Döglött halat dobáltak tánc közben - nyilatkozta a kormány.hu-nak Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyekért felelős államtitkára annak kapcsán, hogy a vasárnapi Szabad egy táncra? című rendezvényt szerinte "bajnaista anarchisták" zavarták meg.

Obszcén jelvényeket is próbáltak kiosztani, ami "egyszerűen érthetetlen és a rendezvényhez méltatlan" - mondta. A kitűzők közt volt olyan is, amin az szerepelt: "Helló, ..... vagyok. Keresem trafiknyertes vagy földtulajdonos páromat".

A "Bajnai Gordon által gerjesztett lejárató kampány" ellenére Soltész szerint hiba lenne elvitatni a rendezvénysorozat sikerét, úgyhogy ősszel folytatják.

167 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr.luigilongo60
Nem rohad ki a nyelve ennek az akárminek a sok hazudozástól?
Hol a kamera mellé néz, hol a papírjába, tipikus sötét hazudozógép, mint a Gabika.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr.luigilongo60
Nem rohad ki a nyelve ennek az akárminek a sok hazudozástól?
Hol a kamera mellé néz, hol a papírjába, tipikus sötét hazudozógép, mint a Gabika.
nyanya001
Mindent felvettek videóra, érdekes módon
erről nincs felvétel.
Ez a szerencsétlen meg hazudik mint a vízfolyás !
lantos
...azta, reflexből libákat olvastam:D
taglo
Bajnaisták ??? Hu de féltek ,,fostosok ,, !
Dr.luigilongo60
Mi ebben a meglepő?

A "bajnaisták" döglött halakkal táncolnak és eldobálják őket,a "Zorbánisták" meg birkákkal, csak nehéz nekik tisztázni, mikor ki a birka a párban.:-)))
szaboria1
Ez már kész röhej, mivel állítólag sajtósokkal volt tele meg nyugdíjasokkal akkor talán a sajtó megírta volna a döglött halakat.
coyote3
Az a sok száz résztvevő...Nos kispajtás a városunkban pontosan 13 pár táncos volt. A hírek szerint összesen nem volt 300 résztvevője a 10 millába kerülő rendezvénynek:))) És könyörgöm, pont ez a diktatórikus párt ne vette volna videóra az állítólagos haldobálást??? Csak egy apró snittet a repülő halakról, esedezem!!!
Figyeljétek, hogy a 3 percből 2 azzal telik, hogy mocskolódik. Nagyjából ez a fideSS
vukkocska
Ekkora állatok. Már a székháznál is bajnaisták voltak, hiába tagadták ezek a szegény fiatalok, hogy lenne közük Bajnaihoz. Itt biztos a halad árulkodtak, amelyikben volt még némi szusz. Ideje lenni a Hárshegyet megnyitni, vagy bővíteni a Nyírő Gyula kórházat.
vukkocska
Még nem tértem magamhoz. :) A párválasztók 60-70 embernek csinálták 10 millióért. Erről kellene nyilatkoznia ennek az agyamentnek.
silber13
Hallgattam a Klubrádióban nyilatkozó egyik résztvevőt, hát ott semmiféle haldobálás nem volt. Soltész meg legjobban tenné, ha a régi slágert idézné: " Hazudj nekem valami elfogadhatót..."
JAJMÁR
Na, ilyen a bukás. Lehet ízlelgetni...
szöszmösz
"Kormányzati párválasztó" nagyon tetszik! Meg "szabad egy táncra?" Hol élnek ezek? A fiatalok vmelyik oldalon azt kérdezték pogózni lehet-e és egy fő mennyi óvszert kap?
Valamint a melegek is táncolhatnak? Hány párt lehet választani stb. Az a szomorú, hogy a
hülyeség határtalan, visszaélnek az adófizetők bizalmával, pénzüket herdálják. A kudarcot meg azonnal hárítják.
Pálinkafőző Rézüst
Ez egyszerűen, és konkrétan nem igaz!! Valami jobbat elvtársak, kezdtek elpunnyadni!!
taglo
Állítólag,valaki hallotta ,hogy a szomszédja látott egy hal -FEJET -a földön ,! Ebböl lett a döglött halakat dobáltak sztori . ! (hazudós bagázs )
DR Eric CARTMEN
Ha valóban így lett volna--ott volt minden létező TV-Újság csámcsogni a pofáraeső bulin, nehogy már ne lett volna este különkiadás a Hír TV-n???!!! Ugyan már !!! Ekkora ökörséget kitalálni !!!
human
Na már megint jönnek az ürgebőrbe bújt békalábas ügynökök. Ezek 23 év alatt nem tudták elfelejteni az átkosban betanult undorító machinációkat.
Hellcat
Bajnaisták...a saját kudarcotokat kenitek megint másra...
tűzróka0919
Micsoda siker !!! Mint az államadósság csökkentésére megrendezett "jótékonysági" koncert :)) Épp eszű ember a XXI században nem talál ki efféle párválasztó őrültségeket .
human
A fideszesek lefekvés előtt mindig benéznek az ágy alá, nem-e ott van Bajnai Gordon :)
Dr plágium
A jelvényeket láttuk, a másokat is, sőt még a nagyi lábtyűs patáit is...a halakat miért nem?
szepwilly
csontvaz nincs,most jönnek a halak!Ekkora barmokat mint ezek!
Pálinkafőző Rézüst
@tűzróka0919: jól mondod! Az ép eszűek nem.
tűzróka0919
@Pálinkafőző Rézüst: Na most mond meg , valóban csak hülyék vannak a kormányban ? Jó hogy nem : Legeljünk együtt éhezés ellen az árokparton ! címmel szerveznek jótékonysági ételosztást :((
adrenalink
@JAJMÁR: 16:56-ra Ember! Milyen bukásról beszélsz? Ez is egy fityiszes sikertörténet! 9 hónap múlva tömegesen fognak születni az összetáncolt bébik...!:-)
mariaberta
Szegény Bajnai, már annyit dolgozik, és mindenre van válasza, még a táncospárok összehozásával is foglalkozik.
Azt hiszem ezeknek üldözési mániájuk van.
csegala
Nem hiszem el, de még mindig jobb, mintha utcaköveket dobáltak volna. Soltésznak meg üzenem, hogy iratkozzon be valamelyik színitanodába, mert nagyon gyér volt ez az előadás.
outsider
@human: Ezt hazudják, mert/és tudják hogy orban tényleg ott figyel-tet minden gardrobban.
A Tündik bündije
Bajnaista-anarchisták... ez a legjobb (értsd: legröhejesebb) szókapcsolat a történelemben a cionista nudisták óta :-)
Don Quijote
Jövő tavaszra még az is kiderül hogy a holocaust-ért is a Bajnai a felelős!!
QQCSI
@nyanya001: "Ez a szerencsétlen meg hazudik mint a vízfolyás ! " ma, 16:19

Nem szerencsétlen, hanem egy undorító patkány, a többi gerinctelen fideszes tetűvel együtt,
amelyik megszavazza ezeket a pénzszórásokat és megalázó törvényeket!
nyanya001
Ezek nem is bajnaisták, hanem egyenesen terroristák ! :))
miazavalami
Marhaság! ha Bajnai bérelte volna fel őket akkor döglött libákat dobálnak! :-)
dzurinda
Nem értem, hogy kinek/kiknek szólnak az ilyen kijelentések. Akik képesek megérteni néhány alapvető összefüggést, azok úgysem a Fideszre szavaznak, szóval nekik nem szólhat ez a hülyeség. Akik pedig elvakult Fideszesek, azoknak meg úgyis mindegy, hogy mit mondanak. Akkor minek megszólalni?
Yeromos
Azért úgy hitelesebb lenne a sztori ha a halakat ürgebőrbe varrták volna, (A tanú)
lbs
(li)Bajnaitól meg a bandájától ennyi telik.
Ennyi!

