Magyarország ellen nyolc éve folyik dezinformációs kampány, egy olyan narratíva épült, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy a hagyományos médiából Magyarországról tájékozódni kívánók teljesen más képet kapjanak az országról, mint ami a valóság – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Kovács Zoltán a Médianéző Központ Továbbra is ellenszélben – Magyarország nemzetközi médiaképe 2018 című elemzését bemutató rendezvényen azt mondta: értelmetlen megpróbálni "magunkat" újrapozícionálni azzal a narratívával szemben, amely "minket már elhelyezett egy sarokban", illetve "egy olyan képet festett rólunk, amelyet jól ismerünk a nemzetközi sajtóból". A legtöbb és a legjobb, amit tehetünk, hogy kitartunk azon narratíva mellett, amelyet "mi mesélünk saját magunkról" – fűzte hozzá.

Kovács Zoltán: nyolc éve folyik dezinformációs kampány Magyarország ellen

Fotó, címlapi kép: kormany.hu/Árvai Károly 

Úgy fogalmazott: "az általunk mesélt történet és mondottak (...) biztos, hogy közelebb vannak a valósághoz, mint az a narratíva, amit rólunk terjesztenek, mondjuk a nyugat-európai sajtóban". Ennek nincs jobb bizonyítéka, mint a három egymást követő kétharmados győzelem az országgyűlési választásokon, és az, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség tizenhárom-tizennégy éve folyamatosan vezeti a népszerűségi listákat – tette hozzá.

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: a kormányzati erőfeszítések arra irányultak és irányulnak, hogy lehetőségeket adjanak. "Semmit nem tettünk kötelezővé, (...) lehetőségeket nyitottunk, amelyekkel a magyar emberek élhetnek, ha szeretnének (...), és ha azok működnek, akkor mindenki léphet egyet előre".

Ha valami nem működött, akkor a kormányban mindig megvolt a korrekció szándéka – jegyezte meg.

Kovács Zoltán szerint az elmúlt két-három évben, különösen a migrációs válság óta eltelt időszakban markáns fordulat figyelhető meg abban, hogy a sajtó mit is gondol magáról. A nyugat-európai lapok, véleményformálók, publicisták politikát csinálnak. Az elsődleges eszközei és hordozói lettek azoknak a politikai üzeneteknek, amelyekről azt gondolják, hogy a nyugat-európai többséget képviselik.

Ez nem így van, egyre tágabbra nyílik az az olló, amely a nyugati véleményformálók, a balliberális politikusok és az újságírószakma valamint "a valóságról józan módon gondolkodó fogyasztók" között van – mondta.

Kovács Zoltán szerint már nem lehet sokáig tartani ezt a növekvő szakadékot, és ez – ha nem hamarabb – az európai parlamenti választások eredményében majd megmutatkozik. Azt remélik – tette hozzá –, hogy olyan fordulat következik be, amellyel vissza lehet szerezni az európai intézményeket "azok kezéből, akik ezeket teljesen más útra, más felfogásba térítették".

Egyes nem kormányzati civil szervezetek NGO-król szólva közölte: hálózatos formában formálják a Magyarországról általuk alkotott negatív képet.

Kovács Zoltán örvendetes fejleménynek nevezte a médiában az elmúlt évben megjelenő józan hangokat, amelyek elsősorban a magyarországi gazdasági eredményekre vonatkoznak. Ebben is markáns változás történt 2017 és 2018 között. A Közép-Európában, a visegrádi országokban Magyarországról szóló tényszerű, semleges vagy esetleg "pozitívba hajló" írások is azt jelzik, érzékelik, hogy Közép-Európának "újfent van értelme", közép-európai identitás, sajátos világlátás létezik – mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy Közép-Európa sosem lesz olyan, mint Nyugat-Európa, és ha Brüsszel ennek az okait nem veszi figyelembe és nem fogadja el, akkor képtelenség lesz összeurópai megoldásokat találni.

