A Fidesz kedvenc humoristája véleményezte a versenytársait.

Nacsa Olivér szexista kommentel szúrt oda Pottyondy Edinának, de Bödőcs Tibornak is nekiment

Nacsa Olivér a KarcFM Bezzeg című műsorának vendége volt, ahol többek között a hazai humorista szcénáról is kérdezték. Pottyondi Edina kapcsán elmondta:

Szerintem ez nem egy női pálya, nem egy női műfaj a humor. Ha megnézzük nem voltak sokan (nők) ebben a szakmában (...) A nézők kevésbé adnak egy-egy humoros mondatnak, gondolatnak nyomatékot, ha azt egy nő szájából hallják. Nem tudom miért van így, szerintem ez egy alapvetően férfi szakma.

A beszélgetés közben szóba került Bödőcs Tibor is, akiről Nacsa megállapította, hogy zseniális, de sajnos a baloldal szócsöve lett.

Most mondjam azt, hogy nekem ezzel van bajom? (..) Zseniális tehetségnek tartom, és tulajdonképpen, ha az ő részükről lenne megfelelő viszonyulás például ahhoz, ahogyan mi (..) politikai témához nyúlunk, akkor talán még ezzel se lenne baj. Az elfogadás. De elfogadás nincs

– tette hozzá a 444.hu szemléje szerint.

Forrás: 444.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Mondja ezt kimondottan kormánypárti humorista Bödőcsre!
Macskaszem
Az baj, hogy Bödőcs a baloldal szócsöve, de az rendben van, hogy ez a két bazári majom a fidesz seggnyalója. Egyébként Pottyondy meg Bödőcs a cipőjét sem törölné bele ebbe a két suttyóba.
Aki Én
Ez nem nemi kérdés.
Pottyondi az egyik legintelligensebb szereplő, még csak nem is humorista.
Sem ő, sem Bödőcs nem nyal sehova, veled ellentétben.
És innen már hiteltelen is az egész.
Hogy jelenleg a fidesz a legkritizálhatóbb, az meg egy dolog.
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 12:17
Akkor neked a bagi-nacsa duó való,hiszen hasonló orbán iránti seggnyalás ígényetek.
Lassan vetélkedöt is indíthatnátok a ki tudja a vezér seggét jobban nyalni címmel.
szaboria1
@Maccska: Bödőcsnek nem kell az Orbán seggét nyalni, mivel öt többre becsülik a hallgatók.
Nessy
@Maccska: Akkor szereti a Bayer - Bencsik duó műsorait! Jó szórakozást!
csak úgy....
@Maccska: seggfejeknek mint te, csak is a bunkó bayer való! + ráadásnak a fideszes gyözike!
Nessy
@Maccska: Anno, mikor még piros tagkönyvük volt , és másik talpat nyaltak, nem voltak ilyen bunkók.
Sajnos azóta erre a stílusra van igénye sokaknak.
csak úgy....
@Maccska: tibim, töled nem is vártam többet! :) -téged a csajok is mindíg átbaxtak, akkor 0rbán és társai miért ne!?
VASTAGBŐR
Na Dinácskába és Nacsába valami közös pontot látok ... Mindekettőt le kellene **atni. Utóbbit Józsi néni vállalhatná is. Dinát cserébe bevállalom ..

aztán ott a másik nacsa ...a pofája járt az oltásról, mégsem lőtte be magát egy 3-4 -el csak nyomkodta a gombját a templomi "egér". Mint munkáltató választópolgár 1 év fizetetlent javaslok, és nem vállalhat másodállást .. ( hogyha lehet a katonákkal így bánni ) .. úgyhogy szóljatok a munkavállaló barátotoknak .. válasszon .. és az elmaradt népszavazást kicsit sürgesse meg mert a munkáltatói alig várják .. hogy voksoljanak ..
Kapanyél
Függetlenül a pátállásuktól egy humortalan semmitmondó unalmas senkiknek tartottam a bagi-nacsa duót!
Clavigo
Ez a pöcs mivel foglalkozik,,tulajdonképpen..?
simmering73
A fidesz kedvenc humoristája? Úgy tudtam az a kósa, meg a pacalos sziszi.
Nyírfa
@Maccska: 13.20

Tényleg képtelen vagy az elemi tiszteletadásra? Lehet, hogy a te köreidben nyanyák vannak, de Nessyt, légy szíves akként kezeld, ami: hölgy. Túl a 80-on, éles elmével, óriási élettapasztalattal, intelligenciával. Bánj vele úgy, ahogy ő veled!
csipetke
A Bagi-Nacsa duó a nyomába se léphet a szánalmas műsoraikkal egyik Showder-klubosnak se. Viszont orbán nyalogányai lettek. Lehet hogy ez a két nyomi is Kossuth díjra hajt?
csipetke
@Maccska 06:41 Tévedésben vagy vénfarok,vagy vénasszony. Senkit ne nyanyázz le,ameddig nem tudod,hány éves, másrészt gyökér bunkó dolog. Bár igaz,ezzel hozod a fideszes színvonalat, nincs túl magasan. Még te is megugrod.
A Bagi-Nacsa kettős baromi unalmas, és aki az ellenkezőjét állítja,arra ítélném,hogy két-három órát nézzék egyhuzamban
ómió
Pedig Bödőcs efftárs is "zseniálisan keresi" az efftársi igazságot, aminek a helyén, viszont, mindig hazugságot talál!
telegdilaci
@Pálinkás Pál:Te viszont egy végtermék vagy a Fidesz X@ROS-seggnyalója vagy úgy látszik jól fizet a seggnyalás ha már a humorból nem tudsz megélni,már senki nem kíváncsi rád!
Pálinkás Pál
@telegdilaci: mit makogsz..?...
ma, 10:35...berúgtál már reggel..?...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.