Erős hadsereg nélkül nincs erős nemzet, amelyik ország nem tudja megvédeni magát, az meg is érdemli. Hallhattuk már azt a bölcsességet Orbán Viktortól nemegyszer. Magyarország ígéretet tett, hogy megkétszerezi költségvetésben a hadikiadások részarányát, és ezzel túl is teljesíti a NATO által megkövetelt két százalékot. Minden jel arra mutat, hogy az Orbán-kormány fegyverkezik. Nem beszélve arról, a nemzetközi sajtót újabban bejárt hírről, hogy Németország legnagyobb fegyvervásárlói a magyarok, a német fegyverexport mintegy harmada a magyar hadsereghez vándorol. Orbán és társai harcias retorikája is azt sugallja, hogy a magyar kormány, ha nem is háborúra, de a feszültség fokozódására számít. Orbán Viktor már 2002-ben olyan paripához hasonlította magát, amely messziről megérzi a puskaporszagot a levegőben, idővel pedig azt is megtudhattuk, hogy nem szereti a kövér katonákat, neki az a halála, ha kövér katonát lát. Ami tény: ha csak szóban is, a magyar miniszterelnök harcban áll...

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
A qrva életbe, ha harcolni akar, akkor ne Magyarországot és a magyar fiatalokat kényszerítse háborúskodásra, már aki itthon maradt, hanem vegyen magának az ecserin műanyag katonákat, harckocsikat, repülőgépeket, meg kisvasutat ez az izé. Ne a magyar adófizetők pénzét használja sajátjaként, mert már kezdi túltolni a biciklit.
Elég volt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
A qrva életbe, ha harcolni akar, akkor ne Magyarországot és a magyar fiatalokat kényszerítse háborúskodásra, már aki itthon maradt, hanem vegyen magának az ecserin műanyag katonákat, harckocsikat, repülőgépeket, meg kisvasutat ez az izé. Ne a magyar adófizetők pénzét használja sajátjaként, mert már kezdi túltolni a biciklit.
Elég volt.
cikicakk55
@nevemnick: Teljesen igazad van. Vigye harcba a holdudvarát,azok rokonait,barátait,de ne az ártatlan magyar fiatalokat küldje a biztos halálba. Bízom azért benne,hogy mielőtt tényleg valami ilyesmi kirobbanna,lesz egy tökös Fideszes aki kilövi a tudatát.
Csizmás Kond
Ha már van kikötőnk vegyenek atomtengeralattjárót...
Eladott Ország
Kétsége ne legyen senkinek: ha az kell, egy polgárháború sem túl nagy ár a kormánynak, hogy megtarthassa a hatalmát. A felszopómédiának sem túl nagy ár, hogy továbbra is kapják a hirdetéseket, megrendelt cikkeket, ilyen-olyan néven hozzájuk tolt milliókat. Uszítanak a tulajdon honfitársaik ellen. És szinte mindegy, hogy miről van szó, CEU-ról, Brüsszelről, akármiről. És próbáljunk beszélni a háborúra készülő embertársainkkal, hogy gondolkodjanak el, kik ellen akarja fordítani őket az a néhány ezer gennyláda, aki profitál az ország nyomorából, az emberek dühéből. Megmozdult. Nem Magyarország, hanem Európa mozdult meg. Ennek üzenete van: nem vagyunk egyedül. És ettől rettegnek ezek, néhány ezren. Nem többen, ennyien húznak hasznot a rendszerből. Rettegnek és el fog szabadulni a pokol, ha rajtuk múlik. De ne múljon rajtuk! Ne engedjük, hogy rajtuk múljon.
