Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után – derült ki a K&H Biztosító éves reprezentatív felméréséből.

Az 500 fős mintán végzett kutatás szerint a magyarok

csaknem négyötöde a jelenleginél rosszabb vagy sokkal rosszabb életszínvonalra számít az aktív évek után,

azonban sokan így sem takarékoskodnak nyugdíjcélra.

A kutatást kedden, sajtótájékoztatón ismertetette Kuruc Péter, a cég életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője, aki elmondta, a magyarok mindössze 22 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással.

Pozitívumként kiemelte, hogy a tavalyinál 4 százalékponttal többen, a válaszadók 17 százaléka szerint a vállalkozása biztosítja majd a nyugdíjas megélhetését.

A magyarok többsége arra számít, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog

A nyugdíjrendszer összeomlására leginkább a harmincas korosztály számít, 78 százalékuk szerint fog ez bekövetkezni, míg a negyveneseknél 70, az ötvenes korosztályban 41 százalék ez az arány.

Az összes válaszadó 57 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással, a legtöbben, 42 százalékuk általános biztonsági tartalékkal, amelyet a nyugdíjcélú megtakarítás követ 39 százalékkal – mondta. Lakásfelújításra 22 százalék, a gyermek taníttatására a válaszadók 18 százaléka tesz félre.

Tavaly 29-ről

34 százalékra nőtt azok aránya, akik nem számítanak arra, hogy megélik a nyugdíjas kort,

pedig a statisztikai hivatal adatai szerint nő a születéskor várható átlagos élettartam, 2015-ben a nőknél 78, a férfiaknál 72 év volt. Egyre népszerűbbek a pár éve elérhető nyugdíjbiztosítások, 10-ről 14 százalékra nőtt a konstrukcióban gondolkodók aránya, ami főleg a magasabb jövedelműek és végzettségűek esetében jellemző – mondta Kuruc Péter, hozzátéve, hogy ebben a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kampányának is része lehet.

Kuruc Péter szerint jó hír, hogy csökken azok aránya, akik egyáltalán nem kezdtek el takarékoskodni. A harmincas korosztálynak töb mint a fele, a negyveneseknek alig a fele, az ötvenes korosztály 38 százaléka nem kezdett még hozzá a nyugdíjcélú megtakarításhoz – ismertette.

A kutatásból kiderült az is, hogy a nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők 12 százaléka rendelkezik maximum 999 ezer forinttal, 9 százalékuk 1-5 millió forint közötti összeggel, és mindössze 1 százalékuk rendelkezik 5 millió forint feletti megtakarítással. A "vállalható" nyugdíjhoz havi szinten a jövedelem 15 százalékát szükséges megtakarítani a válaszadók szerint. Összegszerűen havi 20 ezer forintot jelöltek meg átlagosan a válaszadók – derült ki a felmérésből.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Mi az hogy nyugdíj mellett! Talán helyett, amíg el nem dobja a kanalat! :((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
Na ezt a kelenlegi kormány tudja garantálni! Orbánnal, Selmecivel, Rétvárival az élen.
lópicigáspár
Mi az hogy nyugdíj mellett! Talán helyett, amíg el nem dobja a kanalat! :((
aremy
a kell vagy fog-akar dolgozni hát az nem mindeggy.
Yoda69
Nem teccettek volna ellopni az emberek 3 ezer milliard forintjat kedves fineSSes hongatyak, es annyival is beljebb lennenk. De hat selmegecinek meg kellett vedenie ezt is.
verőce21
Nem érdemes elmenni nyugdíjba, hogy mellette dolgozzon az ember, jobb minél később nyugdíjaztatni magát az embernek. Olyankor szaporodik már igazán jól a nyugdíjalap.
human
Én azok közé tartozom aki szívesen előtakarékoskodna magán úton, de semmi garanciát nem látok rá, hogy fog előfordulni, hogy Orbán nagyot mer álmodni és lenyúlja azt a pénzt amit magamra is költhettem volna.
1magyar
Én meg arra számítok, hogy akik megemelték a nyugdíjkorhatárt nem érik el, előtte meghalnak.
Az én korosztályomat nagyon megszívatták de úgy látom a következőnek sem lesz jobb.
Clavigo
Nem baj,,,majd imádkozunk a dagadt Gazdaállatért,,százlábú családjáért,,és nemzethhyyy parazitáiért...oszt jó napot.
emerencia
Egy olyan országban, ahol akár egy hónap alatt tönkremehet az ember élete a diktátor őfensége óhaja által bármely életkorban, nem lehet előre tervezni! Nem tudható az sem, hogy mi lesz majdan évtizedek múlva. Ha minden marad a régiben és szilárdan tartja magát majd a jelenlegi diktatórikus rendszer, sok évtized múlva is egy vezér szubjektív döntésén fog múlni, hogy mennyit szánnak az idősekre és végkimerülésig dolgoztatják-e a többséget még hatvanon felül is. (Ennyit a várható hosszú élettartamról.) Ő fogja meghatározni azt is, hogy ki az a kisebbségi réteg akinek jár a méltó öregkor a többiek nyomorúsága árán. Az egyszemélyes önkényuralmi döntéseket nem lehet előre megjósolni.

