Több ezer éves barátság köti össze a kínai és magyar népet, a két országot pedig 70 éves diplomáciai kapcsolat, most pedig új korszakot, "Eurázsia korszakát éljük" – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, amikor megnyitotta a Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatai felvételének 70. évfordulója alkalmából rendezett képkiállítást csütörtökön, Budapesten, a Bölcs várban.

Matolcsy György megint ért a történelemhez

Az MNB elnöke kiemelte: az Orbán Viktor miniszterelnök által évekkel ezelőtt meghirdetett keleti nyitás, és a kínai kormány Egy övezet, egy út kezdeményezése egybecseng, erősíti a két ország gazdasági-pénzügyi kapcsolatait.

Új kapukra, új kezdeményezésekre van szükség az elmúlt 70 évben elért eredmények megőrzése érdekében, hogy ezek mentén tovább erősödjenek a Kína és Magyarország közötti gazdasági, pénzügyi és kulturális kapcsolatok – tette hozzá.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az innovációt, a tudománypolitikát, a digitalizációt említette azon területek közül, amelyekben sokat tanulhatnak a magyar szakemberek a kínai szakemberektől. A magyar-kínai kapcsolatokat meghatározónak nevezte a kelet-közép-európai régió fejlődésében is, és megjegyezte, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházása, amely az év végén várhatóan elindul, az egész régió fejlődését segíti.

Palkovics László méltatta, hogy a tervek szerint a jövőben a China Construction Bank is megkezdi tevékenységét Magyarországon.

Vang Ji, kínai külügyminiszter és államtanácsos, aki kétnapos látogatásra érkezett Magyarországra arról beszélt, hogy a két ország kapcsolatait a tisztelet és a megbecsülés jellemezte a múltban és a jelenben is. A kapcsolatokat tovább kell erősíteni, hogy a kihívásokra megfelelő válaszokat lehessen adni – mondta.

A Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatának elmúlt 70 évét bemutató, csaknem 100 részes fotókiállítást a Magyar Nemzeti Bank, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége és a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány közösen szervezte.

