Az MSZP felszólítja Orbán Viktor kormányfőt, hogy álljon ki vitázni Mesterházy Attila MSZP-elnökkel, az ötpárti ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltjével a fiatalok helyzetéről, és válaszoljon arra is: miért kellett ilyen gyorsan, titkokban tető alá hozni a paksi szerződést.
Erről Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja és Gúr Roland, a párt EP-képviselőjelöltje beszélt vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Gúr Roland szerint a kormány az elmúlt négy évben semmit nem tett a fiatalok helyzetének javításáért, ezért "nem csoda, hogy Orbán Viktor bujkál" és nem hajlandó kiállni a kormányváltó erők miniszterelnök-jelöltjével vitázni. "Pedig lenne miről", hiszen az elmúlt években a fiatalokat érintő intézkedések között a felsőoktatás támogatását brutálisan csökkentették, költségtérítésként aposztrofálva bevezették a tandíjat, a pénzromlás mértékét el nem érő minimálbéremelést hajtottak végre, a 18 hónapos átlagos munkatalálási időtartam ellenére a munkanélküli járadék folyósítási idejét három hónapra rövidítették – mondta Gúr Roland.
A Fidesz ismertté vált programja annyi: "folytatjuk" – folytatta, hozzátéve: a magyar emberek viszont azt kérik, hogy "ezt ne".
Kijelentette: az MSZP-nek a fiatalok helyzetének javításáról is konkrét programja van. Ismét bevezetnék a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, meghosszabbítanák a munkanélküli ellátás folyósítását, a ciklus végére bevezetnék a 100 ezer forintos minimálbért, s valamennyi egyetemista és főiskolás tandíjmentesen kezdhetné meg felsőoktatási tanulmányait. "Valós tartalmat" adnak az európai ifjúsági garanciaprogramnak is, amely révén minden 25 éven aluli fiatal kevesebb mint 4 hónap alatt munkalehetőséget vagy szakmai képzési gyakorlati lehetőséget fog kapni; "ezt a Mesterházy-kormány garantálni fogja" – ígérte Gúr Roland.
Szanyi Tibor szerint nemcsak a fiatalok, hanem középkorúak is egyre többen azt mondják, hogy ha április 6. után is marad a jelenlegi rezsim, akkor veszik a kalapjukat.
A párt EP-listavezetője azt mondta, a magyar emberek nem vehetik biztosra, hogy a jelenlegi kormányfőt Orbán Viktornak hívják, "fennáll a veszélye annak, hogy a magyar kormány kezét immár Vlagyimir Putyin irányítja".
Hozzátette: ha Orbán Viktornak "lenne bátorsága vitázni", elsőként arra a kérdésre kellene válaszolnia: miért tette Magyarországot Oroszország "pénzügyi csicskásává".
Szanyi Tibor megalázó és veszélyes uzsoraszerződésnek nevezte a paksi bővítésről szóló megállapodást. A "brutális" törlesztő részleteket akkor is behajtják, ha Paks 2 nem épül meg, ha csak 15 napot csúszunk, 150 százalékos kamatot számolnak fel – sorolta. Megjegyezte: minden év március 15-én kell törleszteni, azon a napon, amikor 166 évvel ezelőtt Petőfi Sándor azt mondta: "esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk". Szanyi Tibor szerint ez egy "perverz, megalázó" feltétel, amelynek elfogadásával Orbán Viktor "bemocskolta a magyar forradalom napját".
Orbán Viktor "nem bujkálhat" Mesterházy Attila kihívása elől – jelentette ki Szanyi Tibor. Hozzátette: április 6-án népszavazás lesz arról, hogy a magyar emberek a Kelethez vagy a Nyugathoz akarnak-e tartozni, "az orosz medve fenyegetésében akarnak élni vagy szabadon, az európai országok közösségének tagjaként".
A Fidesz és a Jobbik az orosz fennhatóságot szeretné, a kormányváltó pártok szövetsége nyugat felé fogja kormányozni Magyarországot – mondta Szanyi Tibor, aki szerint aki a szavazás napján otthon marad, az Magyarország orosz pénzügyi megszállásához asszisztál. Magyarország függetlenségét és szabadságát a kormányváltó erők képviselik, akik "nemzeti önvédelemből" kérik, minden szabadságszerető magyar ember szavazatát – hangoztatta a szocialista politikus.
34 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem mer kiállni Mesterházy Attila ellen, gyáva féreg, elme...!!!
SZAVAZZ A KORMÁNYVÁLTÓKRA!!!
Életrajzát olvasva,igencsak okos fiatalember.
Ha mégis,akkor valószínű,hogy a kedves mamára ütött!!DD
4 éve sem jött be ez a vergődés!
Egyáltalán miért kell ezeknek tömbösödni , mért nem állnak ki szólóban mint a bátrak?
