Pofon vágta Komló vezetőjét egy leszázalékolt bányász, akinek elvették a nyugdíját - adta hírül a bama.hu.
Egy lakossági fórumon elégedetlenkedtek a volt bányászok, akik közül az egyik megütötte Polics József Fideszes polgármestert. A fórumon eleinte csak kérdezgettek a rokkantsági járadékuk rendezéséről, majd magukból kikelve kiabálták, hogy „Adják vissza, amit elvettek! Egy éve tart az egyeztetés, de milyen eredménnyel? Tőlünk mindent elvettek, amit tettek, az rablás!” - derül ki a bama.hu beszámolójából.
Sokan elhagyták végül a termet, az egyik rokkant bányász, akitől szintén elvették a nyugdíját, a polgármester asztalához ment, és arcon ütötte.
A lap szerint ezután a bányászok kivonultak, majd elhagyták az épületet. A polgármester folytatta a közgyűlést, csak azt a kérdést tette fel a résztvevőknek, hogy most féltenie kell a családját is, meg a gyerekeit? Illetve utalt arra, hogy valakik már az autóját is megrongálták.
A volt bányászhoz, aki megütötte a polgármestert, azonnal kiérkeztek a rendőrök, és még az este gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene büntetőeljárás indul.
Ruda Sándor, a Járadékos Bányászok Szakszervezetének elnöke később elnézést kért a polgármestertől és a megjelentektől. Mint mondta: "nem emberhez, és nem bányászhoz méltó volt, ami történt." Hozzátette, köszönik, amit Polics József és Hoppál Péter országgyűlési képviselők eddig tettek az ügyükben, de nagyon sokan kiestek a kedvezményezettek közül, és ők el vannak keseredve. Tudomásuk szerint március 1-től újratárgyalás lesz, így remélik, hamarosan mindenki visszakaphatják a megélhetést jelentő juttatást.
Itt a polgármester reakciója az ügyre >>>
149 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
Odafönn azt a gombot nyomja meg, amelyikre parancsot (bocsánat: elvi útmutatást) kap, idelenn igéretet tesz a polgárok megvédésére a kormány túlkapásai ellen!
.
Elhiszem, hogy úgy gondolják, mindkét feladatot el tudják látni, ez a skizofrénia.
www.bama.hu/baranya/kozelet/pofon-vagta-komlo-polgarmesteret-egy-felduhod
Lenyomtak egy sallert józsinknak, ideje volt. Kár hogy nem mentem el.. Az URAT garázdasággal vádolják, kiváncsi leszek ez a kis takony fideszes megúszta ejnye, bejnyével, ö vajon mit kap...
Néhány ezer Kohász, Bányász kellene az utcára, se ez, se az elözö kormány nem lenne már sehol.
Szegény Édesapámat is bánya tette tönkre, de most valahol örülök, hogy már nem látja hogy tették tönkre azt az országot, amit ö, ök a két kezükkel felépítettek !!!
" LECSAPLAK MINT POLCSJÓSKÁT A ROKKANTBÁNYÁSZ ! " :-)
Látjátok csak ennyi kell, jövöre KOMLÓN ö már nem lesz polgármester...
Büszke lehet magára mától 'szállóigévé' vált
...
Sok embernek vissza vették a %-ot és át tették segélyre,hogy ne keljen elhunyt társa után
özvegyi nyugdíjat fizetni, mert Ő fizetett ,de nem érte meg a nyugdíjkorhatárt.
Ezek a befizetett összegek hol vannak számoljanak már el a Nép felé vele!
Mi az, hogy elveszik a nyugdíjat? A legveszélyesebb munka a bányász munka.
Kitüntetni kéne.
Ezt akár demokráciának is lehetne nevezni, ha politikusaink ismernék ezt a kifejezést.
De az is megérdemli aki a szolgálatában áll.
Jövö héten tüntetés Pécsen, és ott már nem csak huszonöten lesznek..
Drukkolok nekik!!
én itt olvastam
és külön érdekes az egyik hozzászólás:
és ez szól @entero: -nak is, csak hogy tudja miért is morcos a bányász:
"41. gumikírner2013. február 27. 23:46
Cyberius! Kár, hogy nem nyomtál le egy pár (legalább) évet a szénfalon. Kíváncsi lennék, hogy húznád a beleidet. Aki a nevelőcélzatú sallert kiadta, az egy bányában súlyosan sérült, s ettől rokkant bányász volt. Az már csak hab az Ő élete tortáján, hogy 10 hónapja egy forint ellátást se kap. Illik tudni, hogy ez az ember a Fidesz-re és a Policsra szavazott azért, mert a nyugdíjak biztonságát ígérték -többek között- neki is."
ha ez igaz, akkor talán érthető a harag, még ha egyébként el is ítélik aki ezt tette.
