Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország minden fontos gazdasági mutató alapján jobban teljesít az Európai Unió átlagánál. A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában vont mérleget kormánya teljesítményéről pénteken.
Emlékeztetett: tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígértek, ebből egy ciklus alatt több mint 250 ezer megvalósult, ami az időarányosnál kevesebb, de több, mint bárki gondolta volna 2010-ben. Kiemelte, hogy tavaly nőttek a reálkeresetek, és beszélt arról is, hogy bár a jó oktatásügyhöz szükséges keretet megalkották, tartalmi újításokra van szükség a nemzetközi felmérések szerint romló eredmények miatt.
"Olyan politikát próbáltam csinálni, ami a magyar embereknek jó. Nem volt beleírva a szerződésembe, hogy a nagy nemzetközi cégeknek is elégedettnek kell lenniük, az se, hogy a bankok továbbra is extraprofitot vigyenek haza. (...) Ha tehát elvesztettem esetleg néhány külföldi barátot, és nyertem helyette néhány millió magyart, azt jó üzletnek tartom" – jelentette ki.
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Abban is az engem legjobban felháborító rész az 5:24-nél a "a fizetésből nemcsak megélni, hanem gyarapodni is lehet" és az 5:35-nél a riporter: "a statisztikák szerint a legmagasabb keresetűeken kívül valamelyest mindenkinek csökkent a keresete"
ov válasza: " Nem felel meg a valóságnak"
Na ez a hozzáállás, ez a szemenszedett hazugság, vagy tájékozatlanság, vagy az emberek hülyének nézése, ez bizonyítja ennek a féregnek a pozíciójára való alkalmatlanságát!
Ja és a csapatáét is: a 47 ezerből megélés, a munkanélküli felelős a helyzetéért, a mindenki annyit ér amennyije van, ...
Az egész beszédnek semmi köze a valósághoz. Ez megint egy választási beszéd volt, persze ez a fidesz szerint megint az "egyenlő mérce szerint", persze a többi pártnak erre nincs lehetősége de ez nekik nem számít! Elvárták tőlünk, hogy ezt elfogadjuk, mert állítólag mi juttattuk őket ebbe a pozícióba.
Hátha segít a választásban, persze garancia nélkül semmit nem ér:
Mások hogy látják: Megszorítás magyar módra: az elmúlt négy év vesztesei és nyertesei: privatbankar.hu/makro/megszoritas-magyar-modra-az-elmult-negy-ev-vesztesei-es-nyertesei-267270?utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel_20140326
Mi lesz április 7-én?: fenteslent.blog.hu/2014/03/28/mi_lesz_aprilis_7-en
Ezt tervezik a pártok a pénztárcánkkal: www.napigazdasag.hu/cikk/8557/
Új hozzászólás