Nessy
Kirobbantja a polgárháborút, és Moszkvából nézi az eredményt!
kokopelli
@nevemnick: (;-)) Rossz duma! A bejárt hír csak kacsa! 2018-ban a németek magyaroknak szállított
fegyver értéke nem jelentkezik még az első 35-ös országrangsorban sem! Tovább nem is szól a lista,
mert az már bolhafing!!(;-))
kereső
" Orbán Viktor már 2002-ben olyan paripához hasonlította magát, amely messziről megérzi a puskaporszagot a levegőben, "-amikor 2006-ban Tusványoson puskaporszagot érzett, szeptemberben égett a TV székház.
nevemnick
@kokopelli: Mármint mi a rossz duma? Elég ha csak a közel 240 valamennyi ország közül Magyarország a 36. helyen van. De tudod te is, hogy ez az izé nem a világ ellen fegyverkezik, hanem a saját országán belül élő, ellenzéki népe ellen.
Tehát egy kicsit más a leányzó fekvése.
kokopelli
@nevemnick: ...mivel 35.nél bezárul a sor,az azt is jelentheti,hogy a többiek a "futottak még"
kategóriába tartoznak! Az látszik az összegek zsugorodásában is! Lehet hogy 65.de ki tudja?
"az összes német fegyver egyharmada Mo-ra"? Mit vett az előző 35,ha az egyharmadot az
Orbán vette meg?! Tényleg becsavarodott őkelme! A követői kajálják a dumát!
Eriksson
@cikicakk55: Újra bevezették volna a kötelező sorkatonai szolgálatot? Tuccc valamit?
nevemnick
@kokopelli: egy kicsit túllihegted az előző hozzászólásomban az iróniát. De nem baj, ha egy kicsit komolyan veszed, mert lehet, hogy nem csalódsz sokat.
:D
Commenter
@kereső: én inkább Caligula lovához hasonlítanám. Sőt Caligulához is, Néróhoz is. Hegedülni ugyan nem tud, de Brüsszelben jót mulatott azon hogy ég fél Budapest. Mihelyt hazaért bilincsben, vezetőszáron kellett volna elvinni az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérletért. Ami sajnos nemcsak kísérlet maradt. Amint az elcsalt kétharmaddal hatalomra jutott meg is döntötte az alkotmányos rendet, és eltörölte az államformát, a parlamentáris demokráciát, a szabad politikai és piaci váltógazdaságot.
kereső
@Commenter: az igazságszolgáltatás már akkor sem állt a helyzet magaslatán.
Commenter
@kereső: Az oroszoktól és a németektől is veszünk fegyvereket. A hadiipar és a háború mindig is nagy üzlet volt, és maradt is. Nem lehet béke, kell mindig egy ellenség, egy háború. Bármennyire is fegyverkezik ez az aljadék, bennünket nem képes a NATO-n kívül senki megvédeni, az oroszok ugyanúgy lerohannának bennünket, de Lengyelországot is akár. Csak nem a NATO és a szomszédos országok ellen is fegyverkezik orbán?! Hogy a saját népe ellen, afelől kétségem sincs...
kereső
@Commenter: Az utolsó mondatodban van a kutya elásva. Nem hiszem, hogy bárki!!! megkockáztatna egy utolsó világháborút, beleértve putyint is.
Eriksson
@Commenter: Ja a Nato megvéd minket. S mit gondolsz a világ másik feléről fogja idecipelni a technikát? Nem egyszerűbb, ha minden fegyver készen várja őket?
Commenter
@kereső: az villámháború lenne, nem hagyományos fegyverekkel. Itt vannak atomfegyverek is ismét? Csak találgathatunk. Nem tudjuk..Marad az utolsó mondat, nem véletlenül emlegeti Karácsony Gergely mostanság annyit a barikádokat. Eltelt 30 év 3 rendszerváltás volt egy nyugat felé forduló, egy urambátyámos és egy orbáni. Utóbbi szörnyű tragédia, az előzőből épült ki. Ezt békésen eltüntetni már nem lehet...
Commenter
@Eriksson: szerinted a NATO a nép ellen, orbán érdekében fog majd fegyvert?!
csak úgy....
@Eriksson: te vagy a Himnuszból a balsors + a régen tép...
Borsodi
@Commenter: Persze,hogy a saját népétől tart,egyszer kiborul a bili kivédené meg? Különben a Magyar katonák sosem voltak elismerve,valljuk be a többi Országhoz képest a béka segge alatt voltunk,vagyunk.Kár egy forintot is költenünk fegyverekre,katonákra.Inkább a szegényekre,vagy kórházakra költsünk.
csak úgy....