Destruktív bagázs, de bajba fognak kerülni, ha a jenkuktől áramló pénz csapja el lesz zárva.
nemkati
@lbs: Ne zavarjon, hogy Soltész hazudik, és hogy Bajnaitól ilyesmi nem telik, de még a "bandájától" se. Ez a stílus nem az Együtt 2014-et jellemzi. A libásozásod meg már szánalmas. Egyszer próbáld meg az eszedet gondolkodásra is használni, hátha sikerül.

"Soltész Miklós... Közölte: a társaság provokatívan lépett fel a rendezvényen, és egyebek mellett egy halfejet dobálva próbálta megzavarni a rendben zajló programot."

Szeretnék hallani egy nemfideszes, nemhazug szemtanút, netán fotót arról, hogy valakik egy halfejjel dobálóztak - ami ugye azt jelenti, "bajnaisták" döglött halakkal dobálóztak a kormányzati párválasztón. Ja, és ez a "kormányzati párválasztó" ez szimpatikus neked?
kkalman
@adrenalink: A 70 éves nagymamák fognak szülni? A TV-ben csak azokat mutogatták.
kkalman
Ezek abba fognak belepusztulni, hogy úgy félnek a Bajnaitól, mint ördög a szenteltvíztől.
nemkati
@kkalman: Mit mutassanak, ha csak azok mentek el? Megmondták, szeretik a táncot. Nem párt akartak választani. Juteszembe: ez ingyen volt? Vagy volt valami bevétel is, valami belépőjegy?
kkalman
@nemkati: Ingyenes volt. Minden költséget, szereplők fellépti díját, terembérletet,az kormány fizetett. Ebből adódóan ez a "nagysikerű" rendezvény akár a választási kampány részének is elképzelhető.
nemkati
@kkalman: Ja, kampány. És az a neve, hogy "kormányzati párválasztó". Esküszöm, lehidalok ettől a baromságtól!
kkalman
@nemkati: Öt éves tervnek nem hívhatják. :-)
nemkati
@kkalman: Nem? Hanem? Kilenchónaposnak igen? :)
kkalman
@nemkati: Hetven év + kilenc hónaposnak.
lenhardtibolya
Érdekes, hogy az senkinek nem jut eszébe, hogy modortalanság megzavarni egy rendezvényt. Akinek nem tetszik, ne menjen oda, ennyi!
bretagne
@Dr plágium: Biztos, vízbe dobták azokat. Volt ott medence?
Yeromos
@lenhardtibolya: A tojás dobálással zsidózással, kommunistázással megzavart rendezvények, meg szabad vélemény nyilvánításnak minősülnek ügye? És az sem számít. hogy a hal dobálás szemenszedett hazugság.
Több videó felvétel készült és több száz fénykép és érdekes módon egyiken sem látszik a dobálás.
bretagne
Bajnai türelmét csodálom. Én a helyében már feljelentettem volna az egész híres társaságot. Igaz, ami késik...
dzurinda
@lbs: Gratulálok, hogy nem vagy képes kettőig elszámolni, és egy kicsit gondolkodni, hanem minden hülyeséget kritika nélkül bezabálsz. Tökéletes, a politikusok által könnyen átverhető szavazópolgár vagy.
Dr plágium
@lenhardtibolya: Akik ott voltak, mindannyian párt kerestek, megpróbálták jól érezni magukat, még a nagyik is. Egyébként a résztvevők száma is azt mutatja, mennyire érdemes volt erre a szarra 10 millát kidobni (simicskának adni). Ha nem lettek volna ott a "rendzavarók" unalomba fulladt volna az egész. Ezért köszönet jár nekik!
human
@lenhardtibolya: A társadalom immunreakcióját láthatod. A helyett, hogy élhető országot teremtenének, ahol bizakodva tekintenek a fiatalok a jövőbe és boldogan vállalják a gyermekáldást, megkapják a röghöz kötést, az eladósodás lehetőségét. Több ismerősömtől hallottam, hogy erre a világra minek gyereket szülni. Teljes a létbizonytalanság.
lenhardtibolya
@human: Szomorú, hogy nagyon sok fiatal nem találja a helyét ill. az élete értelmét, de én ismerek jó néhány fiatal házaspárt, akik gyermekeket nevelnek és itthon igyekeznek boldogulni. (nem könnyű, de lehetséges!) A rendezvény megzavarása - szerintem - nem a társadalom immunreakciója, hanem a liberális nevelés megnyilvánulása, amellyel azt képzelik, hogy bármit megtehetnek. A normális viselkedés alapjait sem ismerik, ez pedig nagy baj, ezért látszik minden annyira sötétnek.
human
@lenhardtibolya: Szerintem pont a liberális értékeknek köszönhetően nincs még diktatúra ebben az országban.
honeykiss
Nevetséges az egész...ez nem párválasztó volt, hanem egy ötye nap...a jövő nemzedékének, biztonság,megélhetés,munka, stb. kellene és utána majd eldönti kit választ társául...a 10 miilát meg adhatták volna az éhező ifjúságnak...folyt.köv. ósszel...:((((
lenhardtibolya
@human: Ebben nem értünk egyet, talán éppen azért, mert az un. "liberális értékek" leginkább a fegyelmezetlen szabadosságot jelentik ma már, sajnos.
lbs
@nemkati: "Ez a társaság" tényleg nem "provokatívan" lépett fel?
Simán bunkók voltak, akik ha egy falusi farsang-, locsoló-, szüreti bálon stb. viselkednek így, úgy elverték volna őket, mint szikvizes a paripáját!

És láss csodát az önkéntes rendbontó mazochisták csalódottan vették tudomásul, hogy az általuk megvalósított provokációért senki nem vágta őket pofán ott - ahogy ezt várták, sőt elvárták!

Az intolerancia intoleranciát szül!
Az átlagemberek ettől az attrakciótól nem lesznek lelkesebb irántuk, legfeljebb még jobban fogják ezeket rühellni!

Ezzel legfeljebb az anális örömöket kedvelők táborában kaptak elismerést, ami mellékesen nem nagy szó, azért mert ez a trupp már eleve libsikből áll.
Legfeljebb arról lehet szó, hogy az ezen az oldalon lévő egyik alakulattól csábítanak át a sajátjukba néhány ideigazolt versenyzőt.

Amúgy még sehol nem bukkant fel híradás arról, hogy "kormányhoz közelálló csoportok" megzavarták volna a népművészeti cserépedények (köcsögök) dáridóját (hímbálnak is lehet hívni a kitűnő megboldogult humorista Peterdi Pál után szabadon...).

És megfigyelhető hogy ugyanazok a pónumok jelennek meg az összes ilyen jellegű rendbontáson, valamint mindig ugyanazt a kézi hangosbeszélőt lobogtatják és ordítoznak bele.

