Most meg kell védeni Európát! – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Facebook-oldalára feltett videójában.

A Varsóban tartózkodó miniszterelnök elmondta, május elsején munkával telik az ünnepe.

A kormányfő azoknak az országoknak a találkozóján vesz részt, amelyek 15 éve csatlakoztak az Európai Unióhoz.

Orbán Viktor azt mondta, úgy látják, hogy a közép-európai országok – az állampolgárok nagyon kemény munkájának köszönhetően – kihasználták az uniós tagságban rejlő lehetőségeket.

"Ezt akarjuk tenni a jövőben is" – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: ehhez azonban most meg kell védeni Európát, benne a nemzeti és keresztény kultúrát.

Orbán: most meg kell védeni Európát! – videó

Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országok, valamint az azóta belépett Románia, Bulgária és Horvátország varsói csúcstalálkozóján 2019. május 1-jén. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Olyan vezetőket kell választanunk, akik nem engedik, hogy Európába betelepítések történjenek, hogy Európa bevándorlók kontinense legyen – szögezte le a kormányfő, kiemelve:

a bevándorláspárti politikusokat ki kell szavazni, a bevándorlás ellenes politikusokat pedig be kell vinni Brüsszelbe.

Ez a következő hetek feladata – jelentette ki Orbán Viktor, aki üzenetét most is azzal zárta, hogy

hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Forrás: MTI

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Pont az ilyen idióta barmok vitték Európát háborúba, mint az orbánfélék.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Pont az ilyen idióta barmok vitték Európát háborúba, mint az orbánfélék.
RonaGyuri
ma hiszen szegény Európa, ha te megvéded!! =))
szerda
Igen, a haszonleső populista náciktól, akiknek az emberélet semmit nem jelent.
A diktátorok sajátja, hogy az emberélet semmit nem jelent a számukra - a sajátjaik élete sem!
tudode
Pipás a kleptokrata, mert .. k u s t i .. a neve, mint
.
---- Mi lettünk Európa bacilusa?
.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/mi_lettunk_europa_bacilusa.469889.html
.
Európa egy-két brossurával lemaradt, KÍGYÓT MELENGETETT a keblén!
.
Olyan messzire merészkedet a félcédulájával, hogy
.
----- Így lett Magyarország az új hidegháború egyik főszereplője
.
www.youtube.com/watch?v=ILxGCoxsnZ8
.
Ezzel védte/di meg Európát!
kereső
Édes Jóistenem, ne engedd neki- ellopja az egészet!
kokopelli
@tudode: Megvédi,ha beledöglenek a többiek akkor is! Volt rá már példa Európában,de katasztrófa
lett belőle!Mindenki védje meg magát!Gell?
tudode
@kokopelli:
.
Hát igen!
.
Ahhoz a korosztályhoz tartozom, akinek az Édesanyja átélte mind a két világháborút, Édesapa nélkül nőtt fel. Én "csak" a II.-t éltem át, és még mindig hatástalanítanak un. szőnyegbombázásból fel nem robbant bombákat. Sőt emlékszem arra, hogy a gyermeket is veszélyeztették a robbanó játékokkal, amelyeket repülőgépről szórtak le.
.
Az egyik a börtönben írta meg a Mein Kamf-ot, a másik a NARANCSBUKTA után az ALKOTMÁNYOS PUCCSRA készült fel, és megcsinálta úgy. hogy KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELENÜL játszhatja az spéci agytekervényét!
.
Félelmetesen GÁTLÁSTALAN, nem tudhat, hogy mit csinál!
kulabombaafityiszre
@durbincs: ma, 17:22
Voltál már urológusnál vagy még mindig behugyozol?
kulabombaafityiszre
Egyes civilizált Európai országban,ha valkinek rosszat akarnak,akkor
azt mondják,védjen meg téged viktor orbán.
csak úgy....
Nekem jobb lenne ha orbán kilépne az europai unióból! Sött,még jobb lenne ha a korrupt szarságaik miatt felelnének, és mindenen nem a célra fölvett pénzt vissza is fizetnének! persze ,ha ök így jók a magyaroknak,mert mást sem csinálnak mint megvédik öket a migráncsoktól ,kész röhely,hogy ezt a szöveget még cumizza valaki.
Nessy
"A Közép Európai országok kihasználták az uniós lehetőségeket!" Mondja, az, annyit lopott el belőle,fordított a haverokra, értelmetlen beruházásokra, amiből mások valóban fejlődést értek el, míg mi egyre hátrébb csúszunk!
Ez a "bevándorlás", ami megszünteti a kereszténységet, Európa szellemiségét stb. már tényleg a mániája lett Orbánnak.
Érdekességnek két adat:
Európa népességének száma ma: 740 millió fő
Az Unió népesség száma 2018: 510,1 millió.
Ha "bevándorol" 10 millió ember, az meg tudja változtatni gyökerestől Európát?
szerda
És nem szégyelli magát !!!
Én sosem fogom megérteni ezt a fajta gonoszságot, de tudod mit?
Akkor lennék bajban, ha képes lennék megérteni.