@kereső: Ezért is keperkedik a szíjjártó pötyi,hogy még több balkáni ország kerülhessen az EU ba,de át látnak rajtuk,mint a szitán...
kokopelli
@nevemnick: bocs,de tényleg utánanéztem,mert lehet hogy nem voltam "formában!"
Elképzeltem,hogy a Szaudikat,Kuwaitot és a többi olaj-termelőket a csuti felülüti!Mint
mindíg a karzatának hazudott őkelme a harmad résszel! Bocs!Mea kulpa...!(;-))
Jozefina
Csak az fegyverkezik aki fél!!! És orbán fél, de nem tudni kitől??? A saját népétől, vagy valami mástól???
papa.49
@Jozefina: Nálad pont a csutitetű a néptől fél mert alapjában véve egy gyáva szar nem egyéb !!!
Eladott Ország
@Jozefina: A fegyverkezésből lehet a legtöbb közpénzt lenyúlni és bizalmat/jóvátételt vásárolni.
kokopelli
@Eladott Ország: Abba bukott bele,ill. lemondott idő elött a Helmuth Kohl is,mármint egy harc-
kocsi-szállítmánynál egy háborús zónába,amit "kenőpénzzel" jutalmaztak a CDU pártkasszájába,ill.
pár tízezerrel az íróasztalfiókokba!
Commenter
@Borsodi: sajnos továbbra is a fegyverkezés, a határontúliak, az értelmetlen pénzszórás az első.
Commenter
@Eriksson: Tudod hogy miről: ha kell orbán mindennel és mindenkivel szembeszáll.
Eriksson
@Commenter: Az héccencség, de nem fegyverrel.
Commenter
@Eriksson: még fegyverrel nem-majd, figyeld csak meg.
Eriksson
@Commenter: Ez csak a szokásos hisztériakeltés. Miért tenne olyat?
F_Viktor
Nos, a lényeg:
"...a harcias maszlagok csak azoknak a lebutított millióknak szólnak, akik a propaganda legképtelenebb állításait is elhiszik. Azoknak, akiknek a figyelmét harci kürtökkel lehet elterelni a saját nyomorukról, és arról, hogy ráébredjenek: mennyivel jobban élhetnének, ha szeretett vezetőik nem lopnák el a javaikat."
Commenter
@Eriksson: Bár csak az lenne. Azért, mert meg akarja tartani a hatalmát-bármi áron.
Eriksson
@Commenter: Ahhoz megvannak az eszközei, nem kell a népet belevonni. Orbánnak nem a nép az ellensége.
Commenter
@Eriksson: a népet nem kell neki bevonni-a nép fogja magát kivonni ebből a rendszerből. Az idő és a nép ov legnagyobb ellensége.
De nézd csak:
bekialtas.blog.hu/2019/07/11/magyarok_ismet_zsakutcaban
Eriksson
@Commenter: TGM sokszor elfilozófálgat régmúlt dolgokon, de lássuk be, csak ködpiszkál. Kormányok, korszakok jönnek mennek, de nem biztos, hogy olyan módon, ahogy azt ő vizionálja.
A történelem mindig szubjektív, a győztesek felértékelik a maguk dicsőségét, a vesztesek felnagyítják a maguk elnyomatását.
Hallottál már olyan államról, ahol mindenki elégedett és egyformán jól él?