Már várom, hogy az egyik legismertebb homo álpróféta Daniel Chon Bendit, a nyugdíjaskorú, pedofília bűntettének megvalósításáért börtönviselt anarchista mikor fog ez ügyben az EU-ban ordítozni és ugribugrizni?
lbs
@kkalman: Ilyen erővel a ferdék esedékes önmutogatása a nyáron szintén ennek a választási kampány részeként fogható mejd fel...
silber13
@QQCSI: @nyanya001: 21:07-08 : ne szörnyülködjetek Kislányok! Hiszen csak azt adják, mi lényegük!
lbs
@dzurinda:
"Egy kicsit" gondokodtam.
Erről a témáról többet nem is kell.

A - jelnleg még - magas százalékban külföldről pénzelt (li)Bajnai a szoldosait ismét harcra szólította.
"Sajnos" nem lett belőle "igazi sajtóhír" ugyanis nem ruházták meg a rendezvényen az odapofátlankódókat, amelyek sorait ezeknél már megfigyelt módon az átlagnál magasabb hőmérsékletűekkel (melegekkel) dúsítják.

A dolgot a sajtóban elolvastam, a kritikát pedig megfogalmaztam.
Egy biztos (li)Bajnai és körei engem nem képesek befolyásolni, legfeljebb olyan értelemben hogy a meggyőződésemet mélyítik tovább.

Hangsúlyozom nem vagyok kormánypárti szimpatizáns, bár egy sor intézkedésükkel egyetértek!
Sokkal viszont egyáltalán nem!
Nekem túl "lájhtosak", pl. a deviáns viselkedésűek kezelése esetében sem kellően hatékonyak.
Arra lényegesen szakszerűbb elképzelésekkel rendelkező parlamenti párt tevékenykedik már jelenleg is.
vukkocska
@lenhardtibolya: modortalanság megzavarni egy rendezvényt. Savas bácsi a székház előtt? Az nem csak megzavarás volt, hanem veszélyes fenyegetés is. Az senkinek nem jut eszébe, hogy baromság amit az államtitkár állít a rendezvény megzavarásáról, meg arról, ha valójában volt, ki tette?
Pálinkafőző Rézüst
@lbs:
"Hangsúlyozom nem vagyok kormánypárti szimpatizáns..."
hehehehehe...:))))))))
lenhardtibolya
@vukkocska: Vicces a példa, hiszen a "Savas bácsi" éppen a renitenskedőket fenyegette, akik bemásztak a Fidesz székházába. Nem volt helyes a fenyegetés, ahogy a székházba való illetéktelen behatolás sem. Más a rendezvény és más az, amiről Ön példálózik...
Pálinkafőző Rézüst
@lenhardtibolya: naszóval, akkor a békés ücsörgés, és a savval való leöntés az egy fajsúlycsoportos cselekedet?? Ugye ez nem komoly ??
vukkocska
@Pálinkafőző Rézüst: ne vitázz vele, nem érdemes. Én sem tudom, mi a fenének koptatom az ujjamat miatta. Buta mint a tejbetök. Vagy csak a végtelenségig elvakult. :)
Dr.luigilongo60
@lbs: Béla Bá!
Most komolyan, tényleg elhiszi ezt a baromságot, amit ez a gerinctelen féreg iderittyentett?
Dr plágium
@vukkocska: Ne is vitatkozz Ibolyával, nála sikeres volt az agymosás, csak a fidesz létezik, és amit ők csinálnak az csak jó lehet.
soljanka
Ma a buszon azt mondta egy kb. 16-17 éves ifjonc, hogy kapott egy karót töriből, de majd otthon a Bajnaira fogja :)))
szablyafűrész
Ez a Bajnai veszélyesebb a Fideszre, mint az ebola, vagy az AIDS.

Úgy tánik,már nem félnek, hanem rettegnek tőle.
lbs
@Pálinkafőző Rézüst: Örvendek, hogy ennyire jól vagy képes derülni holmi hétköznapi dolgokon!

Én igyekszem objektíven nézni a kormányok, emberek tevékenységét ami igencsak hétköznapi szokás.

Néhány példát houznék ezzel kapcsolatban:

Annak idején még Rákosiék is képesek voltak kiemelkedő jó dolgpkart létrehozni
Ezek közül kettőt kiemelnék:

- Az Úttörővasút.
Itt képzelték el a jövendő vasúti munkavállalók kinevelését a MÁV-hoz.
A baktertől a mérnökig!
És bevált, mert ott a rendre és a fegyelemre szoktatás mellett, komoly vasúti ismeretekre tettek szert és igen számosan - a megfelelő iskolák elvégzése után a MÁV szolgálatába szegődtek.
Magam is jópárat ismerek, kitűnő szakemberek.
Igaz, abban az esetben a minimális feltétel az oda való felvételhez a kitűnő, vagy leggrosszabb esetben is jeles iskolai tanulmányi átlag volt!
A legtöbbjük - köztük én is - azért jelentkeztünk oda, mert a vasút üzeme érdekelt és egyáltalán nem azért hogy úttörők legyünk!
Az akkoriban kötelező volt.

- A másik igen hasznos lépésük a valamikori Selmecbányai Bányászati és Kohászati Akadémia jogutódjának, a Soproni Erdészeti Egyetemről a nehézipari ágazatok; a Bányászat ás a Kohászat leválasztása volt és önálló új egyetemként Miskolc - Görömbölytapolcán való beindítása volt, kiegészítve a Gépgyártás Technológiai ágazattal.
Számos ott végzett mérnököt ismerek, dolgoztam velük együtt, elmondhatom, hogy nagyszerű szakemberek!

Azután ott vannak Horváth Ede és Burgert Róbert tevékenységei!
A RÁBA cég a gengszterváltásig sikeres volt, a RÁBA:Steiger nehézvontató egyik szívesen látott exportcikk volt pl. az USA-ba is annak dején.
A nagyparcellás földművelésre készült.
Csak úgy mellékesen a Széchenyi István Egyetem jogelődjének a valamikori Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolának is az egyik léterehozója volt, a RÁBA Művek afféle házi felsőoktatási intézményeként.
Így van ez nyugaton is, a nagy cégek seját maguk is képzik a jövendő szakembereiket felsőfokon is...
lbs
@Dr.luigilongo60: Milyen "gerinctelen féreg rittyentett ide" és mit?
marlin
Csak mellékesen kérdezném, hogy szegény, és mégszegényebb fideszistáink közül mindenkinek sikerült megtalálni a "hozzáillőt"??
fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/426673_541594165896696_1836757256_n.jpg
Vagy van, akinek nem?? :)))
marlin
@Pálinkafőző Rézüst: Mit gondolsz be tudja nekik ezt (is) tanítani az agitpropos?? :))

Népdal (az "Orbán Viktor telirakja a bukszámat" dallamára)

Szép vagy, babám egyedül is, de még szebb vagy párban
Hogyha párra nem találnál, párosít az állam.
Jaj, de félek, kedves babám, nem megyek a bálba
Ott lesznek az anarchisták, halfejet dobálva!
Gyere babám, egyet se félj, lesz a bálban kordon
Nem verekszi ott át magát a Bajnai Gordon!
Bálban párra rátalálhatsz, nem egyre, de százra:
Termeljük a magyarságot promiszkuitálva!
marlin
@lbs: "Így van ez nyugaton is, a nagy cégek seját maguk is képzik a jövendő szakembereiket felsőfokon is..."
Nem akartam bemásolni az egész értelmetlen csacsi szövegedet, de akkor szerinted
"Fideszék" saját maguk képzik a jövendő "felsőfokú szakembetreit" ezekben az állami pénzen ( a zemberek pénzén) finanszírozott "bálokban"??
Vagy nem??
Dr.luigilongo60
@lbs: Drága Béla Bá!
Ha a fitymasz aszongya, hogy bajnaista komenyista anarchisták haláltáborokban írtják a hithű qrbánista szent keresztényeket, akkó maga azt is benyeli, mint kacsa a nokedlit???:-)))

