Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága szerint míg a Tanítanék mozgalom tüntet, a kormány cselekszik.

Az államtitkárság azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban többször beigazolódott: a gyermekek és a pedagógusok érdekét csak a párbeszéd szolgálja, és a gyermekeket és a pedagógusokat nem először próbálják politikai célokra felhasználni.

A Tanítanék sokadszorra szervez utcai politikai akciót, és

amíg ők tüntetnek, a kormány cselekszik

- írták.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy ötödik éve tart a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés, amelyre mintegy 265,2 milliárd forintot fordít a kormány, a pedagógusok bére átlagosan 50 százalékkal emelkedik. Megkezdődött a nevelést és oktatást segítők béremelése is, ők januártól 7-10 százalékkal több bért visznek haza.

Kitértek arra is, hogy soha ennyi gyermek nem részesült még ingyenes gyermekétkeztetésben és tankönyvellátásban, mint ma. A kormány 32 milliárd forintról 74 milliárd forintra emelte a gyermekétkeztetés támogatását, így a korábbi 92 ezer helyett már 318 ezer gyermek étkezik naponta háromszor ingyen, a kisgyermekek 90 százaléka kap ingyenesen étkezést, és a rászoruló gyermekek étkeztetését a szünidőkre is kiterjesztették.

Idén 455 milliárd forinttal többet fordítanak a köznevelésre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben – olvasható.

A kormány intézkedéseit ismertetve megemlítették azt is, hogy országszerte tartanak az iskolafejlesztések, tanuszodák, tornatermek, tantermek épülnek és digitális iskolafejlesztési program kezdődött.

Emlékeztettek arra: a pedagógusokkal és szakmai szervezetekkel állandó a párbeszéd, egy éve működik a köznevelési kerekasztal, hozzátéve, hogy a kerekasztal már több eredményt ért el az iskolák működésének, a gyermekek és a pedagógusok terheinek csökkentése ügyében. "Nincs olyan probléma, amiről ott ne lehetne őszintén és érdemben tárgyalni" – olvasható a közleményben.

Véleményük szerint ugyanazok, akik vasárnap ismét utcára hívták a pedagógusokat, sorra visszautasították a párbeszédet a kormánnyal. Az elmúlt egy évben egyszer sem jöttek el a köznevelési kerekasztal üléseire, és "tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek" – áll az oktatási államtitkárság kommünikéjében.

