Amerikai források szerint, lemondták Orbán Viktor washingtoni útját – írja az Index. A Miniszterelnöki Sajtóiroda ezt később cáfolta, de nem ez lett volna az első eset, hogy nem kérnek hazánkból külföldön.

Orbán Viktor októberre tervezett látogatása lehetetlenült el több ponton is: a jelenleg igen hűvös viszony miatt a Fehér Házban nem fogadták, a külügyminisztériumnál is csak helyettes-államtitkári szinten tudtak volna leszervezni egy találkozót. Végül Fellegi Tamás, Orbán washingtoni lobbistája szervezett egy egyetemi előadást. A washingtoni utazás a Georgetown Egyetemen tervezett előadás miatt jött volna létre, viszont Orbán nem akart nyilvánosan vitázni – ám a nyilvánosságot az egyetem feltételül szabdta –, így nem jöhetett létre az ezen való részvétel.

A lap szerint más amerikai-magyar programok is meghiúsultak az elmúlt időszakban: a Magyar Kezdeményezések Alapítvány amerikai vendégeknek szervezett olyan programot, amelyen kormánytagokkal, fideszes politikusokkal, zsidó vezetőkkel, jobboldali elemzőkkel és újságírókkal találkozhattak volna Magyarországon. A Budapestre meghívott volt kongresszusi képviselőkből és szakértőkből álló csoport azonban lemondta a látogatását, miután hiába szerettek volna több ellenzéki szereplővel találkozni.

Amerikai források alapján a Népszabadság is lehozta azt a hírt, miszerint lemondták Orbán Viktor washingtoni útját. Ezt később a Miniszterelnöki Sajtóiroda úgy cáfolta, hogy Orbán amerikai útjáról még semmilyen döntés nincs.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
"A washingtoni utazás végül a Georgetown Egyetemen tervezett előadás miatt jött volna létre, viszont Orbán nem akart nyilvánosan vitázni – ám a nyilvánosságot az egyetem feltételül szabdta –, nem jöhetett létre az ezen való részvétel."

Ez úgy nagyjából mindent elmond a tökagyú makkmarciról...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kamcsatka
Már elnézést kérek, de a félázsiaiak istenének nem lehet csak úgy hátat fordítani. Itt csak ő fordíthat hátat bárkinek, aki nyelve hegyével nem hajlandó megérinteni ánusát.
Ha jobban meggondolom akkor a cöfösöknek folyamatosan hátat kell fordítania kissé előre dőlve, hogy hálájukat leróhassák szeretett vezérüknek.
Csak nehogy egyszer Szájer Józsi félék félreértsék a helyzetet, aztán bevaduljanak.
pbalage
A mi Dicső Vezérünk egyszerűen csak meg akarta kímélni a diákokat az elbukás érzésétől, amit a nyílt vita során elszenvedtek volna. Ebből is látszik, hogy milyen meleg szíve van a mi Nagy Tanítónknak.
A Tündik bündije
"A washingtoni utazás végül a Georgetown Egyetemen tervezett előadás miatt jött volna létre, viszont Orbán nem akart nyilvánosan vitázni – ám a nyilvánosságot az egyetem feltételül szabdta –, nem jöhetett létre az ezen való részvétel."

Ez úgy nagyjából mindent elmond a tökagyú makkmarciról...
tothandras61
Szerintem üzenjünk Amerikának is:

TISZTELETET ORBÁN VIKTORNAK...
karma1
@tothandras61: Nekik mar maguktol is reges regen ismerniuk kellene ezt a mondatot, es haptakba vagva fogadni a Vezirt, kulonben nagy baj lesz!...:o))@A Tündik bündije: Nem baj, viszont nyitva van a Kijevi Nagykapu, a napfenyes Mongolia is varja ot, Kim Dzsong Un pedig reszketve ohajt vele receptet cserelni a "Hogyan irtsuk ki a kekeckedo csaladtagjainkat konnyen, gyorsan?" cimu projektre...

Es persze Kina, Azerbajdzsan, uzbegisztan mar kesziti a kenyeret meg a sot, ezekbe az orszagokba a COF-os kezcsokos banyacska utazik ki elore, hogy felkeszitse a vendeglatokat, milyen fogadtatasnak is orulne a Vezir...

