Rogán Antal fideszes frakcióvezető az ATV-ben azt mondta: nem tudja eldönteni, hogy az Egyesült Államok lépése "most vicc vagy komoly".
Szerinte ha Washington nem tárja elő a bizonyítékait és nem nevezi meg, hogy kik azok a magyarok, akiknek korrupció gyanúja miatt megtiltotta a belépést az Egyesült Államokba, akkor ezt az amerikai lépést a nem fogják komolynak tartani, mert "akkor itt valami nem stimmel".
Rogán azt is elmondta, hogy az amerikai fél nem szólt nekik erről a lépésről és ő maga is meglepődött. Az amerikai ügyvivő szerint a korrupció bizonyítékai a magyar kormány orra előtt hevernek, elég csak a trafikügyre gondolni. André Goodfriend szerint viszont ahhoz a magyar kormánynak semmi köze, hogy milyen információk alapján döntött úgy Washington, hogy bizonyos embereket nem enged be az Egyesült Államok területére.
"Nem tudom, hogy értem-e a különbséget a kormánytisztviselők és kormánytagok között" – mondta Goodfriend. "Kormányzati tisztviselő bárki lehet, a kormányzati ablaknál ülő tisztviselőtől a miniszterelnökig" – mondta. Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy kormánytag van-e a kitiltottak között, ahogy arról sem, hogy Vida Ildikó NAV-vezető beutazását megtagadták-e. Elmondta, hogy az érintetteket tájékoztatták, de a magyar külügyminisztériumnak sem mondtak neveket – olvasható az Index összefoglalójában.
84 hozzászólásarrow_drop_down_circle
meg nem utálják Öket ( még jobban ) !!
Ha ennél jobb dumájuk nincs a fiatal demokratáknak, maradjanak inkább a tompika idétlenkedésénél!
Rogán nem adott egyenes választ. Annyit kamuzott, hogy a NAV folyamatosan vizsgál cégeket. Ez a feladata. Aztán újra megkapta a kérdést, hogy akkor tud-e konkrét vizsgálatról amerikai cégek ellen. Megint jött a terelés.
hogy vicceskedjen velünk, ahelyett, hogy mélyen kussolna?
Ugyanakkor teljes diszkrécióval kezelte az ügyet, csak az érintettek tudták, hogy ki vannak tiltva és miért. amit ha akarnak nyilvánosságra hozhatnak, mert magánügyük.
Az ügyészség feladata, ha felmerül a korrupció gyanúja kivizsgálja. Ebben megkapnak minden támogatást az USA-tól. Már ha akarják...
Kérdés a kormány miért kürtölte világgá???
(de hisz nem is vagyunk kitiltva, 400 millió békemenyét összegyűl a párlámenty előtt)
A vityát amúgy sem csípik, de a kerti stadionon kívül nincs rajta fogás.
De addig surun kellene kussolniuk...
www.youtube.com/watch?v=OR9TcT-x0Xk
Koszi a valaszt...:o))
Ebben az esetben roganek ugyanezt akarjak eljatszani Amerikaval: tessek azonnal megmondani, hogy KIKET tiltottatok ki, mert ha nem, akkor bloffoltok, es majd jol megisszatok ennek a levet.
De Amerika abban a helyzetben van, hogy a sajat torvenyei szerint nem szukseges, hogy ezeknek a kis mitugraszoknak egy szoval is megindokoljak, hogy miert tiltottak ki oket, eddig meg oruljenek annak ezek a hulyek itthon, hogy Amerika NEM INDIT a 10 ember ellen bunugyi eljarast, mert na, akkor dolne ki a sz@rosbili...!
De ha tovabb huzogatjak az oroszlan bajuszkajat, meg ebbe az intezkedesbe is beleszaladhatnak a kekeckedo magyar oligarchak...
frontot nyitottak a világ nyugati felével
Külpolitikai szempontból már úgyis pótvizsga, lsd nusika cikk:
www.vasarnapihirek.hu/szerintem/gal_j_zoltan_kitiltottak
(egyébiránt szerintem erről a kérdésről csip-csopnak lenne erről a kérdésről egyfajta érdekes véleménye Berlusconival kapcsolatban, bár az olasz vezér a pehelysúlyban játszik)
@csip-csop ?
Zavarja őket a hazai gátlástalanságuk nemzetközi szintre való kiterjesztésének fékezése.
www.youtube.com/watch?v=LfMzVO_dihY
Azt azért elhihetjük, hogy valóban megtörténtek a szóban forgó kitiltások.
Ebben az esetben a találgatások és zavaros magyarázatok előadása helyett, O.V. felszólíthatná az érintett személyeket , hogy álljanak a nyilvánosság elé és adják elő mi történt. "Öntsenek tiszta vizet a pohárba" Ez az ország érdeke is. Előbb, utóbb meg kell tisztulnia a közéletnek.
Kérdés a kormány miért kürtölte világgá??? ... Azt kürtölte világgá , hogy retorziót alkalmaztak ,mert Amerikai céget (cégeket )vizsgál az adóhatóság , ami nem igaz de később lehet hivatkozni rá .
"Soha nem történt még olyan, hogy NATO- és EU-tagország kormánytisztviselői ellen ezzel a keménységgel léptek volna fel. Az ilyesmit bűzös kis diktatúrákra, zavaros banánköztársaságokra tartogatták eddig."