Örülök, hogy csak elszenvedője, és nem okozója vagyok ennek az őrületnek, ami magyar emberek vesztét, romlását, nyomorba süllyedését, halálát okozza.

Most képzeld el azt a gyereket, akinek a szüleit az utcára teszik holnap.
Csak néz apura, anyura, és nem ért semmit...
Ezek gyilkosok!
Gyerekgyilkosok!
Erőszaktevők!
Pedofilok!
Nőverők!
Állatok!
Patkányok!

Tetszettek volna forradalmat csinálni. /Antal József/
Ami késik, nem múlik !!!

Gyűlölöm a világ összes gyűlöletével, akik képesek gyerekeket bántani.
Öld meg mind, Isten majd szétválogatja!
tulipan
@durbincs: @durbincs: Mi a hézag, te narancsos seggnyaló, szaros pofájú Félfarok? Te csak csak 1 névtelen gyürüsféregnyi szörnyszülött vagy a román Ploesti, denevérszaros, bányakecód mélyéről!
Már megint összekevertél valakivel, te Kretén??
szerda
Csak kifogás.
A béna magyaroktól csak kifogás.
Élhetetlen, telhetetlen sötét parasztok.
A magyar, paraszt.
A tagadás nem segít, sokadszorra bizonyosodott ez be, hogy genetikailag sok mindenre alkalmatlan a magyar.
Politikusnak leginkább.
Szégyelld magad, magyar!

Az ötvenéves Szlovákia előrébb van, mint te ezer év után...
Mekkora ki-bebaszott szégyen ez már!?
Túl hülye vagy, magyar.
És még csak nem is sajnálod!
Na ezért vagy tök hülye - mert még csak nem is sajnálod!
tulipan
Hát, tényleg! Ámde talán PONT, az ilyen HÜLYÉKTŐL KÉNE megvédeni, mint ezek az ILLIBEK!!!
nezelodo
Azért béna ez az Unió! Képtelen megvédeni Európát, és önkéntesen Orbánnak kell magára vállalni ezt a betonnehéz feladatot! De a mi vezérünk egy hős, nem zavarja, ha széles vállaira nehezedik ez a tutyi-mutyi Európa, a vezetésére alkalmatlan politikusaival együtt! Vezérem szedj ezektől a tanoncoktól tandíjat, ingyen ne add azt a hatalmas bölcsességet, rátermettséget és a demokrácia iránti elkötelezettséged módszereit!
csak úgy....
@durbincs: "@tudode: ha maga szed valamit ? adjon má @csak húgy...: - nak + @Yoda69: - nak is ?+ még ennek ? a@tulipan: -nak ?+@kula: nak+@Sámannus: nak is ?+ @dr. prédikátor: nak Vérfertözésre ? lehet a jó kis csoport-terápi is kell maguknak ?
S a @kokopelli: komának a röfre ? és Ho@Horizont: kérjen bátran , tán még szájas Ótvarra is van valami? "