Kár, hogy nem teccik érteni semmit a világból.
joopapa
@lenhardtibolya: index.indavideo.hu/video/Sosavas_bacsi. Vicces a példa, hiszen a "Savas bácsi" éppen a renitenskedőket fenyegette, akik bemásztak a Fidesz székházába. Nem volt helyes a fenyegetés, ahogy a székházba való illetéktelen behatolás sem. Más a rendezvény és más az, amiről Ön példálózik... Hol van itt renitenskedő. Tudja az internet nem felejt. Itt egy idegbeteg béka ügető, a volt mszmp böl visszamaradt ember fenyeget egy nyugodt diákot
Nauta
@Dr.luigilongo60: Egy alomalja mindkét droid!!
Nauta
@honeykiss: És még vacsorának valót is odavetettek nekik! Oszt még annak se örültek mert nyers volt!
Nauta
@lenhardtibolya: Pontosabban csak az udvarra másztak be és nem a székházba!! Nagy különbség!! A házba be sem tudtak volna menni,mert a fideSS,börtöntöltelék gyilkosokat bérelt közpénzen, biztonsági őröknek!Egyébként a savas fideSSnyalonc trotyli ellen eljárás van folyamatban állítólag!!
lenhardtibolya
@Nauta: Értem, tehát udvarra bemászni szabad. Ha Ön kertes házban él és bemásznak az udvarára, akkor gondolom ugyanilyen megértő...
Pálinkafőző Rézüst
@lenhardtibolya: csúsztatásból kitűnő...:))))
adrenalink
@kkalman: Dehogy! Amíg a nagyik az újabb fityiszes sikertörténeten táncikálnak, az uncsik a dédivé-tevésen, mellesleg a nemzet létszámbővítésén ügyködnek...:)))
kkalman
@lbs: A melegek kormánytól függetlenül megrendezik minden évben a másság napján a felvonulásukat, ami nem egyenlő a felülről szervezett, nagyik ismerkedési estjével.
marlin
@Pálinkafőző Rézüst: Ja, szerintem ez is egy "olyan" kereplős néni a polgári ő-ő-ő-körökből!! :))
vukkocska
@lenhardtibolya: a fideszház nyilvános ház. A házam meg a magánlaksértés. Ennyivel tisztában kellene lenni.
jefferson
Mindjárt anarchisták még jó hogy nem teroristák.
lenhardtibolya
@vukkocska: Tévedés! A házak, még a székházak is, hogyha zárva tartanak, akkor oda bemászni a kerítésen törvénytelen cselekedet. Egyébként az un. ideális nevelés ezeket a srácokat annyira félre-képezte, hogy azt képzelték, nekik ezt is lehet. Elhibázott nevelés félresikerült akció.
szablyafűrész
@lenhardtibolya: "Elhibázott nevelés félresikerült akció. " -mint a zorbánista kordonbontás !
lbs
@Dr.luigilongo60: Beittál a kannásborból, vagy elgurult a gyógyszered?
Ilyen bődültségeket, az azóta megszűnt Origo fórumon egy Lemon Tree fedőnevű topictárs firkangatott be.

A képerőnyő - ebben az esetben - nem hazudik.
Ugyanazokat az emberimitátorokat mutatta, akik a Lendvai utcai székház udvarát rondították össze, meg törték be a székház egyik ajtaját.

Ez egy haknibrigád - vannak ilyen példák nyugaton is - túlságosan is nagy létszámban - ugyanebből a hangvételű kinti bagázsból verbuválodnak ott, a balhéhősök, akik eléfekszenek a nukleáris rakományt szállító vonatoknak, hisztiznek különféle az őket vezérlő központok ilyen-olyan parancsai szerint.
Gyurcsánynak is megvan a hasonló célú haknibrigádja, a legutóbb Debrecenben adták elő magukat. Voltak vagy negyvenen...

Különben ezek átmeneti tünetjelenségek, mert a társadalom valóban gondolkodó része nem nagyon vevő ezekre az akciókra.
Még egy komolyabb lélekszámú csődületet sem képesek percekre sem összehozni!
Ezekre ténylegesen rájuk illik a pártállami idők egyik kifejezése: destruktív, felforgató elemek - korszerűen fogalmazva: Saul Alinsky gárdisták.
Dr.luigilongo60
@lbs: Béla Bá!
Könyörgöm, hol van egy felvétel a döglött haldobálásról?

Destruktív és felforgató az, aki másokat vádol meg sem történt dolgokkal, nem gondolod?
Azt hiszem rád férne egy kis utókezelés a pszichiátrián, ugyanis ugyanazokkal a démonokkal hadakozol ,mint a hibbant főnököd.
Tudod mi a bődültség?
A hiszékenységed.
Pálinkafőző Rézüst
@Dr.luigilongo60: haggyad má'! Ő nem fidesz szimpatizáns...:)))))))))))))))))
vukkocska
@lenhardtibolya: nem volt zárva, mert bent dolgoztak az emberek. A majré miatt zárták be az ajtót. Egy ilyen nagy fideszes aktivistának tudnia kellene, hogy az ajtajuk mindig nyitva van, csak akkor zárják, amikor elmennek.
lenhardtibolya
@vukkocska: Ha egy kapu nincs nyitva, akkor nem várnak "vendéget" nem illik a kerítésen bemászni (kivétel a liberális társaság, akik előtt minden ajtónak nyitva kellene lennie...)
lenhardtibolya
@vukkocska: Jó pihenést kívánok szeretettel!
Nauta
@Dr.luigilongo60: Nem dóóga,hogy értsen!! Egy dóóga van,hogy engedelmes birkaként hüjjeségeket firkáljon itt össze!!
Nauta
@lenhardtibolya: Hozzám nem másznak be mert nem adok okot rá!! Ne keverje a kiviedő bilit a kiivandó bilivel!!
Nauta
@vukkocska:A Lendvay utcai disznóól, röviden kupleráj!! Oda bárki bemehet! még a savazó fideSStrotty is
Nauta
@marlin: Lehetetlen!! Annyi képesség nem szorult a drón nyanyákba A csuhajját is olvasta a kivetítőn!!
lenhardtibolya
@Nauta: Érdekes gondolat.Tehát csak annak az udvarára másznak be, aki okot ad rá? Bár így volna!
kukac50
A Fidesz nagyon fél Bajnaitól,minden oka meg van rá ezért látnak rémképeket.
lbs
Ott kezdődik, hogy - miután nyugállományban vagyok nincs főnököm.
Hogy én rám milyen utókezelés férne, annak az eldöntésére szerintem nem te vagy a hivatott.

