Lázár János arra kéri Sáling Gergő volt Origo-főszerkesztőt, hogy a nyilvánosság előtt mondja el, vagy cáfolja határozottan a leváltása körüli híreszteléseket. Lázár ultimátumszerű közleménye nem sokkal az után jelent meg, hogy Sáling egy interjúban világossá tette, szerződése miatt nem beszélhet kirúgásának körülményeiről.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden az MTI-nek azt mondta: "azt kérem az Origo távozó főszerkesztőjétől – akivel emlékezetem szerint sohasem beszéltem, sohasem találkoztam – hogy mondja el a nyilvánosság előtt, mikor, kire és hogyan gyakoroltam nyomást annak érdekében, hogy őt leváltsa. Ha viszont nem tud ilyet mondani, bizonyítani és tisztességes, becsületes ember, akkor határozottan cáfolja meg ezeket a híreszteléseket."

Lázár János megjegyezte, a hírportál tulajdonosa is határozottan cáfolta, hogy politikai okai lennének a főszerkesztő leváltásának.

Az Origo Zrt. kedd reggeli tájékoztatása szerint a cég a változó médiafogyasztási szokásokhoz alkalmazkodva nagyobb hangsúlyt akar fektetni az integrált tartalom-előállítás stratégiájának megvalósítására, ezért átszervezi eddigi tartalomirányítási szervezetét. Sáling Gergő főszerkesztő közös megegyezéssel távozott posztjáról, utóda Pálmai L. Ákos lett, aki egyben az Origo Zrt. TV és webvideó üzletágának vezetője.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Lázár ütemet vesztett. Ebbe máshol simán belebukna. Itt nem fog. Hacsak ki nem derül, hogy tényleg egy fius unga-bunga partit tartott.
Ütenet vesztett, mert senki nem fogja lemosni, hogy Sálingot megfélemlítették. Bármit is nyilatkozzon ezt követően.
Az Origo vezetése meg balf..k gyülekezete.
Ha tányleg átszerveztek, akkor is megtehették volna egy éttel előbb, és kettővel később. Ha tehát most előkapták a fiókból egy kiszámíthatóan kínos politikai meccs közepén, akkor vagy hülyék, vagy popsinyaloncok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bakegya
Ja szakmai indoklás nincs csakkk egy ilyen és hasoló sunyi politikai nyilatkozat.Tökös -átszervezés-és vannak azok a vezető és tulajdonosi körök akik ezt végrehajtani képesek-mondhatni tehetségüknél fogva-talán pártfüggetlenül-nem tudom minek okán,de némi fenyegetettséget is érzek az ilyen bizonyítsa be az ellenkezőjét az áldozati oldal annak aminek okán mondhatjuk kinyírta valaki,akár nem is akárki hanem egyenesen egy bűnöző életművész.
GeoCravker
Lázár ütemet vesztett. Ebbe máshol simán belebukna. Itt nem fog. Hacsak ki nem derül, hogy tényleg egy fius unga-bunga partit tartott.
Ütenet vesztett, mert senki nem fogja lemosni, hogy Sálingot megfélemlítették. Bármit is nyilatkozzon ezt követően.
Az Origo vezetése meg balf..k gyülekezete.
Ha tányleg átszerveztek, akkor is megtehették volna egy éttel előbb, és kettővel később. Ha tehát most előkapták a fiókból egy kiszámíthatóan kínos politikai meccs közepén, akkor vagy hülyék, vagy popsinyaloncok.
Hellcat
Inkább te nyilatkozzál te patkány...ha magánúton voltál miért nem te fizetted az utazást szállást...ha meg munkaügyben voltál akkor mire föl fizetted vissza a pénzt...hátha úgy megúszod a többi kínos cikket? ..tessék nyilatkozni te mocsadék...
nyanya001
Nyilvánvalóan nem írták bele a felmondásba, miszerint a Lázár miatt
menesztették !

