Azok a Gyurcsányék beszélnek a nyugdíjasok biztonságáról, akik háborúba és totális háborús válságba akarják sodorni az országot – reagált a Fidesz a DK-s Gy. Németh Erzsébet (DK) nyilatkozatára, aki csütörtöki sajtótájékoztatóján negyedévenkénti nyugdíjkorrekció bevezetését sürgette.

Óriási veszedelemmel riogatja a Fidesz az időseket
Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta: a baloldalnak a válságban az volt az első, hogy elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat és az "egekbe emelték" a rezsit.

Gyurcsányék most is megszorításokat akarnak és a rezsicsökkentés eltörlését követelik – tették hozzá.

Hangsúlyozták: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormánypártokra, a mostani háborús időkben is garantálják az inflációkövető nyugdíjemelést, a 13. havi nyugdíjat és a rezsicsökkentett árakat.

Negyedévenkénti nyugdíjkorrekció bevezetését sürgeti a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is azt sürgeti, hogy vezessék be a negyedévenkénti automatikus nyugdíjkorrekciót.

Gy. Németh Erzsébet, a párt képviselője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: " az áremelések kormánya ma reggel azt üzente a nyugdíjasoknak", hogy ha idén a becsültnél magasabb lesz az infláció, akkor januárig visszamenőleg jár a nyugdíjkorrekció. A politikus hozzátette, az infláció már most is magasabb a kabinet által becsült szintnél, mert ahogy évek óta, most is "direkt" alulbecsülték azt.

A kormány minden évben "eljátssza ezt, hogy a nyugdíjasok visszatartott pénzéből tartja fent a magyar államot", aztán utólag, fél évvel később "valamit visszaad belőle" – jelentette ki Gy. Németh Erzsébet.

Forrás: MTI

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
Egy veszedelem van ebben a HUN-ban a várbeli desznyó meg tolvajtársai.
Egyébként meg amelyik nyugger megeszi az 50százalékos infláció mellett a 15 százalékos nyugdíjemelés Sikerét az éltesse a desznyót meg dögöljön éhen nyugodtan éltetés közben.
Legyen boldog , hogy tíz éve lopja el minden nap garasaikat és tömi vele tele tolvajai zsebét.
De hát xar embereknek xar jár azt szeretik.
Illik hozzájuk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Remélem már bemagolták a hülyemagyar maffiahívők Arrogáns Tóniék legújabb agymenését:
"...háborúba és totális háborús válságba akarják sodorni az országot", mert negyedévenkénti nyugdíjkorrekció bevezetését szeretnék. Ez olyan súlyos elképzelés, mint egy atomháború!

Ezért aztán higgyetek az állam maffia milliárdosainak!
Havanagi
Annyira undorító ez az uszítás,amit művelnek.Hánynom kell tőle.Bukásra álltok mindenhol ,nem maradt más, csak az uszítás,tolvaj ,retkes banda.
Néro2
Egy veszedelem van ebben a HUN-ban a várbeli desznyó meg tolvajtársai.
Egyébként meg amelyik nyugger megeszi az 50százalékos infláció mellett a 15 százalékos nyugdíjemelés Sikerét az éltesse a desznyót meg dögöljön éhen nyugodtan éltetés közben.
Legyen boldog , hogy tíz éve lopja el minden nap garasaikat és tömi vele tele tolvajai zsebét.
De hát xar embereknek xar jár azt szeretik.
Illik hozzájuk.
Pálinkás Pál
komolyan, nincs az ellenzékben egy tökös ember aki " háborút " hirdetne a cigó ellen..?...
Nessy
Ezt a dajkamesét kellő rémülettel hallgatják a bigott hívei, akik azt is elhiszik, hogy Gyurcsány maga a patás ördög, aki nyugdíjemelés fejébe a lelküket akarja! Miközben sopánkodnak az árakon a piacon, a boltban. Vagy csak a fontos gyógyszereik felét váltják ki,és meglepődnek, amikor a végén kórházba kerülnek a rossz állapotuk miatt. A fenti képet látva, nehezen tudom sajnálni őket! Stockholm szindróma alakult ki sokaknál!
Nessy
@Havanagi: Viszont közben a kereszténységről és a békéről szónokolnak. Álnok, farizeus társaság!
Néro2
@Havanagi: Akkor jó.
Ebből látszik , hogy neked legalább van. Helló Röfinek úgy sincs.
Ábel
A fidesz kitalálhatna valami más hazugságot, mert ezt a fantáziátlan mantrát már nagyon unom.
izéke
@sgl: az is a gond,hogy ha az ellenzék mondana is valamit(amit alig tesz) az nem jut el az emberekhez mivel sokan nem használnak internetet,más nyilvános csatorna nincs ami országosan fogható és picit kritikus a kormánnyal mint az rtl. Ők se nagyon piszkálják a szart.Néha vakargatják a jéghegy csúcsát,de igaz,beleállós műsoruk semmi. A másik,hogy ezekhez a jobbágylelkületű emberekhez nem tudnak szólni,ezeknek nem diplomás közgazdász kell aki elmagyarázza az euro dollár árfolyam változását mert hülyék hozzá( én is) és csak forintjuk van ha van. Nem a hétköznapi emberek nyelvén szólnak,hanem a diplomás értelmiség nyelvén,ami lássuk be vidéken nem a túlnyomó többség. Balfaszok a kommunikációban ez nyilvánvaló mert normális embereknek hiszik a népet pedig egy ostoba türhő megvezethető krumpliért az életét eladó jobbágysereg akik az ijesztgetést az állandó rettegést a filléres piti ajándékokat igénylik,ha mindezt megadod neki,kilophatod a szemüket,a lelküket,a gyereküket,mindent örömmel odaadnak.
Yoda69
Mondja ezt a haboru parti fideSS, aki az OTP-n keresztul penzeli a ruszkikat, es ad milliardokat a haboru folytatasara.
gina
Retkes egy cigánY , kár volt megszületnie, az ilyen csótánynak, egszer megbuksz ...
NKF
Gy.Németh Erzsébet elmehet a p...ba! Azt mond amit a Fletó leír neki!
kereső
Az idősekre nagyobb veszedelem már nem lehet. Már itt van az állampárt és kormánya- egy évtizede.
Amúgy meg irtózatosan ciki, ez a "mi lenne ha " duma? Mondjuk mi lenne a fideSS-el és a maffiával, ha orbán nem lenne? Azt tudom, hogy Magyarország "felszabadulna"!!- na de a fideSS miliárdokkal kitömött propgandistáival mi lenne, akik közül van olyan is, aki 600+ millát kapott a kormánytól- a befizetett adókból- hogy azokat gyalázza, akik megtermelték neki ezt a 600 millát.
Qrva ország- a sötétség országa.
ómió
Sőt! Azok a Böszméék riogatnak, akik már lenyultak az idősektől 1 havi, sokaktól 2 havi nyugdíjat!
Edebácsi
Orbán független ember. A valóságtól teljesen!
Nessy
Ez a "mi lenne ha" az érvük mindenre! Hogy 13 év alatt nekik sikerült padlóra küldeni az országot, azért rajtuk kívül mindenki hibás! A bigott híveknek ennyi bőven elég az Orbán imádathoz.
balos
@NKF: Ahonnan kieresztettek az opni megszüntetése után!Tolod a nyelved,mert megéri!
pacal
Kevesebb mint tizedére esett a gázár: a “rezsicsökkentés” eltörlése nagy nyereséget jelentene a háztartások harmadának

