A manipuláció szándéka, amely összekapcsolja a tévészékház 2006-os ostromát és a jelenlegi népszavazási kampányt – közölte a Demokratikus Koalíció elnöke szerdán Szegeden.

Akik akkor puccsot próbáltak elkövetni a kormány ellen, most a magyar nemzettel szemben teszik ezt azzal, hogy történelmileg rendkívül veszélyes és politikailag is káros játszmába kényszerítik – mondta Gyurcsány Ferenc egy lakossági fórumon.

A tíz évvel ezelőtti és a mai manipulátorok ugyanazok. Titkosszolgálati hangfelvételek bizonyítják, hogy fideszes középvezetők szervezték az akkori megmozdulásokat

- közölte a pártelnök.

A legfontosabb bizonyítékokat azonban a kormány államtitkokká nyilvánította. Létezik két olyan dosszié, amely feltárja, a Fidesz legfelsőbb vezetői köre milyen módon érintett a megmozdulások kirobbantásában – mondta a politikus, aki részleteket nem árult el a dokumentumok tartalmáról, de célzott a miniszterelnök és a házelnök érintettségére.

El fog jönni az a pillanat, amikor "a mi kormányuk" ezeket nyilvánosságra hozza – közölte a DK elnöke, hozzátéve: ekkor joga lesz a magyar népnek, hogy a szemébe nézzen azokkal, akik lángra lobbantották a főváros egy részét.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, a miniszterelnök igen kockázatos fegyvert adott az ellenzék kezébe, és félve a szavazás eredménytelenségétől, egyre magasabbra emeli a tétet. Ebbe illik bele szerinte Orbán Viktor hétfői beszéde, amelyben azt állította az ellenzéki vezetésű városokról, hogy azok készek befogadni a menekülteket.

Aki ilyen "ordas nagy hazugságra képes", elveszítette magabiztosságát és a mértéket – mondta a politikus, leszögezve, egy városnak sincs joga állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt adni, erre csak az államnak van lehetősége.

A miniszterelnök tisztában van a jogi helyzettel, tudatosan manipulatív szándékkal nem mond igazat – tette hozzá.

A fideszes településeket elképesztő nyomás alá helyezve, megüzenték az érintetteknek, fejvesztés terhe mellett el kell érniük, hogy legalább 50 százalék elmenjen szavazni. Ellenzéki vezetésű városoknál erre nincs lehetőség, ezért még jobban meg kell rémíteni a helyi lakosságot, akár hazugságok árán is – közölte a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, fenyegetéssel nem lehet normális országot teremteni. A politikus biztos abban, hogy a népszavazási kampány hosszabb távon az ország kárát okozza, hiszen bár a szavazás lezajlik október 2-án, a félelmek itt maradnak.

A DK nem akarja hozzásegíteni a miniszterelnököt ahhoz, hogy gyengítse a magyarok európai elkötelezettségét, és ahhoz sem, hogy az eredményeket úgy értelmezhesse, az emberek támogatják politikáját – mondta a pártelnök, ezért arra kérte azokat, akik úgy gondolják, más kormányzásra van szükség, távolmaradásukkal üzenjenek, hozzásegítve a demokratikus ellenzéket egy régóta várt közös sikerhez.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

troppauerhumer
Ferinek az volt a "hibája" , hogy megakarta állítani a hazudozást, azt ami most folyik.
"Nem azért kell politikusnak lenni mert autófényezőnek rosszabb! Országot kell építeni!" Sokaknak ez nem tetszett mert nem tudnának halászni a zavarosban, ezért árulták el! A sok idióta meg nem veszi észre, hogy az elmúlt 25 évben egyetlen politikus volt aki érte akart tenni! Míg Gyurcsány azt mondta, hogy abba kell hagyni a hazudozást addig Orbán éjjel nappal hazudik és azt mondja "Folytatjuk!" Érdekes, hogy ez mégis sokaknak tetszik...fordítva ülnek a lovon! Ne feledjétek a ló a hátsó felénél szarik!
Aki még 10 évvel az eset után sem érti, hogy az egész egy gusztustalan puccskisérlet volt a fidesz részéről, azt sajnálom. A fidesz vezetősége tudatosan, előre megfontoltan idézte elő a helyzetet, hogy akár egy polgárháborút is megkockáztatva kikényszerítse a hatalomra jutását.
Még a saját híveinek biztonsága sem érdekelte, csak a célja.NEM volt más lehetőségük hatalomra kerülni, mint aljas eszközökkel legyőzni az akkori miniszterelnököt. AZÓTA SINCS SEMMI, amiben tiszta eszközöket vetettek volna be, azóta is minden napos a mocsok, ami körülöttük van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
Hatalmon voltál!!!
Miért nem sitteltetted le?!?!?!

Te ágyaztál meg neki, össze-vissza-agyon-szétpuccsolva az mszp-t.
A komcsi haverod, ne lázadozz most.
Nem véletlen te se kerültél sittre Sukoró és a több ezer milliárdos költségvetési, aratási csalás miatt.

Kéz kezet mos.
Csizmás Kond
a 2006-os zavargások az öszödi beszéd miatt kezdődtek. Az októberi összetűzések pedig az ünnep kisajátítása miatt volt ahol épp azok akartak tort ülni akik azelőtt ötven évvel gyilkoltak.
szaboria1
@Csizmás Kond: De a felbujtók adták meg a hangot aki lepaktáltak azzal aki kiszivárogtatta a beszédet meg másítva. Ma már az a személy a fideszhez húz.
Peller Anikó
@sók: ezt a "több ezer milliárdos költségvetési, aratási csalást" belinkelnéd, légyszi.

