2010-hez képest 52 százalékkal, azaz mintegy 6 ezer milliárd forinttal nőtt az állami vagyon nyilvántartási értéke, amely így megközelíti a 18 ezer milliárdot – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken az MTI-vel.

A közleményben Bártfai-Mager Andrea tudatta:

2010-ben 11 650 milliárd forint volt az állami vagyon értéke, amely 2020-ra elérte a 17 743 milliárd forintot.

Összetételében 62 százalék az ingatlan, 21 százalék a társasági részesedés.

A fennmaradó részt egyéb vagyonelemek – például ingóságok – egészítik ki. A 6 ezer milliárdot kitevő vagyongyarapodás ingatlanvásárlásokból és a társaságok valós gazdasági növekedéséből ered.

Az elmúlt évtized tranzakciói közül a miniszter az energiaszektorban végrehajtottakat emelte ki.

Ezáltal egy olyan erős hátterű nemzeti szolgáltató jött létre, amely képes egy sikeres regionális stratégia megvalósítására

- írta.

A miniszter jelentősnek nevezte, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Csoport tagvállalatai összehangoltan dolgoznak a vállalkozások számára elérhető finanszírozási megoldások bővítésén.

A szövetkezeti hitelintézeti szektorban 2019-ben fejeződött be az a fúziós folyamat, amelynek eredményeként az összes meglévő takarékszövetkezet beolvadt a Takarékbank Zrt.-be, és ezzel létrejött Magyarország ötödik legnagyobb bankcsoportja – tette hozzá.

Az állami tulajdonban lévő társaságok száma megközelíti a 600-at

- közölte Bártfai-Mager Andrea.

Az állami vagyon gyarapításával egyidejűleg szükségszerű megválni azon vagyonelemektől, amelyek társadalmi célokat nem szolgálnak, így tulajdonban tartásuk sem indokolt. A portfóliótisztítás céljából 2015-ben létrehozott nyilvános és átlátható online aukciós felület működtetésének köszönhetően az államnak eddig közel 60 milliárd forint bevétele származott – közölte a miniszter.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Szigetvár Zsolt

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Közszolgáltatásokkal összefüggő államosítás direkt jó, mert így mesterségesen magasan lehet tartani pl. a gáz árát, ami egyébként orbánék alatt a felére esett. Persze nem Mo-n.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Látszik, hogy a lenyulói taccsra lettek téve!
tudode
És akkor mi van?
.
Az van/lehet, hogy amire megfájsul az ÁLLAM ÉN VAGYOK-nak a műfoga államosítja még akkor is, ha a VILÁGÖRÖKSÉG része, miután közlóvéból feljjitatta a cuccot, legyen az kastély, föld aztán volt kódisként a vályogházból kastélyban, világörökség részében rakják le az ülepüket úgy, hogy pl. az Andrássy út lett a NER bugriSOKK főutcája is
.
24.hu/belfold/2018/09/13/andrassy-ut-tiborcz-meszaros-csanyi-garancsi/
.
Na miér? Azért mert aszongyák
.
""" Az állami vagyon gyarapításával egyidejűleg szükségszerű megválni azon vagyonelemektől, amelyek társadalmi célokat nem szolgálnak, így tulajdonban tartásuk sem indokolt. ""
.
Természtesen törvényesítetten a közlóvéból összekuporgatott lóvénkból visznek mindent a RONGYRÁZDÁBA, amelyet megkoplalt a rusnya nép öregje az újjáépítés alatt/után!
.
Miről is van nagyba szó:
.
----- Ilyen volt Budapest a bombázások után, és ilyen most
.
www.origo.hu/foto/20140404-budapest-a-masodik-vilaghaboru-utan-es-most-elotte-utana-interaktiv-kepeken.html
.
Hogy mit összekeccsölnek ezek a szarkabőrbe fújt csúszómászóKÁK!
Aki Én
@ómió: ...bányákra, székházakra gondolsz?
Gondolom neked, bolsinak nem idéz rossz időket az úgynevezett államosítás.
Aki Én
Közszolgáltatásokkal összefüggő államosítás direkt jó, mert így mesterségesen magasan lehet tartani pl. a gáz árát, ami egyébként orbánék alatt a felére esett. Persze nem Mo-n.
Aki Én
,,A kormány tovább folytatja a hulladékgazdálkodás államosítását annak ellenére, hogy az eddigi centralizációs lépések rontották a szemétszállítás színvonalát. Az intézkedések hátterében uniós támogatások árnyéka látszik."
,, az Orbán-kormány bevett gyakorlata az, hogy különböző adókkal, rezsicsökkentésekkel tönkretesznek elsősorban külföldi tulajdonú cégeket, aztán a nem túl virágzó üzletet nyomott áron átveszi az állam. A kérdés csak az, miből finanszírozza a kormány a vásárlásokat, és a vergődő cégek feltőkésítését?"