A Tanítanék mozgalom "Most mirajtunk a sor" szlogennel vasárnap délután tart tüntetést Budapesten.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Hát éppen ez a baj oka. A Tanítanék mozgalomnak azért kell tüntetnie, mert a kormány ""cselekszik"".
Folyamatosan és egyre nagyobb hülyeségeket, de cselekszik. Ha nem tenné, a tanároknak nem lenne okuk tüntetni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Hát éppen ez a baj oka. A Tanítanék mozgalomnak azért kell tüntetnie, mert a kormány ""cselekszik"".
Folyamatosan és egyre nagyobb hülyeségeket, de cselekszik. Ha nem tenné, a tanároknak nem lenne okuk tüntetni.
magyarbakancs
Menyetek tanítani ne tüntessetek.
Borzalmas ez az egész erőlködés.
namihami
@magyarbakancs: Igazad van, tényleg tanítani IS kéne. Pl.: menyetek=menJetek.
...tanítani, (vessző) ne...
justhpeter
Az EMMIvel valóban nem sok baj van. Ez igaz. Mondhatjuk azt, hogy mindösszesen kettő.
1) Hogy van.
2) Hogy dolgozik.
Ezért is tartozik az emberminisztériumhoz, amelyben csak emberi nincsen.
Edmond Dantes
@magyarbakancs: A maga szövege alapján is tökéletesen érthető a PISA felmérés katasztrofális eredménye.És maga még felejteni is fog!!! "Menyetek tanítani..." Egyébként találó a választott felhasználói neve,gratulálok.
Nessy
Szép, amiket felsoroltak, de...
Szégyen, hogy ennyi szegény gyermek van, akik csak az iskolában, óvodában jutnak meleg ételhez.
Szégyen, hogy a pedagógusok bére még ezek után is a bányabéka segge alatt van. Ja, az 50 % átlag, és bruttó, miközben a pótlékok csökkennek.
A kerekasztal négy sarkán jó pár olyan társaság úcsörög, amelyiknek fogalma nincs a közoktatásról, mert a saját csemetéje természetesen nem ott tanul, meg van pénze és lehetősége a magán tanárra, akit nem köt az ő általuk hozott agyament szabályzat.
Miután nem vagyok pedagógus, nekem is lenne pár ötletem Miniszter úr! Sőt, miután pocsék földrajzos voltam talán tudnék segíteni az Atlasz készítésben és véleményezésben is.
Jozefina
A baj, hogy megint csak a Tanítanék tüntet. Hol van a társadalom többi rétege? Nekik nincs gyermekük, akik miatt az utcán kellene lenniük?? Együtt mindenkinek. Nagyon el lett felejtve az "egységben az erő". Pedig ez mindenkor igaz. Ott kéne lenni valamennyi szakszervezetnek, de leginkább az egész országnak!!! Példa a szomszéd Romániában zajló kitartó tüntetések lehetnének. Arról nem beszélve, hogy eredményesek is.
bakegya
Most már a lőgyakorlatok után EL TUDOM KÉPZELNI,HOGY EGYETLEN KÖZÉPISKOLAI TANÁR FÖL SE KEL REGGELENTE,HOGY ELINDULJON TANÍTANI!
Eladott Ország
...a kormány cselekszik...
"Pusztulásra ítélt hely az, ahol a gyermekeket ingyen kell etetni, mert a szüleik képtelenek
biztosítani számukra a napi akár egyszeri étkezést is. És nagyon beteg ország végtelenül elmebeteg vezetői azok, akik ilyen adatok mellett, a vidék fővároshoz képest egyre mélyülő leszakadása mellett az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésével verdesik ugyanazt a hazugságoktól horpadt mellet. Pusztulásra ítélt hely az, ahol a gyermekeket ingyen kell etetni, mert a szüleik képtelenek biztosítani számukra a napi akár egyszeri étkezést is. "A korábbi 92 ezer helyett már 318 ezer gyermek étkezik naponta háromszor ingyen, a kisgyermekek 90 százaléka kap ingyenesen étkezést, és a rászoruló gyermekek étkeztetését a szünidőkre is kiterjesztették." Ahelyett, hogy tisztességes munkát és tisztességes béreket biztosítanának számukra, amiből etetni, öltöztetni, nevelni, taníttatni tudják utódaikat, közmunkasorba taszítják őket és elhitetik velük, hogy az adófizetők pénzén történő ingyen etetés társadalmi felzárkóztatást jelent. Még mindig azt hiszik, hogy ha elég sokan/sokszor mondják nekik, hogy ők nem szegények, akkor az mindennapi, kézzelfogható valósággá válik. Szóval ha a fenti adatok mellett félmillió embert sikerült kiemelni a szegénységből, akkor kijelenthetjük, hogy egy újabb névtelen dilettáns próbálkozott meg hülyének nézni egy országot."
Zeta
Az , hogy cselekszenek egy dolog , a hogyan van a hangsúly , amit az eredmények nem igazolnak vissza.
Háromszor több gyerek kap ingyen étkezést! Miért ? A kormány által terjesztett szólamok mögött hatalmasat nőtt a szegénység!
Inkább az lenne a dicsőség , ha csökkent volna az ingyenes étkeztetésben résztvevők száma!
A szülőknek kellene úgy keresniük , hogy ne szoruljanak a gyetekek éhezésre.
Nessy
@Zeta: Az többe kerülne, mint a szép szózatok! Meg így lehet sakkba tartani sok ezer családot! Ahogy elnézem az egyre jobban gömbölyödő potentátokat, nem hiszem, hogy van fogalmuk a nyomorról és éhezésről!
Pergető
Valóban felháborító! Miért nem a kőművesek mondják meg, hogy nézzen ki az épület?
Minimum népszavavás a kérdésben liberális módra! (csak nekik lehet igazuk)
Györe-Juhasz Eva
@Eladott Ország: Nem csak próbálkozott,hanem
konkrétan hülyének,birkának nèz egy egèsz országot.
A híveit azèrt mert mindenre rábólintanak amt kitalál,
a többség meg ő szerinte levan szarva,úgy sem mernek lázadni,hogyan is tehetnèk,örüljenek,hogy "ingyen" ehet az a büdös csoró kölök
Csak pont EZEK komcsiztak,elgondolkodom,ugyan vajon ki is a komcsi ?
Ezek mèg a lopást is tudták überelni.
Csak hát hivatalból megtehetik.
Le velük,ès minden családtagnak ,rokonra,baratra
teljes körű vagyon vizsgálat ès MNDENT elkobozni amit a 7-8 èv alatt szorgalmas munkával begyűjtött .
glorianna
Feltételezem, hogy ha a kormány abbahagyná az ilyen irányú cselekvést, a Tanítanéknak nem lenne oka tüntetni.
Nagy Mária
Az eddigi pozitív hatású cselekvésüket jól titkolják. A negatívak meg már nagyott csattannak a 9. évfolyamon és az érettségizőkön. A 7. 8. évfolyam pedig a kidőlésen áll a napi 7-8 órától.
quadrocopter
Világos! Azért tüntetnek, mert a rezsim közben cselekszik! Barom!
bakegya
Kapaszkodjon mindenki az íróasztalába -jó erősen- és akkor nem lesz kirúgva...ezt nem én mondtam hanem a Balogh miniszter úr-emberi erőforrásból!!!
magyarbakancs
@Edmond Dantes:Nagyon tetszett, amit írt.
Köszönöm a kioktatást.
magyarbakancs
@namihami: Igazad van, tényleg tanítani IS kéne. Pl.: menyetek=menJetek.
...tanítani, (vessző) ne...
Nem vagyok nyelvész de gondolom a tájszólásos írást beszédet is kijavítja?
Edmond Dantes
@magyarbakancs: Gondolom,hogy azt azért érti,hogy alapvetően nem a helyesírási bravúrja okozott többünknek is meglepetést.De hogy pont maga küldi őket tanítani,na,az a vicc.
Egyébként az önkritikáját díjaznám,ha valóban tájszólást használna.
magyarbakancs
@Edmond Dantes:Milyen tájszólást szeretne hallani Nógrádi, Veszprémi, Szegedi?
Van, önkritikám igen nem tudok helyesen írni.
Elég sokat szenvedtem is vele 58 év alatt.
Azért megküzdöttem vele és 4 szakmám van. Mind az egészségügyben.
Építő kritikáját elfogadom, de a lenéző, idióta értelmiségi fellengző beszólásait nem.
A másik az általános iskolai tanárokra nem tudok jó érzéssel vissza gondolni mivel csak kifigurázták a gyengeségemet, megaláztak és kinevettek.
Tudja így hatvan évkörül is szétrúgnám a hátsójukat.
Pedagógusok befoghatnák a szájukat a folytonos elégedetlenségük miatt.
Majd ha dolgozna annyit, mint a kollégáim és én havi 200-220 órát néha eszköz, gyógyszer és egyéb nyalánkságok nélkül akkor dumálhatnak.
Én se kollégáim nem sztrájkolhatnak, mert élettel nem lehet szórakozni. Nem úgy mint a pedagógusoknak.
Mert a felelősége egy pedagógusnak annyi mint egy döglött lónak,ha én tévedek tisztelt uram,hölgyem minimum 10-15 évet kapok érte.