Forrás: MTI

88 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Elharapta a láncait és elszabadult megint
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Elharapta a láncait és elszabadult megint
papa.49
Szartolcsy te nem véletlenül voltál a cselédlépcső melletti irodában mint levélbontogató, miután bekerültél a PM. be !!!
ENNYIT ÉRSZ !!!
Szeparepa2
Jó is ha ért, mert az akasztása, bűntársaival együtt, nagyon nagy történelmi esemény lesz hamarosan.
Eriksson
@papa.49: Annyiszor eszembe jutott már, hogy belőled egy végtelenül elnyomott, kihasznált, s a család eltartásának terhétől megroppat ember vált az évtizedek során.
Hogy miből gondolom? Beteggé lettél fizikailag és mentálisan is.
Nessy
Mi a csoda? Megmászták őseink a kínai nagy falat ? Pláne több ezer éve!
Nessy
Kr.E 220 körül építették, amikor őseink valahol a sztyeppén kóboroltak, ha egyáltalán! Aztán valamikor XVIII.-XIX. század környékén nyitottak a világ felé. Elsősorban ópium kereskedelemmel, ha jól emlékszem.
papa.49
@Eriksson: Miből gondolod, hogy cseppet is érdekel a ,,véleményed,, rólam, különben meg ki kérdezett ...
Desischado
eltolcsy már megint okoskodik, pedig a nyavaja sem kérdezte.
szép új világ
Kuszaszem a tipikus fideszes Ars poetica-t követi. azaz mindig azokkal voltunk/vagyunk/leszünk több ezeréves barátságban, ahonnan pénzt lehet lenyúlni.
görbetükör
@Eriksson: Matolcsy történelmi tudásáról mi jut eszedbe?
justhpeter
Mao Ce-tung valamikor piros pöttyöket rajzoltatott a kínaiak seggéra, amit most Matolcsy megtalált.
Amivel újfent csak azt igazolta, hogy nem csak a kormány van tele bolondokkal, hanem már a nemzeti bank is.
justhpeter
@szép új világ: Helyes a diagnózisod, pontosan erről van szó.
papa.49
@görbetükör: Talán a véletlen volt Jókai regénye a ,,Jövő század regénye,, ???
Abban mi is a történet magva a ,,sárga veszedelem,, !!!
Úgy bírom ezeket ,,túl művelt, történelem tudósokat,, !!!
Dr plágium
A végén kiderül, hogy matolcsy fedezte fel a selyem utat.
papa.49
@Dr plágium: Azt nem de az ország pénzének eltüntetésében MÚLHATATLAN ÉRDEMEI vannak !!!
Aki Én
@Eriksson: És mégis neki van igaza veled szemben. Hogy miből gondolom? Sajnos olvasom a véleményedet.
Shikari
Megint felhörrent a liberálfasiszta csürhe! Igyekeznek mindig rárontani Magyarországra, de nem hagyja a kormány! :-) Az orrukra kell koppintani, mert kezdenek a degeneráltak elszemtelenedni!
papa.49
@Eriksson: Beletaláltál a csutitetű valagába, mi a faszt kötözködsz velem, én most se szólítottalak meg és ezt elvárom tőled is !!!
Semmi közöd ahhoz, hogy én hogy élek nem adsz te nekem kenyeret, sőt MEGMONDOM EL SE FOGADNÁM TŐLED, DE NEM VAGYOK RÁSZORULVA SEM !!!
Van egy mondás ami rád is érvényes NEM TELEFON NE SZÓLJ BELE, véleményed a TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN ÍRD LE, NE A MÁSIKAT BASZOGASD !!!
Egyébként meg ha valamit akarsz akkor küldjél virágot a Karmelita kolostorba ott lakozik a kedvenced !!!
Aki Én
@Shikari: Neked az egész családod vérkomcsi volt, vagy csak az apád?
Látom, hogy nem érsz rá keresni a guglin valami jó szakembert az agressziókezelésedre és súlyos személyiségzavarodra, de felebaráti szeretetből segítek neked ha gondolod. Szívesen utánanézek a segítségnek, mert a végedet járod.
görbetükör
@Shikari: ma:10:56 - Jajistenem, most megijedtem! Miért is rontott rá a csürhe Magyarországra? Nem látom tisztán, segíts már!
Shikari
@Aki Én: Erőlködsz, liberálfasiszta? :-)))))))))))))))))
Shikari
@görbetükör: Miért is kell mindig Magyarország törvényes kormányát támadni?
Aki Én
@Shikari: Miért is kell Hódmezővásárhely törvényes polgármesterét támadni?
Miért is kell Magyarország törvényes ellenzékét támadni?
Na, pont azért.
Shikari
@Aki Én: Itt jobbára csak röhögünk a roncsellenzék vergődésén. Ha viszont harap, akkor keményen a pofájába megyünk! Mi magyarok, ha nem tudtad volna! :-)))))))))))))))))
Eriksson
@papa.49: Nem kötözködtem, csak elgondolkodtam rajtad.
Aki rendben van magával, az nem lehet ilyen végtelenül trágár és rosszindulatú.
csak úgy....
@Eriksson: rólad büzlik a volt munkásör,aki minden korszakhoz úgy idomul,mint azt föntröl elvárják töle. gyakorlatilag te csak egy,egyéni gondolkodásra képtelen, ütödött bábu vagy .
