrohanva - s a Jobbik veszélyes szólamait üvöltözve - előgyújtogatni a néphangulatot, ezzel próbálva kifogni a szelet annak vitorlájából.
Vagyis nincs a Fidesznek igazi ellenszere a Jobbik ellen! Kizárólag azért képes több támogatót biztosítani magának, mert az ellenlábasa kampányát plagizálja - lényegében a Jobbik útját egyengeti!
Orbán Viktor nagyon buta, rövidlátó és korlátolt képességű politikus. Nem veszi, önteltségében nem akarja észrevenni, hogy egyre vadabb vizekre evez a mindinkább széthulló ladikjával.
Az elmúlt évek során sikeresen felszámolták a demokratikus intézményrendszer alapjait, amiket meghagytak (ha meghagytak), azok csupán felszínes mázak - álcázás gyanánt.
Lényegében Orbán megkreálná a maga, végleges egyeduralmát - s ennek érdekében lassan már szó szerint belebetonozza trónját az ország félresiklatott közjogi rendszerének élére.
Csakhogy, itt van a hiba! Mi történik, ha Orbánt mégis csak "kilöttyentik" a trónusból? Mi történhet akkor? Mi várhat az országra?
Gondolkozzunk!
Amennyiben Orbán terve sikerül, s megszavazzák az aktuális "tákolmány-módosítást", úgy még inkább sebezhetővé válik a magyar jogállamiság!
Mi történik ugyanis egy ilyen, önkényesen bevezethető szükségállapot során?
Az államfőhöz kerülnek a legfontosabb joggyakorlási, hatalomgyakorlási eszközök. Az államfő magára veszi a hadsereg parancsnoki jogköreit. Szinte teljhatalmat kap. Általa pedig a hadsereg is fokozott politikai-hatalmi helyzetbe kerül.
[Folytatom!]
John J. Dunbar
@John J. Dunbar: [Folytatás.]
Mi történik akkor, ha Orbán (hiszen kétség sem férhet hozzá, ő szeretne addigra az államfő lenni), a gondosan megkreált, szükséghelyzet keltésén alapuló, teljhatalmi kísérlete során valamiért mégiscsak kipottyan az "aranytrónusból"?
Mi következhet ezután, egy olyan szoros dramaturgiájú eseménysorban, mely mint egy hólavinaként görgeti magával előre a benne rekedteket?
Képes lehet ekkor már a józan ész, a racionalitás befolyásolni az önmagunk generálta folyamatokat? Aligha!
.
Gondoljunk bele ismét: mi történik, ha Orbán kihullik trónusából? Vagyis egyben a hadsereg legfőbb vezetője esik ki - miközben a hadsereg minden értelemben (jogi, gyakorlati, hatalmi) élesítve van, helyzetbe került?
.
Lassan elérek mondandóm egyik lényegéhez. Talán többen is olvastak a különféle szélsőséges szervezetek és például a TEK kapcsolatáról.
index.hu/belfold/2015/06/15/naci_vagyok_vallalom_vona_meg_a_baratom/
Ugyanis Orbán ennyire nem ura a helyzetnek! (Ne feledjük, anno a pretoriánusok voltak a legelszántabb császárválasztók, s egyben császárgyilkosok!) A hadseregen belül is érdemes lenne alaposabban megvizsgálni a szélsőséges áramlatok támogatottságát.
.
Szóval miben bízhat mégis a Jobbik?
.
Mondjuk egy katonai puccsban.
.
A folyamatosan félresikló magyar jogrend alapján kivitelezhető lenne?
.
Vajon meglépnék?
.
Kérem, gondolkozzanak!
John J. Dunbar
A "terrorveszély" azért kell Orbánéknak bemondásra (majd segítenek előidézni egy hivatkozható eseményt a 2006-os Kubatov legények), hogy a "Tákolmány" megfelelő módosításai alapján az államfő erősebb jogköröket kaphasson. Ráadásul ez a friss, Bárándy Péterrel készült interjú arra világít rá, hogy a kormányt NEM szorítja semmilyen határidő - ugyanis a tervezett módosítás csupán annyit tartalmaz, 60 nap után be kell számolni (azt sem tudni, miről). www.atv.hu/videok/video-20160128-barandy-peter-eb
De térjünk vissza az államfő megkoronázásának előkészületéhez!
Nos, akkorára ugyanis már nem Káder elvtárs lesz az!
Hanem, vajon ki? Igen, eltalálta!
(Ezért szükséges a Putyin-Medvegyev páros által már sikeresen bemutatott pártánc.)
Orbán kicsit visszább lép, Lázár szorosan előre. Lázár, már miniszterelnökként (a birkák etetése gyanánt, megnyugtatásul), mint egy reformfideszesként, majd a változás ígéretét lebegteti, s eközben, mellékesen, Hunyadi Nemzethvédő Viktor előlép államfőnek.
S ekkor vesznek majd újabb lendületet az események!
Kubatov-legények akciója -> veszélyben a nemzeth -> "fokozódás" -> életbe lép a "Tákolmány" módosítása -> Orbán megkapja a diktatórikus hatalmi jogköröket -> kicsit még habosítani kell, mert el kell foglalni a népet akár 60 napon túl is -> eközben megértetik velünk, hogy hatékonyabb lehetne Orbán, csakis értünk (közben már mindenki bepirickázva, sápadtan lapít) -> Orbán (némi machinációval, erőszakkal) megkapja a plusz jogköröket -> lassan nyíltan kezd formálódni az új rendszer, melynek nevet is adhatunk -> királyság, melynek királya: ->
♚ I. Orbán Viktor! ♛
www.youtube.com/watch?v=s_2QdFrcTFU
.
De van egy sokkal veszélyesebb lehetőség, melyet Orbán a hatalomvágytól elvakultan, korlátoltságából adódóan nem képes felfogni.
Orbán képtelen belátni, hogy mára egyértelműen a Jobbik szekértolójává vált - s ennek súlyos következményei lesznek, MINDANNYIUNKRA!
.
MINÉL HAMARABB MEG KELL ÁLLÍTANUNK, MÍG NEM LESZ TÚL KÉSŐ!
Jankó123
@RonaGyuri: Egy olyan tüntetés esetén, amilyen a hét elején volt az oktatásért, simán ráhúznák a terrorveszély helyzetre való hivatkozást.
Talán némelyik "agyas" fejében megfordulna, hogy akár, még lövethetnének is a "nemzet érdekében" egy ilyen Sors-Gyurcsány által támogatott, fokozottan terrorveszélyes szituációban.
Jankó123
"A kabinet a nyílt kormányzás híve, mindenki véleményére kíváncsiak – közölte."