A múltkor már leírtam, ha ilyen rendbontók behatolnának egy falusi rendezvényre - könnyen lehet, hogy a szomszéd községek mentőállomási személyzeteinek meglehetősen sok dolga akadna.
Ebből látszik, hogy átlagon felüli toleranciát tanúsítottak a rendezők.
JAJMÁR
@lenhardtibolya: 20:32 "polgári engedetlenség – A politikai tiltakozás sajátos típusa a fejlett polgári demokráciákban. Nincs általánosan elfogadott fogalmi meg­ha­tá­ro­zása. Többnyire azt a szándékos, nyilvános és erőszakmentes, ugyanakkor jogellenes cselekvést jelenti, amelynek célja nem az adott ország teljes jogrendjének, hanem bizonyos jogi normáknak, ill. a kormány politikájának a megváltoztatása egy magasabb rendűnek tekintett erkölcsiség és igaz­sá­gos­ság alapján. Alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a úgymond a ren­del­ke­zés­re álló jogállami eszközökkel a cél már nem érhető el" - ez történt, a mi fiataljaink átmásztak egy kerítésen, nem betörés és rongálás szándékával, hanem figyelemfelhívás szándékával. Éltek a demokratikus jogaikkal, bár törvényt sértettek. De ha egyszer nem figyelt rájuk a kormány???
entero
@marlin: Egészen jól nézel ki a jobboldali fotón. Mikori a kép? :-))
percsi
@lenhardtibolya: "Értem, tehát udvarra bemászni szabad. Ha Ön kertes házban él és bemásznak az udvarára, akkor gondolom ugyanilyen megértő..."

A kerítés mászásánál durvább esemény történt 2006-ban, érdekes, hogy a fidesz akkor nem volt felháborodva! A fidesz székház a magyar államé, a fenntartását, karbantartását az adófizetők fizetik, tehát nem szabadna bezárni a nép előtt a kapukat. A fiatalok csak némán álltak, nem csináltak semmi rosszat. Ha őszinte emberek ülnek a székházban, akkor nem bujkálnak, zárkóznak be, hanem kimennek közéjük.
lenhardtibolya
@JAJMÁR: Nem figyelt rájuk a kormány? Ekkor már hetek óta tárgyaltak a felsőoktatás témáról, meg az un. "röghözkötésről" amit a fiatalok nagyon zokon vettek, így alkudoztak folyamatosan, pedig az ingyenes oktatás a közösség zsebéből kerül finanszírozásra, tehát jogos, hogyha a végzett ifjak valamit visszaadnak a közösségnek. Talán nem így van? Az mégsem megoldás, hogy itthon ingyen kitanulnak, aztán örökre elhúznak külföldre és a rájuk fordított közpénzt mintha kidobtuk volna az ablakon.
lenhardtibolya
@percsi: Egyetértek. 2006-ban durvább esemény történt: a békésen ünneplőket és a járókelőket rendőrroham verte szét, könnygáz és gumilövedék, lovasrendőrök, brutális verések... A tévé közvetítette, ahogy a földön fekvő emberbe a Madách téren minden rendőr belerúgott... Azt nem mondanám, hogy a fidesz nem volt felháborodva, hiszen Révész Máriusz is elszenvedője volt a brutalitásnak, megverték, pedig mutatta szegény az igazolványát a rendőröknek. Utána a parlamentben Kuncze Gábor - igazán "viccesen" - Révész Mártíriusznak nevezte... Ennyit a liberális értékekről...
Nauta
@lenhardtibolya: Te úgy látszik ok nélkül "mászkálsz"!
Nauta
@lenhardtibolya: Mond csak? Jó érzés lilaködösnek lenni?
marlin
@lenhardtibolya: Hol láttál te békésen ünneplőket és járókelőket a város megfélemlítésére "kirendelt" polgépkocsikat gyújtogató, kukákat borogató, köztéri műtárgyakat rongáló futbbalhulgánok, polgári körösök és más orbanisták között??
A "Révészmartius" egy hülye volt, amikor odaállt a rendőrök elé és provokálta őket, - miért is??
Az igazat mond!!
JAJMÁR
@lenhardtibolya: Nem figyeltek. Balliberálisoknak, felforgatóknak, mindennek nevezték őket, rossz hírüket keltették. Mert a "rendesek" nem tüntetnek. Szokásos reakció a jobb oldalról: aki nem ért velük egyet, az rossz ember.

A tüntetés okáról nem beszéltek az ingyen kitanult politikusok. Pedig a fiatalok nem dobáltak macskaköveket, molotovkoktélokat, és kukákat sem gyújtogattak. Az egyetlen törvénysértő a székház udvarára bemászás volt, de az is belefér a polg.engedetlenség kategóriába.

Tárgyalgattak, de kikkel, és miről? A fiatalok fő problémája az állami szakok erős szűkítése, és a nagyon magas tandíj volt. A röghözkötést ezután találta ki valami nagyon okos. Ezekután valamiféle megoldás kerekedett, de nem megnyugtató. A Rózsa ugyan félreállt, vagy állították, de az oktatásban most is nagy a káosz.
JAJMÁR
@lenhardtibolya: Nem az a baj, hogy valamennyit fizetni kell. Az a baj, hogy vannak szakok, ahol nincs, vagy alig pár állami hely, és nagyon sokat kell fizetni. Irányított diszkrimináció, a szegényebb tehetséges gyereket kizárják, a gazdag, ámde fejben szerényebb pedig bejut. Mindez az ősök pénze miatt. Ez a reform?

Röghöz kötés ellen semmi kifogás nem lenne, ha itthon lenne munka, és abból meg lehetne élni. Kinek jó az, ha a tanult ifjú itthon munkanélküli? Erre mondják: ne tanuljon. Legyen tanulatlan munkanélküli? Ez ma a fejlődési irány.
lenhardtibolya
@JAJMÁR: Jó dolog a felsőfokú végzettség, de nem biztos, hogy a friss diplomások tényleg találnak megfelelő munkát. Irányított diszkrimináció? Inkább irányított felsőoktatás, hiszen az a cél, hogy olyan szakokat támogassanak, ahol valóban olyan képzés történik, amelyre szükség van a munkaerőpiacon is.
lenhardtibolya
@marlin: A fidesz ünnepi gyűlésén békés emberek voltak. Ők nem randalíroztak, hiszen nem azért mentek oda. Révész provokálta a rendőröket? Aki már látta ezt az embert el tudja képzelni ezt? Ő annyit tett, hogy mutatta az igazolványát, és kérdezni akart valamit, mire összeverték. Ennyi a rögvalóság, amit lehet vitatni, de a tények attól még tények maradnak.
lenhardtibolya
@Nauta: Bizonyára nem, mert "vörösködösnek" lenni sokkal érdekesebb lehet, ugye?
marlin
@lenhardtibolya: Amit én a tv-ben láttam, az nem egy békés "ünneplés" volt, meg amúgy is szemét dolog egy nemzeti ünnepet egy elkorcsosult pártképződmény céljaira felhasználni!!
Fentebb már leírtam, most még egyszer leírom, aki egy pártigazolványt lobogtatva akar megállítani egy "elánban lévő tömegoszlatásra parancsot kapott(!) rendőri alakzatot" - az hülye!! És erre nemigen van mentség!!
A "valóság" pedig az, hogy a hatályos(!) törvények szerint:
"Az alkalmazandó kényszerítő eszközök körét – a Szolg. Szab. 68.§. (6) bekezdésében meghatározottak szerint – a csapaterő parancsnoka határozza meg. A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterő alkalmazása során – az Rtv. 60. § (2) bekezdés szerint – a rendőrség nem vizsgálja a helyszínen lévők egyéni felelősségét. Mindenkitől elvárható, hogy – a felszólítást követően – amennyiben céljai mások, a rendőri felhívásra elhagyja a jogellenesen összegyűlt vagy erőszakosan fellépő tömeget. Az előzőekben foglaltakból egyértelműen megállapítható, hogy az állampolgároknak kötelessége a rendőri felszólítást követően a területet elhagyni függetlenül attól, hogy milyen okból, illetve célból tartózkodnak ott. "
Az, hogy a Fidesz fentiek ellenére "bohócot csinált" a rendőrségből az a Fidesz szégyene!!
Dalton
Ezek az önzetlen bajnaisták, készek akár a tegnapi falatjaikat is odavetni, a holnapért!
lenhardtibolya
@Dalton: Valóban. Most azon munkálkodnak, hogy mindenáron a húsos fazék közelébe kerüljenek. Na, attól mentsen meg minket a magyarok Istene, hogy sikerüljön nekik!
Dalton
@lenhardtibolya: Azért, kapják meg minden áldott nap, azt a falat, ... halat!
JAJMÁR
@lenhardtibolya: Jaj, ne! (Bár szerintem érted)
Na, mindegy!

