Óriási botrány kerekedett a 2300 lakosú Őcsényben, miután egy panziós úgy döntött, szállást nyújt néhány pihenni vágyó, Magyarországon menedékjogot kapott menekültnek.

A tévé is azt mondja, hogy veszélyesek – őcsényieket kérdeztek a migránsokról

A lakók a polgármestert elűzték, a panziós autójának kiszúrták a kerekeit, miközben Orbán Viktor helyeselte, hogy a falu lakossága hevesen tiltakozik.

Az Index megkérdezett néhány helyi lakost az ügyről. A többség teljesen elutasító a migráns nőkkel és gyerekekkel szemben, mint mondják,

megerőszakolják a nőket, lopnak, csalnak, hazudnak, betegségeket terjesztenek. 

Egy fiatalember azt mondja, a tévében hallották, hogy milyenek ezek az emberek, ezért nem kellenek ők ide.

Tévét kell nézni, ennyi

- mondja egy másik férfi, aki később kifejti, mit tenne azokkal, aki a lányát bántani merészelnék. Soros György neve is felmerül, ez nem is csoda, ha az őcsényiek nagy része a tévéből tájékozódik.

Volt olyan is, aki úgy véli, a panziós saját maga szúrta ki az autója kerekeit.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
hát igen ide vezet ártunk és qurmányunk uszítása, s ez még csak a kezdet! =))
papa.49
Lehet ha mekapirgatná egy újságíró még az is kiderülne, volt ott komoly ,,felvilágosítás,, a fütyisz részéről !!!
dr. prédikátor
Azt hiszem hogy ez a falu testesíti meg a sötétséget ami az emberek fejében van!!Szégyen hogy ilyen előfordulhat ma Magyarországon. !!!Az egész mottóját az a cigányember fogalmazta meg aki a riportban szerepel!!!
nemkati
@dr. prédikátor: Őcsényről csak azért derült ki a sötétség, mert a panziós ott akarta nyaraltatni a menekülteket. Bármelyik másik faluban ugyanez történt volna. Hogy a kormány elültesse és szinten tartsa vagy még tovább fokozza a gyűlöletet az idegenek ellen, ahhoz nagy segítség, hogy az írott és az elektronikus média nagy többségét a kezükbe kaparintották, Budapestet és a nagyvárosokat kivéve szinte más tv csatornát, más helyi újságot nem is lehet elérni, csak azokat, amik évek óta ontják magukból a kormányfényezést, a hazugságokat, és a gyűlöletet azok ellen, akik nem magyarok, vagy magyarok, de nem fideszesek. Így tették az országot egy ócska, undorító hellyé.
wagabund
..."Volt olyan is, aki úgy véli, a panziós saját maga szúrta ki az autója kerekeit."...

ez mindent überel...