Ugyan ki és miért küldte ránk,ezt az elmebeteget? Salvini ? @durbincs: te agyilag rettentö híg? te nem is pénzért cumizol? te meggyözödésböl ?
csak úgy....
Nem értem ,hogy ha védeni akarja európát a betolakodó mohamedánoktól,akkor miért nem a magyarországon élö mohamedánokkal kezdi!? Az összes mohamedán focistát,orvost ki köll baszarintani az országból mert veszélyt jelentenek a katolikusokra!
nezelodo
@csak úgy...: Miért már mohamedán parlamenti képviselője nincs is a fütyiszéknek? Hallatlan... Na majd lesz, amennyinek eladták a kötvényt! Ja szerintem az jelent veszélyt a katolikusokra, aki a Miatyánkot súgógépről sem tudja felolvasni, és ha belefeledkezik, mindig a Kommunista kiáltvány jön ki belőle.
csak úgy....
@durbincs: neked, a szüleid tesók voltak,oszt attu letté ennyire hülye?
csak úgy....
mellesleg a tetves durbincs a mail címem a volt mail címem "robinson" ...stb akar zsarolni? neked csak erre fussa?
Yoda69
En ugy látom itt csak az orbán klán és a slepp profitál az uniós tagsagunkbol. A magyarság elszegenyedik, a középosztály szinte eltűnt. Aki teheti külföldre húz, már közel 1 millióan. Az egészségügy és az oktatás romokban. Az országban semmi nem épült szinte kivéve jó néhány értelmetlen stadiont.
Mára orbán a világ leggazdagabb embere, igaz a vagyonát stromanjaival kezelteti.
Döbbenetes hogy a magyarok jó része ezt nem látja, vagy nem akarja látni és hatalomban hagyják ezt a beteg embert.
Előbb utóbb de az a sors vár ránk is mint Venezuelara
lusta
@Yoda69: Sajnos mások ezt nem látják. Akkó szakéertsük meg egy hangyányit. A Soros-bérenc felcsúti kis zsebcézár büszkélksdik, hogy Varsóba megy. Na kérem szépen a lengyelek nem győzik isteníteni az Uniót. A kereskedelmi médiák versenyt futnak a közszolgálati médiákkal a nagy hozsannázással. A KE Duda és a ME Morawiecki nem győzik dicsőíteni az elmút 15 évet. Minden fórumon. A televízióban, rádióban ünnepi köszöntőt mondanak. Persze a nehézséget is megemlítik, de a hangsúly a pozitívumokra helyeződik. Persze az egybites 300 forintos budiforradalmár nem hajlandó semmilyen más hírt befogadni. Pedig lenne mit.
Vegyünk egy elég kézzelfogható tényt. 2004-ben kis hazánkban volt 670 km autópálya. 2010-ben 1290 km, ami 620 km növekedést jelent 6 év alatt. 2019-ben van 1530 km autópályánk, ami 9 év alatt 240 km növekedés. Lehet tapsikolni.
Ha már úgy is Lengyelországban van, akkor nézzük meg, ő is megnézheti, hogy is ment náluk az autópálya és a gyorsforgalmi út építése. 2004-ben 484 km autópályájuk volt, jelenleg 1700 km. Közben a lengyelek a gyorsforgalmi 2x2 sávos úthálózatukat is fejlesztették. 2004-ben 174 km volt, míg most van nekik olyan 2050 km. Igaz stadion építésben nagyon lemaradtak tőlünk.
tulipan
@durbincs: @durbincs: Te, szaros pofájú, narancsos seggnyaldosó Félfarok, a román Ploesti denevérszaros bányakecó lakója az agyagagyú, Al-Aksza bohóca vagy? vizeletes. téged most mickelnek ? reád akttiválják a Janicsar cardot a nick-hez ? 850 euro/hó munka nékűl S csak 1 nick kő hozzá ? neked van 200 kb. az 850x200 de az rettenet sok lóvé ,s ebből veszitek a bányát ? ezért itt az a sok narancsnyik Picsogó fejenkint - 4-5 bankártyával ? na de majd az adóhatoság lecsap visszamenöleg ,s évekre ? S belegondoltál már ebbe, te szaros ? majd csak felébukkan egy kugli fejű narancsos, közelben aki majd megmentsen ? " S lecsapja a fejedet-megegye a kimetszett szivedet," Hisz neked az úgyis MINEK?
tulipan
@durbincs: @durbincs: Te, szaros pofájú, narancsos seggnyaldosó Félfarok, a román Ploesti denevérszaros bányakecó lakója az agyagagyú, Al-Aksza bohóca vagy? vizeletes. téged most mickelnek ? reád akttiválják a Janicsar cardot a nick-hez ? 850 euro/hó munka nékűl S csak 1 nick kő hozzá ? neked van 200 kb. az 850x200 de az rettenet sok lóvé ,s ebből veszitek a bányákat ? ezért itt az a sok narancsnyik Picsogó fejenkint - 4-5 bankártyával ? na de majd az a narancsos adóhatoság lecsap Rátok visszamenöleg ,s évekre ? S belegondoltál már ebbe, te szaros ? majd csak felbukkan egy kugli fejű narancsos, közeledben aki majd megmentsen ? " S lecsapja a fejedet-megegye a kimetszett szívedet, Hisz neked az úgyis MINEK? úgyis csak egy szarkupaclakó féreg vagy!!!
tulipan
Ejnye, Te @durbincs: Te, szaros pofájú, narancsos seggnyaldosó, senkiházi, kretén Félfarok, a román Ploesti denevérszaros bányakecó lakója az agyagagyú, Al-Aksza bohóca vagy? vizeletes. téged most mickelnek ? reád akttiválják a Janicsar cardot a nick-hez ? 850 euro/hó munka nékűl S csak 1 nick kő hozzá ? neked van 200 kb. az 850x200 de az rettenet sok lóvé ,s ebből veszitek a bányákat ? ezért itt az a sok narancsnyik Picsogó fejenkint - 4-5 bankártyával ? na de majd az a narancsos adóhatoság lecsap visszamenöleg ,s évekre ? S belegondoltál már ebbe, te szaros ? majd csak felbukkan egy kugli fejű narancsos, közeledben aki majd megmentsen ? " S lecsapja a fejedet-megegye a kimetszett szívedet, Hisz neked az úgyis MINEK? úgyis csak egy szarkupaclakó névtelen féreg vagy!!!
kokopelli
@csak úgy...: ..a szülei ikrek lehettek "Sziám"-ból! Mindkettőre egy-két gramm agyvelő jutott ?! A
tekervényekkel nála a természet nem sokat babrált! Lásd, az ismétlést ami nála a tudás "mostohaanyja"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.