Ma nem szakok, meg diploma, meg szakértelem számít értéknek, de talán egyszer majd úgy lesz.
lenhardtibolya
@JAJMÁR: Teljesen igaz! A szakértelem a valódi érték, amit meg kellene becsülni itthon is!
lbs
@lenhardtibolya: Valóban nem minden "friss diplomás" talál magának megfelelő munkát.
Ilyenek elsősorban azok, aki az ún. társadalomtudományi szakokon végeztek, vagy egyéb tisztán elméleti, média, stb. foglalatosságokat szeretnének űzni.

A mérnökök orvosok, tanárok esetében ez már így nem igaz!
Az megint más kérdés, hogy pl. azoknak akiknek mérnöki képezettségük van esetleg nem tetszik a kezdetnek felajánlott munkakör, mert esetleg fizikai munkavállalóként kellene kezdenie.
Nincs ez másként a jogosan csodált Japánban sem!
Pl. a Suzuki jelenlegi elnöke is - családi hagyományként - zsebében a jeles eredményű diplomával amelyet a Tokiói Műszaki Egyetemen szerzett meg - először a cég egyik üzemében mint szerelő kezdte.
Utána fokozatosan emelte a cég a ranglétrán - amelynek az alapja a szaktudás volt.
Miután sikeresen bizonyított a különböző alacsonyabb szintű beosztásokban, kiküldték Brazíliába, ahol az ottani Suzuki gyárnak először a főmérnöke később az igazgatója lett.
És így emelkedett a cég elnöki rangjáig.
Közben azért eltelt jó pár szorgalmas munkával eltöltött év.

Ma elfigyelve a hazai viszonyokat gyakorlatilag nulla tárgyi tudásszintű ifjoncokat emelnek felelősségteljességet kívánó beosztásokba.
A tevékenységük szomorú mérlege borítékolható, amelyet "természetesen" nem követ példás felelősségre vonás..
marlin
@lbs: Tudod, én személyesen ismerem az Osama sant, és kb. a fele igaz annak amit összehordtál róla!! Viszont azt kihagytad, hogy szerti a tokaji borokat!!
lbs
@marlin:
Örvendek, hogy ilyen magas rangú ismerőseid vannak!
Különben a leírtak eredetijét nem én "hordtam össze" hanem a HVG hetilap, még abban az időben, amikor sárga színű papírra nyomtatták és a magyarországi Suzuki gyártás még csak beindulóban volt.

Nos ha valótlanságokat írtam, az a HVG miatt van.

Ismerve azonban a japánok mentalitását a munkához és szerintem jóval több mint fele igaz a HVG által és az én általam közreadottaknak...

Ha már személyesen ismered Suzuki urat, kérdezted tőle 2001. szeptember 11. után, hogy az amerikai partnerei hogyan viszonyulnak a személyi nevéhez?
percsi
@lenhardtibolya: Mint tudjuk a fidesz keze volt benne! A felháborodás nem közelítette meg a mostani fiatalok csendes, békés tüntetése miatti felháborodásukat. Ha visszapörgetjük az eddigi megmozdulásokat, akkor az előző kormánya alatt mindig verekedésbe torkollott. A három év tönkre tette az országot, nincstelenné tette az embereket, érdekes, hogy most békés tüntetések vannak, pedig sokkal vérlázítóbb a helyzet.
lenhardtibolya
@lbs: Teljesen egyetértek minden sorral, mert amikor azt mondja egy "tanulni vágyó" ifjú, hogy ő kommunikáció szakon szeretne végezni, mert a médiában kíván elhelyezkedni, akkor elámulok, hiszen annyi újságíró, rádió- és tévébemondó van már, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Miért nem értik meg az ifjak, hogy ez a pálya telített? Ugyanez a helyzet a jogászokkal és üzemgazdákkal, belőlük is "túltermelés" van. A jogi egyetem vonzereje, hogy aki elvégzi, máris a neve elé kerül a "dr", nem kell tovább küzdeni a doktori címért. Nem szükséges ennyi jogász, ahogy ahogy a gazdaságot sem "elemezgetni" kell, hanem működtetni! Mérnökökre volna szükség! A mérnökök, termelésirányítók és a termelő munkások hozzák létre az értékeket, ebből tényleges haszon származik, ők az igazán fontos emberek!
Végkövetkeztetés: nem dumálni kell(ene), hanem dolgozni! Valahogy ezt próbálja előmozdítani az új oktatási program, amelyik helyenként kicsit ügyetlen, de legalább történik valami.
lenhardtibolya
@percsi: Nem értünk egyet, legalábbis csak részben, hiszen nem az utolsó három év az, amikor romlott az ország helyzete, hanem már sokkal előbb elkezdődött a folyamat. Sajnos ebben mindkét oldal hibás, ahogy a rendszerváltás idején is elhibázott lépések történtek, jobbat is kihozhattak volna az alaphelyzetből!
percsi
@lenhardtibolya: Igen, így van, az elmúlt húszon három év vezetői hibáztak. Mindet bíróság elé vinném. Az utolsó három évben csak a nehéz anyagi körülmények között élőket terhelték meg, ők vitték a terheket, és ők tömik meg a kormány ismerőseinek pénztárcáját. Nap mint nap kiderül valamilyen nagyszabású mutyi, ami a kizsákmányolásunkat növeli, amit nem tűrhetünk tovább. Miattuk rabolnak ki az utcán, miattuk nem kapunk rendes orvosi ellátást, és miattuk több a munkanélküliség. Kevesebb fizetést viszek haza, mint három évvel ezelőtt, miközben drasztikusan megemelkedett a rezsi, az élelmiszer ára és a banki hiteltörlesztésem.

Sikeres három évet zártak, ezért van kedvük táncolni!
entero
@marlin: Bevettem. Hűha, most még rondább vagy!!!:-))
Pálinkafőző Rézüst
@entero: azért ezt nem kellett volna itt nyilvánosan elmondanod...Magánügy.
marlin
@Pálinkafőző Rézüst: Dehogy!! Már mindenki tudja, hogy "tudatmódosító" gyógyszereket kell szedjen!!
gabrella
A döglött hal kifejezi a rendezvény sikerét.A rendezőnek dobhattak volna élőt is mert ő azért gondolom, jól járt anyagilag.
JAJMÁR
@lbs: Már nem akartam hozzászólni, mert úgy tapasztaltam, teljesen fölösleges. Mondjátok a szokásos lemezt.

