A csalódott egészségügyi dolgozó a Hír TV Online-nak juttatta el az átutalást igazoló fotót.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere még januárban bejelentette, hogy az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re, a munkavállalók pedig február 20-án bérkülönbözet formájában fogják megkapni az emelést, majd márciustól már az emelt alapbért utalják számukra.

A Hír TV-nek egy, az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozó ápoló azonban arról számolt be, hogy a beharangozott kőkemény 8 százalékos bérmelés valójában nettó 2, azaz kettő forintot jelentett az esetében, amit egyébként február 20-án valóban meg is kapott – erről a bankja még SMS-ben értesítette is.

Az ápoló el is küldte az erről szóló SMS képét a Hír TV-nek, ahol valóban látszik: „munkabér átutalás” néven összesen 2 forintot kapott február 20-án. Persze márciustól ezt hozzcsapják majd a béréhez.

Címlapkép: Pixabay

(Hír TV)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
..."Összesen 2 forintos béremelést kapott egy ápoló a kormánytól"...

bravó! (tebenned bíztunk elejitől fogva)..ezentúl nem.
Nessy
Nem értem, miért lázong az ápoló! Kapott béremelést? Kapott! Több lett a bére? Több lett!
Nem szégyellik magukat, kiállni az emberek elé, és béremelésről, meg egyébről hablatyolni.
kukac50
@Nessy: Ez vicces,és egyben felháborító!
kukac50
Szégyellje magát a kormányunk! Megvásárolják a szavazókat arra van pénz,az ápolók szemét meg kidugják 2 forinttal! Rizs Szilárd alapítványának adott 2,2 milliárdból tellett volna normális béremelésre! A tao pénzeket is arra kellene felajánlani,hogy a kórházakba legyen normális ellátás és elegendő orvos meg ápoló.
papa.49
Csak remélem, hogy majd eltudja költeni ezt a hatalmas béremelését ))))))))))))))))))))))))
nevemnick
@papa.49: a kerekítés szabályai szerint, vagy nem kapja meg, vagy pluszba kap még három forintot.
Nem értem, mit elégedetlenkednek itt a zemberek? (vicctor után szabadon)
:D
kereső
Mit is mondott az NGM államtitkára két nappal ezelőt?"Mennyivel emelkedtek a "reál" keresetek.Két számjegyűt mondott,ha jól rémlik.Ühüm.
Nessy
@kereső: Nekik! Szépen hangzik a 300 ezerforintos bruttó bér, csak ebben benne vannak a jól megfizetett hívek, meg egy kis számítási algoritmus módosítás ( Mennyi legyen? ).
Tény, hogy több helyen már ennyi,( különösen a gaz multiknál), de még több helyen ennek a fele, harmada.
magyarbakancs
Minek az, az emelés elköltjük.
Szerintem felkellene ajánlanunk a fizetésünk egy részét ,hogy a Forrás miniszternek meg ,Lázár úrnak még több jusson.
nezelodo
Adok neki egy kunyerálós csekket arra fizesse be a dakota vezérnek, egy rég meghalt hozzátartozónak küldte a karizmatikus vezérünk csicskahada.
wagabund
@magyarbakancs: még megérjük, hogy kérik a fizetésünk egy részét...

dolgoztam olyan országban, ahol az igen népszerű elnök adakozásra szólította fel a népét...
-elegendő, ha csak a felesleges aranyékszereiket ajánlják fel, mondta és bánatosan nézett a kamerába...és az ország népe egymást tiporva adakozott...
solidedge
Mivel a legkisebb érménk 5 forintos, ezt bizony lefelé kell kerekíteni.
Zeta
Na most kell a melldöngetés, kiugrott esztergályos. Ki volt aki ezt hagyta teológiat tanulni? Most vajon Isten nevében ilyen adakozó?
cikicakk55
Novemberben ugyan így emeltek az egészségügyi dolgozóknak.Akkor is ment a melldöngetés és mondták,hogy jövőre( az az idén) januárban megint emelnek a béreiken.Akkor úgy emeltek 20.000 ft-ot,hogy az addig kapott szakmai pótlékot,ami évek óta 38.000 ft volt,levitték 18.000 ft-ra Le is fényképezték és fel is rakták az internetre a béremelés előtti és a béremelés utáni bérpapírját. Ott volt kereken elírva. A végösszeg mint a két papíron 136.000 ft volt. Egy olyan embernek,akinek nincs hétvégéje,nincs vasárnapja,vagy ünnepnapja, aki dolgozik ha nincs szerencséje szilveszterkor és karácsony szentestéjén is,mert a betegek nem az ünnepekhez,hétvégékhez,napszakokhoz köthetők. Balog atya! Rohadnál meg egy olyan kórházban,ahol ilyen becsapott ápolókra lenne bízva az életed.
Lepényleső
...tehát semmit.Bárcsak ők lopnának ennyit?
nezelodo
Löktek egy bélást az igavonónak! Biztos nem szakadt bele a csuhás az emelésbe, csak az azzal való dicsekvésbe. Na birkák, lehet szavazni a Gratzból szökött karmesterre..
CsipkeRózsa
@nevemnick: A kerekítés szabályai szerint, nem kap egy fillért sem, a kettő Ft-ot lefelé kerekítik.
nezelodo
@CsipkeRózsa: Úgy volt mint a mesében. Vittek is meg nem is, adtak is meg nem is, szita alatt galambot. A béláshoz való vonzalma meg onnan a csuhásnak, hogy ennyit kellet a perselybe dobnia gyerekkorában.
nevemnick
@CsipkeRózsa: ...de ha az előző fizetéséhez képest az összeg vége hét vagy nyóc forint akkor többet kap...
Vagy tévedek? :D
Desischado
@cikicakk55: Akkor én fogjam be, mert az ápolásimra kemény 2600 ft emelés jött. Csatlakozom, rohadjanak meg mind, egytől egyig! Ebből aztán lehet "dőzsölni"! Még a gyógyszerem sem jön ki belőle, hogy a többiről ne is beszéljek. Közben meg pihenő nap, ünnep nap egyetlen egy sincs!
cikicakk55
@Desischado: Sajnos már nem dolgozhatok a szakmámba,pedig én tényleg szerettem a munkám. A fiam viszont idén diplomázik,így 3 éve járja be Szeged összes klinikáját,kórházát. Van belőlük bőven,mivel Szeged Orvos Egyetemi Központ( is). Látja,napra kész az egészségügyben dolgozók béréből,körülményeikből. Szerencsére Ő is szereti ezt a munkát,így a bérek nem rettenti el attól,hogy diploma után is ezt csinálja. Sajnos a 3 éve indult 38 fős osztályból mára már csak 16- an vannak. Az eredetileg 7 fős fiú tanulóból meg ketten maradtak. A legfőbb indok amiért ennyire lecsökkent az osztály létszám,hogy kerek perec kijelentették,hogy ennyi pénzért ilyen körülmények közt nem fognak nap mint nap vérben,fekáliában,vizeletben,fertőzéses sebekben tocsogni. Aki még maradt mind elvégezte már a középfokú Német vagy Angol nyelvvizsgát,mert a diplomaosztó után egy héttel már mind repülőn fog ülni és megy olyan országba ahol megfizetik amit csinálnak és a felszereltség is adott hozzá.
CsipkeRózsa
@nevemnick: 7 Ft-nál csak 5-öt kap, 8 Ft-nál pedig 10 Ft jár.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.