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója a Magyarország nemzetközi médiaképéről készült elemzésüket bemutatva elmondta, hogy a mostani, a 2018-ról szóló elemzés hasonló következtetésre jutott, mint a 2017-ről szóló: Magyarország megjelenítése a nemzetközi médiában továbbra is "ellenszélben" történik, lényegi változást nem tapasztaltak, a semleges cikkek száma és aránya továbbra is magas (61 százalék), a kritikus, kedvezőtlen cikkek (36 százalék) aránya elsöprő többségben vannak a pozitívokhoz (3 százalék) képest.

A központ a meghatározó 120 nyomtatott és online nemzetközi sajtótermék Magyarországról szóló, politikailag releváns megjelenítéseit dolgozta fel. A kutatás 18 országra, 15 nyelvterületre terjedt ki és a 2018. január 1. és 2018. december 31. közötti közléseket vizsgálta.

Boros Bánk Levente elmondta: azt tapasztalták, hogy a nemzetközi médiai aktívabb lett Magyarországgal kapcsolatban az előző évben 2017-hez viszonyítva. Az emelkedés elsősorban a 2018-as országgyűlési választásoknak tudható be, a második helyre a Sargentini-jelentés és annak visszhangja került, míg a harmadik helyen a Gruevszki-ügy szerepel.

A 2017-es évhez hasonlóan a legkritikusabbak Németország médiumai voltak Magyarországgal szemben 2018-ban – mondta.

Az elemzés összefoglalója szerint a legnagyobb figyelem Kelet-Közép-Európából irányult az országra, a nyugat-európai országokban ugyan kevesebb, de "jóval ellenségesebb" írás jelent meg Magyarországról: míg a térségbeli médiumokban mindössze 19 százalék volt a kritikus cikkek aránya, a nyugati sajtó 47 százalékban bírálta Magyarországot.

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
"nyolc éve folyik dezinformációs kampány Magyarország ellen" Így ahogy mondod. Már nyolc éve vezeti meg hazáját a fidesz, azért hogy kontroll nélkül lophasson el mindent!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
3dwhite
Bagoly mondja verébnek, amit ezek csinálnak.
SystemError
"nyolc éve folyik dezinformációs kampány Magyarország ellen" Így ahogy mondod. Már nyolc éve vezeti meg hazáját a fidesz, azért hogy kontroll nélkül lophasson el mindent!
tudode
Azért a "régi csibészek" nem HAZUDTOLJÁK MEG MAGUKAT az EP-ben sem, csak lapítanak mint az a bizonyos a GAZBAN, majd Grázban.
.
Csak úgy kapásból:.
.
----- Guy Verhofstadt felszólalása
.
www.youtube.com/watch?v=USrsXBOvHeM&t=13s
.
Csínytevéseik miatt már SZÉGYEN MAGYARNAK lenni!
.
Sto eta! PonyeMÁJ!
colibri
Nem is értem, a CEU-ról hogy kerülhetett ki ez a sok selejt ember...?
Borsodi
Igaz nyolc éve folyik a fidesz kampány,félelem keltés, Sorosozás a Magyar emberek lejáratása elüldözése.
arcmás
Nyolc éve folyik dezinformálós kampány Európa ellen.
Az EU-t kik támadják, hogy gyengítsék?
Amerika, Kína, Oroszország... és igen, Magyarország.
advocat
Lépjünk ki. A világból, mert az hülyék gyülekezete.
Aki Én
Egészen pontosan 2010. április 25-e óta folyik a magyar emberek dezinformálása, félrevezetése.
Attól a naptól kezdve, hogy megnyertétek a választásokat.
tulipan
Nagyon hellyeslem, hogy végre Ő IS megszólalt!!! A hazug, mocskos, narancsos lakájmédia bezzeg agyon is hallgatja!!!