csak úgy....
@Eriksson: ...,jah,és én is csak "elgondolkodtam" rajtad..
Aki Én
@Shikari: Már megint nem tudsz érdemben válaszolni :)
Ez tipikus fideszes jellemző.
TEMAGYAR faszkalap :)
csak úgy....
@Shikari: tibi, te már ebben a bidös életben nem leszel okosabb...
Shikari
@Aki Én: Külön írjuk a te magyart! :-) Szerencsétlen liberálfasiszta magyargyűlölő!
Aki Én
@Shikari: Te TEMAGYAR biztos tudod :)
Beakadt a tű, féreg?
görbetükör
@Shikari: Ezt akkor is kérdezted, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök? :D
Egyébként a cikk arról szól, hogy Matolcsí egy nagy marhaságot mondott. Még akkor is az, ha "valaki" az országban. Te ezt véded. :D
És Magyarország mindenkori kormánya kritizálható, ha helytelent tesz. Ezzel nem a magyarok vannak támadva, hanem rossz intézkedés, ami rossz a magyaroknak.
Ha te ezt véded, éppen te támadod a magyarokat.
Ennyi.
kulabombaafityiszre
Melldöngetős ezeréves múltra való hivatkozás,most meg hipp-hopp több ezer éves barátság.
Üdv illiberális unortodoxiában,ahol a valóságot tudják hajlítani.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 10:56
Mi van íjedtedben leszoptad magad a csürhétől,azért vinnyogsz,
Román tetű.
csak úgy....
@görbetükör: Ez az emberke, minden baromságot lenyel és megvéd,ha az a fidesztöl jött. a @Shikari: k így müködnek...
Shikari
@kulabombaafityiszre: @Aki Én: Örül a lelkem, amikor az antimagyar csürhe így összeröffen! Lehet visítozni,. dagonyázó kolbásztöltelékek! :-)
Shikari
@görbetükör: Naná, hogy védem. Mi bajotok van a kínaiakkal?
görbetükör
@Shikari: Hogy mi bajom van, az nem ide tartozik.
De te azt véded, hogy a magyarokat és a kínaiakat több ezer éves barátság fűzi össze.
Hány éve is él a magyarság itt a Kárpát medencében?
Hol tanultál arról,hogy a kalandozó magyarok a kínaiakkal barátkoztak?
Kérlek, nagyon szépen kérlek, ne válaszolj!
Vagy válaszolj, de azt már nem fogom olvasni. Tényleg, most olyan jó a közérzetem, nem fogom elrontani. :D
Shikari
@görbetükör: Kimaradhattál pár hírből! Kínában rovásírásos jeleket találtak sírokban és felvetődött a magyar kapcsolat. Ráadásul, mióta a finnugor elmélet bukott, a hun vonal látszik erősödni! Így a kínai kapcsolat nem kizárt!
Eladott Ország
Nincs is ilyen gyorsan felkapaszkodott közpénztolvaj család a világon mint a mi nemzeti/családi bankos Matolcsynké.
https://uploads.disquscdn.com/images/fb901dfc...
https://a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2...
https://a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2...
Ha a politikát ugyanúgy szabályoznák, mint az élelmiszeripart, akkor ez alá írnák oda, hogy "nyomokban tényeket tartalmazhat".
csak úgy....
@Shikari: hunnan tudod,hogy a hunok vótak? :) rád inkább a fingugor jellemzö...
kokopelli
@görbetükör: Az Zorbán V. első látogatásakor a kínaiaknál, (röviddel az első ME-i győzelme után,
büszkén mondta,hogy a tatárokkal a magyarok szegről-végről rokonok! Egy fiatal történész,vagy etnográf(?) az ATV-ben mosolyogva mondta,hogy a tatárok miatt IS! kellett a "nagy fala"t anno fel-
húzniok! A Marhatolcsy sem tanult abból?... "kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni!" (He-
raklitos) ,...de ugyanabba ß@rba igen?
papa.49
@Eriksson: a 11.27. re kérném NE RAJTAM GONDOLKODJÁL, bár szerintem ez a kifejezés rád nézve NEM IGAZ !!!
Ha esetleg magadba néznél rájönnél, hogy igazam van, és ezeket a köröket már lefutottuk a múltkor, tehát VESZÍTS EL VÉGLEG !!!
A trágár kifejezések ha esetleg nem tűnt volna fel SOHA NEM AZ ITT ÍRÓKNAK SZÓLNAK, ÍGY NEKED SE !!!
Nincs haver felvétel !!!
Eriksson
@papa.49: Igenis uram, értettem. És ön?
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 12:03
Te is akkor leszel értelmes becsületes gerinces ember,ha majd a banán hámozza a majmot.
kulabombaafityiszre
@Eriksson: ma, 11:27
Te aztán rendben vagy magaddal.
Beteszel képnek egy emberfejü kutyát.
Szóval irigy vagy otthon a kutyára,mert az asszonyod többre nézi a kutyátmint téged.
Biztos beletrafáltam.Húzódj be a kutyának szánt ólba,papát meg hagyd békén.
CsipkeRózsa
@Eriksson: tegnap, 23:22