Most mégis szólok, mert a fontos különbségeket egybemosva, érdekes megállapításokat teszel. Pl. : a társadalomtudományi szakokon végzettekre nincs szükség? Viszont a tanárokra igen?
Nos, sok tanári szak, de a pedagógia, a szociológia, a közgazdaságtan, a pszichológia, a néprajz... stb.és még egy csomó minden társadalomtudomány, jól néznénk ki, ha nem lenne utánpótlás.
A humán szakokon jelenleg sok tanár van, nyelvtanár hiányzik, reál (pl. kémia, fizika) hiányzik. Mégpedig azért, mert ezek az emberek elhelyezkednek más ágazatokban, ahol megfizetik őket.
Kommunikáció szak - lehet szóvivő is, abból manapság sok kell :)

Mérnök = egy szakmának a magasabb végzettségét jelenti, olyan tudást, ahol az adott szakmát tovább tudja fejlesztheti, új utakat keres.Ma egyáltalán nem mindegy, hogy melyik szakmának a mérnöke valaki, sem fizetésben, sem keresletben. Pl. környezetmérnök és a gépészmérnök lehetőségeit.Persze, hogy így lesz-e 5 év múlva, ki tudja? Lehet, hogy pont fordítva. Ma semmi sem biztos és nem kiszámítható.

Az sajnálatos, hogy csak olyan fiatalokat ismersz, akik "nulla" tudásúak, talán a környezeted az oka. Én ismerek nagyon sok értelmes, világos gondolkodású, talpraesett fiatalt, akik szívesen megmutatnák mit tudnak.
Tudod, nem olyan egyszerű ez, nem mindenki nyomul és tapos és tolja ki a nyugdíj előtt álló idős embert csak azért, hogy neki helye legyen. Van, aki inkább elmegy az országból.

Miért szapulod a fiatalokat? Ők a jövőnk, és olyanok, amilyenekké neveltük őket. Én az én neveltjeimre büszke vagyok.

Az utolsó mondatoddal két apró javítással egyetértek: Ma elfigyelve a hazai viszonyokat gyakorlatilag nulla elméleti és tárgyi tudásszintű embereket emelnek felelősségteljességet kívánó beosztásokba.
lbs
@JAJMÁR: Attól tartok, hogy félreértelmezted az általam beírtakat.
Én csak azokból az információkból indultam ki, amelyeket a médiák elém tálalnak.
A tavalyi felsőfokú beiskolázások idején néztem és hallgattam az interjúkat.
Fiatalok voltak megszólaltatva.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy igen nagy hányaduk ment olyan szakokra, amelyen kinyilvánítottan túlképzés van és ugyanakkor kevesen mentek azokra a szakokra, amelyeket elvégezve a nagy túljelentkezés miatt igen nehéz az elhelyezkedés.
Ugyanakkor a reál mérnöki szakokra - ilyenek az erősáramú villamos-, gépgyártás technológus, vegyipari gépész, stb. mérnöki szakok meg nincs elég jelentkező.

A tanári pályán is a természettudományi szakokra alul jelentkezés van.
Az állásbörzék tanulsága szerint a mérnöki pályát választók igencsak kapósak.
Napjaink egyik jövőbe mutató gondolatmenete a környezettudatosság.
Ez pedig igen fontos összetevő a jármű gépészeti-, környezetvédelmi-, vegyipari, stb. szakágak mindegyikében.

Óriásit tévedsz, amikor felteszed a kérdést, hogy: Miért szapulom a fiatalokat?"
Én nem őket szapulom, hanem azokat akiknek a feladata lenne felkészíteni őket az életpályájuk befutására.
A libsi "értelmiségnek" sikerült sorozatosan olyan tanterveket rákényszeríteni az oktatási rendszer egészére, amely gyakorlati alkalmazásával sikerült lezülleszteni a valamikor világszínvonalú oktatási rendszerünket.
Nem a fiatalokkal van baj, hanem azokkal akik ostobánál ostobább ismeretekkel tömik tele a jobb sorsra érvényes tanulók és hallgatók fejét!

Abban egyetértünk, hogy a tanítvány olyanná válik, amilyenné formálja a mestere.
Az hogy gyakorlatilag "0" szintű tudású alakokat emelnek magas beosztásokba, mellékesen - nem hazai specialitás.
Elég ha csak az EU személyiségeire gondolunk.
Pl. Martin Schulzra, akinek még a középiskolai érettségi vizsgát sem sikerült letenni, olyannyira nem, hogy eltanácsolták onnan ahol tanulnia kellett volna!
Vagy ott van Vivien Reading esete, aki az EU-n belül a jogi...
lbs
képzettsége!

Nem a fiatalokkal van baj, hanem azokkal, akiknek a feladata lenne a fiatalok helyes szemléletre neveléséért kellene hogy műveljék!
Nauta
@marlin: Nem tuggya meee eeegurúút nekijje!
Nauta
@Dalton: ti a holnapi falatokat dobtátok oda a fideSS sáskáknak!
Nauta
@Pálinkafőző Rézüst: Mit vársz egy személyesen orbant ajándékozótól?Persze ahhoz végképpen nem kell intelligencia!!
JAJMÁR
@lbs: Köszönöm a választ. Hát, igen a média.. . és közszolgálati?

Eddig "kerettantervek" voltak, ezek hagytak szabadságot a tanárnak, most folyamattervek vannak/lesznek, ezek előírók.Ez a közoktatásban így van. A felsőoktatásban a Bolognai rendszer bevezetése nem használt, szerintem ez nálunk nem jött be.

A mérnökökkel kapcsolatban igazad van, Ha most mindenki mérnök akar lenni, ott fog jelentkezni a túlképzés.
Azt mondod, azok a hibásak, akik nem készítik fel a fiatalokat az életpályára? ÉLETPÁLYÁRA??? Ez azt jelentené, hogy van olyan pálya, amely egy életen át tartható, de ma nincs ilyen. (Talán egyes orvosi szakok.) Gondolom a szó a pedagógus életpálya-modell kapcsán ment a köztudatba, de tudod, ez sincs, csak beszélnek róla.
Az életre kell felkészíteni őket: folyamatos változásra, a kudarcok elviselésére, az újrakezdésre, újabb és újabb, egy életen át tartó tanulásra, több lábon állásra, kompetenciák fejlesztésére, tudatos magatartásra kellene ma helyezni a hangsúlyt. A fiatalok egyébként önmaguktól is ebbe az irányba mennek, mert ezt kívánja az élet, de lássuk be, nekünk furcsa, nekik meg harc.