,,Nagyon egyszerű, és hatékony módszernek tűnik ez arra, hogy az állam ismét rátegye a kezét olyan ágazatokra, melyekben sok pénz mozog, politikai kegyenceket lehet vezetőkké és felügyelőbizottsági tagokká kinevezni, és tulajdonképpen a piaci viszonyoktól elszakadva lehessen működtetni olyan intézményeket, melyek eddig részben védettek voltak az állami beavatkozástól. Kőkemény kádárizmus köszönt ránk negyedszázaddal a rendszerváltás után, úgyhogy az idősebbek újra megízlelhetik azokat a régen használt szavakat, mint például hatósági árszabás, vagy teljes foglalkoztatottság."
,,Igen ám, de maga Lázár János ismerte el, hogy az állami kézben lévő mezőgazdasági cégeket „szétlopták és szétcsalták”, ami felidézi bennünk azokat a kádári időkben is meglévő tapasztalatokat, hogy az állam nem működik hatékonyan, és nem jó gazdája a közvagyonnak. Ha ilyen sebességgel „rohanunk a szocializmusba”, számolnunk kell azzal, hogy rengeteg pénzbe fog kerülni ezeknek az ágazatoknak a megszerzése, feltőkésítése és működtetése. Jó példa erre a nemrég államosított MKB és Budapest Bankok, melyek vételára csak eseti kiadás volt, ám komoly pénzt kell fektetni beléjük, hogy a tervek szerint ismét magánkézbe adják ezeket, természetesen Fidesz-közeli gazdasági csoportoknak. Lényegében ez vár a most privatizálandó energiaszektorra is, hiszen többször céloztak már a kormányhoz közel álló források arra, hogy a „nemzeti burzsoázia” kezére kívánják játszani a pénzintézeteket."...
Macskaszem
A visontai erőmű is állami tulajdon lett, örülünk neki? A lónak a f.szát.
namihami
Forintban vagy pl. Euroban? Mai áron mennyi az Euro-forint arány?
És mennyi volt a statisztikai viszonyítás idején? Folytassam???
kereső
Igy kell ezt kérem. Eladni 1,7 milliárdért, adni bele támogatásként + 4 milliárdot, azután visszavásárolni 10+-ért.
A BB-bank titkosak a számok. MKB bank titkosak a számok. Mátrai erőmű- titkos a visszavásárlási ár.
A fenti számok- mnb-s ügylet- ugyanaz az épület.
Aki Én
@Shikari: Igazad van. Csak egy apróság a pontos diagnózisodhoz.
Ők vannak hatalmon!