Mi van? A torokoket kihagyja? Pedig a sulitarsam (keleti nyelvek professzora, torok tortenelem- es nyelvkutato ) megtalalta II. Szoliman feltetelezett sirhelyet, ugyhogy kedveskedhetne nekik valamilyen kis szuvenirral a szultantol... (Tenyleg, oket miert nem hivjuk vissza? A torokok imadnak bennunket...:o)) Most meg...:o((
Dr. Felipe
Nem baj. Gondolom a türkmén elnök tárt karokkal fogadja.
qxy
Nembaj ne búsuljon a nagy vezír. ott vannak a kis sapkások azok " Haverek" De miért nincs hír hogy Izraelben mit csináltak a zsidók? Vagy azok nem olyan zsidók???
nagyapa
Hijnye azt a jó Istenit!Már megint nem fogadták a nagyvezírt!Hát mit képzel az a nagy Ámerika?Hogy csak úgy paktálhat a mi nagytudású,két ballábas aranystoplis kis-nagy emberünkkel?Nosza rajta hős CÖF-ösök.Harcra fel és támadjátok meg az nagy Ámerikát!De azért vigyétek magatokkal a vityát is,és nagyon kérünk benneteket:-Ne is gyertek vissza.Vesszetek el valahol az Üveghegy és a Óperenciás között.De mielőtt kimentek harcolni,az eddig elcsalt-ellopott-elrekvirált értékeinket adjátok vissza nekünk.Na most már mehettek!
Yoda69
orban mar csak a terrorista szponzor ruszki putyinnal, kommunista diktator E.koreai kimmel es nehany arab orszaggal, akik azt sem tudjak hol kell keresni magyarorszagot a terkepen - tud targyalni. Azert ez tobb mint szegyen.
köhögő bolha
Majd fogadja a dakota ló,felülhet rá a hasa felől a fara irányába!
Törölt felhasználó
pedig biztos betalált volna a "csak" válasz a közgazdasági alaptételeknél..
volvós
" A washingtoni utazás végül a Georgetown Egyetemen tervezett előadás miatt jött volna létre, viszont Orbán nem akart nyilvánosan vitázni – ám a nyilvánosságot az egyetem feltételül szabdta –, nem jöhetett létre az ezen való részvétel. ..." Idézet !

Nyugi, Viktor !!! Ott nem a Gyurcsány Úr ült volna a másik széken !!!
Ismerjük a "nyilvános vitákat ", de már itt is el lett [email protected] a renomé !!!
Nem baj, ott a Kelet, majd megy a vigasztalás !!!
volvós
havasibercike már megint hazudott ( mit is várhatunk el töle ??)
A Tündik bündije
@volvós: Mikor érti meg ez a csökkent értelmű világ végre, hogy Orbán Viktor kommunikációjának egyetlen eleme a királyi többesben való kinyilatkoztatás, de az ilyen vitaizé az nem választható opció.
F_Viktor
Naná, hogy nem kér a USA (sem) a diktátorból...
nezelodo
Én eddig is úgy tudtam, hogy nemigen várták amúgy sem, sőt amikor órákig körözött a bérelt svájci géppel friss díszdoktorként, amire bőven volt pénzünk, simán tudtára adták, hogy szóljon a pilótának, fordítsa a kormányt hazafelé...
keresztapa
Magyarországnak mikor nem fordított hátat a nagy Amerika, szerencsétlen Amerika barát, lé hűtöknek ezt kellene felfogni,de ez már túl magas követelmény!
volvós
@A Tündik bündije: tegnap 21:30
" Az egység többesszáma a többség ! "
Jankó123
Halló! Kívánságműsor?
Szeretném kérni az AD Studio -Álmaimban Amerika című számát!
www.youtube.com/watch?v=UxiUPs4qLDo