Ezért azonban nem a fiatalok a felelősek, és örülök, hogy egyetértünk ebben. Valóban fontos lenne az oktatás megújítása, de ez szerintem az oktatás szereplői nélkül, a diákság, a szakemberek és a törvényhozók sűrű egyeztetése nélkül, csak felülről, nem lehetséges. Ezért tartom jó dolognak a diákság tüntetéssorozatát, mert erre felhívták a figyelmet. Jól csinálták!
Ma fiatalnak lenni, egzisztenciát teremteni, családot alapítani, na, ez kihívás!!!
taglo
Látott valaki ,egy ,,döglött halas fotót" ,vagy akár éllő halast ???
marlin
@JAJMÁR: Félre ne értsd már az @lbs:-t!! :))
Nem ő az egyetlen, akinek fogalma sincs arról, hogy mihez szól hozzá!! :))
szablyafűrész
Ez az elmebeteg ökörség vajon kiknek a zsebét bélelte ki milliókkal ? Valamit kellett csinálni, hogy a pénz eltűnését megmagyarázhassák, oszt' jó napot !
lbs
@JAJMÁR: Hát igen, ma már nehéz életpályáról beszélni, mert a pénzharácsoláson kívül semmihez nem értő menedzserek gondoskodnak arról, hogy ez így legyen - nálunk.

Azért más kultúrákban jelenleg sincs így!
Legeklatánsabb példa erre a japánoké.
Ott külön díjazzák a céghez való hűséget.
Családokon belül nemzedékek váltják egymást az adott cég munkahelyein - miközben folyamatosan fejlődik és mindig élvonalban jár a XX. sz. közepe óta a japán technika.
De így volt ez a feudális viszonyok között is, ezért finomodhattak ki a hagyományos eljárások és ezért tudtak bámulatos sebességgel átállni és fejlődni.

Így volt ez Európában is, nem véletlen, hogy a XiX. sz.-ban a kor élenjáró technikáit az angoloktól átvették a németek akik továbbfejlesztették, sőt új még senki által nem elképzelt fejlődési - fejlesztési irányokat voltak kijelölni.
Elég csak az elektronika, vagy a sugárhajtású repülés, vagy a rakétatechnika témaköreire gondolni.
Ez az ősi céhes rendszer gyakorlatának volt köszönhető, ahol a nemzedékek tudása egymásra épült és a tárgyi tudás egyre magasabb szintű lett.

A te szemléleted, a semmihez nem értőkre érvényes, akik hol itt próbálkoznak, hol ott.
Egy idő után azután régi magyar szófordulattal "Kitelik az esztendejük" utána következik a munkanélküliség, ami az ő esetre vonatkoztatva tulajdonképpen kitartottság.
A társadalommal tartatják el magukat parazita módon.
És ezt egyre több helyen kezdik felismerni és megunni, azok akik tisztességgel dolgoznak és tudják hogy az ő befizetett adóikból tartják el azokat a semmire-kelőket, amelyek csak fogyasztanak, de a termelésben részt nem vesznek.

A túlnyomólag libsi kézen lévő médiák pedig gondoskodnak arról, hogy az embereket a fogyasztáson és az éppen aktuális - sokszor áppen általuk gerjesztett műbotrányokon kívül - más ne nagyon érdekelje!

Annak idején azt hittük hogy a bolsi néphülyítésen kívül már rosszabb el sem képzelhető, azonban amikor Hazánkat is elérte a múlt század vége felé a nagy marha...
lbs
@JAJMÁR: folyt.:
"demokrácia.
Ma már tudjuk hogy a rablógyilkossal is illik "toleránsnak" lenni, esélyt adni, hogy esetleg újabb gaztettet tudjon elkövetni...
Mára - ha lassan is - kiderült, hogy a multikultúra nem működik, mert a deviáns módon élőkkel mindig is antagonisztikus ellentétben fognak állni, azok akik olyan kultúrákban nőttek fel amelynek az alapja a rend és a fegyelem.
És ezt az elvet maguk is vallják!

Egzisztenciát teremteni és családot alapítani és fenntartani különben minden korban "kihívás" volt meg egyben az élet természetes velejárója.
Ez legfeljebb azok számára nem teljesen érthető és elfogadott akik a lelki tántorgók sajnos egyre bővülő köreibe sorolandók.

Aki tényleges értékteremtéssel kapcsolatos foglalkozásokat tanult, tanul, annak túlzott félnivalója nincs, mert a számára mindig lesz tisztességesen megfizetett munkalehetőség.
lbs
@marlin: Na kitört belőled a libsi arrogancia!

A beírásaid alapján egyértelmű, hogy az én beírásaim tartalmával kapcsolatosan értelmezési problémáid vannak.
Mit tudsz te, pl. a tömegközlekedésről, vagy a gyártástechnológiáról, esetleg a haditechnikáról, vagy a munkabiztonságról, villamosságról?

És a magatokfajták még csodálkoznak rajta, hogy sokan rühellenek benneteket ezért a stílusért!
marlin
@lbs: Legalább a cikk címét olvasd el és csak utána kezdjél mocskolódni!!
Amúgy meg a tifajtátok már megy a misére!! Te is indulhatsz!! :)))
lbs
@marlin: A "mifajtánk" ugyan mikor nem ment misére, vagy istentiszteletre?
Mi nem olyanok voltunk mint Zoltay elvtárs, aki anak idején munkásőrségi összetartásra ment inkább, mint pl. a pészahot megünnepelni...
Nála meg még sokan másoknál ezek a dolgok jól megfértek egymással...
JAJMÁR
@marlin: Igen, Ibsivel egy kissé elkanyarodtunk a "döglött halakat dobáló bajnaistáktól" :D
Nauta
@lenhardtibolya: Na ja,megint a hazugságod!! A Boros csomag a jobboldali kormány miatt vált szükségessé!! Orban és bandája felélte elosztogatta a haverjainak azt,amit Bokros összehozott!! 2010be Bajnai egy jól működő országot adott át a fideSScsuhás sáskahadnak.Mára lerohasztottak mindent,ellopták az ország jövőjét legalább tíz évre!
Nauta
@lbs: Egy birkahadoválást nem is lehet értelmezni!! A tiédet főképpen nem!!
Nauta
@marlin: A hernyó is szereti.Bumburnyák szejeti Tokaji! Bumburnyák szejeti banán!!
Nauta
@lbs: Ja!! Hittan és hasonló csuhás nevelés!AAAAAAZ kell nekik!! Hátha pedofilokká válnak!!
lbs
Neked biztos nem megy...
Különben nekem sem mennek efféle a magatokfajták által összeeszkábált műszavak(?) értelmezése mint "birkahadoválás".
Annak idején biztos hogy nem jeleskedtél a magyar nyelv- és irodalom című tárgyban, de ez már leginkább a te bajod.
JAJMÁR
@lbs: Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet!
lenhardtibolya
@Nauta: Teljesen téves az info, miszerint Bajnai jól működő országot adott volna át 2010-ben. Tudom, hogy az elfogult bajnaiimádóknak fölöslegesen magyaráznék, így nem foglalkozom a témával ezen az oldalon.
lbs
@Nauta: Látom, te alaposan készültél - bulvárhírekből.
Ezt tartod vitaalapnak.
Akkor gondolom olvastad azt az FBI által felszámolt szerkereskedői hálózatról szóló hírt is, amely szerint az USA-ban tevékenykedő hálózatot rabbik irányították...
Gyuri Géderről
Lehet, hogy a horgászversenyről beszerzett - Áder által kifogott - halakat szerezték, meg és azokat dobálták?
Dalton
Miért, ki gondolta, hogy ezek a libsi taplók, majd sült libát dobálnak?!
Az már nincs, ennek okán, legfeljebb csak a döglött nyákokra fussa!:D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.