Pofa be és tanítsanak, ne tiltakozzanak folyton. MERT ROHATT UNDORITÓ és UNALMAS.
Edmond Dantes
@magyarbakancs: Segítek.Nógrád,Veszprém,Szeged nagy betű,mert ezek földrajzi főnevek.De nógrádi,veszprémi,szegedi,ezek pedig mind kis betűvel írandók,mert jelzők,főnévből képzett jelzők.Megismétlem,értékelem az önkritikáját,csak pont maga ne akarjon dirigálni azoknak,akik olyanokkal is kínlódnak,mint maga.A maga szavaival tehát: pofa be és tanuljon.Sikerülni fog, drukkolok magának,főleg akkor,ha valóban diszgráfiája van.Bár azok születési adottságuk miatt a betű alakját nem tudják leírni,maga pedig egyszerűen a magyar nyelvtant nem ismeri,s mindezt rákeni a volt tanáraira.Nem tudom sajnálni.
kukac50
Az Emmi hiába ülteti a sokk kis Klikket az iskolák nyakába attól még a rossz térképek nem lesznek jobbak! Fölöslegesen több pénzt kell költeni a Klikkeknél az épület fenntartására, munkabérre számlákra, ha ezt a pénzt a térképek kijavítására fordították volna ma nem lenne tüntetés. A hozzá nem értők által gyártott butító tankönyveket is le kellene cserélni,olyan könyvekre ami egyszerűbb a 21 században is az életre neveléshez megfelelő.
A mai okostelefonos számítógépes világban elavult már az Orbán által .megálmodott rabszolgasorsra tervezett tanítás.
A politikusok is azért adják be vagyonbevallásukat papíron mert már elavultak,már mint a politikusok. Olyanok kellenek a kormány élére akik tudják kezelni a számítógépeket,betudják adni rajta a vagyonosodásukat.
Nem a torna órának kellene a legfontosabbnak lenni,hanem az írás olvasás számolás és az életre való felkészítésnek.
Minden gyerek más és más a felfogásban, régen mindenki megtanult írni olvasni számolni,akkor a tanítóknak volt lehetőségük a saját módszerüket alkalmazni a gyerekek felfogásának megfelelően.
Ma a politikusok mondanak valamit ami rossz,és azt tanítják.
Lehet,hogy az a szamár jobban érti mi a probléma,mint a politikusok akik megszólaltak ez ügyben!
GeoCravker
@namihami: A Tanítanék vidám széplelkek pótcselekvő gittegylete.
Amitől a kormány még ugyanúgy egy elnyomott dekket sem ér. De a CKP+Tanítanék sem.
magyarbakancs
@Edmond Dantes: Kinyalhatja! Helyesen írtam?
Pedagógusok gyöngyszeme.
magyarbakancs
@Edmond Dantes: Ne sajnáljon nyaljaki a hátsóm.
Edmond Dantes
@magyarbakancs:
Nem nyaljaki,hanem nyalja ki!!Itt ugyanis az elváló igekötő és az ige után áll,ezért külön írjuk.
Ne szenvedjen tovább,nem megy.Azért nyugodtan átkozódjon,határozottan szórakoztató.
Ha én azt írnám magának,hogy "kinyalhatja",azt viszont egybe kell írni.Találja ki,hogy miért?
JAJMÁR
A tüntetés cselekvés, te !
És párbeszéd kezdeményezése is, - de így csak egyoldalú, ahogy minden tüntetés amit a kormány lexar -
Ha erre nem válaszol, akkor azért, mert lexarja a pedagógusokat, -a civileket pláne- az általa létrehozott kerekasztal pedig egy "pótcselekvés", szándékos félre- levezetése az indulatoknak. Nemde?
JAJMÁR
@Pergető: "Miért nem a kőművesek mondják meg, hogy nézzen ki az épület?" Nyertél! Azok mondják meg. Meg a gázszerelők!
JAJMÁR
@Edmond Dantes: A diszgráfiának sok változata van. Egyébként egyetértek veled.
JAJMÁR
@magyarbakancs: Tudom, hogy a véleményed sokszor elfogult. Sajnálom, ha csupa rossz tapasztalatot gyűjtöttél az általános iskolai éveid alatt, és tudom, hogy mások is vannak így. Ma is, sőt, ma talán még többen. "Kockább" az oktatás, mint valaha! A tehetségek szárnyait lenyesegeti, a valamiben lemaradókat alázza! Holott, többnyire, a valamiben lemaradó más téren kimagasló lehet! De ennek az oktatási rendszernek egyformákra kell faragnia az átlaggyereket! Átlagokat kell képezni, akik egy emberként hajtanak fejet!

