Ne hagyjuk magunkat uralni az anyagi javaktól! – erre intett Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.

Ferenc pápa mértéktartásra szólította fel a szavait a téren hallgató hívőket. Jézus születésének közeledő ünnepére emlékeztetve kijelentette, nem szabad, hogy az embereket az "anyagi valóság" uralja, ellenkezőleg – mondta – az embernek kell ezeket irányítania.

A katolikus egyházfő hozzátette, hogy ha az anyagi valóság uralja a hétköznapjainkat, nem is vesszük észre, ha valami rendkívüli, nagyon fontos történik. Ne a biztonságot nyújtó, bevált sémák érvényesüljenek az életünkben- mondta Ferenc pápa.

Megjegyezte, hogy Jézus születését se várta senki a korabeli hétköznapjaikat élő emberek közül.

Advent első vasárnapján a Szent Péter közepén már áll az olasz Alpokból érkezett fenyőfa, mellette építik a betlehemet, amely az idén Málta ajándéka. A fenyőfa fényeit december 9-én gyújtják meg.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
teljesen hiteles felszólítás.
Holnap ő fogja főzni a kávéját, eljár boltba vásárolni és a vacsorát is magának készíti.
Minden arany, ami 1700 év alatt tudott összegyűlni, holnap a szegényeké lesz és nem kell testőrség és nem kell különleges autó sem, de még repülőgép sem, ha a rávalót nem tudja megkeresni kőműves segédmunkásként.
Ámen
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
teljesen hiteles felszólítás.
Holnap ő fogja főzni a kávéját, eljár boltba vásárolni és a vacsorát is magának készíti.
Minden arany, ami 1700 év alatt tudott összegyűlni, holnap a szegényeké lesz és nem kell testőrség és nem kell különleges autó sem, de még repülőgép sem, ha a rávalót nem tudja megkeresni kőműves segédmunkásként.
Ámen
Cicamama55
"Mértéktartással" csak azok tudnak élni, akiknek van miből spórolni. Rengeteg embernek az "anyagi valósága" nem engedi meg a mértéktartást, hisz már eleve nélkülöznek! Amikor személyes látogatásokon nála jártak azok a derék kisemberek/!/, nem tudom elmondta-e ezeket a szavakat nekik. Na nem a hajléktalanokra gondoltam!
Zeta
Egy álomvilág.
Az egyháznak kellene példát mutatnia, először.
Aztán beszélhetünk a folytatásról!
Mert lenne miből, lenne kinek.
varrólány
Ilyen problémám nincs hogy az anyagi javak uraljanak .:-)
Javaslom tiltsák be a vásárlásra ösztönző reklámokat is!
kamazuka
A szentatyának tökéletesen igaza van!De ezt mind ezt olyan ember mondja sugallja nekünk,aki egy olyan közegben él,melynek saját valutája,bankja,biztosítótársasága van!A legutolsót nem ius értem.Minek biztosítást kötni,ha isten mindenre gyógyír?Vagy már a feltámadás se biztos?
Vagy egészen biztos, hogy nem biztos?
Jó lenne kicsit világosabban látni!
gizineni
feri papa tudod-e hogy a "keresztényegyház" mennyit tarhál össze eddig? A leltározást kezd Vatikánban.
cikicakk55
Tisztelt Atyám! Szép a gondolat,csak hazug a szó mit takar. Az egyház feji legjobban az államot.Az nem elég,amit a hívek mise közben a kis nyugdíjukból bele dobálnak a körbe járó kosárkába.Nem,Ők az államtól is kapnak több milliárdot.Így aztán könnyű a népet etetni,hogy ne legyen anyagias.Atyám! Talán golyóálló üveg nélküli lovaskocsin induljon Útnak a baárnykái közé és nézze meg mennyire nem az anyagiak oldják meg az életüket.Nekik isten valamiért nem ad annyit mint mondjuk a 27 éve nagyon lelkes református Orbánnak.Annak a rengeteg kommunista vezéregyéniségnek,akik azonnal jelentették,ha egy párt ember 90 éves anyósa a templom felé mert menni. Persze most már ők is hit hű katolikusok,mert megvilágosodtak.sajnos azok akik születésüktől fogva hittek és hisznek istenbe,Ők nem kapnak annyi jót és szépet.Ők állnak az árokparton és várják,hogy a Jóisten merre billenti a szelet.
Desischado
Nemes gondolat, csak sajnos, nincs valóság alapja. Engem az érdekelne, ha isten létezik, miért azokat kegyeli, akik lopnak, csalnak, hazudnak, és kirabolják a népet?
36
Attól nekem is herótom van, hogy októberben, már karácsonyra gyúrnak a boltok. Februárban pedig, a húsvétra.
Amit a black friday-on pl. az USA-ban műveltek, meg mindennek az alja. Még lövöldöztek is egymásra.
kiscsillag66
Szegény Pápa, nem tudja, hogy ezeknek hiába beszél.
Szókrakész
Borivó és vizet prédikáló.
Akkor a világ vagyonát tessék visszaszolgáltatni mindenkinek
JAJMÁR
A szeretethez nem kellenek anyagi javak. Enni és inni azért nem árt :)
JAJMÁR
@Desischado: Egyszer mindenki számot ad az életéről. Aki Istenben hisz, az tudja, hogy az emberi lét csak egy pillanat az öröklétben.
Szókrakész
@36:
A patás jó munkát végzett.

De aki bedől neki az meg is érdemli.
A hét főbűn mellé az idiotizmust is odabiggyeszthetnénk.
Borsodi
Mond a fiđesznek és vezérüknek.mert őket csak ez irányítja.
36
@Szókrakész: Ahogyan John Tebbel, az Örökösök-ben írja. "Rockefeller sem volt írástudó. Azt mondta, soha sem volt ideje olvasni. Ebben a vonatkozásban, Henry Ford, olyan volt mint ő. ...a könyvek iránti örök bizalmatlansággal."
Szóval, a fogyasztói társadalomnak, ők ágyaztak meg. Tudták és tudják, hogy a gondolkodás veszélyes.-(rájuk nézve)
Jozefina
Ezt az éhenhalás közelében levő hívőkkel kellene megetetni és azokkal, akik az éhezők elől elloőnak mindent, amit csak lehet (fidesz-kdnp-orbán)??!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.