Nem személyesen Komló polgármesteréről kívánok írni, hanem mindazokról, akik országgyűlési képviselők is egyben.
.
Annak idején az önmagát rendszerváltónak nevező (ám csak gengeszterváltó lett) társaság - önmaguk fontosságát, munkabírását és jellemét(!) jócskán túlbecsülte - és ezt elhitette az állampolgárokkal is. Sajnos utólag kiderült, fele sem igaz! (Orbán: "Nem a diktatúra ellen harcoltam...")
.
Visszatérve a komlói polgármester ügyére - és mindazon politikusra, akik országgyűlési képviselők és polgármesterek is...
#1.: Ezek az emberek a parlamenti választások után elhitették az adott település lakóival, hogy mint "közel a tűzhöz" emberek, jól tudják védeni a helyi polgárok ügyét.
A Parlamentben esküt tettek a KÖZ ügyeinek védelmére, a településen pedig a helyiekére. "Lelkiismeretük által vezérelve teszik dolgukat" - mondták.
Szándékosan félrevezették a választókat, azaz: HAZUDTAK!
a.) Az Országgyűlésben nem lelkiismeret szerint nyomják a gombot, hanem - jó pártkatonaként - pártjuk utasításait követve.
b.) Pártkatonaként polgimesterként hűséggel követik, amit odafenn megszavaztak.
Tudták, hogy hazudnak, hogy ígéreteik üres szólamok.
.
Senkitől nem várható el, hogy nálunk tiltott műtétet hajtasson végre magán (szájából s@gget csináljon, ám ők önként megtették azt!) Hazugsággal kerültek hatalmi pozícióba és hazugsággal tartják meg azt.
.
Ideje lenne a választópolgároknek megmosni szemüket, hogy tisztán lássanak, mellé valami gondolkodás-serkentőt szedni. (Ez utóbbira javaslom pénztárcájuk rendszeres vizsgálatát!)
.
Elnézést a hosszú posztért, pedig igyekeztem (de ígéretet nem tettem rá!) rövid lenni!
hogy több ment el a réven, mint amennyi bejön a vámon! Nem mellesleg emberek ezreit hurcolták meg, és tették mentálisan is rokkanttá! Az ellátások elvételéről nem is beszélve,
pláne, ha kiderül, hogy jogtalanul!
hvg.hu/gazdasag/20121018_Alig_sikerult_sporolnia_a_kormanynak_a_ro
Miért amit a rokkantakkal művel a vezetés ( a fideszesek ,beleértve azokat is aki rájuk szavaztak, meg a polgármesteri székből kiszolgálják őket) ,az emberhez méltó?
Az bányászokhoz igazított bánás mód?
Ezek az emberek is legyenek öngyilkosok ,mint a LudMilla liba tenyésztői, szerencsétlenek magukat ölték meg ,hogy a probléma megszűnjön. A sz@rházi ,meg vigyorog a kamerák előtt és vissza akar jönni ,most épp a metszetekkel egyezkedik!
Ez is a tegnapi fórumon hangzott el, a sokadik : egyeztetünk,...egyeztetünk... után. A saller csak ezután jött, aludva rá egyet most is ugy gondolom, ideje volt...
Buboska csak Téged zavart, és ha igaz, hogy "csiroki" maga"buboska" (bár ezek szerint az ügyosztályod megint nyomozásba kezdet ami igen csak újfent rossz fényt vet Rád!!), akkor gondolom estére már Ő sem lesz itt. Fogad már el mások véleményét, nem kell egyetértenünk, nem azért vannak ezek az oldalak. Fogad el azt, hogy Mi nem vagyunk oda Orbánért és a Fideszért. Nagyon sok ember napi megélhetési problámákkal küzd, de az a mondatod , hogy Mi egy senkik vagyunk, na azért ez nagyon nagy "bunkóság" volt Tőled. Kikérem Magamnak és ha a többiek megengedik akkor a nevükben is. Igenis vagyunk Valakik, lehet hogy nem vagyunk milliómos vállalkozok mint Te , de adófizető polgárok vagyunk, akik eltartják a barátodat Orbánt, Lázárt stb.
Amit Habonyról írtál ebben egyertek, de azért megérdemelne egy letöltendőt.
shopline.hu/news/news.action?id=8539
Szokjatok már le a libázásról!
Még, ha igaz is lenne, mikronnyi kárt sem okozott volna az orbáni ámokfutáshoz képest!
Aki alpári módon irkál igyekszem átlépni, de azért sokszor eltudnám küldeni a búsba, mert Nekünk is megvan /lehet a véleményünk. Hidd el jó ha legalább itt lehülyézhetjük a politikusokat, máshol nem igen van rá módunk, és lehet hogy hamar dutyiba is kerülnénk(lásd:Papcsák kommetelők!), persze lehet , hogy hamarosan ide is eljutnak a kezek.