És mi is volt az a sukoró szabad szemmel is látható bűncselekmény ami akár csak egyetlenegy cibánihoz összemérhető lenne? köszike.
Csizmás Kond
@szaboria1: Ria, nem volt lényegi változás mert Ferenc is beismerte.
Az a változtatás, hogy most sokan más értelmet próbálnak belemagyarázni.
Szókrakész
@szaboria1: És az miért baj, hogy megtudhattuk, hogy a Gyurcsány mszp trükkök százaival végighazudta reggel, délben este és még most is az egészet.

Most is ilyen kéne, de minden pártban!!!

Nem pedig titkosítani minden terhelő anyagot.
Béla333
" Titkosszolgálati hangfelvételek bizonyítják, hogy fideszes középvezetők szervezték az akkori megmozdulásokat
- közölte a pártelnök."

Szerintem az is bűncselekmény, hogy egy ilyen államellenes bűncselekmény tetteseit, felbújtóit nem hozzuk nyilvánosságra! Miért nem hozta nyilvánosságra? Miért mentegette a Fideszt és Orbánt?
Ha ezt tudják a választók és bizinyítékot is elénk tettek volna, biztos hogy nem győz a Fidesz, pláne nem 2/3-dal!
Bűnpártolás amit Gyurcsányék tettek!

"El fog jönni az a pillanat, amikor "a mi kormányuk" ezeket nyilvánosságra hozza – közölte a DK elnöke, hozzátéve: ekkor joga lesz a magyar népnek, hogy a szemébe nézzen azokkal, akik lángra lobbantották a főváros egy részét."
Eddig miért nem volt jogunk tudni az igazságot? Miért csak akkor lesz jogunk erre, ha újra hatalomra segítjük Gyurcsányt? És ha nem segítik hatalomra, akkor sohasem tudjuk meg, vagy majd csak akkor, ha már elévül Orbánék bűncselekménye?
papa.49
,,Késő bánat, eb gondolat,, akkor kellett volna nyomban lecsukni az egész bandát, ezt bizony a Gyurcsányék baltázták el totál!!!
troppauerhumer
Ferinek az volt a "hibája" , hogy megakarta állítani a hazudozást, azt ami most folyik.
"Nem azért kell politikusnak lenni mert autófényezőnek rosszabb! Országot kell építeni!" Sokaknak ez nem tetszett mert nem tudnának halászni a zavarosban, ezért árulták el! A sok idióta meg nem veszi észre, hogy az elmúlt 25 évben egyetlen politikus volt aki érte akart tenni! Míg Gyurcsány azt mondta, hogy abba kell hagyni a hazudozást addig Orbán éjjel nappal hazudik és azt mondja "Folytatjuk!" Érdekes, hogy ez mégis sokaknak tetszik...fordítva ülnek a lovon! Ne feledjétek a ló a hátsó felénél szarik!
Aki még 10 évvel az eset után sem érti, hogy az egész egy gusztustalan puccskisérlet volt a fidesz részéről, azt sajnálom. A fidesz vezetősége tudatosan, előre megfontoltan idézte elő a helyzetet, hogy akár egy polgárháborút is megkockáztatva kikényszerítse a hatalomra jutását.
Még a saját híveinek biztonsága sem érdekelte, csak a célja.NEM volt más lehetőségük hatalomra kerülni, mint aljas eszközökkel legyőzni az akkori miniszterelnököt. AZÓTA SINCS SEMMI, amiben tiszta eszközöket vetettek volna be, azóta is minden napos a mocsok, ami körülöttük van.
Béla333
Minden jel szerint 2006-ban Gyurcsány (talán tévedésből) szinte egyszemélyben nyerte meg a választásokat az MSZP-nek, holott már a háttérben meg volt beszélve, hogy a Fidesz jön.
Erre kitör a balhé, de titkosítják a Fidesz érintettségét, (megmondták végre a Ferinek, hogy 2010-ben mindenképpen a Fidesznek KELL jönni). Amiben elszámították magukat, az a 2/3-os győzelem, és az, hogy a Fidesz mohó lett, és elhessegette az MSZP/Gyurcsányékat a husos fazék elöl. Ez az ami miatt hőbörögtek a "demokratikus" oldalon levők!

Amit leírtam, az a saját képzeletem szüleménye, bármi azonosság a valósággal/igazsággal a véletlen műve! De azért...
troppauerhumer
@Béla333: Bélukám te mint LMP-és Orbánseggszolgálatos terelsz
Olvassák el a jegyzőkönyveket. Egy jobb országban már ülne a FideSS vezérkar az államrend erőszakos megdöntésének kísérlete miatt..öszödi beszéd ide, vagy oda, teljesen mindegy a beszédtől függetlenül, -valakik- eldöntötték, hogy
márpedig szeptember végén, “balhék” lesznek a fővárosban. Valószinűnek tünik, hogy a FideSS állhatott a háttérben, mert ugye Viktor, ..-puskapor szagot érzett-.és egy érdekes hir látott akkoriban napvilágot, csak valahogyan nagyon -elfelejtődőtt- és nem is foglakozott vele a sajtó eleget.
Itt elolvasható ! a dátumra tessék figyelni !
"Archívum
Hangos üzenet: Lángolni fog Budapest!
A XIV. kerületi rendőrkapitányság tegnap délelőtt lefoglalt egy CD-t, amelyen egy magát a Demokrácia Harcosainak nevező szervezet eddig soha nem látott erőszakhullámmal fenyeget. A hanganyagot Rónai Egon, a Budapest Rádió ügyvezető igazgatója találta meg a napi postai küldemények között.
- Délelőtt tízkor kezdtem kibontani a rádióhoz érkezett leveleket. Ezen a CD-jén csodálkoztam, mert bár gyakran kapunk hanganyagot, mindig írnak hozzá valamilyen kísérő- levelet - mondja a rádió vezetője.