Leginkább az ellenzékiek véleményére.
Arra viszont olyannyira, hogy akár, még titkosszolgálati eszközöket is képesek vagytok bevetni hogy megtudjátok!
Csak arra vigyázzatok, nehogy rálépjetek a saját fületekre!
:-)))
eszegfu
@Jankó123: De mit is tart O.V. terrorveszélynek?! Ezt kellene pontosan körülhatárolni, vagyis meghatározni pontosan! És pont ez az, ami hiányzik a tervezetből, igy feltételezem bármilyen eseményre rá lehet huzni...ráadásul ugy tünik, 1 ember dönti majd el!:((
Jankó123
@eszegfu: Egyformán gondolkodunk!
A lényeg ott van az első mondatodban.
"De mit is tart O.V. terrorveszélynek?!"

Tényleg érdekelne! Mit fog majd annak tartani?
eszegfu
@Jankó123: Addig, amig a Ptk-ban pontosan meghatározzák, hogy mi a lopás és mi a rablás, vagy egy adótörvényben leirják kikre vonatkozik, sőt magyarázatot is tartalmaz a kifejezésekre, addig egy alkotmány-módositásra (ami ugye mindenek felett áll!!) ilyen "pongyola" tervezetet készitenek?! Egyszerüen GYALÁZAT!!!
silber13
@eszegfu: Szerintem az általad említett " tervezet " egy végtelenül hiú, elmebeteg zsarnok egyszemélyi akarata.
Hellcat
Még a Balogh is beismerte hogy elbasztátok...a fidesz nem érdemel kegyelmet...
libellle
Amennyiben "terrorveszélyröl" van szó akkor az összes nyugati állam átirhatta volna már az alkotmyát. Nem tette. Az alkotmány megirása, átirása nem napokig tart, vagyis addig amig egy személy azt eldönti. Ezért olyan a Magyar alkotmány amilyen. Magyarországon nincs terrorveszély, igy teljesen érthetö, hogy miert akar egy orbán már eleve nevetséges alkotmányt átfirkálni.
zöldszem
Te megmondod a "tutit", aztán az ellenzék, ha nem tapsol hozzá, hazaáruló ...
Egyébként, ahogy mostanában kinézel, egy kötött pályán haladó jármű vezetését sem bíznám rád, nemhogy egy országot.
kepkezelo.com/images/pinctsyzv772v2s1uuzy.jpg
eszegfu
@silber13: 10:27 Tömör, lényegretörő megfogalmazás!
justhpeter
Terrorveszély = Minden, amit nem Orbán talál ki.
A fentiekből kiderül, hogy igen sok "terrorveszély" van ma Magyarországon.
Én egyetlen terrorveszélyt ismerek, azt úgy hívják, hogy Orbán.
bra048
A felcsúti uraság sikeresen megindokolta, hogy miért nem kell bevezetni az új terrorhelyzet
kategóriát. Éppen annyira zárta le a határokat, hogy migránsok az ország területére még légy vagy szúnyog alakjában is nehezen tudnak belépni ( berepülni). ( Ez maga a siker, de miért szükséges "őnéki" az újabb siker ?)
Dr. Felipe
Ahol valódi terrorveszély van mint például Franciaországban, még ott sem adtak akkora hatalmat és jogosítványokat a kormányfőnek mint amilyet a g..i szeretne magának.
papa.49
Nézz a képre, ennek az elmebetegnek tejhatalom, ez még viccnek is rossz lenne!!!
kakaósbögre
bocsesz gyökér,de azt hogy melyik a jó irány azt nem egy ilyen egybites félork fogja eldönteni.köszi.
Szókrakész
"(...) Mindenképpen változtatni kellett, szerintem jó irányba indultunk el" "