b1.hvgblog.hu/2023/05/25/kevesebb-mint-tizedere-esett-a-gazar-a-rezsicsokkentes-eltorlese-nagy-nyereseget-jelentene-a-haztartasok-harmadanak/
vacsi
Nem riogat - emlékezzünk Gyurcsány idejére! Én nem felejtettem el.
kereső
@vacsi: Na, mesélj!! Mi volt "Gyurcsány idejében"- a nyugdijasokkal???Mire emlékszel?
telegdilaci
@Néro2:Nem lehetne feljelenteni Orbánt rém hír terjesztés miatt,folyamatosan riogatja a lakosságot,hogy mit akar a baloldal ami szín tiszta hazugság,igen aljas és gyalázatos egy alkalmatlan Miniszterelnöktől!
vacsi
@kereső: Csupa rosszra! Ma ezerszer jobb!
kereső
@vacsi: Tényeket bogaram! Tényeket- ha kérhetnélek. Mert ez igy indoklásként a nullánál is kevesebb! Sorold!
Nessy
@vacsi: Ja! Van svájci indexálás ? Nincs. Volt tíz évig 13. havi nyugdíj? Nem. Mennyi is volt az infláció 2007-2009-ben? Egy számjegyű. Mennyi volt az államadósság? A jelenlegi fele. Mennyi volt 1 Euró? 275 forint! Hát, lehet, hogy neked most százszor jobb, de nem mindenkinek.
szegfue
@vacsi: tegnap 13:22 Igazad van, "emlékezzünk Gyurcsány idejére"! Ebben az időben 20 évvel fiatalabb voltam... de jó is volt... Jókat ettem-ittam, tudtam gyalogolni, nem fájt semmim...még bejártam dolgozni, még éltek a szüleik és a férjem... szóval van mire emlékeznem.
Viccen kivül Neked akkoriban mi "fájt" a legjobban? És most mitől jobb? Legalább 1 rosszat Gyurcsány idejéből és 1 jó O.V. idejéből irjál.
csipetke
Csak a címre:- erre a szerencsétlen,lerabolt, tönkretett országra,és a lakóira egyetlen nagy veszedelem van:--orbán,és a falkája...meg persze a különbejáratú birkanyája, akik miatt újra meg újra sanyargathatja az országot a maffia...
namihami
""...garantálják az inflációkövető nyugdíjemelést...""
Így igaz! Csupán annyi a hibája a nyilatkozatnak, hogy nem a hazai, hanem az EU-s infláció értékét követik! Azt a bizonyos 8,1%-ot! A hazai 25 helyett!
Ami, csak úgy mellékesen, kizárólag a KSH szerint 25%. De a Főni ennyit mondott...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.