Rónai meghallgatta az üzenetet, amelyen egy eltorzított férfihang követeli, hogy szeptember 20-ig mondjon le a kormány. Ellenkező esetben "készek vagyunk párizsi mintára lángba borítani Budapest utcáit. Minden eszközzel megvédjük országunkat a zsarnokoktól. Készek vagyunk soha nem látott erőszakhullámot indítani a jelenlegi hatalom ellen... Ha a kormány nem mond le, lángolni fog Budapest".
nol.hu/archivum/archiv-417353-228089
troppauerhumer
@Béla333: Továbbmegyek ,de előbb húzd ki az LMP-s fejed Orbán seggéből,íme.
Első rész:
Aztán a rendőrségi lehallgatási jkv-ből:
miként folytak össze a törvénytelen eszközöket használó rendbontó csoportok a legálisan gyülekezőkkel, milyen információáramlás zajlott a rendbontók között és milyen utasításokat rögzített a rendőrségi adatforgalmazás.

Ezek az adatok és a rendőri vezetők beszámolói is azt bizonyították, hogy nem a rendőrség tolta rá a rendzavarókat az Astoriánál demonstráló tömegre - mutat rá a MeH. A két közzétett dokumentumrészlet egyike a helyszínen lévő rendőrök beszélgetését rögzíti. Ebben több alkalommal elhangzott az az utasítás, hogy a helyszínen lévő rendőrök ne engedjék a Deák téren, illetve a környékét lévő tömeget az Astoriához. Ugyanakkor a válaszokból kiderül, hogy a rendbontók "direkt arra utaznak"

A 16 óra 19 perckor elhangzott utasítás úgy fogalmaz: "Teljes körűen akadályozzátok meg, hogy oda menjenek, körbezárni őket és felszámolni. Csaknem két perccel később - mint a közzétett dokumentumból kiderült - az hangzott el: "az az utasítás, hogy ez a tüntető tömeg nem mehet oda az Astoriához". Szintén percek múlva az az utasítás: "nem mehetnek rá a Fidesz nagyrendezvényére". Majd azt követően, hogy kiderült, a tömeg eleje az Astoriánál van, azaz összeért a Fidesz-nagygyűléssel, elhangzik az egyik rendőr részéről: "Nyugtáztam a jelentéseket, álljon meg akkor a tömegoszlatás, ne zavarjuk meg a Fidesz nagygyűlését."

Később, 16 óra 34 perckor pedig a következő hangzik el: "rendező 1-es megbeszélte a Fidesz szervezőivel, hogy addig megállunk, míg tart a nagygyűlés (...) 18 órakor befejezik és 18 órakor elhagyják békésen a területet, akik ott maradnak, azokkal szemben újra meg fog indulni a felszámolás, tehát addig rendezzétek a kötelékeket, szervezzétek meg, hogy amennyiben a nagygyűlés befejeződött, utasítást kaptok, akkor tudjátok folytatni a felszámolás rendjét".

A másik közzétett dokumentum két, a rendbontásban részt vevő személy...
egyvandor
@Béla333: Hogy GyF támogatóinak táborát elválasztó vonal nem az mszp és a fidesz között húzódott, azt már tudjuk. A politikai "elit" számára a Gorbán rendszere kifizetődőbb. Egy politikai csoportosulás vezetője akkor sem mindenható, ha éppen ő a miniszterelnök. Gorbán és haverjai tisztában vannak ezzel és láthatjuk miként igyekszik biztosítani mindenhatóságát. GyF-nek akkor lett volna esélye, ha az "elitnek" ugyanúgy szabad utat nyit mint Gorbán ner-je.
troppauerhumer
Folyt:A másik közzétett dokumentum két, a rendbontásban részt vevő személy beszélgetését rögzíti. Az egyik, a dokumentum szerint D, azt mondja: "Úgy húzzátok magatokra a rendőröket, hogy ne legyen összecsapás. Vonuljatok visszafelé az Astoria felé!" A választ követően a következő utasítás: "húzzátok magatokkal a rendőröket is". A válasz: "húzzák".