De nagyon bűzlik az egész onnan a Lázár felől !
Tulipánfa
A színjáték főszereplője, számos gazság kivitelezője most éppen hülyét akar csinálni az emberekből. Nevetséges mikor ő tisztességről, becsületről beszél. Ő, és a csapat melynek tagja, a csapat vezetőjével együtt már többször bizonyította bármire képes. Csak a hatalom, a tekintély mentése a fontos.
postamester
@Tulipánfa: Az utolsó mondatodhoz:
De azt MINDEN ÁRON !!!
nezelodo
Lézerjankó hiába pampogsz, ez már rád égett, ilyen véletlenek csak a dakota magyarázatokban vannak.
bundi
Es ha nem? Akkor o is infarktust kap mint manapsag annyian?
kkalman
Nyilatkozzon a Lázár arról hogy hivatalos, vagy magán úton volt! Arról is nyilatkozzon, hogy ha hivatalos úton volt, miért fizette be a kasszába a két milliót!
De mindegy mit csinál, ebből a történetből már nem jöhet ki jól.
silber13
Ilyen, amikor a görlny illatról beszél!
Senara
Ó Istenem micsoda álszentség , Lézer polgár azt magyarázza meg miért fizette vissza a szállodai számlát , "álam" érdekből és a kedves vezető megbízása miatt volt külföldön . Remélhetőleg Rácz most nem szólal meg .
adrenalink
@GeoCravker: - Sajnálom, de létszámleépítés van, valakit el kell küldenem.
Mondja a cigány:
- Sajnos, én kisebbségi vagyok, nem küldhet el, mert panaszt teszek.
Mondja a másik:
- Én nő vagyok, ha elküld, panaszt teszek.
A harmadik:
- Én idős vagyok, ha elküld, beperelem hátrányos megkülönböztetésért.
Mindenki a negyedik, fiatal, fehér férfire néz. Az megszólal:
- Azt hiszem, akkor én vagyok a bu*i.
human
Ha nem politikai okai lennének a "távozásnak", akkor a főszerkesztő már a téves híresztelések első napján nyilatkozott volna. De nem tette. Hallgatás éppen ezért beszédes.
renibébi
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Nil
Életben szeretne maradni (szívroham, méreggel öngyilkosság) - hazudni nem akar - szerintem jobban teszi ha hallgat - esetleg csak leír dolgokat
Senara
Arra a kérdésre, hogy a Lázár János utazásait firtató cikk miatti nyomás után kellett-e távoznia, azt mondta: "sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom". Miért - kérdezett vissza a lap. Sáling Gergő azt válaszolta,... "Origós szerződésem nem teszi lehetővé. ...És nem is szeretném." ! ... Lázár tudja ezt és ezért lett ekkora "arca" ?
dr. prédikátor
Lézerannyitisér jankó!!!Nagyon kinyilt a pofád!!! Inkább neked kellene eltünni a büdös 3.14 -csába!!!Még hány ember nyakába teszed a kötelet???
nyanya001
@bundi: Nem, dehogy afrikai mérget vesz be !
bakegya
@Hellcat: a kiküldetés gazdájának oldalán élő adásban-főműsoridőben az RTL-TV2 bizonyára nincs akadály,de a Dunán is jó lesz,csakkk ütemesen.
coyote3
Sáling kiadott egy közleményt, melyben sem megerősíteni , sem cáfolni nem kívánta a hírt...
csikknorisz
Azt senki nem állította sehol, hogy személyesen Lázár gyakorolt volna nyomást. Van arra épp elég nagy apparátusa.
Senara
@human: Hatalmi arrogancia , de valamit nagyon titkolni akar ... nővel volt ? ... titkárnőm , na és ... hivatalos , mégsem hivatalos (!) örömet (!) okozok és befizetem a 2 millát . Valami van , amit nagyon titkolni akar . Már csak egy dolog lehet . Kerényi polgár is csendben van hetek óta .
human
@Senara: Ezek után tényleg látnunk kell a tételes elszámolást. Nem vagyunk kötelesek elfogadni, hogy fizet és jókedvűen távozik elszámolás nélkül.
Jankó123
@Senara: És akkor mi van, ha nem nővel volt?
Senara
@Jankó123: És akkor mi van, ha nem nővel volt? Semmi :-)))) csak ne közpénzből tegye ..:-))))
Jankó123
@Senara: Bocsáss meg nekem, de először felületesen olvastam el a hozzászólásod. Benne van a kérdésem lényege és a megfogalmazás is sokkal jobb!
Nálad a pont! :-)))
bundi
@Senara: hát mondjuk van egy cikk kicsit prózaibb dolgokkal...és ebből az jön le nekem, hogy a gyurcsányék tudhatnak valamit ha ilyen konkrétan kérdeznek...és gondolom van rá valami bizonyítékuk is...ha már ilyen egyértelműek a kérdések...
propeller.hu/itthon/2935904-ebben-hotelben-dorbezolhattak-lazarek
"3. Igaz-e, hogy az utazás célja az volt, hogy Lázár sürgesse: fogadja a brit kormány Orbán Viktort, de még jobb lenne, ha David Cameron brit miniszterelnök maga jönne Budapestre, ezzel demonstrálva Orbán politikája melletti kiállását?
4. Igaz-e, hogy érkezés után a „delegáció” elment „shoppingolni“ és ebbe olyannyira belefáradtak, hogy az azt követő tárgyalásokon a brit külügyminisztériumban Lázár egyszerűen elfelejtette felvetni a témát, mindenféle másodrendű dologról fecserészett és a tárgyalást követő napon ismét bevásárlás volt a program, gyakorlatilag senki mással Lázár nem találkozott?"
Katalina62
@Jankó123: Mondjuk, azt is hozzá tenném, ha bárkivel is félre sasszézott, akkor talán nem kéne álszent módon zászlójukra tűzni, és fennen hirdetni a család, és a házasság szentségét!
bakegya
@Katalina62: nem ilyen csip-csup ügyletet intézni volt bátor.(hogy csavargásra fogták,az a szabadosságuk és éretlen felelőtlenségüknek köszönhető.Csípőből politizálnak ezek,diplomácia sehol).De még csak
nem is ő az egyedüli terelgető juhász ebben a nyálban.
ÉRDEMBELI államférfi,nem hogy nő, hány éve nem volt kíváncsi rájuk?!-de miattuk ránk se-a valóságtartalom ennyi és ezen próbált változtatni,csak rossz lóra tett a vezér.
Tessék megnyilatkoztatni-igaza van annak aki egy ilyen szituációban visszakérdez.
Senara
@bundi: Konkrét kérdések, lehet van benne valami ...Lázár sürgesse: fogadja a brit kormány Orbán Viktort, de még jobb lenne, ha David Cameron brit miniszterelnök maga jönne Budapestre, ... azt gondolták egy brit miniszterelnök rendel, de hát ö nem csuti gázszerelő :-))) ... Igaz-e, hogy érkezés után a „delegáció” elment „shoppingolni“ ... valószínű bejelentkeztek downing street 10 -be elmondták mit AKARNAK ,sokáig tartó nevetés , finom célzás a tiplire .
bundi
@Senara: na megyek én is "shoppingolok" egyet a sarki pub-ban a filthy mac nasty's nekem elég...(bocs ez most olyan entero-s ra sikeredett)
soljanka
Azért nem semmi ez a pali!!!
Lebukott az Audival. Visszaadta.
Lebukott a lézerrel. Leszerelte.
Lebukott a 2 millával. Visszafizette.