Commenter
@Eriksson: Nem. Az utópia, de ezért ekkora szakadék a különböző társadalmi rétegek között mint most talán sohasem volt, és összességében az orbáni rezsim legnagyobb vesztese az egész magyar társadalom az orbánt kiszolgáló réteg kivételével. TGM-et lehet szeretni vagy nem szeretni, de ritkán tévedett bizonyos korszakokat illetően.Szerinted az rendben van hogy folyamatosan a családok éve van, miközben egyre több család szegényedik el vagy kerül kilakoltatásra, a nagy szavak és családsegítőhitelek ellenére. De ez csak egyetlen példa ez a rezsim a velejéig rohadt.
cikicakk55
@Eriksson: Nem tudok semmit.Azt tudom,hogy pár ezer pénz és hatalom mániás idióta miatt, a törpe diktátor képes lenne még háborúba is belezavarni az országot. Az a helyzet,hogy fogalmam sincs ki és kik ellen akarnak harcolni. Európában nem Magyarországgal van bajuk az EU vezetőinek,hanem a Magyar kormánnyal. Egyik ország sem akar háborúzni velünk. Orbán akar háborút,úgy látszik,de félő,hogy nem idegen országgal,hanem a saját nemzete ellen akar harcolni. Addig feszíti itthon a húrt,még tényleg jó pár tökös Magyar fellázad,de Orbán készül erre.Egyből kihirdeti a rendkívüli állapotot( megteheti,megszavazta a 2/3). Mikor ezt megszavazták olvastam,hogy ez mit jelent,mivel jár. Bár kit elvihetnek katonának,akár van kiképzése akár nincs, elvihetik az autóját bár kinek,ha arra van szüksége a kormánynak. Elvehetik a bankszámlát,ha pénzre van szükségük.Tulajdonképpen mindent elvehetnek,azzal,hogy rendkívüli állapot van. Így az ellenség is Magyar lesz. Jó lenne nem megérni,illetve elkerülni,de Orbánt ismerve a hatalomért semmi nem drága.
Eriksson
Valóban nagyok a társadalmi szakadékok. Miközben a budapestiek az egyik metrójuk légkondícióját követelik -ami lássuk be, hogy arányaiban kevés embert érint-, addig a vidéki kistérségek napi megélhetési gondokkal küszködnek.
Míg a budapestieknek a főpolgármester előválasztáson ezermilliárdokat ígérnek, addig mire fusssa a kistelepüléseknek, a vidéki városoknak?
Ha így nézzük, akkor B.pesten mindenki Fideszes kegyenc, mert rájuk koncentrálódik minden jóléti intézkedés.
Nessy
@Eriksson: Ezt hol hallottad? Igaz, itt több az egy főre jutó stadion, mint vidéken! Azért a "káder dűlő" meg a Várnegyed, nem azonos a fővárossal!
A metró klíma egy érdekes téma! Ugyanazért a pénzért, amiért a barkácsolt öreg szerelvények, átfestve, kerültek beszerzésre, új és modern kocsikat lehetett volna vásárolni.
Sámannus
A pohos ha beújik egy harckocsiba nem jön ki többet az hétszencség, ha le nem vakarják róla valami darabolóval.
Tényleg a halála lehetne a pocak.
Nessy
@Sámannus: Bolond lenne! Neki nem az "utánam", hanem az "előre" a jelszava!
Eriksson
@cikicakk55: Ezt a Márkimárk sugallja nektek?
Eladott Ország
@durbincs: tegnap, 18:35; Az Elios fényfüzérben láttam, csak időközben besötétedett.
Sámannus
@Eriksson: Én úgy tudom, hogy Pesta bá' nem kapott vissza semmit, csak le alkudott egy vagont minden szerelvényből, és ezért lehet lelépni a peronról amikor bent áll a szerelvény. Csak paraszt vakítás az hogy ők valami pozitív dologgal jöttek ki az ügyletből. Ha a felét vették volna meg a szerelvényeknek, akkkor pontosan kétszer nagyobb lenne a gambája.
csipetke
...és orbán ki a nyavalyát akar megvédeni,mikor lassan kihal az ország?Ha "csak" azt a 24 ezer embert veszem,akik a ramaty,lepusztult egészségügy miatt halnak meg évente?Nem kéne először azt helyrepofozni,hogy legyen kit megvédeni?Vagy esetleg az emberek boldogulásáért dolgozni,mint a mellettünk ezerrel elhúzó országok első-emberei?Ez itt a gond,hogy a fidesz pereputty egyre növekszik,sok embert kell gazdaggá tenni,közpénzből,eu-s pénzből,az egyszerű mezei állampolgárra már csak igen kevés jut.Nem véletlenül szállingóznak még mindíg a magyarok külföldre.