anyáám! borogass...
Sega
Kellemes délutánt Kedves papa.49!
Jól mondod,de sajnos máshol is van olyan sötétség,mint ott Őcsényben,
"köszönhető" a mocsok féreg orbánnak és bandájának.
quadrocopter
A média túlsúly rendesen hülyíti a vidéki embereket, sajna úgy tűnik, van fogadókészség rá!
Sötét Árpád gyermekei!
Manhattan
Mit várhatunk attól, aki a baltás gyilkost is kiadta!?
simmering73
Nem olyan rég, ez az együgyű nép Isaura kiszabadítására gyűjtött. A mai valóságot elnézve meg-
állapítható, hogy szellemileg semmit sem fejlődött, sőt!
micfild
atyavilág ennyi részeges iq huszárt és megerőszakolásban reménykedő vénbanyát-- :-O
Zeta
Ezért kellett a médiát megszerezni, ezért kell a gyerekek oktatását lenullázni, a gimnáziumokat bezárni, a felsőoktatásba csak az elit gyerekeit beengedni.
Meg nem tartumk itt, de félő ez a cél , ezért.
Ezért, hogy vakon elfogadják, amit az Úr mond az ő tévjével a földi halandóknak.
"Tévét kell nézni, ennyi", meg az értelem!
Yoda69
Na az ilyen primitiv barmok miatt fog orban ismet nyerni. IQ szinthez kellene kotni a valasztasi jogot. Az ilyen 1 bitesek ne szavazhassanak.
szaboria1
Mit várunk amikor a lakosság többségénél csak az ingyenes mindig tv. van a 10 csatornába csak MTV és a Duna tv van.
papa.49
@Zeta: A fogható néhány csatorna, ami a kormány propagandát sugározza !!!
cikicakk55
Az a gond,hogy a média tényleg csak a migránsok által elkövetett bűnöket írja meg,pedig egész biztos vagyok benne,hogy az eddig idejöttek legalább 70-ban tényleg menekültek és tényleg szeretnének békében élni..sajnos a vallási fanatizmusukat is túlturbózták Orbánék,mert nem minden muszlim a kifacsart korán szerint él. Az a Korán amit a terroristák a maguk kedvére átírtak és most már szentírásként követik,nem a valódi Korán.Allah soha nem akarta,hogy a népe gyilkoljon más vallású embereket.Miért nem írják meg azt is,vagy mutatják be a tévében,hogy vannak köztük olyanok is akik már dolgoznak,akik csendben vannak és türelmesen várnak az elosztásra.Ilyenek is vannak,nem csak ordibáló agresszív,bűnöző vadállatok.Ráadásul az erőszak tevők több mint a fele nem is muszlim,hanem néger. én sem örültem,tavaly annak a felfordulásnak amit csináltak,de most már vége,nem kéne minden napra 4-5 hír arról,hogy már megint mit csináltak. Sajnos nem csak a migránsokat gyűlöli most már a magyar nép,hanem egyre jobban egymást is,csak azért,mert más a pártállása.
Veleda
Azt hiszem, Őcsényt körbe kerítette a sötétség szögesdrótja. Na ez az, amit nem lehet lebontani.Állítsanak éjjelre is megfigyelő támaszpontokat, nehogy valaki bejusson a faluba. Valami gyütt-ment.
namihami
Az a szerény véleményem, hogy most NORMÁLIS Őcsényinek lenni elég sz@r érzés lehet.
Igencsak lehangoló érzés lehet, ha az embert ennyi hülye veszi körül.
iluminati
Most nem akarom a falusi tanyasiakat megsérteni...volt olyan ismerősöm, bevásárlásból hazafelé találkozott ,éhes menekülttekkel... szerencsétlenek mutatva szatyorbann lévő fonott kalácsra mondták neki...
"how much money"
a magyar paraszt asszonny visított mert el akarják venni a pénzét...HÁT IGEN ENNYI CSAK A TUDÁSUK ANGOLBÓl, HOGY "MANI"
kokopelli
@cikicakk55: ..munkámmal kapcsolatban volt szerencsém egy török informatikussal
beszélgetni,aki meglepetésemre mondta,hogy az igazi moszlemek Krisztust tisztelik,
mert ő is "Proféta" volt mint "Mohamed"! Nem igaz,hogy egy alapvető gyűlölet van a
két vallás között,de fel lehet használni a gyűlölet gerjesztésére mindkét oldalon!A sö-
tét középkor árnyéka még mindig kísért! :--(
cikicakk55
@kokopelli: Én is ezt próbáltam leírni,csak én nem ismerem a szakszavakat. Még a Keresztény vallást sem ismerem,mert az én gyerekkorom a Kádár korszakban volt,szüleim meg agymosott pártagok voltak. Annyit tudok,hogy sok vallás van,de mindegyikben az Isten jó és ezt szeretnék a híveiknél is elérni.
papa.49
@cikicakk55: Végül is nem attól lesz valaki ember, hogy vallásos, hanem attól ahogyan él, ahogy viszonyul a többi embertársához ... Nőhet fel bárki akár párttitkár gyermekeként is, ha elfogadja, hogy a másiknak pont ugyanannyi joga van az élethez, a javakhoz, a munkához, vagy bármihez !!!
Itt a gond onnan van, hogy a csipetcsapat csak a saját elveit tudja elfogadni, a másiknak NEM JÁR SEMMI, MÉG ELFOGADÁS SEM !!! Sajnos nagyon sok olyan pap, lelkész, prédikátor, imám van aki csak az általa képviselt ,,vallást,, tudja elfogadni, és azt akár agymosás útján is be akarja vésni a hívei agyába, NA ITT VAN A BAJ !!!
Az értelmes, gondolkodni tudó embert a csürhétől, pontosan a GONDOLKODÁS KÉPESSÉGE KÜLÖNBÖZTETI MEG, na ma hazánkban pont az ilyen emberekre nincs szükség !!!
F_Viktor
Őcsény nem egy eldugott 200 főt számláló borsodi falú ott északon a hegyekben, hanem a Dunántúlon, közel az autópályához és közel egy megyeszékhelyhez, Szekszárdhoz...
F_Viktor
@kokopelli: Írod:
"...az igazi moszlemek Krisztust tisztelik, mert ő is "Proféta" volt mint "Mohamed"!"