A beszélgetés további részében D azt mondja: "kicsit hergeljétek a rendőröket, de úgy, hogy ne legyen összecsapás! És húzzátok magatokkal az Astoria felé!". Gy válasza: "Azt akarjuk. Mi ezt is csináltuk. Direkt ezért mentünk csak ki. Nem akartunk mi itt ölni, érted". Egy további beszélgetésrészletben a két személy arról vált szót, hogy akik a Fidesz rendezvényre jöttek, majd kapnak egy kis könnygázt és "akkor meglátjuk, hogy kihez jöttek" - mondta D. Gy erre válaszul közölte, hogy ez lenne a cél."
www.ma.hu/tart/rcikk/a/0/157500/1

Hahahaaaaa...hát ennyit a jobboldali népnemzeti kártevőkről,a mihígmélymagyar söpredékről.
Béla333
@troppauerhumer: 20.04-re
Ez a terelés, amit te csinálsz Orbánseggszolgálatos! (A titulus idézet tőled!)
Ugyanis a mai cikk alapján már nem az a kérdés, hogy volt-e Fideszes szál a 2006-os események mögött, hiszen még Gyurcsány is azt nyilatkozta, hogy volt!
Csak éppen valamilyen rejtélyes okból kifolyólag ezt titkosította a Gyurcsány, azzal, hogy ha majd "nagyfiúk/lányok" leszünk, és újra kormányra juttatjuk Gyurcsányt, akkor majd megtudhatjuk az igazságot.
Innentől kezdve már tök mindegy, hogy ki milyen CD-n mit adott és kinek!
Gyurcsány döntött úgy, hogy a bizonyítékot nem hozza nyilvánosságra, ezzel juttatva a Fideszt 2010-ben 2/3-os hatalomhoz!
egyvandor
@Béla333: A kétharmadhoz "jó időben" jött a világválság. Ez szerintem nagyobb hátszelet hozott a fijjuknak.
anka
- ez "nyílt titok" volt! - csak a birka nem vette észre...
troppauerhumer
@Béla333: Béla még benne van az elempés fejed az orbánseggbe,őt fedezed,mint Schiffer tette éveken át.
Hát csak röhögni tudok.2006 - ban nagyon mocskos dolgok történtek az akkori ellenzék a FideSS tudtával,felbujtásával.
Erre bizonyíték a semmisségi törvényük amely mintegy "judáspénz" a vandáloknak, illetve a rendőrség egyetemes elítélése, mert hiszem hogy a rendőrök a törvény szerint jártak el erre bizonyíték a videók!Aztán meg azt is láttuk és hallottuk, hogy Orbán valamivel korábban beült a futballhuligánok közé. Az is tény, hogy Orbán ragaszkodott ahhoz a helyszínhez, amitől sokan óva intették, ahol feltüzelte a híveit. Ő maga pedig beszállt a páncélautójába és elfelejtette tájékoztatni (rendőrségi kérés ellenére) a rajongóit, hogy rendőri attak folyik a Deák tér irányában a tomboló csürhe ellen, akik mindenképpen rá akarták húzni a rendőröket a tömegre (hangfelvételekből tudjuk). A rendőrök többszöri felszólítás után kezdtek el oszlatni, miután sokan nem tettek eleget a felhívásnak.A 2006. őszi eseményeknek volt egy célja, Orbán szeretett volna miniszterelnök lenni. 50 év telt el, el lehetett volna adni a nagyvilágnak a hatalomszerzését forradalomnak átkeresztelve.
És ez annyira megragadt a zakkant agyában, hogy jobb híján a 2010-es választást nevezte ki forradalomnak
Azóta a nap is másképp süt, tudniillik a napot is és a csillagokat is lehazudják az égről az idejáró idétlenekkel együtt.
Orbán Viktor 90 évesen a szotyihalmok között emlékiratában azért kesereg, mert egy politikai ellenfelét sem sikerült lecsukatnia a 2010-es években. Pedig mindent olyan pedánsan előkészített: új alkotmány, a Polt Peti, az alkotmánybíróság, a Szájerné. Mit kellett volna másként csinálnia?
Pedig hazaárulásért jobb helyeken golyó vagy kötél jár...
Kudarc kudarc hátán, nem véletlenül építi a kerítést, azzal talán szőnyeg alá söpörheti a kudarcait egy időre, átmenetileg.
Béla333
@egyvandor: 20.14-re
Sokminden jól jöhetett a Fidesz 2/3-hoz, de azért azt az egyet gondold végig, mi lett volna, ha mondjuk 2007-2008-ban kép, hangfelvételekkel és egyéb bizonyítékokkal egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében Gyurcsányék bejelentik, hogy Orbán és a Fidesz volt az egész 2006-os őszi zavargások mögött és ezért letartóztatják államellenes cselekmények miatt!
Tuti hogy nincs Fidesz győzelem 2010-ben, de hogy 2/3-os győzelem nincs, az teljesen biztos.
Szerintem még a Fideszt fel is lehetett/kellett volna oszlatni.
Nem történt semmi, csak ezt hallottam, azt sejtem, ilyen troppauerhumer féle semmitmondó sejtetés, maszatolás!
Ott volt a kezükben a bizonyíték, miért nem hozták nyilvánosságra, miért titkosították inkább?
Szerinted?
F_Viktor
@Béla333: @Szókrakész: Írod:
"Miért nem hozta nyilvánosságra? Miért mentegette a Fideszt és Orbánt?"