-Ezt a számot szeretném küldeni a miniszterelnök úrnak, és mindenkinek, aki (őt) szereti! :-)))
F_Viktor
@keresztapa: Amerika-barátok "lé hűtők"? :-)
A terrorista, Putyin diktátor barátságát keresőket minek neveznéd?
sokanvagyunk
Inkább a hátukat lássuk, minthogy szembejöjjenek velünk!
dr. prédikátor
Nafene!! Már a "demokrácia" hazájában sem látják szívesen a cigus fecalicust???Cigus!!! üzenj hadat Amerikának!!!
Desischado
@nagyapa: Ezer hála, majd behaltam a nevetéstől! Isteni a kommented! Viccesen, de a lényeget mondtad el! Én annyit tennék hozzá, hogy nem merte a nyomorult nyomoronc hazug vállalni a nyílt előadást, mert a diákok felmosták volna vele a padlót! Attól pedig nagyon fél, mióta Gyurcsány a padlót mosta fel vele!
@dr. prédikátor: Erre szavam sincs, mert ez már kimeríti a szégyen fogalmát!
Egyébként a nagy fidesz fanok hol vannak?
coni
7 Milliárd emberből 2 Millió ember hiszi csak el, hogy Unortodoxiának van jövője, de ez éppen elég volt a kétharmadhoz.
Ennek a 2 Millió magyarnak köszönhető, hogy az ország elszigetelődik az egész világtól és bekövetkezik a gazdasági, szociális és kulturális "Trianon".
És ezen az sem változtatna, ha Obama udvariasan kezet rázott volna a ME-kel, vagy az amerikai diákok kérdés nélkül végighallgatták volna a "magyarországjobbanteljesít" monológot..
keresztapa
@Desischado: Az ország csak a semmitevő párttól, azok bérenceitől, idegen országtól kapott fizetéses felforgatóktól szigetelődik el, de ezt felismerni kellene!
Desischado
@keresztapa: Igazad van, de tegyük hozzá a nyaloncokat, és a birkákat, akik rájuk voksoltak, valamint azokat, akik el sem mentek szavazni! Miattuk is tartunk ott, ahol most vagyunk, mert áprilisban lett volna lehetőség eltakarítani a maffia bandát! De ehhez még úgy látszik nem kaptak eleget hazugovicséktól!
kkalman
Ennyire beteg a miniszterelnökünk, hogy már azt sem tudja. hol látják szívesen még.
keresztapa
@Desischado: Igen ezek az általad megemlítettek is ahhoz a halmazhoz tartoznak.
@kkalman: Gondolkozni nem bűn csak ajánlatos. Amerika fellép a terrorizmus ellen, nem is gondol rá, hogy ahhoz őneki kellene terrormentesnek lenni, ő a legnagyobb terrorista állam Izraellel együtt. Jelmondata hirdess terrorellenességet, és te lehetsz az egyedüli terrorista!
dömdödöm
Szerintem fel kellene venni az imf- től 1 USD -t képletesen hogy érezzék a törődést ,aztán fogadni a delegációt 6 havonta hogy tudják ellenőrizni hogy alakul a garancia
az összeg kamatostul való visszafizetésére . :-) mingyán javulna a kapcsolatunk !
Galu
azt még csak megértem, hogy Amerika is hátat fordít OV-nek (mint Vezér), de azt nem, hogy mi akiknek a nevében és a bőrére megy miért nem?!
Desischado
@Galu: Ez engem is nagyon érdekelne! Bár az én nevemben ne beszélj, én hátat fordítottam neki mindörökre!
Galu
bocs dezisadó, de a miből sajna se te se én se más nem tudjuk kivenni magunkat, mert a mi az mi mind vagyunk. Egyenként ha beszélgetsz, kiderül minmdenki a jelen éra, , a mostani agttitűd ellen van, aztán mikor eljó az igazság pillanata, akkor valahogy mégse. És ez a lényeg, mert keresgetjük a "másikban" a hibát, az ellenzékben, stb csak éppen abban nem, hogy mi (tudom Te nem) ilyenek vagyunk! Nekünk ez a kultúránt ez a konformista, behódoló, kirekesztős, stb. Ahogy más a franciáé az angoltól, a mienk sokmindenkitől. És ezt kellne érteni és megragadni, mert csakis ezen keresztül lehet lesz magunkat és ezzel a rendeszert megváltoztatni. Ma még mindig egy balos (nem kapitalista) konformista, kritikátlan, követő kvázti szocialista rendszer van ahol kínálatvezérelt minden, a stadiontól, az emlékműig, a sportcsarnoktól, a trafikig. Mert ez mármint ha megmondja a vezér az kényelmes, nem kell önállóan itéletet alkotni, nem kell választani hanem ráfoghatjuk a kényszerekre, nem kell szuverén módon ellenállni, stb. Jobbágy és deres, nem polgár és szabadság. Kérlek ne írd, hogy Te nem, tudom. De ettől mi van? Mikor fogunk (sokan plusz egy ember) hátat fordítani a virtschaftnak? Megérjük? vagy unokáink még látni fogják? Dolgozzunk rajta, magunkon-szomszédon, plusz 1 emberen, hogy NE!
magyarbakancs
Orbán több kárt okoz megnyilatkozásaival.
Szerényen meg jegyezném ez a nyilatkozat amit Bálványoson tett nem súrolja a hazaárulás fogalmát?
Mindig akad minden évszázadban egy Magyar politikus ki hazaszeretetével nagy kárt okoz a hazámnak.
Egy vezetőnek nem bábukra van szüksége, hanem emberekre.
Beth Revis
magyarbakancs
Csak olyan embereknek lenne szabad hatalmat adni, akik nem akarják azt.
Veronica Roth
magyarbakancs
Az állam nem tartozik a királyhoz, hanem a király tartozik az államhoz.

Lucius Annaeus Seneca

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.