Mondta Jancsi Juliskának az erdőben.
eszegfu
@Szókrakész: 17:44 Csürjük-csavarjuk a lehetőségeket, de a "pálmát" nálam Te vitted el a Jancsi és Juliska verzióval!
mekkelek
Az orbánveszély sokkal nagyobb és több kárt okozott az országban mint amit a terrorveszéy valaha fog...
eugen4402
Akkor tudnám, hogy jó az irány, ha felállna és bejelentené: "- Kösz, kitalálok magam is, nem kell kikísérni."... És tényleg megtalálná a kijáratot...
soljanka
Hülye vagy Orbán fiam, ülj le. Egyes.
panellproli
Ez a paranoid elme mindig csak az ellenséget keresi. Miért nem zárt osztályon elmélekedik már végre?
Butautáló
@Szókrakész: Lehet hogy összeesküvés elméleteken élsz de a humorod az kiváló!
bencemacska
@panellproli: Engem nem zavarna az ellenség keresése, ha egyedül birkózna vele!!! Ha nem tartana magánhadsereget az adófizetők pénzén!
Pestilence
Igazuk van, az ellenzék hibája lesz, ha ezzel az országgal történik valami. Mármint akkor, ha megszavazzák a kamu-terrorveszély módositást.

Asszem most nagyon jól jönne a vezérnek néhány ezer migráns. Valószinűleg ezért vezérelnek dupla annyi rendőrt a határra, hogy megmutassák, hogy kik fenyegetnek minket.

Pedig egyre többen tudják, hogy kiktől kell igazán félni.

Egyébként honnan szedi a heti barom mondásait?
Toby
Hát persze, logikus is, hogy a baloldal imádja, ha alattuk robban fel a metró, a busz, secpec alatt csökken a családi létszám és milyen izgis hangja van egy tökös robbanásnak !
Az a baj, hogy idióta vagy , orbánc nem kicsit -.nagyon !
Mekkora buli lenne a kárpát-medencei Pinochetnek lenni, mi ? Nem véletlenül volt a stadionberuházás sem - chilei mintára !
Desischado
@John J. Dunbar: John, a lényeget írtad meg! Pontosan ez a céljuk! És én nagyon félek, hogy sikerül nekik. Akkor az isten sem állítja meg őket, Észak Korea leszünk! Olyan folyamatok indulnának el, amik végzetesek lesznek az országra és nem lehet megállítani! Ezt a parazitát meg a bandáját csak a tejhatalom érdekli, ezért bármire képesek! Ezért kell nekik a tejhatalom! Ezt szolgálná ez a tákolmány, amit be akar orbán vezetni. De ha ez sikerül neki, akkor pusztító apokalipszist szabadítunk magunkra, ha megtudják valósítani a tervüket. Ébresztő, magyarok, míg nem késő!
Pestilence
@Desischado: Én ezt hajtogatom a családom és barátaim között. Mindenki csak legyintget, hogy "á, dehogy, nem lesz itt semmi". Pedig lesz, ha hagyjuk.

