Fábry Sándor Veiszer Alinda műsorának vendége volt, bár többször is ott akarta hagyni beszélgetőpartnerét, amikor számára érzékenyebb témákra terelődött a szó.

Gyűlölködő, tehetségtelen, kisstílű, frusztrált hazudozó – Vásárhelyi Mária Fábry Sándorról

Vásárhelyi Máriának nem tetszik Fábry átalakulása. Forrás: Klubrádió

Fábry szerint a szabadság része, hogy nem kritizálja annyira Orbánt, mint anno Gyurcsány Ferencet. Facebook-oldalán Vásárhelyi Mária is reagált, akinek édesapja is szóba került a műsorban – írja a Mandiner.

Fábry szerint egykori munkatársát, Vásárhelyi Miklóst körbelengte „egy ilyen 56-os nimbusz”. Az általa vezetett magyarországi Soros Alapítvány viszont „már mérsékelten volt szimpatikus” számára. Veiszer rákérdezett, Fábry mióta nem szereti a Soros Alapítványt, hiszen Dizájn center című könyve a szervezet támogatásával jelent meg, az alapítvány tizedik születésnapi ünnepségének pedig ő volt az egyik műsorvezetője 1994-ben.

Fábrynak az nem tetszett, hogy az ünnepség előtt meglátogatták Sorost a szállodájában, állítólag az SZDSZ teljes vezetősége kijött a szobájából.

Ha nem lett volna hajdan egy tehetséges ember, szót sem érdemelne. Ha a gyűlölet-klub többi hangadójához hasonló tehetségtelen, frusztrált, bosszúálló lenne, meg se néztem volna a beszélgetést, amelyet Veiszer Alinda készített vele. De Fábry Sándor igazi tehetség volt, saját szakmai generációjának talán legtehetségesebbje

– mondta posztjában Vásárhelyi.

És most nézem ugyanezt az embert Veiszer Alinda műsorában, és egy gyűlölködő, tehetségtelen, kisstílű, frusztrált hazudozót látok

– írja a humoristáról a szociológus.