A fiatalságnak azon kellene gondolkozni, hogy hogyan lehetne visszatérni abba a demokráciába, ahol mindenki ember maradhat még idősen is és senki nem sokkol senkit élete folyamán azzal, hogy hogyan fog idő előtt kikészülni mert nem áldozta fel a szabadon elkölthető csekélyke jövedelmének egy részét az állam által egyáltalán nem biztos, hogy tisztességesen felügyelt pénzintézetnek.
Eladott Ország
"Miután Orbánék kirúgták a nyugdíjrendszer egyik pillérét – pontosabban nem is kirúgták,
hanem ellopták – most a magánkasszákat is bőven megsarcolják. Jövőre jóval
magasabb adóterhet raknak a megtakarításokra, mint amit az Erzsébet­utalvány vagy a Szépkártya után beszednek. Ezen túlmenően már készülnek a háttérszámítások arról, hogy
változatlan, tízszázalékos nyugdíjjárulék mellett hogyan lehetne megkurtítani az időskori
járandóságok összegét. Tehát: a 3000 milliárd nyugdíjmegtakarítást elvették, elköltötték. A magánnyugdíj megtakarításokat megsarcolják. A bérek nem igazán emelkednek ( egy egyedülálló minimálbéres több ezer forinttal kevesebbet visz haza most, mint 6 évvel ezelőtt). A foglalkoztatási adatok és egyéb orbitális hazugságok a tényeken semennyit sem
változtatnak. A valóságban egyre kevesebb befizetésből egyre több nyugdíjat kellene kifizetni. Ugyanis a külföldön dolgozók nem a magyar államkasszába fizetnek, hiába varázsolja bele a statisztikába a KSH őket. A minimálbéresek, közmunkások nagyon alacsony
nyugdíjbefizetéseivel nem lehet fedezni a növekvő kiadásokat. Ezért ügyeskedik a kormány az idősellátás forrásainak folyamatos megcsapolásával, a szülőtartás törvénybe iktatásával, a nyugdíjak összegének csökkentésével (a jelenlegi rendszer szerint a nyugdíj a fizetés 80-­85 százalékának felel meg, a háttérmunka azért zajlik, hogy ezt leszorítsák 50-­55 százalékra) és hasonló aljas húzásokkal. Mert kevesebbel nem hajlandóak beérni korrupték, nekik jár a szétdobható milliárdos bónusz. Így viszont az lesz, hogy a többmillió éhező idős ember országa leszünk hamarosan. Abban a korban, amikor a megérdemelt pihenést kellene élvezniük azoknak az embereknek, akik végigdolgozták az életüket, akkor fognak szembesülni vele, hogy a nyomor, éhezés és ellátatlanság vár rájuk. Akkor, amikor már nem képesek kiegészíteni sem a jövedelmüket."
verőce21
A mai közmunkások a szocialista munkatempó hasonmásai! a szoc.-ban sem mentek tönkre a munkában, nem csoda, hogy mindenki habzsolni szeretné a melót ma nyugdíj mellett is. :)
www.youtube.com/watch?v=YxmguL78Epg
justhpeter
@emerencia: @Eladott Ország: Tietek a pont. Szinte biztos, hogy ez fog történni.
Nessy
@verőce21: nem tudom, mit dolgozott anno, lehet, hogy szerencsés munkahelye volt, örüljön neki! Tudom, hogy akár 20 évig is lehet napi 18 - 20 órát dolgozni, de kéretik nem általánosítani! Ma a 12 - 14 órai munka nem ritkaság, de nem milliárdokért!
Anno is volt jó pár terület, ahol a munkaidőnek eleje volt, a vége mindig változott. Ha mást nem, néha prémiumot, erkölcsi elismerést legalább kaptunk érte! Nem mindenkinek járt túlóradíj, de a többségnek igen! Persze, a léhűtőknek, a gazdagoknak nem lesz gond a hosszabb egészségben megélt életév, de ők lesznek kevesebben. És ez siralmas!