Csak azért, mert nem tudjuk elképzelni, attól még megtörténhet.
bodrog
Ejnye ejnye ellenzék sürgősen egy törpe vezérhez illő kis harckocsit megszavazni, ,hogy a fidióta
népség elfogadhatónak lássa és " irány a nemzeti i homokozó ahol a képzelt játékán" a saját
csürhéit elszórakoztatja,
RonaGyuri
Őfenesége nem hagyott kétséget afelől, hogy tényleg bemondásra akar felhatalmazást kapni. Azaz arra, ha ő azt mondja. A már 8éve bedobott hitelt-érdemlő bizonyítékokra hivatkozott, ami nála bemondásra megyet jelenti, hisz azóta sem kerültek elő, sőt! =))
bakegya
@RonaGyuri: felmérni volt időm a vicctor teljesítményét- 25 ÉV ÁTLAGÁBAN TARTALMILAG,KÜLALAKRA 00-egy teknősbékának magasabb az IQ-ja!!!-csakkk rá kell nézni-ha egy szondát megfújna -már azon is bukna.
Lakat-kabát,mielőtt fel vagy ki nem robbant minden magyart a teritóriumából, aki nem rá szavaz!!!
human
Ugye tudja mindenki, hogy 2020 után megszűnnek illetve drasztikusan visszaesnek az EU támogatások, amikkel elvileg Magyarország saját lábon állását kellett volna megoldani hosszútávú, fenntartható programok finanszírozásával. Most 2016 van és hol is tart az oktatás, egészségügy, szociális szféra??? Nem hogy kicsit javulna, de mintha Orbán szándékosan nem foglalkozna vele. OK talán majd a választások előtt egy évvel a kampány miatt belenyom pár száz milliárdot, de az annyi lesz, mint halottnak a csók, hisz 2020 után a nagy semmi következik. Mi fog történni 2020-ban? Pénztelenség és ezt Orbán pontosan tudja. Ezért fontos neki a politikai, gazdasági hatalom kiterjesztése a saját holdudvarára minél nagyobb mértékben. Így tudja majd uralni a lázongó társadalmat.
És mi lesz Magyarországgal és az EU-val? Semmi. Mivel már nem jönnek a százmilliárdok Orbán szépen kilép. Az EU-s gazdasági kapcsolatok megszűnnek. Ezt helyettesítendő találta ki a keleti nyitást. És miután keblére ölelte Putyin látszatdemokráciáját annak katonai támogatásával itthon is rendet tud tartani. Mi leszünk a 2. Ukrajna.
Pestilence
@human: Én is pont ettől félek és folyton emiatt huhogok.
Sajna nem sokan vesznek komolyan.
Azért a menekülési útvonalam már megvan.
bakegya
@bencemacska: de tart és teljes gőzzel lopatja szét az országot is és az EURÓPAI-polgárság által megtermelt milliárdokaT IS AMIT MÉG FELTURBÓZOTT SEBESSÉGGEL ELŐRE IS TOLTAK-HOGY MÉG CSAKKK VÉLETLENÜL SE FÉRJEN HOZZÁ EGY KÖVETKEZŐ KORMÁNY.
magyarbakancs
Tegyük fel megszavazták Orbán legújabb ötletét.
2018 választási év lesz választás élőt 1 hónappal lehet áll terror veszélyre hivatkozva fel függesztik a választást .
Mi lesz akkor ?
Orbán korlátlan ideglenesen fogja vezetni az országot?
pbalage
@magyarbakancs: csak abban az esetben, ha azt hozza ki az előzetes közvéleménykutatás, hogy nem lesz meg a kétharmad.
human
@magyarbakancs: Matolcsi 200 ezer lőszert vetetett az MNB őrségével. Nem fogják átadni a kormányzást senkinek.
propeller.hu/itthon/3190103-200-ezer-eles-loszert-rendeltek-matolcsyek
Maxipocak
@human: Elég sötét jövőt vázolsz, de hasonló véleményen vagyok én is.
kukac50
Már háromszor jelentettek terrorveszélyt! Nem lehet megszavazni józan ésszel gondolkodó embernek ilyen törvényt! Megbízhatatlanok!
magyarbakancs
@John J. Dunbar: A hatalom vágy édesebb még a dugásnál is.
Summásan amit írtál.
John J. Dunbar
@magyarbakancs: Nem tudom, egész pontosan már melyik hozzászólásomra reagáltál, de többek közt ezért propagálom, hogy adjuk vissza a hatalmat a népkezébe. Túlburjánzott ugyanis az általad említett politikusi aberráció...
magyarbakancs
@John J. Dunbar: Nagyon jókat írsz .
Szerintem egy kicsit tudományos.
Átlag ember nem ilyen művelt,hogy fel fogja az írásaidat.
John J. Dunbar
@magyarbakancs: Az a fő probléma, hogy már rég nem írogatni kellene, hanem cselekedni!
magyarbakancs
@John J. Dunbar: Rajta menyünk ki az utcákra.
Szerinted ezzel a néppel mit tudnál kezdeni ?
Semmit.
Mindenki félti a megszerzett egzisztenciáját és lapit mint tetű a var alatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.