Gyurcsány nem a 2011 februárjában FELOLDOTT, és nyilvánossá tett JEGYZŐKÖNYVRŐL beszélt (amit a fityesz keményen cenzúrázott, de véletlenül benne maradt, hogy Nyitrai András, akkori fityeszes képviselő, NB bizottsági tag, 2006. szeptember 19-én a titkosított ülésen azért hibáztatja az MSZP-s vezetést, mert az nem lőtt ÉLES lőszerrel a tömegbe!!!), hanem az amerikai titkosszolgálatok általi lehallgatásokra, amiről eddig annyi szivárgott ki (az USA nagykövetségének a külügynek küldött jelentéséből), hogy a fityeszes vezetők kapcsolatban álltak a csőcselék szervezőivel.
Béla333
@F_Viktor: 20.57-re
Te honnan tudod, hogy miről beszélt Gyurcsány? A cikkből csak annyi derült ki, hogy tudott a Fideszes szálról, de valamiért azt nem hozták nyilvánosságra, inkább titkosították!
Egyébként meg egy ekkora felfordulás, randalírozás, ennyi ember mozgatása, irányítása hogyan maradhat szerinted titokban a magyar titkosszolgálatok előtt?
Szerintem vagy tök szerencsétlenek a titokszolgák ha semmilyen adatuk erről nem volt, vagy hazudnak nekünk, nem mondják meg amit tudnak és mivel Gyurcsány sem mondott semmit 3 és fél év után sem, így az összejátszás a Fidesszel ugyanúgy felmerül.
Pláne ha a Gyurcsány 1 évvel ezelött a Figyelőnek adott nyilatkozatát is figyelembe veszed, miszerint az ő pártjának a pénzügyese (Puch mester) rendszeresen egyeztetett Simicskával a lopott pénzek elosztási arányáról!
Szerintem lenne mit elmesélni Gyurcsánynak!
F_Viktor
@Béla333: Írod:
"Te honnan tudod, hogy miről beszélt Gyurcsány?
...
...mivel Gyurcsány sem mondott semmit 3 és fél év után sem, így az összejátszás a Fidesszel ugyanúgy felmerül."

Elmúltak a 90-es évek, mikor egy-egy csörte után a képviselők párállástól függetlenül együtt iszogattak a parlament büféjében, s beszélték meg közös üzleti vállalkozásaik ügyeit.
A 2002-es választások után orbánból geci lett, s vérre menő harcot hirdetett.
Azóta nincs pardon, nincs úri(???) becsület. Összefonódások persze vannak, mint jobbik-fityesz-LMP...
Béla333
@F_Viktor: Már ne haragudj, de ebből a cikkből és a Gyurcsány 1 éve a Figyelőben megjelent interjúja alapján (amiben a saját pártja és a Fidesz közötti rendszeres pénzügyi háttér egyeztetésekre célzott!) sokkal inkább a Fidesz/MSZP/Gyurcsányék közötti összefonódás látszik inkább! Pénzügyi és bűnügyi egyaránt!
Amiről majd akkor lebbenti fel a Gyurcsány a fátylat, ha jók leszünk és újra kormányba szavazzuk őt:

"Létezik két olyan dosszié, amely feltárja, a Fidesz legfelsőbb vezetői köre milyen módon érintett a megmozdulások kirobbantásában – mondta a politikus, aki részleteket nem árult el a dokumentumok tartalmáról, de célzott a miniszterelnök és a házelnök érintettségére.
El fog jönni az a pillanat, amikor "a mi kormányuk" ezeket nyilvánosságra hozza – közölte a DK elnöke, hozzátéve: ekkor joga lesz a magyar népnek, hogy a szemébe nézzen azokkal, akik lángra lobbantották a főváros egy részét."

Most még nem vagyunk elég jófiúk/lányok, ezért egyenlőre nem mondja el Gyurcsány, de majd egyszer...
Röhej!
troppauerhumer
@szaboria1: Orbánék titkosíttatták, nem Fletóék. Egyébként semmi értelme nem lett volna akkoriban előállni vele, mert a jobboldal soha nem is volt kíváncsi az igazságra.
Amikor az összes bíróság,ügyészség,média,hatalmi ág az ő embereiből áll.
Csak emlékezz 2010től előbb a Sukoró üggyel akarták Fletót elkapni.
Akkor verték magukat, hazug módon olyan elvekre hivatkozva, amelyekre ma magasról tesznek. Ma havonta többet hazudik a kormány, mint elődei összesen ciklusuk alatt, ma az átlag magyar olyan rosszul él, mint korábban ( 89 óta ) még soha, a korrupció korábban elképzelhetetlen szintekre lépett, most bezzeg lapítanak mint az a bizonyos a fűben. Ha Gyurcsányék csinálták volna ezt, már lángolna az ország...
F_Viktor
@Béla333: Az egy évvel ezelőtti Figyelős Gyurcsány interjút tudnád linkelni? Elolvasnám.

Írod:
"Most még nem vagyunk elég jófiúk/lányok, ezért egyenlőre nem mondja el Gyurcsány, de majd egyszer..."

Arra nem gondoltál, hogy Gyurcsány csak akkor beszélhet arról a két titkosított dossziéról, ha már feloldották a titkosságát? Mivel a fityesz titkosította, nem valószínű, hogy fel fogják oldani idő előtt.