Dőlnek ki a szájából a fidesz gyűlölet kommandójának patternjei. Mintha Schmidt Máriát vagy Bayer Zsoltot hallgatnám. De őket nem hallgatom, mert tudom, hogy belőlük a tehetségtelenség szülte gyűlölet beszél. De Fábryra ez nem igaz. Az ő sértett gyűlölködése mögött valami másnak kell lennie, fogalmam sincs, mi lehet az, csak azt látom, hogy mennyire végtelenül kisszerű és szomorú, amikor a tehetséget megöli az öngyűlölet.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Kedves Mária! Mint már többször leírtam, ne törődjön bizonyos szint alatti ""lényekkel""! Átlépni, mint a kutyasz@rt!
A kifutó ""sztárok"" (nincs egyedül) anyagi szinten maradása megköveteli a kénytelen valaki alá becsicskásodást! Bagi-Nacsa, Tóthlány, Demjén stb és társai csak jólfelfogott (pénz, paripa, fegyver) érdekeiket ismerték időben fel!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Kedves Mária! Mint már többször leírtam, ne törődjön bizonyos szint alatti ""lényekkel""! Átlépni, mint a kutyasz@rt!
A kifutó ""sztárok"" (nincs egyedül) anyagi szinten maradása megköveteli a kénytelen valaki alá becsicskásodást! Bagi-Nacsa, Tóthlány, Demjén stb és társai csak jólfelfogott (pénz, paripa, fegyver) érdekeiket ismerték időben fel!
jáger laszló
Fábry!!??
Már csak 1 volt Showman!!! Kiégett ember!!
Igazi gondolatai nincsenek!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Clavigo
@Shikari: Ha már " ugatásról " ugatsz,,kicsit szerényebben add elő magadat,,bozgor .
Gyurka80
@sgl: És ő mondja :"és egy gyűlölködő, tehetségtelen, kisstílű, frusztrált hazudozót látok". A kommancs megint azt mondja másra ami ő szokás szerint. Ez a nyanya csak az apja révén érvényesült.Azért jó abban a villában terpeszkedni a déslacival ügye mariska?!
Eladott Ország
Fábry is csak egy közpénzen kitartott ingyenélő, szélhámos, seggnyaló, invazív fajta a NERféreg. Csak a seggek változtak, a nyelv megmaradt.Emlékszem, amikor Szabó Istvánról kiderült, hogy beszervezték, akkor Fábry személyesen ment tüntetni egy Szabó film bemutatójára. Az, hogy Orbán az egész országot és Európát árulja Putlernak, az nem gond. Kapott ő Szabótól egy fillért is? A doktorminiszterpávatánctól meg leesik majd egy Kossuth-díj és permanensen dől a manna . Na ugye, hogy ugye. Szép megkoronázása a nagy kultúrkritikus Fábry pályájának, ahogy Fásy és Schobert között feszít az évértékelőn. A kivénhedt ripacsok lemennek kutyába a morzsákért is. Fábry az alantas erőlködésről szarszagú gyöngécske vicceivel aligha alkotott maradandót. Köpedelem, hogy kifordulnak magukból emberek. Ilyen sok dologtalant eltart ez a szerencsétlen, szegény ország. Az erkölcs alkoholban, a becsület pénzben oldódik a legjobban. Ezek a lelki nyomorékok kiváncsi leszek hová fognak menekülni ha feldobja a talpát a kolostordisznó.
Ezek gyönyörű állatok — ellentétben a NERnyik söpredékkel. A magyar elit? Nem. A magyar söpredék. Magyarországon ezek az embertípusok számítanak elitnek.
uploads.disquscdn.com/images/ca6844f636145dc319c27df20b6bf681d83f3141bba6d643220fec1c9c9a6cf0.gif?w=800&h=350
Nessy
@Horizont: Az a baj, hogy egyre inkább az ő színvonaluk válik meghatározóvá! Akár a kulturális életet, akár a mai közbeszédet, viselkedést vesszük alapul.
amortizáltok
Máriának tökéletesen igaza van ennyi: egy kistilü seggbuvár a fábri is akár a na ferró meg a lasezli kintről 5
millásként oh seggkukacok kossuth dijért olyan tré zalatnaiskák
jesz
..."Fábry Sándor igazi tehetség volt, saját szakmai generációjának talán legtehetségesebbje"...

Sajnos a zsenialitást felváltotta a mérhetetlen pénzéhség...és ez bizony egyre izzadtságszagúbbá teszi Fábryt...ma már csak kínlódik...