Gratulálok neked, mert ezzel Magyarországon nagyon kevesen vannak tisztában!
kokopelli
@F_Viktor: Azt nem akartam hosszan taglalni,hogy hányféle tipust ismertem meg
a beosztásom által.Műszaki osztály egy cca. 500-600 milló €-s forgalmú cégnél,de
pl. egy átlag törököt nem cserélnék el egy átlag olasz melósért!Természetesen vol-
tak olyan női alkalmazottak is akik férfival nem fogtak kezet (még a tulajjal sem).Még
olyan általam a géphez betanított fiatal török hiba esetén nem akart mást a géphez
engedni,és engem követelt! Tisztázni kellett vele,hogy ez egy üzem,ahol mindenki
egyirányba húz!Megtudtam,hogy "otthon" valahol hegyekben szállásért (pajtában)
és kajáért dolgoztak valami bunkónak hosszú évekig akár suli helyett is! Ami az ő ke-
zében van azt nem ereszti el,ergo az néha egy reflex!! :--)
franzliszt
Sajnos itt élnek az igazi analfabéta barbárok. Szerencse, hogy amikor innen kellett menekülni 56-ban, akkor a szomszédban nem ilyen ostoba emberek éltek, akik bármikor kapára kaszára mennek, még akkor is, ha kiderülne, hogy a szomszéd 12 éves lányáról -aki ugyan tejfel szőke, kékszemű, magyar, és még a keresztelőjén is ott voltak- hogy migráns... Kb. itt tart ma a magyar társadalom, a középkori boszorkányperek szintjén... Szégyen gyalázat, hogy emberek hagyják magukat ennyire lealjasodni, hogy önként mossák az agyukat, mert a "tévé azt mondja"...
kokopelli
@franzliszt: ...olvasatni kellene velük az emberi múlt azon részét,amiben a vallásokról
és történelemről beszélgetnek a felek,hogy Ábrahám (Ibrahim) két fia Izsák és Isma-
el két anyától származva (Sarah mint feleség ill. Hagar mint cselédlány) a zsidó és a
moszlém vallás kapcsolatát jelenti! A zsidóból a keresztény az Ismael oldalról pedig a
moszlém vallás "fejlődött" ki!Amennyiben ezt nem fogadjuk el,úgy a kereszténységet is
nyugodtan negligálhatjuk,amivel a vallásos hívőket is megsérthetjük! Én magam nem
vagyok vallásos ill. nem is voltam soha,de akceptálom addig a határig,amig nem akarnak
engem megtéríteni,ill nem bizonygatják,hogy a fizikai jelenségeket különös földöntúli e-
rök tartják fenn ill. szabályozzák! (csillagképek,jövendölések,előrejelzések stb) ;--)
kokopelli
@F_Viktor: nem tudom,hogy mennyire vagy otthon az idegennyelvek terén,de én már
2000 körül megvettem egy könyvet,éspedig "Mary Pat Fischer: Vallások ma" cimű "son-
káját" (úgy hívják errefelé a marha vastag könyveket),ami sok tucat vallást mutat be,és kronológiailag is helyretesz!Neki jobban hiszek,mint akár a napilapok friss felfedezéseinek,
ill. magyarázatainak! Sokat segítzett a melóban a sok kül. vallás között békében ellaviroz-
gatni! Angolul biztos kiadták,mert angolszász (asszem) a hölgy! ;--)
F_Viktor
@kokopelli: Én arab országokban dolgoztam éveket, Marokkótól Egyiptomig, illetve Törökországtól Ománig.
Tudom hogyan dolgoznak, illetve hogyan nem pl. Ramadan idején.
Vallásukról ők beszéltek (nagyon hasonló a keresztény valláshoz), + láttam hogyan gyakorolják azt.
Ezért tisztában vagyok vele, hogy miket hazudik a habony-vajna-mészáros média.
soljanka
"többet kell nézni, ennyi"