Azért kell ezen változtatni, hogy azok, akik a lexikális tudás kárára, magasabb szociális érzékenységgel, vagy egyéb gyakorlati ügyességgel bírnak, érvényesíteni is tudják ezeket a képességeiket. Hiszen a nyelvi kompetencia csak egy a sok közül.
magyarbakancs
@JAJMÁR:
"Tudom, hogy a véleményed sokszor elfogult. Sajnálom, ha csupa rossz tapasztalatot gyűjtöttél az általános iskolai éveid alatt, és tudom, hogy mások is vannak így. Ma is, sőt, ma talán még többen."
Nem vagyok, elfogult egyenesen utálom a tanárokat.
Nem segítettek, hanem a hibámat ki pellengérezték és ki nevettek.
Nagyon sok rossz tapasztalatom van velük kapcsolatban.
Holnap százszorosára emelnék a javadalmukat, holnap után akkor is kimennének tüntetni, mert az sem volna elég.
Azt látom, mindig siránkoznak.
Hol van a javadalmukkal arányosan a felelősségük?
Meg buktat valakit ez a felelősség?
Én hibázok 15-25 évet kockáztatok a börtönnel.
Én 36 éve dolgozom, az egészségügyben 4 szakmám van benne.
Álltalánosápoló, Felnőtszakápoló, Gyogyfoglalkoztató, Intenzívesápoló.
Nem minden időben tudtam megélni belőle, vállaltam plusz munkát.
Munka mellett tanultam a szakmáimat.
Köszönöm megtisztelő leveledet.
Edmond Dantes
@magyarbakancs: Őszintén gratulálok.Megtalálta azt a maximális szövegmennyiséget,amelyet sikerült hibátlanul leírnia:"Nyasgem".
Tömör,hibátlan.Még az elátkozott volt tanárai is büszkék lennének a teljesítményére.
JAJMÁR
@magyarbakancs: Mindent értek - ha hiszed, ha nem -, tudom, hogy miket élhettél át.
6 éve nem tartozom a pedagógustársadalomhoz. De addig... :)
Azt képzeltem, hogy majd én segíteni tudok a lemaradóknak, mert a legnagyobb ártalmat éppen az oktatás miatt szenvedik el. (Leírtad, hogy miket...)
Valami mozdult is, adódtak lehetősségek, keretek, szervezeti formák, amiket aztán sorra beszüntetett a kormány. De valóban nagyon sok a lélektelenül, órát leadó pedagógus, a rendtartáshoz pedig a megszégyenítés módszerét alkalmazzák.
Az elmúlt évek pedig éppen őket igazolják vissza! Hogy így kell, ez a helyes. Borzasztó!