nepszava.hu/3026187_juncker-hazugsagnak-nevezte-a-kormany-legujabb-kampanyat
tudode
EZEK a félresikerültek MINDIG a PARLAMENTI 2/3-ukkal takaróznak, amellyel úgy elszaladt velük a pacijuk, TÚL LŐTTEK a CÉLON, hogy
.
------ Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország
444.hu/2018/08/29/csak-eljatsszuk-hogy-ez-egy-orszag
.
Részlet a cikkből:
.
"""Nyolc évvel a fideszes hatalomátvétel után, idén nyárra beérett a rendszerváltás: az új „kereszténydemokrácia” lényege, hogy kimúlt a többpártrendszer, a politika a hatalmat gyakorlók magánügyévé vált, és az állam szakított az emberi méltóság egyetemességét valló értékrenddel, hiszen általános és önfeledt rasszizmus folyik az államilag fenntartott magyar sajtóban.
.
Urfi Péter már hónapokkal a kétharmados Fidesz-győzelmet eredményező választás előtt, januárban levezette, hogy a magyar politikában az ellenzék sem igazán pedzegeti, hogy ezt a kormányt választáson nem lehet legyőzni. Ahogy az lenni szokott a hibrid rezsimekben – amik már nem demokráciák, de még nem teljes diktatúrák –, eljátsszák a választást, aminek még tétje is lehetne, ha nem alakítanák úgy a szabályokat és az erőviszonyokat, hogy az szinte semmi esélyt sem ad az ellenzéknek.
.
Mostanra viszont eljutottunk oda, hogy már a választási színjáték sem tabutéma. A magyar társadalom egyszerűen kényszeredetten benne maradt a szerepben, amiben eljátssza, hogy elhiszi, hogy ez még egy felvilágosult állam, egy modern társadalom, egy ténylegesen működő ország.""" (...))
.
Nem történt egyéb, mint LENYÚLTÁK szőröstől, bőröstől a HAZÁJUKAT, valójában eljátsszák a kuKÁBA való maszatost, amelyre a HONFOGLALÁS ÓTA nem volt példa!
.
Ez van Kovi, és POLGÁRTÁRSAK!
Jozefina
"hogy kitartunk azon narratíva mellett, amelyet "mi mesélünk saját magunkról" – fűzte hozzá."
Na ezekben vannak a hazugságot t. minek nevezzelek???!!!
A "meséitekben" mert azoknak egyetlen betüje nem igaz!!!??
kokopelli
@Aki Én: ...elég sokan elhagyták az országot,ergo elég sokan mesélhetnek a "rothadásról"!
Azok meg tudják cáfolni a kormány új "komcsi jellegű" hadjáratát,ami megint csak nyugatnak
szól! Akik egyszer már tüzet kiáltottak,azok másodszor ne próbálkozzanak!.
kereső
Orbán viktor és élcsapata HÚSZ!!! éve folytat dezinformációs kampányt /hazugságok tömkelegével Magyarország ellen.
Amit a kormány most dezinformációank mond a külföldi sajtóra utalva- az a valóság. Már maga a hir is egy dezinformáció!!-mármint a kormány közleménye.
A plakátokról ne is tegyünk emlitést!
kokopelli
@kereső: Volt kitől tanulniok!Amennyiben csak az Orbán családot vesszük,úgy
rögtön megvan a háttér a posztkomcsi dezinformáció gyakorlatának! Szélsőbal-tól
szélsőjobbig egy ugrással nem semmi!!...holott a komcsi meg az illiberális kéz a kéz-
ben jár ugrás nélkül is!
Nessy
Ejnye, ezek a nyugatiak nem a királyi médiából tájékozódnak?
Pedig ők csak az igazat, a szintiszta igazat közvetítik!
Ja, hogy a valósághoz semmi köze a híreiknek, az nem úgy van az úgy van!
human
Kovács! Ki dezinformál itt? Hát Ti!

"Hazudtak a fideszes médiumok Nagy Blanka iskolai ügyeiről"

"A Ripost alapján valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll, illetve, hogy kifejezetten gyenge tanuló. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Nagy Blankának annyi hiányzása van, hogy az már meghaladta azt a mértéket, amit a törvény még egyáltalán lehetővé tesz."

hvg.hu/itthon/20190220_Hazudtak_a_kormanymediumok_Nagy_Blanka_iskolai_ugyeirol

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.