És mindeközben sima ogy-i képviselőből fácánvadász miniszter lett.

Máshol az ilyeneket lámpavasra húzzák.
bundi
max azt nyilatkozhatná a volt főszerkesztő, hogy nincs hangfelvétele, arról hogy a lázár nyomást gyakorolt miatta...de hát ki az a perverz, aki mindent felvesz amikor más nyomást gyakorol...
és mi van, ha a lázár akkor gyakorolta a nyomást, amikor ő nem is volt ott? tudja mit? a lázár bizonyítsa, hogy a szomszédom nem túrja az orrát... ha meg nem tudja bizonyítani, akkor nyilatkozza le, hogy a szomszédom túrja az orrát... ennek kb ennyi értelme van...
Kamcsatka
@soljanka: Abszolút megfelel az általános fideSS CÖFÖS morálnak. Akár még egy kis csúti führer utód is lehet belőle.
soljanka
@Kamcsatka: Mondjuk ez a Wikipédia hekkelés nagyon találó volt:

"Lázár János egy visszataszító pöcs, az emberi szabadság, a demokratikus intézmények és a demokratikus igazságosság korrupt és szégyentelen ellensége" – állítólag ezzel a mondattal indult a Wikipedia Lázár Jánosról szóló angol nyelvű szócikke szerda délután.

hvg.hu/itthon/20140604_Meghekkelhettek_a_Lazarrol_szolo_szocikke
Pálinkafőző Rézüst
Naja, aztán a nyilatkozatra menetel közben úgy jár mint a Welsz és tsai...
joopapa
A fityesz tele van ilyen vállalhatatlan figurákkal mint a viktorka a lázár, kosa, rogán, kövér, stb!!A szociknál is voltak fura figurák, de a fityeszben tobzódnak!!
postamester
@Nil: ...és letétbe helyezi egy sztár közjegyzönél, vagy ügyvédnél...
postamester
@Senara: ma 14:52
Nekem gyanusak a kommentedben a( ... ) három pontos jelek egy egy mondat után !
Van itt, akinek ez a " jele " ...:-)))
Fradigege
Én az origos helyébe szép kis summát kérni a nyilatkozatomért. Csak úgy ingyen nyilatkozni. Lázárjancsi sem nyilatkozgat. Neki is fizetnek.
Nil
@soljanka: a lámpavas nem megoldás sok ártatlan is ott végezte anno -de hogy még több hatalmat kap az azt jelzi hogy OV csak bábja a haverjainak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.