Eriksson
@Sámannus: Ezen miért vitatkoznánk? Vannak dokumentumok az ügyletről biztosan.
csipetke
Ja,és hogy orbán nem szereti a kövér katonákat?Mi se szeretjük a kicsi,dagadt,puhos miniszterelnököt.Semmivel se szebb látvány,mint a kövér katona.Bár orbánnal nem az a legnagyobb baj,hogy kicsi,dagadt,és puhos...
Eladott Ország
@durbincs: ma, 17:42; Az Echo tv Elios fényfüzérrel ünnepelte Advent harmadik vasárnapját, majd végleg elsötétült, mint az igazságszolgáltatás. További kérdés, de mikor volt ott valaha is világos?!
uploads.disquscdn.com/images/32a324b58482c2d570d74819538cb68858e37f51af3f864771a4609748dd62a7.jpg?w=600&h=354
Sámannus
@Eriksson: Ezen valóban nincs mit vitatkozni, de sok ily blődség van még ezenkívül. sikerpropagandaként beállítva. Ilyen még a migráncs kérdés, ami a magyarok elüldözéseként csapódik le, holott a hazugovics média
Egészen mással ijesztget. Ismerjük el a sunyi propaganda még nem régen még ócskább orosz fegyverekbe ölte a pénzt. Olyan "harci" helikopterekbe, amiken még páncélvédelem sem volt, és csúzlival is lelehetne szedni.A pohos addig is mindent megvett ami nem vethető be semmire, meg harci ménekhez szablyát, slukkert és dióverőt is.
Eriksson
@Sámannus: Szóval nincs is migráncs nem is volt soha? Akkor ellenük pont jók lesznek az orosz fegyverek. :)))
De semmi gond, mert itt a híres svéd acél,- nemrég volt tárgyalás Trumppal-, s máris éles a kés!
Sámannus
@Eriksson: Van migráncs, de nem az amivel ijesztgetnek Kínai, orosz ukrán és a jó ég tudja még kik. Az utóbbiak közös jellemzője, hogy olyan pozícióba kerülnek, amivel szét verik az államot leamortizálj az országos infrastruktúrát, hülyére veszik az embereket. Kártékonyabbak a legzüllöttebb iszlamistáknál. Vissza adják a negyven ötven éves vasakat, mintha új lenne, holott csak a roncstelepről felturbózott bóvlit adnak, amik már évtizedek óta a haszonvas telepeken rohadtak, ezért nem kapott légkondit sem mert a tajgában a fagy nyáron sem enged ki, oda nem kell légkondi.
Eriksson
@Sámannus: Már megbocsáss, de ezeket meg hol olvastad? A Nyugatifényben?
Az biztos, hogy a világ markában vagyunk így, vagy úgy. Vannak dolgok. S azok nem úgy működnek, ahogy mi azt szimpla gyalogok elképzelnék. A valódi történések és azok miértjei nem publikusak, nem az emberek szeme előtt zajlik.
Ezt bárki tudhatja, aki nem csak az előadást nézi.
nezelodo
@Eladott Ország: ma 06:11. Meg jó pontot, előnyt vásárolhat az EU-s tisztségek elosztásakor, ahogy írod..
Eladott Ország
@durbincs: tegnap 18:10; Csak az Echo tv-t napfogyatkozáskor használatos védőszemüvegben kell nézni, nehogy ártson a szemnek, mert Elios izzóval működik.
kokopelli
@Sámannus: nem érdemes vitatkozni,mert a statisztika,amit közzétesznek,az nem titok!
Amennyiben az O.V. azt hiszi hogy ezek az adatok (N.o. fegyvervásárló felei mennyiért
vásároltak) titkos, az az ő dolga!Az meg,hogy az NSzK nyivánossá teszi az meg az övék,
mert az utolsó politikai "skandal" után nem engedhetik meg maguknak a "maszatolást"!
(H.Kohl árnyéka figyelmeztet!!!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.