Vonával is ki kéne állnia , mert a becslések szerint ők lesznek a nagyobbik ellenzéki párt, akkor is ha a média bojkottálja. Vagy még inkább kíváncsiak lesznek az emberek , hogy miért verdödik mind a két haza -kiárusító a Jobbik ellen?
Csak úgy mint a valóság sóban telefonos szavazatok alapján.
Jellemzően a legutóbbi tévés vita alkalmából mindenki láthatta, hogy a primcsi szavazok hogy bekajálták a Ferike hazugságait, és rá is szavaztak, utána meg októberben a tavasszal rá szavazók szétverték fél Pestet.
Mielőtt elkezdenél agyalni a Simon ügyben, ha az a pénz tisztességes lett volna, akkor nem titkolózok, hanem az első nap elmondom, hogy honnan kitől van, azóta még rosszabb, mert sorba dőlnek ki a szekrényből a gátlástalanság hullái.
Nincs igazad ! Mást nem írok mert az ilyen elfogult valaki mint te, úgysem fogadná el az érveket.
Csak ugye a miniszterelnöki vita nem kegy az éppen hatalmon lévő párt részéről, hanem hagyomány a demokráciákban. Persze ezt nehéz felfogni Vityának, hiszen csupán előre megszűrt hallgatósággal körülvéve beszél mindenütt, kizárólag a baráti médiának nyilatkozik, és csak olyan interjút vállal, ahol alákérdezéses seggnyalásra van kilátás.
Már csak a fasiszta, büdös náci kellene a magyar népnek, már volt ilyen a történelemben,
több százezer ember halálát okozta.
SZAVAZZ A KORMÁNYVÁLTÓKRA!!!
bizonyítja. Az , hogy hol, melyik pártban van több komcsi, azt erősen vitatom.
SZAVAZZ A KORMÁNYVÁLTÓKRA!!! te is.
@
A kormány váltókból is volt már az elmúlt 24 évben mind a történelemből.
Csak amnéziás lehet az , aki ezekre a csaló , országot érték alatt kiárusító , adósságot felhalmozó, szélhámoskodó vállalkozó, diploma tolvaj, metszet bérenc bandából akarna repetázni a hatalomból?
Akik több százezer ember elmeneküléséért és rengeteg tönkretett életért fellelnek, lásuk be a munkahelyek megszűnése, az termelések leállítása mind az ő nevükhöz fűződik. Az elme beteg , hülye Horn és bandájának ámokfutásaként felemelt kamatok miatt eladósodót lakáshitelesek bajai és,aztán tényleg végleg szakadékba süllyesztették a népet.
"Aljas náci fasz vagy, elmehetsz a picsába "ezt gondolom anyádnak akartad írni , csak tévedésből került a lapomra?
Megjegyzem a nácikat már összevadászta a fajtád pufajkás korában, Hornnal az élen ! A büdös kifejezést meg a kampányfőnökötök félére szokás mondani.
Aztán ne náiz addig te tudatlan , amíg nem tudod mi a nacionalizmus , meg a nácizmus közötti különbség és a Palesztin népet ilyen elnyomás alatt tartják az imádott védenckéid!
Nem összeborulás vagy inkább összefosás a neved, vagy már kormányváltók nevezzelek. A kormányváltó meg jobb oldalon található, csak az ócska Komárokon volt azt hiszem baloldalt. :)
Aki ennyire korlátlan, az elmebeteg lehet. Továbbra is azt tudom mondani, hogy SZAVAZZ
a KORMÁNYVÁLTÓKRA!!!
Ja, és szedd be a gyógyszered ma is!!!
Te, mit tudsz a Simon FityeSSes bűncselekményeiről?
Csak a Jobbik !
scontent-a-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-prn2/t1.0-9/10150787_651632231551234_1040584825_n.jpg
Simán felmosná vele a padlót.
De ha még Mesterházyval sem mer kiállni, akkor tényleg nem alkalmas miniszterelnöknek.
véleményem: ezekkel az emberekkel egy szobában levegőt nem volnék hajlandó szivni...nem hogy még vitázzak is ...egy nyakig korrupciós-sikkasztós-hamisítós hordával...
Mert Jobbikra szavazok és ez mellé kampányolok , ha nézed az írásaimat akkor nem csak most hanem folyamatosan évek óta.
Most megint meg leptek ezek a hatalomért Összekapaszkodott, levitézlett , ország kiárusító," libatolvaj",pártadósság hátrahagyó, zsidó propagandista mögé bújó, hazug népségek.
Nem elég hogy nyugdíjat nem akarnak fizetni .Gazdijuk sem fizet az őslakosoknak Palesztinában, hanem még a földünket is eladnák külföldieknek , ahogy ma itt olvastam. Ezek után épeszű, nem metszet magyar ember biztos nem szavaz rájuk.
Új hozzászólás