Ha valaki elmondja a véleményét, nem azt jelenti, hogy az általad leírtak szerint, beteg ember.
csak úgy....
@papa.49: Hagyd meg néki,hogy rajtad gondolkodhasson! Föltehetöleg a saját múltján és jelenén nem mer! fosik ,hogy hányingert kap...
simmering73
Éljen a megbonthatatlan kínai-magyar barátság.
papa.49
@kulabombaafityiszre: @CsipkeRózsa: @csak úgy...: Kösz...
Nessy
@simmering73: A több ezer évet kihagytad! Ejnye, ejnye!
Eriksson
@kulabombaafityiszre: @CsipkeRózsa: @csak úgy...: Kösz...
similis simile gaudet
csak úgy....
@Eriksson: mi nem tehetünk arról,hogy te nagyon buta vagy...
kokopelli
@Nessy: nem hagyta ki,mert az idő alatt Dél-Amerikában kalandoztak a magyarok!!
Keresték Petőfi-t???
kokopelli
@görbetükör: ...a tatárok is házhoz jöttek!...csak nem a kíniak üdvözletét hozták? Igaza volt
a szivaros angolnak:"A történelem az,amiben az utókor megegyezik!" Nem az utókor,de a Ku-
szaszemű és a főnöke a két etnográf,röviddel a Nobel-díj pályázatuk előtt!
Ajánlom még,a "Jáva,Borneo,Celebesz,magyar volt és magyar lesz!" megvizsgálását,hamár...!
Nessy
@kokopelli: Mindjárt alapítanak is egy kutatóintézetet a témakört kutatandó! Most úgy is lesz nekik pár.
csak úgy....
@Nessy: az történelmes, kancsal marischkávak még gyesznót sem mernék vágni közösen...,nem oda néz,ahova döf! Szerintetek, vannak már kutatások abban az irányban,magyarországon, hogy a kancsal csajoknak ferde hajlamú lesz a gyermeke? :)
Nessy
@csak úgy...: Még nincs, tudtommal, de még lehet!
Viszont majd lehet kutatni a vöröshangyák nemi életét, a kavics és sóder termés éves alakulását, különös tekintettel az Orbán bányákra, a Sziriuszi kettős DNS spirált, valamint a pöttyös feneküek szellemi képességeit!
Shikari
@kulabombaafityiszre: Annyira jó látni hogy még írni tudsz a makogás mellett. :-))))))
csak úgy....
@Shikari: azt hittem,hogy már flór idában vagy. :) kellemes hurrikánokat és családias tornádót kívánunk néked ,ott a messzi flór idába ! oszt las vegasba is nézzél ám be,az onnan csak egy köpés. :)
kulabombaafityiszre
@Eriksson: tegnap, 14:37
Szóval igaz amit írtam.
Pitizz aztán kifele az óladba,te korcs kutya.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 20:15
Szerencsétlen nyomorult seggnyaló vagy.Ne feledd egyszer kiderül ki is vagy,mi a neved,hol laksz.
Akkor majd meglátjuk mihez kezdesz az általad csürhének nevezett néppel.
Eriksson
@kulabombaafityiszre: Szegénykém... Tudsz aludni?
kokopelli
@kulabombaafityiszre: a legszomorúbb az,hogy senki nem tudja,hogy honnan jöttek a magyarok,
mikor és miért!! Mindíg az volt az érzésem,hogy ez t.k. jó is,mert sokan élhetnek a kutatásból,ill.
mindenki úgy hajlítja dolgot ahogy akarja! ...,ha még pénzt is és posztot is hoz,akkor meg OK!?
Nessy
