A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen, ezért Novák Katalin arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet – közölte csütörtök délután a Sándor-palota.
Kép: Facebook/Novák Katalin
A köztársasági elnök mások mellett kegyelmet adott a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akik esetében a szabadságvesztés felfüggesztéséről döntött.
Ahogy arról beszámoltunk, bántalmazták a magyar Hír Televízió egyik műsorvezetőjét, Csintalan Sándor egykori szocialista politikust.
Csintalan Sándor csütörtök este a Media1 érdeklődésére telefonon, hogy nagyon elborzasztja a döntés, hogy Novák Katalin köztársasági elnök mai bejelentése szerint kegyelmet ad Budaházy Györgynek.
Csintalan emlékeztetett:
Budaházy a fennálló alkotmányos rendszer erőszakos megdöntéséért szövetkezett, sőt ennek érdekében cseledett is. Budaházy szervezete ennek keretében Csintalant megverte és családját terrorizálta.
Szerinte Budaházy kiengedése a börtönből még felháborítóbb úgy, hogy a köztársasági elnök arra hivatkozva teszi ezt, hogy hazánkba látogat Ferenc pápa.
A lapnak elmondta azt is, hogy a mostani aktussal Novák Katalin és társai egyfajta nemzeti hőst, Robin Hoodot faragnak egy olyan emberből, aki ennek épp az ellenkezőjét érdemelné.
A Budaházy György szervezete által megvert volt tévés azt is kijelentette a Media1-nek, hogy az egész lépés egy fasizálódó Magyarország felé vezető újabb szomorú lépés.
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az usa-nató armada takarodjon Európából az usa nagykövete a soros-biden pöcsére szívószál-nak, az Eu vezetése a bitófára!
Új hozzászólás