Idézem Gyurcsányt:
"A legfontosabb bizonyítékokat azonban a kormány államtitkokká nyilvánította. Létezik két olyan dosszié, amely feltárja, a Fidesz legfelsőbb vezetői köre milyen módon érintett a megmozdulások kirobbantásában..."
troppauerhumer
@szaboria1: Azért nem hozták nyilvánosságra mert a titokgazda ,na ki vóna más mint:
"A 2006-os eseményekről összességében Pintér Sándor úgy ... Ha ez a kettő rendben volt, akkor rendben volt a titkosítás - szögezte le.
index.hu/belfold/nbh061102/

Ahogy a tévéostrom másnapján, 2006. szeptember 19-én a Fidesz képviselője a titkosított ülésen azért hibáztatta az MSZP-s vezetést, mert a rendőrök nem lőttek éles lőszerrel a tömegbe. Ma pedig ugyanez a Fidesz kéri számon az akkori vezetésen, hogy alig egy hónappal később miért lőtt gumilövedékkel a tüntetőkre…
privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=PolitikaEsBunozes&AN=titkosjkv&MN=GazdasagiBunugyek&LN=Hungarian
nemfideszes
@Szókrakész: Csodálkozom, hogy Te aki a nagy összeesküvés elméletek híve vagy úgy gondolod, hogy ez az egész ilyen egyszerű lett volna. A baloldal és a jobboldal bizonyos köreinek összefonódása egészen az olajügyekig vezethető vissza, amiből minkét fél alaposan kivette a részét. Gyurcsány miután 2006-ban feltörölte a csutival a padlót elbízta magát, és rosszul mérte fel politikai erejét és "mozgásterét" a párton belül. Nekiment az övéinek mert le akart számolni azzal a hazugságpolitikával ami mindig is jellemezte a magyar politikát, oldalaktól függetlenül. Azonban a párton belül bizonyos köröknek, akik mindig is a zavarosban szerettek halászni, ez nem tetszett, és inkább "súgtak" a fidesznek. Ezek az emberek, ha már nem lehet övék a hatalom, még mindig szívesebben látják hatalmon a fideszt, mint bárki mást, az asztalról lehulló morzsákért cserébe.

"Hatalmon voltál!!!
Miért nem sitteltetted le?!?!?!

Ha egyszerűen akarnék fogalmazni azért mert neki nem volt egy polt pétere. De persze ne feledkezzünk meg sintér sanyáról sem, a több évtizedre titkosított olajügyeiről, clodóval történ t találkozóiról, és persze azokról az állományon belüli emberekről akik mindig is hozzá voltak lojálisak. Nem véletlen, hogy a csuti annyira ragaszkodik hozzá. Kubatovról és embereiről, vagy éppen a titkosszolgálatokról már nem is beszélve. A fidesz emberei már akkor mindenhol ott voltak és végezték a rájuk bízott "feladatot". Szóval a hatalom még önmagában kevés, ha nincsenek lojális embereid a kulcsfontosságú pozíciókban, akik ismernek és irányítani is tudnak "bizonyos" embereket, nagyban befolyásolva ezzel az események alakulását.
kamazuka
A hatalom vágy és annak megtartása felhatalmazott ,hogy a tömegbe lövess?
Ne gondold ha most fordított helyzet lenne, nem ugyanez történne?
F_Viktor
@nemfideszes: Írod:
"Azonban a párton belül bizonyos köröknek, akik mindig is a zavarosban szerettek halászni, ez nem tetszett, és inkább "súgtak" a fidesznek."

Mindenben igazad van, azzal egészíteném ki, hogy saját pártján kívül még folyamatosan támadta politikailag a fityesz és koalicíós partnere, az szdsz is.
human
Ez egyértelmű. Ha az országért aggódó emberek robbantották volna ki a zavargásokat, akkor már lángolna az ügyészség és az MNB. A királyi köztévéről már nem is beszélve.
F_Viktor
@kamazuka: Írod:
"A hatalom vágy és annak megtartása felhatalmazott ,hogy a tömegbe lövess?"

Gondolom a fityeszről beszélsz, akik számon kérték a Gyurcsány kormánytól, hogy miért nem használtak éles lőszert a tömeggel szemben:
www.youtube.com/watch?v=nauxXFj5kWE
hetöndöe
A legegyszerűbb magyarázat maga a kultúráltság és a humánum kérdése,amit a felcsúti büdös bőrű képtelen volt magával hozni neveltetése okán.Fletó polgárháborútól tartott,ha ezt a kancigányt bebörtönzik és ezt nem akarta.Mondjuk idióta fitymaszos hívőkben fel sem merül ez a kérdés.Ha Qrbánt letartóztatták volna államellenes szervezkedésért,az agyatlan,elvakult(fizetett) hívei tutira vérbe borították volna az országot.
nemfideszes
2006 zavargások során 399 rendőr sérült meg közülük 43 súlyosan.
A 2006-os zavargások során indult büntetőeljárások idején a Szívós Mária által vezetett tanács – az első fokon eljáró bírósági döntések döntő többségét megváltoztatva – szabadlábra helyezte az előzetes letartóztatásba helyezett személyeket.
2011 júniusában Szívós Máriát a fideszes országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta.
2011 február, Kubatov Gábort a Fradi elnökévé választják
2011 december, a fidesz 6.2 milliárdért megveszi az FTC stadiont,
2012 április, a zavargások során megsérült 149 "békés" tüntető között 270 millió forintot osztanak szét, ugyanakkor 71 rendőrrel szemben indítanak büntető eljárást
hetöndöe
@nemfideszes: Ezzel mindent el is mondtál,legalábbis a gondolkodók számára.:-)
human
Matolcsy 200 ezer ÉLES lőszert vett nemrég és nem gumilövedéket minden esetre.
Béla333
@F_Viktor: 21.52-re:
" Az egy évvel ezelőtti Figyelős Gyurcsány interjút tudnád linkelni? Elolvasnám."
Íme:

"Gyurcsány: Puch László és Simicska Lajos egyeztetett
Az MSZP is érintett volt a korrupcióban. Puch László és Simicska Lajos összejátszott. Ezeket Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök állította most a Figyelőnek.
"Próbáltam felszámolni a Puch-világot"
– mondta Gyurcsány, aki szerint valóban sok szürkepénz mozog a háttérben, és ezért az MSZP egykori pártpénztárnoka, Puch László és a Fidesz egykori gazdasági háttérembere, Simicska Lajos különösen felelős.
Gyurcsány szerint a korrupcióban a 90-es, kétezres évek első felének pártjai „érintve voltak”, és ebbe beletartozott az MSZP is („sajnos egy időszakban én is elnöke voltam az egyiknek”.)
A 2010-es szocialista vereség után pedig olyan pletykát hallott, hogy Puch azt hitte, minden folytatódhat tovább Simicskával, de azt a választ kapta, hogy „a kétharmadra más vonatkozik”."
index.hu/belfold/2015/04/09/gyurcsany_puch_laszlo_es_simicska_lajos_egyeztetett/
glorianna
Érdemes elolvasni: hataratkelo.blog.hu/2016/09/15/magyarorszag_elhetove_tetele
Lehetséges magyarázat a történések jelentős részére.
F_Viktor
@Béla333: OK, már tudom mire gondolsz. :-)

Egyről beszélünk!
Erről a "megállapodásról" írtam, ami addig működött, míg "vérre menő" háborút nem indított orbán, s került a miniszterelnöki székbe Gyurcsány.
Utóbbi mondott nemet párttársainak és koalíciós partnereinek, s emiatt lett mindkét oldalról politikai karaktergyilkosság áldozata.
Ez kiolvasható zuschlag, a 2014-es választások fityesz kampányos könyvéből is.
De, Gyurcsány volt, aki Puchot menesztette 2008 tavaszán, s nevezte ki helyére Brecskánét.

Erről írt @nemfideszes: is:
"Nekiment az övéinek mert le akart számolni azzal a hazugságpolitikával ami mindig is jellemezte a magyar politikát, oldalaktól függetlenül."

Ajánlom @troppauerhumer: tegnapi mondatait is olvasd újra el, mert nagy igazságokat írt, tökéletesen látja mi történt a politika színterén a 90-es évek óta.
Pl. ezt a 4 mondatát jól jegyezd meg:
"A sok idióta meg nem veszi észre, hogy az elmúlt 25 évben egyetlen politikus volt aki érte akart tenni! Míg Gyurcsány azt mondta, hogy abba kell hagyni a hazudozást addig Orbán éjjel nappal hazudik és azt mondja "Folytatjuk!" Érdekes, hogy ez mégis sokaknak tetszik...fordítva ülnek a lovon! Ne feledjétek a ló a hátsó felénél szarik!"
Béla333
@F_Viktor: 10.15-re:
Néhány dologban azért pontosítanék:
1./ A "megállapodás" az MSZP és a Fidesz között egészen a 2010-es 2/3-os Fideszes győzelemig működött, hiszen a beidézett riportban is ez szerepelt:
"A 2010-es szocialista vereség után pedig olyan pletykát hallott, hogy Puch azt hitte, minden folytatódhat tovább Simicskával, de azt a választ kapta, hogy „a kétharmadra más vonatkozik”."
Ez nem azt mutatja, hogy már évekkel korábban megszakadt ez a lopkodós elosztogatós kapcsolat.
2./ Puchot nem menesztette Gyurcsány, felemelte, kormányzati pozíciót is kapott:
"Gyurcsány egy dolgot azért megbánt.
Utólag azt mondom, hogy túlságosan óvatos voltam Puch László kiszorításában.
Ez ahhoz képest meglepő, hogy ő volt az, aki Puch Lászlóból államtitkárt csinált. Ezt azzal magyarázta Gyurcsány, hogy így akarta elérni, hogy Molnár Csaba miniszter szemmel tartsa. Vadai Ágnes pedig azért került a honvédelmi minisztériumba, hogy Szekeres Imrét tartsa szemmel."
3./ "A sok idióta meg nem veszi észre, hogy az elmúlt 25 évben egyetlen politikus volt aki érte akart tenni!" - idézed troppauerhumer-t, azonban a szóban bejelentett szándékon kívül tettekkel ezt Gyurcsány nem bizonyította. Holott tudod, a politikusnál nem azt kell nézni, mit mondanak, hanem hogy mit tesznek. Gyurcsány tehetett volna: miniszterelnök és pártvezető volt egyszerre, mi kellett volna még?
F_Viktor
@Béla333: Írod:
1)
"A "megállapodás" az MSZP és a Fidesz között egészen a 2010-es 2/3-os Fideszes győzelemig működött"

Én, aki a pályázatírással éppen a Gyurcsány idejében kezdtem el foglalkozni, úgy látom, hogy a "megállapodás" arról szól, hogy a közpénzek elosztása nem pártalapon történik, párttól függetlenül mindenki részesedhetett belőle.
Így simicskán keresztül a fityesznek, mint pártnak is jutott bőven a léből.
De most is azt mondom, hogy "megállapodás" nélkül is így kell működnie egy demokratikus országban.
Az MSZP-nek két dolgot nem róhatok fel. A demokráciáért tetteket és szakértelmét a kormányzáshoz. Ez utóbbit csak annak tükrében írom, mert látom a többi párt dilettantizmusát.

Írod:
"Puchot nem menesztette Gyurcsány, felemelte, kormányzati pozíciót is kapott:"

Pártpénztárnokból egyszerű államtitkárrá kinevezést nem nevezném "felemelésnek" :-)
Eltávolította a pénzek áramlása mellől.

