A jelentős Mol-részesedéssel bíró dúsgazdag üzletember gyerekét vizsgáztatták le egy tárgyból a többi diáktól elkülönítve
A hónapok óta húzódó Budapesti Corvinus Egyetem vizsgabotrányától hangos a sajtó. Tulajdonképpen már minden részlet nyilvánosságra került, csak az nem, hogy melyik befolyásos, jelentős Mol-részesedéssel bíró család tudott nyomást gyakorolni az egyetem vezetésre. Nos, a telex.hu most lerántotta a leplet. Az illető nem más, mint a nyilvánosságtól visszahúzódó, orosz származású Rahimkulov Timur és felesége intézkedett gyermeke vizsgája ügyében.
Botrány a Budapesti Corvinus Egyetemen/Fotó: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán
Az ország egyik legtekintélyesebb egyetemén ugyanis tavaly január végén egy hallgatót a többi diáktól elkülönítve, megkülönböztetve vizsgáztatták le egy tárgyból, amiből oktatói szerint nem is lett volna szabad levizsgáznia.
Ezután az egyetem egyik – azóta felmondással kirúgott – oktatója, Ádám Zoltán etikai vizsgálatot kezdeményezett a vizsga miatt. Azt állította: kivételeztek a hallgatóval és az egyetem egyik dékánja külön vizsgasor alapján vizsgáztatta le. A hallgató nem teljesítette a tantárgy lezárásához szükséges követelményeket – nem adott le elég házi feladatot –, ezért Ádám és kollégái szerint nem lett volna szabad vizsgára engedni. A hallgatói szülei személyesen és levélben is megkeresték őt követelve, hogy gyerekük letehesse a vizsgát.
Először a hallgató édesanyja kereste fel az oktatót egy egyetemi órája után, a tanteremben, ahol Ádám szerint megfenyegette őt a nő. Azt mondta: férje fontos ember, nem lenne jó, ha neki kellene beavatkoznia. Végül Ádám nem engedett a nyomásnak, ám az egyetem egyik dékánja külön levizsgáztatta őt. Az egyetem kommunikációs osztálya ezután annyit közölt: lezártnak tekinti az etikai ügyet.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem emlékeztet ez sok embert arra mi,és hogyan történt itt az agyonszidott 40 évben?
Ismételnek mindent,csak most sokkal aljasabb eszközökkel,és kíméletlen?
Új hozzászólás