@kokopelli: Ha már Szíriuszi dupla DNS, nem lehetne az egész társulatot, Káslerrel az élen kilőni a világűrbe, had kutassanak?
advocat
Basszus! Akkor tényleg jöhettünk akár Perzsiából is Kínán keresztül! Szóval eddig csak hülyeséget oktattak? Éjjjjjjjjjjjen Matolcsy a nagy történész.
kokopelli
@advocat: akkor végre megtudtam,hogy a szomszédnak honnan volt a "perzsaszőnyege"!
Eladott Ország
A csörgősipkás Gyurika ezt biztos Zitukával együtt alkotta. Már csak ez a csupa aranyélet hiányzik nekünk, amit itt vizionál. Amúgy meg lehet, hogy már nekünk is lesz Boldogságügyi Minisztériumunk? Biztos lennének még minisztériumi posztokra ácsingózók, Matolcsyné meg lenne a miniszter asszony. Valaki szóljon Gyurikának, hogy ha fáradt, pihenjen meg és vigyázzon, hogy ne süsse meg a fejét a napocska. Különben szerintem kurvajó az irány, legfeljebb majd át kell írni a 2030-at 2130-ra, de akkor már a kutyát sem fogja érdekelni. Körülbelül annyi értelme is van ennek a negyedikes fogalmazásnak, mint Kövér László alufóliasisakos küzdelmének a kommunista Brüsszel ellen. Már tíz éve egyre elkeseredettebben nyomja, és semmi eredménye. Mondjuk úgy nehéz lesz, hogy közben Moszkva seggéből kilógva habzik az ember szája.
kokopelli
@Nessy: ..de a népesség melyik fele jöhetett India felől?
Nessy
@kokopelli: Úriember biztosra nem fogad! :-))
kokopelli
@Nessy: ...akkor "azok" fogadhatnak?! (;-))
Nessy
@kokopelli: Azok nem fogadnak, azok ex katedra kijelentenek!
kulabombaafityiszre
@Eriksson: Miért ne tudnék aludni.
Nem egy gerinctelen jellemét vesztett
eriksson nevük korcs kutya védi a házam.:))
vacsi
"Több ezer éves barátság köti össze a kínai és magyar népet"
Hát, ezt meg honnan veszi?!
kokopelli
Amennyiben egy tanult kínait megkérdez,az elmagyarázza ,hogy az ő írásmódjuk,az nem egy
egyszerű dolog,mivel a kialakulás évszázadokon keresztül leegyszerüsödött a mai formájára!Az
elején egy-egy "jel" egy egész szót akart kifejezni,de a végén sikerült!A volt NDK-ból az NSzK-ba áttelepült (az egybesülés után) megpróbálták elmagyarázni,de nehéz ügy volt! M.o-nak van egy Marhatolcsy-ja,aki megoldotta a dolgot! ...ő a Joker a pakliban! (;-))
kokopelli
@Aki Én: Amikor beakad a tű náluk, akkor jön a "többesszám MI", a "tudom ki lehetsz",a "nem is
vagy magyar",a "majd mi..." stb..stb..! Ez olyan mint a butáknál az "izé" ! (;-))
Aki Én
@vacsi: 18:04 ...onnan, hogy sárga folt is van a seggünkön.
advocat
@Shikari: Amíg Matolcsy ilyeneket mond, addig ne izgulj! Van mit helyreraknotok! Úgy történelmileg. Is.
Commenter
Ezért is vannak mandulavágású szeműek is köztünk :) a nem kedves vezető már rég megmondta hogy szerinte félázsiaiak vagyunk.
kokopelli
@advocat: ...vagy előveszi az eszkimókat,ha a sliccszeműek tiltakoznak!? (;-)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. July 18., 08:11
Sas József elhagyta a kórházat