Írod:
"Gyurcsány tehetett volna: miniszterelnök és pártvezető volt egyszerre, mi kellett volna még?"

Egy dolgot nem veszel figyelembe.
Míg orbán a semmiből, jó keresztapa módjára kiépített egy maffia-felépítésű pártot, addig Gyurcsány beleült a készbe.

Míg a fityeszt a személyi kultusz jellemzte, addig a baloldalon jöttek-mentek a miniszterelnökök és a pártvezetők, egyedül a legfelsőbb vezetők nem is olyan szűk köre maradt ugyanaz (ők az MSZP-s politikai, gazdasági mutyizók tábora).

Míg a orbán pártjában kikerülhetetlenné tette magát (személyi kultusz, keresztapaság, diktatórikus irányítás), addig a másik oldalon szinte bábuvá alacsonyodtak le a pártvezetők, miniszterelnökök.

Míg Medgyessy ezt látván önként és nagy sebességgel felállt, addig Gyurcsány harcolni próbált (végeredménye a hősi halál). De lásd Bajnait, ő sem hódolt be a baloldali mutyizóknak.
(...)
F_Viktor
@Béla333: Folyt:
(...)

Ha ezeket elfogadod, hallgasd meg újra Gyurcsány öszödi beszédét.
Mert nagy igazságokat tartalmazott, mint:
Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen...

Az emberek gazembereknek tartják a politikusokat (joggal)
Elfordultak a politikától.
Nincsen az embereknek jövőképe.

"...egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz."

"Az akkori miniszterelnök hatalmas ívekben gondolkodott, nem érdekelték a napi politikai harcok, az alkuk. Ebbe bukott bele, bukása pedig tíz éve fogva tartja az egész magyar baloldalt."
Béla333
@F_Viktor: 20.57-re
Most mosakodott a Gyurcsány az ATV-ben és nem amerikai lehallgatási anyagokra hivatkozott, hanem a titkosszolgálatnál levő 2 dossziéra.
Megint azzal jött, hogy ő semmiről semmit nem tudott, amikor még ő volt a miniszterelnök.
Szerintem most is hamukázott egy sort.
Az MSZP és a Fidesz pártpénztárnokok rendszeres lopott pénz elosztásáról sem tudott (bevallása szerint), csak sejtései voltak.
Ezek szerint fogalma sem volt az országban zajló fontos korrupciós és államellenes ügyekről?!
Arra nem volt válasza (igaz Kálmán meg sem kérdezte) hogy amíg ő volt a miniszterelnök miért nem vizsgáltatta ki ezt az államellenes bűncselekményt, hogy ki mozgatta a szálakat a háttérben és miért nem tárta ezt az emberek elé? Bizonyítékokkal!
Ezzel meggátolva a Fidesz mai napi dúlását.
Ebben neki is nagy felelőssége van szerintem!
F_Viktor
@Béla333: Értelek, azt is, hogy nem bízol benne.
Én viszont annak ellenére, hogy sokáig bíráltam Gyurcsányt, elhiszem, hogy sok mindent nem kötöttek a orrára, bábnak ültették a miniszterelnöki székbe. Ő tenni akart valamit az országért, több ágazatban reformokat hirdetett, amit módszeresen sorra megfúrt saját pártja, a koalíciós partnere és a fityesz.
A jól időzített és előkészített öszödi beszéd után pedig az MSZP-nek sikerült véglegesen megszabadulnia tőle.

Nem véletlen, hogy orbánék még most is Gyurcsányoznak a birkáknak. Nagyon félnek tőle, orbán tudja legjobban milyen kvalitásai vannak Gyurcsánynak.

Mostani hír:
"Olyan vad gyurcsányozás ment a Terror Házában, mintha nem lenne holnap

Versenyben szidta Gyurcsányt Ferencet az őszödi beszéd kiszivárogtatásának tizedik évfordulójához közeledve Galló Béla, Gulyás Gergely, Schiffer András és Schmidt Mária. A magunk részéről nem mernénk győztest hirdetni: ehhez már célfotó kellene."

nol.hu/belfold/oszodi-beszed-terror-haza-konferenciia-gyurcsany-ferenc-evfordulo-schmidt-maria-1632029
Béla333
@F_Viktor: 20.49-re
Igazán elárulhatnád, hogy hol lehet utánaolvasni az általad írt amerikai lehallgatás alapján készült dossziék történetéről?!
F_Viktor
@Béla333: Idézem @vadnarancs:-ot (ma, 06:00), biztosan elkerülte figyelmedet hozzászólása:
"WIKILEAKS..."
Béla333
@F_Viktor: 21.40-re
Az, hogy "WIKILEAKS..." , az még így nem elég!
Hol olvasható, látható, hallható (bármi), amit írtál? Ha wikileaks, akkor wikileaks, dehol van feltöltve az a rész, ami az amerikaiak lehallgatásáról szól?
Tudod, amire hivatkozol!
Csodálkozó
A balhét a Fityisz szervezte és orbánc irányította otthonról, fotelből. Piszkos sunyi szarkeverő pszichopata.
tutajos
Tudta?
"Gyurcsány: a Fidesz legfelső köre robbantotta ki a 2006-os zavargásokat."
.
De remélem nem azt akarod mondani Fletó nekünk, hogy Te erre csak most jöttél rá ?
"Na, ugye!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.