Fejlődés, gazdagodás: 339,- / 1 euro
justhpeter
Ha az állam ennyire jó gazda, miért kell mindent a csókosoknak szarért-húgyért eladni ? Ha Mészáros olyan jó gazda volt, miért kellett visszavásárolni az erőművet ?
Sámannus
"Ezáltal egy olyan erős hátterű nemzeti szolgáltató jött létre, amely képes egy sikeres regionális stratégia megvalósítására"
Több már nem is kell! Olyan szíp el sem hiszem! de tényleg már egészen eljutottunk a stadionok Mekkájába, ahol kolbászból van a kerítés is. Pohoslandnak is nevezhetjük. Oda már a gólya is vízummal repülhet csak, hogy leszarjon egy háztetőt.
cikicakk55
@Aki Én: ma 12:15
Természetesen jogod van a Kádár rendszert szídni,hisz lehet,hogy te ismered azt a részét is annak a rendszernek,amit én nem ismertem meg. 1955-ben születtem 34 éves voltam a rendszer váltáskor. Addig nem ismertem a létbizonytalanságot,nem éreztem,hogy a gyermekeim jövőjével gond is lehet. Addig nyugodtan,boldogan éltünk,és magasról nem érdekelt mit művelnek a párt központokban. Tudod,lehet,hogy ilyet nem szabadna leírni,de én bizony sokkal boldogabb lennék,ha jelenleg egy olyan kormány lenne,mint a Kádár rendszerben volt.Biztos felelőtlenül gazdálkodtak,hisz hallottam róla,ezért is lett rendszer váltás. Még is úgy érzem,hogy az eltelt 30 év alatt kitermelődött egy politikai elit és lett a Magyar nép. A középosztály már csak egy csík. Vannak a szegények,a még szegényebbek és vannak az éjjel nappal gürcölők,akik még a nyugdíjkorhatárt sem fogják megélni a jelenlegi túlfeszített munkatempó miatt. Ráadásul a gyermekeik akár a csonka család gyermekei,alig látják a szüleiket.Kádár azért arra vigyázott,hogy a nép elégedett legyen. Orbán magasról tesz az emberekre. Neki,családjának,barátainak,érdek társainak jó legyen,ez a lényeg. A jelenlegi vissza államosítás nagyon messze elkanyarodott a " Kádári Diktatúrától"
ómió
@Aki Én: Na! Megint előjöttél ocsmány bolsiságod másra hazudásával? Te talán még az Internacionálétok éneklése közben is a másikra hazudod tetü bolsi egódat. Amúgy meg arra a több, mint 10000 milliárdnyi "társadalmi tulajdonra" gondolok, amit a 90-es években az efftársaid "privatizáció" fedőnév alatt szétloptak, miközben az efftársi milliárdosok - köztük Böszme vezéretekkel - sorban masíroztak elő a "szőnyeg alól"!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 09:47
Így igaz.Én is emlékszem amikor dr orbán viktor a fidesz pártfőtitkára eladva az ingyen kapott székházat
pofátlanul kiprivatizálta azt a kőbányát ahol a kommunista párttitkár apja sanyargatta az ott dolgozó népet.
Ez volt az egyik legpofátlanabb privatizáció abban az idöben.Na és mit gondolsz mit ad a véletlen,hát nem milliárdos lett orbán győző volt független párttitkár?
Tehát mielőtt véleményt alkotsz,nem árt ha előtte érdeklődsz az általad istennek tartott fideszesek,
multbéli dolgai iránt.Bár jelzem a mostani ténykedésük még gusztustalanabb.
ómió
@Eladott Ország:Megint ráhazudnád magad a másikra, bolsijózsi? De, ha már a mozgalmi dalaidnál tartasz, figyelmedbe ajánlom a Sződd a kamut,efftárs c. örökzöldeteket, mert, amiket tolsz, azokat már a zombitársaid se hiszik!
advocat
Igen!
Pál György
akkor nem is volt infláció? Mennyi most, ha reálértéken nézzük? Hazug patkányok.
advocat
@ómió: Az az Antall kormány volt. Ha még tudsz emlékezni!
Clavigo
@ómió: Esetleg leruccanhatnál a déli határra,,békemenetelni,,,, gyagyás.. Te rohadtul nem vagy képbe az utóbbi 30 évvel... Mikpr születtél ,kiscserkész ?? Tegnap ???
ómió