Egy biztos...Fábrynak igazi múltja van, büszke lehet rá. Nos itt kéne abbahagyni...vagy már késő?
Nessy
@Maccska: Ha magának Fábry az etalon, szíve joga! De kéretik mást az ellenvéleményéért nem sértegetni!
Nessy
@jesz: Jó pár éve erőltetett, politikai indíttatásúvá vált a műsora. A kezdetben tényleg szellemes, jó műsora volt. A Pocsék Áruk Fóruma még ma is megállná a helyét.
szegfue
@Maccska: 15:40 Wittner Mária meg egy egészséges lelkületü, normális atomtudós volt... nemigaz?:))
Eladott Ország
Az értelmiség nyelvének útja az osztályhatalomig.
" Alapjaiban változott meg a magyarországi seggnyalási piac az elmúlt négy évben. A korábban megbízhatónak tartott seggnyalási technikák elavultak, az addig decentralizált piac centralizált lett. A piac szereplői mindebből két dolgot észlelnek: egyrészt azt, hogy képtelenek már diverzifikálni az erőforrásaikat, másrészt azt, hogy amíg korábban sokfelé lehetett kis seggeket nyalni, addig mára egy helyen van az összes nyalható segg. Miközben a seggnyalók száma nem változott. Az egyetlen nagy seggközpont kiszolgálásáért korábban soha nem tapasztalt intenzítású verseny indult meg. A seggnyalók a bőrükön érzik az ún. szűk keresztmetszetet (bottleneck-effect) aminek a veszélyére a szakértők már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet: az elsősorban az evolúcióban ismert jelenség következménye, hogy a kis létszámú populációkban megnő a beltenyészet veszélye, ami genetikai leromláshoz és a káros tulajdonságok megnövekedett előfordulási gyakoriságához vezet. A felerősödött verseny miatt ma tényleg csak a legjobb seggnyalók tudnak talpon maradni. De egy valami biztos: ha ezen a piacon próbálkozik ma valaki, még ezekkel a kétségekkel együtt is nagyobb esélyekkel juthat feljebb, mintha olyan tevékenységet végezne, amire a többség klasszikus értelemben vett munkavégzésként tekint."
Sámannus
A világ történelem könyvében a csüngőhasú csak mint putyin gyepmestere marad. meg az utókornak.
Eladott Ország
@Maccska: ma, 16:31 ☻ Wittner Mária forradalmárlól elég vegyes kép alakult ki. Csak egy vélemény a sok közül a "A bableveses kurva ismét előbújt az odujából."
Eladott Ország
@Maccska: ma, 17:21 ☻ A román cigányodnak miben volt igaza?! Magyarország a migránsoknak nem célállomása, csak átutaznak, innen sajnos még az agilis, munkaképes magyarok is elmenekülnek. 2006 óta közel 800 ezer magyar hagyta el az országot, ez a folyamat továbbra sem tetőzött... Én nem akarom Wittner Máriát minősíteni, de a Google kjeresőben találsz róla néhány elemző cikket ( nem csak magyart) . Az biztos, hogy Wittner Mária, hőzöngő véresszájú kommunista ellenes volt, különösen azután, hogy a csúti cigány (aki aztán a szájából segget csinált és saját multját is letagadta) felkarolta jó pénzért. '56-ban sok embert elitéltek még, azt is akinél például a lakásán csak nemzeti karszalagot találtak... etc
justhpeter
@Maccska: @Eladott Ország: Wittner máriával talán már nem kellele foglalkoznunk, mert akármit is követett el, akármikor egyrészt leülte az érte kapottat, másrészt már nem él.
Vásárhelyi Miklós vonatkozásában a minősíthetetlen tahóságot a kegyeletsértés is súlyosbítja.
Ami Vásárhelyi Máriát illeti én tökéletesen egyetértek vele, megtoldva azzal, hogy Fábry korábban is egy nulla volt és ma is az. Már csak azért is mert mára csak a szervilizmusa lehet az érvényesíthető tulajdonsága.
Gyurka80
@m73: Hülyegyerek nézz utána mariskának!
Németh István
A vásárhelyi márta egy szarcsomó zsidó >> de ez még hagyján, hisz a Fábry is az! A kettőjük közül a moslék a vásárhelyi márta mint jellemileg, mint alapvetően tetves rohadt kommunistaként a felmenőivel együtt! A vénasszonynak valószínű nincs mivel foglkoznia a pinája kiszáradt repedés; hát szemétkedik ! Úgy gondolja a szarkeverésért pénzt kap, mert legefeljebb csak cumit vállalhat ha arra valami vén kommunistának szüksége van! De tudjuk a vén kommunisták is a fiatalabbat keresik! > a gyucsi fletó megmondta! Hi-hi-hi!
A lényeg a népek nyugalma, biztonsága okán >> az usa-nató takarodjon Európából és a rohadt mocskos Eu. vezetés a börtönbe! - akasztásilag!