cikicakk55
Az én idősebbik fiam idén lesz 40 éves. a bejelentett munkáján kívül 3 másik cégnek is dolgozik,szerencsére csak számítógép kell hozzá és ezt főleg éjszaka csinálja." gyerek,lakástörlesztés,szerencsére forintban.Így tudnak a feleségével annyit keresni,hogy a 2 gyereknek mindene meg van. ( nem elektromos kisautóra, drága okos telőkra,márkás ruhákra gondoltam) nyaranta az év közben félre tett pénzből el tudnak menni tíz napra nyaralni valahová ahol olcsóbb az élet mint a Balatonnál.Már nagyon bánja,hogy a gyerekek születése előtt nem ment külföldre dolgozni.Fél évet dolgozott Hollandiában a középiskolai érettségi és a technikusi ötödik osztály közt. Ott vissza is várták volna,na meg már 2004-ben is sokkal magasabb volt ott a fizetés,mint itthon. Most már 2 gyerekkel és hitellel lehetetlen neki indulni. Kétségbe van esve,hogy mi lesz velük nyugdíjas korukra. Mi is kétségbe vagyunk esve,mert egyre nehezebben jövünk ki a nyugdíjunkból,de a gyerekünk nem tud segíteni.A fiatalabb jövőre végez a mentőápolóin, Ő már biztos,hogy nem marad itthon.Azt mondta,mindegy hová,de el innen.
Nessy
@cikicakk55: Sajnos ez a mai valóság! 2017 Magyarországa!
Mi idősek csak azt kérhetjük a sorstól, hogy csendben, rövid betegség után távozzunk az élők sorából, mert egy hosszabb betegséggel, ápolással, a gyermekünk életét tesszük tönkre hosszú távon. Az anyagiakról nem is szólva. Idős gondozás, szociális ellátás,illúzió!
emerencia
@Nessy: Szerintem még egy kéjes gondolat sem volt a pártállamban verőce21 akkoriban mikor az elvtársak rendszeres agitációs propaganda munkát fejtettek ki a dolgozók ösztönzésére és saját hibáik elfedésére. Emlékszem ezekre a filmekre a tévéből és igen, láttam lógós(nak tűnő) melósokat az építkezéseken de azt soha senki nem kérdezte meg, hogy meg van-e szervezve a munkájuk, odaért-e időben az alapanyag stb. Az a sok "lógós" mégis felépítette az országot, felnevelte a gyerekeket és nem volt jellemző az éhezés, a fedélnélküliség, a nyomor. (Bár létezett de sokkal kisebb mértékben mint ma.)
verőce21
@cikicakk55: (17:35) Én nem annó dolgoztam, hanem most is aktív dolgozó vagyok és eszem ágában sincs nyugdíjba menni.
cikicakk55
@Nessy: Sajnos igazad van.Nálunk kizárt a szociális otthon,mert a párom nyugdíja 65.000 ft körül van az enyém pedig 56.000 ft. A szociális otthonban meg havonta 100.000 ft vagy több a havi ellátási díj. A gyerekeknek kéne kipótolni mind a kettőnk nyugdíját az ellátási összegig. Ez kizárt. A fiatalabbnak ha sikerül kijutnia,akkor is bele telne 1-2 évbe mire sikerülne bennünket támogatni,amit viszont nem biztos,hogy megérünk. Az itthoni egészségügyi ellátással még az sem biztos,hogy a fájdalom csillapítást meg tudják oldani a kórházak a rákos betegek végstádiumánál,vagy más nagyon fájdalmas betegségnél.Szomorú,hogy ide jutottunk,pedig a párom és én is rendesen fizettük az adót, a TB-t a nyugdíj levonásokat.
kukac50
A Fidesz tesz róla ha Ők maradnak kormányon,hogy ne érjék meg a nyugdíj korhatárt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.