Nem dolgozom már ott, de több szálon is kötődöm.
Hidd el nekem, hogy a mai helyzet nagyon kényelmes a pedagógusoknak. A béreket emelték, teljesíteni elég papíron, meg a kapcsolatok terén, meg a hosszú nyelvben, a gyerek meg ha nem fejlődik, azért van, mert lusta.
Minek a differenciálás, a felzárkóztatás, a személyiségfejlesztés, meg tehetséggondozás?
Papíron biztos van.
Nem érdeke a pedagógusnak, hogy ezen változtasson! és itt van a kutya elásva!

Akik kimennek tüntetni, mindezek ellenére, mert tudják, hogy a gyerek hatalmas hátrányban van a történetben, na, ők a PEDAGÓGUSOK! Kevesen vannak? Hát ezért. Mégis nekik van igazuk.

Akik elvárják tőlük, hogy az országot szabadítsák meg a regnáló kormánytól, ártanak a legtöbbet! Beáldoznák őket, mint a SMáriát!
Majd ha megértik, de talán megértik egyszer az emberek, hogy még részeredményeket is csak akkor lehet elérni, ha melléjük állnak "csak" ezért, pl. az oktatás reformjáért, vagy az egészségügyért, vagy pl. a civilekért, akkor emelkedhet egy szintet a társadalom.
magyarbakancs
@Edmond Dantes: Köszönöm a dicséretet!!!
NYASGEM.
NYASGEM.
NYASGEM
magyarbakancs
@JAJMÁR: Köszönöm a tisztelt leveled és megértésed.
Az általános iskolai tanáraimra haragszom nagyon.
A felnőtt képzésben szereplő tanárjaimra meleg szível, tudok gondolni,emlékezni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.