Újra mondom Veled sem az a baj, hogy gazdag vagy, hogy Fidesz párti vagy, de légy egy kicsit ön megtartó a dicsekvéseddel. Egyszer már írtam Neked Én nem vagyok irigy Rád, és Másra sem.
AZ itt írók ahogy olvasom nem feltétlen a gazdagok körébe tartozik, sőt a legtöbb jó ha fizetéstől fizetésig, nyugdíjtó nyugdíjig él, és híd el nagyon bántó a kiosztja egy gazdag ember. Őrölj annak, hogy Neked és a családodnak jól megy, de ne bánts meg senkit. Remélem érted amit próbálok pötyögni.
Nekem jól esik amit leírhatok, jókat röhögök mások írásán. :-))
www.facebook.com/photo.php?v=591574497538541&set=o.160636173957897&type=2&theater
A halálom, amikor valaki kilép abból a pártból, amelynek a szimpatizánsai rá szavaztak,
és átül a függetlenek közé.
Adja vissza a mandátumát és menjen vissza a civil foglalkozásába!
Bár nem nekem címezted, hadd reagáljak.
Az, aki bármilyen kis beosztású állami alkalmazott és a KÖZ, a HAZA javára munkálkodásra tett esküt, ám a saját zsebét előbbrevalónak tekinti, esküszegő és mint ilyen, alávaló!
Aki az Ország, a Haza javának szolgálatára tett esküt és nem tartja be, esküszegűségen kívül még alávalóbb: hazaáruló.
Az, aki aki a köz javára munkálkodásra, a köz szolgálatára esküdött és nem tartja be, alávalóságán kívül még vállon felül fogyatékos is, hiszen a "köz" fogalmát összekeveri egy szűkebb réteg, a "párt" fogalmával!
.
Ide tartozik, hogy - bár egyet nem értve vele - politikusaink közül egyedül Thürmert tartom becsülésre méltó embernek. Ma sem mond mást, mint több, mint 20 éve.
.
Jut eszembe:
A szélkakas felháborodik a kémény álhatatlanságán. Ugyanis a szél irányától függöen, hol a szélkakas jobb, máskor pedig bal oldalán áll.
Nézőpont kérdése, ha politikusainka megkérdeznénk, mind becsületes, tisztességes, az országért megfeszítetten dolgozóknak tartanák magukat!
„Az eddig két bizottsági tagsággal rendelkező LMP-s Ertsey Katalin a külügyi bizottság tagja marad” www.hirado.hu/Hirek/2013/02/25/18/LMP_a_bizottsagi_helyek_ujraosztasanak_betartas_jellege_van.aspx
Valóban, igazad van. Nem igazán érdekelt a téma, nem néztem utána...Egyébiránt ha szólhatnék hozzájuk ott a parlamentben, nem igazán az lenne a téma,hogy éppen ki kapja azt a kis stallumot...:))
A fogyasztói kosár alatt rendesen nyögnek a nagy és kisfogyasztók is már,a 15.nagybeszéd meg ugye miről huhog?Mindennemű fehérneműt tereget,csak ami alatta van,a lényeg,arról nem beszél.Arról nem is szólva,Ottlik helyén ,Márai "füvén"hasal!
Engem mondjuk ezzel is jó alaposan pofonvágott!
Az arculütést fizikai értelemben ,magyam részéről elítélem,bűnnek tartom!-indulatból,de nagyon hatásos keringésjavító ha célzatosan alkalmazzuk.
A legutóbbi kérdezés a rezsicsökkentés kapcsán,
újból bizonyították a képviselő hülgyek/urak, hogy
nagy ívben és messze leszarják a véleményünket...:(
minden polgarmesternek lehetosege van az onkormanyzat dontese es inditvanya elen szemelyi jovedelem jutatasba beleszolni...ide tartozik a nyugdij csaladipotlek vagy harmincfele segely a tuzifatol a vilanyszamla reszletfuzetesig...minden...es minden polgarmesternek de a neve jelenteseben is az all esku kotelezi hogy a pogarok jogait es erdekeit mester modon a javukra szolgaljon...a torvenykonyvet nincs egy oraja hogy feri zoli es dani munkatarsamal elo vetetem...kelet a ceg birosagi perhez hogy a papai valalkozot megvedjuk...direkt nem arulom ell hol talalod meg a torvenyt...egykis olvasas gyakorlas rad is rad fer...hatha jobban fogsz bani az alkalmazotaidal...de ezek utan amit napmint nap olvasok toled...hat ketsegbevonok par dolgot...egy biztos en soha nem dolgoznek nalad...aki fonokent nem becsuli meg a munkasai penztarcajat...nem kulonbb mint egy rabszogatarto...
" A Komlóiak nem kérnek a gyülöletböl. Békés demonstráció a gyülöletkampány ellen. 2013 márc 1. péntek 17-óra Városház tér. "
Mondanom se kell ma délig a városban senki sem hallott erröl...