@kulabombaafityiszre:Szóval, anno, még 45. után, amikor Rákosi dédikéd csapatai kifosztották és felszámolták az összes "ellenzéki", pártot, kikékcédulázva maguknak a hatalmat mindent bitoroltak, az rendben volt. Az meg, amikor 90. után a Rákosi dédikédék által elrabolt székházaikat az újonnan alakult ellenzéki pártok visszakapták, az "olvasatodban ingyen" történt. Ehhez az "értelemhez" csak gratula társulhat! A "mosolygóban"! Ahova való vagy! A "kőbányát" meg nem "pofátlanul kiprivatizálta", hanem kárpótlásul kapta a földjeiért, amit az említett Rákosi dédikéd kolhozalapító csapatai bitoroltak el a családjától! Akkor azt de facto tényleg "ingyen"! Az, hogy valaki nemhogy visszakapta volna a tőle elrablottakat, hanem helyettük kapott némi "kárpótlást", aljas bolsevik szemmel tényleg a lehető "legpofátlanabb privatizáció" lehetett "abban az időben"! Szóval, mielőtt a kiberteret ocsmány bolsevik hazugságaiddal telehazudnád, talán neked kéne tájékozódnod - már, ha a valóság képes még nálad labdába rugni! A milliárdossá válás meg - mióta a fajtád nem képes már totál kirabolni senkit - igen sokaknak összejött. A szubkultúrádból a 90-es években sokan immár a "társadalmi tulajdon" szétrablásából ("privatizációnak" becézték, miközben ennek keretében a bolsevik milliárdosok - köztük Böszme vezéretek - sorban masíroztak elő a "szőnyeg alól"), mások meg ebből-abból (kárpótlási jegy-biznisz, EU-s pályázatok elnyerése) lehettek azzá. Vagyonlopással azért az csak "tűzhöz közel ülve", efftársilag sikerülhetett. Hiába hazudtok most tücsköt-bogarat a másikra, akkor is!
ómió
@advocat: Melyik is volt az Antall kormány?
ómió
@Clavigo: Miközben a bolsevik tetübandád "demokratikusan" bontaná a kerítést, nyomika? Aki állandóan "képben" vagy, csak kár, hogy virtuálisban (bolsevik lázálomképben)!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 13:38
Te hülye vagy?
Az 1990-94 közötti időről írtam.
Ne gyere nekem rákosival,még ha bele is vagy szerelmesedve.
Tehát a kommunista orbán győző függetlenített párttitkár kárpótlásul kapott egy kőbányát,mert a kommunista
barátaid államosították a kommunista párttitkár,milyét is?
Te még hülyébb vagy,mint a durbincs pedig nála már nem nagyon van lejjebb.
Shikari meg professzor hozzád képest.
vitriol
bártfaimagerandrea miniszterelvtársnő - /nem tudni ez ki fia-borja/ - kivágta a magas C-t, amikor közölte a sok elbutított magyarral, hogy az elmúlt 10 évben másfélszer több lett a nemzeti vagyon.
Ezzel csak az a probléma, hogy ez a felhalmozott "nemzeti vagyon" fidesznyikek nevén van jelenleg, tehát lesz még ezzel egy kis államosítási munka, ha ezek eltakarodtak innen!
csak úgy....
@ómió: töled repes a szív fideszéknél! fogadok,hogy a "rákosi dédikéd" közvetlen 45 után ,kiutalt nektek egy lakást a rózsadombon ,...akkor még apád nyalhatott vagy anyád cumizott? -most a te kezedbe került a családi staféta bot!
ómió
@kulabombaafityiszre:Szóval, a bolsi tetü eleid nem hírdették azt, hogy a "tulajdon lopás", amiért mindenkit kifosztottak, bolsi tetüivadék!? Kolhoz se volt, amelyik a rablásotok egy részét abszolválta, idiótája? Netán már azt is a Fideszre hazudjátok? Beleszerelmesedve a tetveidbe? Ezt is rám hazudnád, mocsadékja? Téged tényleg a vigyorgóból szalajtottak!
ómió
@kulabombaafityiszre: Ütős idézeteid vannak a Lenin-összesből meg a kommunista kiáltványból! Tartsd meg magadnak! Azokon nőttél fel! Azért dől belőled az aljas hazudozás!
ómió
@csak úgy...: Az a "lakáskiutalás" a bolsevik tetübandátok "krémjének" járt, mocsadék! Olyasmiknek, mint a fajtád! Böszme vezéretek máig is olyanban lakik! Vagy már ezt is a Fideszre kell hazudni? Vagy csak a nyaló, cumizó karakteretek másikra hazudása a "trend" egyelőre?
kulabombaafityiszre
@ómió: ebruár 9., 09:17
Te valami látens kommunista vagy.
Tudod az olyasmi mint a látens buzi.
Látom a felsorolt cikkekre csak egy kommunistázás,meg leninezés telik.
A fideszesek közt azért szar lehet neked,hiszen ott csak kommunistát találsz.
Te meg még szopod is őket.Te kis fideszes kommunistákat szopó kurva.
ómió
@kulabombaafityiszre: Te nem látens bolsi tetü vagy, hanem annak az élő realizmusa! Látszik, hogy a "felsorolt" hazugsághalmaz a "bibliád"! Ha meg ma élő és viruló kommunistát akarsz látni, akkor nézz szét a saját neokomcsi tetübandádban! Amikor a kongresszusotokon éneklitek az Internacionálétokat! Azok közt, akiknek benyalsz! A meleg szarig!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.