Egy jobb sorsra érdemes országnak meg annyi.
Mert ezek a tanulatlan, olvasatlan népségek vannak többen.
kukac50
A KDNP ilyenkor miért nem áll ki a család,a panziós a polgármester védelmében?
A kurva anyjukat,csak Fidesz seggnyalók!
kokopelli
@F_Viktor: Ok! Én azért vettem meg anno (Iraki háború) mert szerettem volna
tisztán látni a dolgokat,holott én magam nem vagyok vallásos,és már a műszaki
képzésem miatt sem tartok semmit az "opiumról"!(Technikus skeptikus vagyok)!
A vallások története érdekel valóban!Ki miért,mióta,és milyen okból gyűlöli (ha-
misan) a másikat stb...stb..! Hogy verik át a potentátok hamis vallási alapon egy-
mást ill. saját népüket...! Milyen történeti alapon tartunk ünnepeket...stb! ;--)
Armstrong
Úgy tűnik hogy a videóban a saját bűneiket sorolták fel.. :D
quadrocopter
@durbincs: Buta primitív, iskolázatlan gyökér jószág vagy, csicska! Még mindig nem menni magyar nyelv te f@sz? Csak a kérdőjeleket ismered fel - te f@sz? Debil perverz állat!
Ne menőzz, parasztgyerek a debil stílusoddal!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, csicska?
Buta primitív, iskolázatlan gyökér jószág vagy, csicska! Még mindig nem menni magyar nyelv te f@sz? Csak a kérdőjeleket ismered fel - te f@sz? Debil perverz állat!
Ne menőzz, parasztgyerek a debil stílusoddal!
kokopelli
@soljanka: Azt nem mesélték el a falu lakósságának,hogy az USA elnök (W.Bush) választá-
si kampányán ott csápolt az Orbán Viktor,és később a migráncsok országától nem messze
az iraki háborúban a "magyar vitézek",mint "hajlandók listájába" felvett ország képviselői ott harcoltak a moszlémok ellen! Csak úgy megemlítem! Azt is hogy Afrikában máig is jelen van
nak,de lehet hogy azok moszlem magyarok? A királyi tévét kellene megkérdezni! ;--))
peterkelemen
Mennyire lebutítható a nép egy része. Azt mondják: "megerőszakolják a nőket, lopnak, csalnak, hazudnak, betegségeket terjesztenek" A figyelmükbe ajánlom, hogy használják néha napján a saját eszüket is ugyanis a magyarok között is vannak bűnözők, akik megerőszakolják a nőket, lopnak, csalnak, hazudnak, betegségeket terjesztenek. A lopásban élükön Orbán vezet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.