Jól mondták tegnap a Bányászok : " Oszd meg és uralkodj, máshoz nem értetek...! "
Összeugrasztják a várost, egymás ellen... csak hogy megpróbáljanak ök jobban kijönni belöle..
Rohadnátok meg... nem folytatom tovább mert kitiltanak innen... JÓ SZERENCSÉT!
a hitvány bányász ritka,
ha csákánnyal odasújt,
szikrát hány a szikla.
Hmmm... Ha mindenki pofán csapná akit megloptak az utasítására/jóváhagyásával ...
A szolga feladata, hogy szolgálja az urát, teljesítse akaratát, támogassa, jobb, könnyebb megélhetést biztosítson neki stb., ezért az úr megjutalmazza, fizetést ad neki. Jelen esetben a nép az úr. Ha a szolga nem tudja végrehajtani feladatát, el kell zavarni. Sajnos nem így történik, hanem fordítva, a szolgát szolgálja az úr, a szolga meggazdagodik, az úr elszegényedik:(
Rosszul gondolom?
A BIO-dízel nekünk drága-nem részletezem,te megtetted.
Azzal együtt,hogy az energia-víz gáz-stb szolgáltatására nem most lett elbaszarintva úgy naggyából egészéből a mi kis hazánkba.
A kiváló magyarságodnak mérhetetlenül örültem,de annak stílusértékét megköszönni nem igazán volna kedvem ahogy itt közönséget próbálsz egyszer másszor egyszerhasználatos módon formálni magadnak.
Az arculcsapásnak,nem pusztán fizikai hordozói léteznek a halandók kollektív tudatában.
Az általam ismet más népeknél is volt alkalmam tapasztalni ezen kölcsönös jó szokárendbeli jeleit a kommunikációnak.
Nem csak "komis"az a tény ,hogy mostanság a magyar lakósságot minden féle értelemben indulatból -már már törvényerővel igen kemény-pökhendi-cinikus stb. arculcsapások érik.
Kinek a munkáját tiszteled?? A szilikát ipai kutatókét, vagy a kikupálódott simlisét??
200 embernek nagyon jo fizetese van
a csaladjuk ezeknek az embereknek anyagi biztonsagban van
folyamatos fejlodesel munka valalasal biztos jovokep
es a legfontosabb egeseges utodok normalis lehetosegel es almokal fejlodhetnek tovabb a javukra fentartot lehetosegel...
es a legutolso es legfontosabb ezt az apam mondta mikor eloszor csatoltam fegyvert hivatasos katonakent az oldalamra...fiam minden megmentet artatlan elet dicser fent a menyben...ez az idezet latinul van eredetileg...es poszeidon mondja aresznak...aki megveti a jotanacsot es nemcsak lelekben de testben is szornye val...az idezet apamtol kapot jelentese uzenete...van jogom olni de ha lehetseges ne eljek vele...hat neked van jogod itelkezni...a tobit radbizom...
A szived MAGYAR ??? Itt élsz ???
Lásd: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat
1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Hanem arról írtam, hogy az anti rendszerben a SZIKKTI komoly(!) kutatásokat végzett a porcelán szigetelők magas hőmérsékleten mutatkozó "mérettartása", és repedésének kiküszöbölése tárgyában, és ennek az innovációnak a haszna nem az államnál "jelentkezett", anno a kutatásra kifizetett pénzek arányában!!
A kérdés pedig jogos!!
Jellem??
Se pensate immobiliare non è giusto ... en la vostra fede in cielo ... ma male con i vostri coetanei compiacere se stessi ... sei in alcune altre cose, integrati in ungherese, che è perfetto tranne che non si vuole vedere anche voi ... una bella serata.
Perché era arrabbiato con la mia? Ciò che è richiesto di voi a incolore?
Legyen a téma a komlói polgármester inkább...Ő már megkapta, azt hitte, érinthetetlen. Nem volt az.
Azt hittem, profon:-)))
Ez a kormány várja az okot arra, hogy bevezesse a rendkívüli állapotot és akkor nyista választás.
Ne tegyük meg nekik ezt a szívességet.
A polgári engedetlenség az amit az én baráti köröm támogatni tud!
Dönts már el, hogy tudsz magyarul írni vagy sem, mert hihetetlen, hogy egyszer megtalálod „ly” és egyszer nem. Egyszer megfelelő magyarsággal írsz, egyszer meg sz@rul.
A „háborúba” meg bele tenyereltél. Az olaszul írást meg hagyd a valós olaszoknak.
Nem a véleménnyel van probléma, hanem az öntélséggel, a linkeléssel, a dicsekvéssel, az emberek lenézésével és sorolhatnám.
Tehát ne fárasszuk egymást többet.
Új hozzászólás