Gyurka80
@m73: Hol írtam, "honnan tudod hogy nem normális? Ismered barom?" idióta.Azt írtam, hogy gyűlölködő és kommancs!
Gyurka80
@Horizont: Saját magáról beszél, nem látod?
Aki Én
Akkor lenne baj, ha ez a néhány agyhalott fideszes itt fent, nem azt ugatná, amit.
Megint egyet bizonyítottak a maguk stílusában.
Azt, hogy nem is értik miről beszél Vásárhelyi.
Valószínűleg Fábryt sem ismerik ha orbánt kritizálná, most őt anyáznák.
jáger laszló
Sok itt a gyűlölködő kifejezés aminek semmi értelme!!
Ha lehetne kommunikáljunk normálisan uraim!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Clavigo
@Shikari: Késő van már...Vidd el @nyádat a sarokról,,eleget rodázott ,hogy zabálni tudjál..
Nyírfa
Vásárhelyi Mária már régen túllépett azon a szinten, ahová a magyarok többsége még el sem érkezett. Ez az ország nem érdemli meg sem Bajnait, sem Vásárhelyit, sem Hadházyt, sem Baranyi Krisztinát. Ide orbánok kellenek, akik nem különbek a buta, erőszakos, fejlődésképtelen turulbanszületetteknél, a neonáciknál, a feudális szellemű mihasznáknál, a vadkapitalista rablóknál.
Néhány nap, és márc. 15-dikét írunk, s ez a nép nem mozdul, de Petőfivel veri a mellkasát, hazafiságról papol, pörköltet zabál oldalassal, és átlépi a büdös hajléktalant, még keresztet sem vet, pedig templomba jár, és buzgón imádlkozik, amivel le is tudja a keresztényi életet.
Rossz idő lesz szerdán, maradjatok is otthon, valaki majd megoldja a problémáitokat. Valaki, valakik, s mindig helyettetek, magyarok.
szegfue
@Maccska: tegnap 16:31 Neked mi bajod Vásárhelyi Máriával? Csak összehasonlitásként: Wittner végzett gépiróként, a forradalom "üdvöskéjeként" pl. szakmai véleményt mondott a Paks 2-ről annyira értett hozzá, Vásárhelyinek szociológusként van értelmes gondolata, sőt több könyve is megjelent. Akkor miért is "egy beteg lelkű némber.Vélhetően nem is teljesen normális." Vásárhelyi? Esetleg azért, mert nem Fideszes?
Toller Béla
Igaza van Máriának, bár ne lenne ! Ez a rendszer a gyengébb jellemekből még vacakabb jellemeket farag ! Fábry mindig is csak sajátmagát szerette, ehhez kap most muníciót ...Ingyen nem lenne ennyire orbánpárti !
szegfue
@Maccska: 7:37 Most ezt komolyan le birod irni... mármint a "testvéri tankokat"?! Szerintem O.V. sokkal jobban várja, hogy mégis mi "esik le" majd az oroszoktól, ha vége ennek a nemháborunak nevezett hadgyakorlatnak:(
ómió
Ez az efftársnő is mindig önmagából indul ki!?
Sámannus
Kedves Mária a tudatmódosítóval élőkre nem hat az értelmes szó, kiveszett az agyukból a gondolkodás, az értelem nem hat rájuk. a lelkük bezáródott a rongyos bugyellárisukba. Azt hiszik, az ott cincogó garasok felvidítják őket. A baj csak az hogy a zörgő garasok már bakfittyet érnek amikor a kezükhöz ér már vihetik a latrinára és kitörölhetik vele a valagukat.
sunoge
@Shikari: Örülsz, hogy ítt ugathatsz veszett kutya? Lubickolsz a puhos silány rendszerében, mert egyívású vagy velük? Élvezd ki amíg lehet, több nem adatik meg nektek. Tik-tak...
Dr. Proktor
@Shikari: Látom hogy téged is hajt a mesterséges unintelligencia...
szegény hazám
@Eladott Ország: Ez egy kimagaslóan jó szöveg, sajnálatos módon azonban a birkák nem tudják megérteni. Hozzájuk csak a nép egyszerű gyermekeinek módján, trágár módon lehet szólni. Én ezért nem is szólok hozzájuk.
Eladott Ország
@Maccska: márrcius12. 17:58 ☻ Sajnos innen nem csak a migráns menekül, hanem az épeszű agilis munkavállaló, aki nem akar Orbanisztánban szarér-hugyér dolgozni! Ha a helyzet nem változik meg, ( nem úgy nézni, ki, hogy a dagadt gecit érdekelné) garantált lesz a kivándorlás növekedése!
Málna
Vásárhelyi Mária sértett gyűlölködésről beszél. Pont ő. A pofám leszakad.
Nanya
@namihami: Fel vagyok háborúlva ! A nemzet csótányát kihagytad !
Nanya
@Málna: málnuka ! előbb mosogass el,rakj rendet magad körül és csak utána ne írj semmit.
Málna
@Nanya: Csak nem képzeled, hogy én mosogatok? Majd a mosogatógép...:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.