Orbán hatalma alatt ugyanis "bűzös kis diktatúra, zavaros banánköztársaság" lettünk. És ezt a politikát támogatja a fideszbirka. Persze nem tehet róla, mert képtelen gondolkodni, mivel közveszélyes politikai fundamentalista.
www.patikamagazin.hu/cikk/index/14847/mit-kell-tudni-a-memoriajavito-gyogyszerekrol.html
csak bevezetésképpen...
emlékszel, hogy a nav-os botránynál kiderült legalább -óta tud tóni bácsi az egészről?
www.eszakhirnok.com/belfold/34146-horvath-andras-az-adohatosagot-feljelent-exadoellenr-mar-ket-eve-megkereste-rogan-antalt-es-a-nemzetgazdasagi-miniszteriumot.html
emiatt sanszos, hogy ő is a tiltottak között lehet...
de ha elolvasod azokat a cikkeket amik erről szólnak...
pl...
hvg.hu/gazdasag/20141018_zarolhatjak_korrupcio_kitiltott_magyar
akkor tudhatod...
"Az Egyesült Államok azért tiltotta meg a belépését a meg nem nevezett magyar, a kormányzathoz kötődő személyeknek, mert mint állítják, bizonyítékaik vannak arra, hogy korrupciós ügyek folytak a magyar kormányzatban, és ezekből hasznot húzhattak, ezekbe belekeveredtek a listára tett személyek. Miután megvizsgálták, ellenőrizték ezeket, és további bizonyítékokat szereztek be, megkeresték múlt héten a Külgazdasági és Külügyminisztériumot. Akkor elmondták Magyar Leventének, a gazdaságdiplomáciáért felelős helyettes államtitkárnak, illetve Szijjártó Péternek is, milyen ügyeket derítettek ki, és milyen lépések várhatóak ezután. Goodfriend szerint a kormány bizonyítékokat várt, ám a nagykövetség ezeket nem adta át. Mint az ügyvezető mondta, a kormányzatnak megvan minden eszköze, hogy felderítse az ügyeket, és tegyen is ellenük."
tehát ...úgy látszik kivárták illedelmesen a választásokat, mert ha ezt előtte robbantják akkor sanszos, hogy hatása lett volna a fidesz újboli "Példátlannak, lefegyverzőnek, "már-már a politikai sci-fi világába tartozó" fantasztikus győzelemére"
de másrészről nekem az jön le, hogy az amcsik csak egy minimális gesztust tettek, ellenben a németek keményen beleszartak a magyar gazdaságba...ő ellenük mégsem hőbörögtök ...vajon miért?
"Beszélgetőtársunk felidézte azt, hogy nemrég derült ki, borzalmasan alakult a magyar ipari termelés augusztusban. Az elemzők jelentős növekedést vártak, ezzel szemben a termelés 5,7 százalékkal múlta alul a júliusit. Elsőre senki nem tudta, mi lehet az oka a megtorpanásnak, aztán, ahogyan a Portfolio.hu megírta, világossá vált, a német Audi a nyár utolsó hónapjában három hétre leállította a motorgyártást, pedig előzetesen még a termelés felfutása volt várható a német autógyár új termelési kapacitásainak üzembe helyezése miatt. A leállást az Audi nem jelezte előzetesen, ami szokatlannak mondható, ahogyan a világpiaci autóipari kereslet sem torpant meg, így az sem indokolta a csaknem teljes havi leállást. Forrásunk szerint ezzel a lépéssel érzékeltette azt Németország a magyar kormánnyal, mennyire függ a magyar gazdaság a németektől, ha egy nagy autógyár 3 heti termeléskiesése is ekkora zuhanást képes előidézni az ipari termelésben."
ami ellen csöndben lapítanak, és szavukat sem emelik...
Nem kéne-e inkább azon törnöd a golyót a nyakadon, hogy miért is kerülhettünk velük ilyen "viccelődős, jó viszonyba"?
:-)))
hvg.hu/gazdasag/20141020_A_kinaiaik_igy_uzletelnek_es_igy_folyik_e
innentől csak azok mondják azt amit te, akik érintettek lehetnek...
akkor kezdi majd el megérteni a nép is, hogy szar van a palacsintában...
de akkor már nagyon késő...
kb tájékán még lett volna esély...
Lehet,hogy ez az egyik útja - esetleg feltétele- a kenőpénzek kérése elfogadása .
Keresztény érték ez is ? Ha már ennyire nem tudjátok viccelődnek-e az Amcsik,miért is nem kéretitek be a nagykövetüket.Vagy mégis tudjátok neveket?
Mivel magas beosztású kormány tisztviselők érintettek, nem életszerű, hogy a kormány ne tudna róla.
Mivel uniós pénzek is játszanak, az Unió ellenőrző szervei is meg kell kapják a bizonyítékokat, hivatalból.
Mi sem tudjuk eldönteni a 2013-as vagyonbevallásáról, hogy vicc, vagy komoly!?
:-)
de a cikkből kiderült, hogy a tisztelt vezetők csak azon hördültek fel, hogy az amcsik a saját dugivagyonkájukat veszélyeztetik...
az hogy a németek rendesen beleszartak az ország gazdaságába, azt leszarják magasról...
"Beszélgetőtársunk felidézte azt, hogy nemrég derült ki, borzalmasan alakult a magyar ipari termelés augusztusban. Az elemzők jelentős növekedést vártak, ezzel szemben a termelés 5,7 százalékkal múlta alul a júliusit. Elsőre senki nem tudta, mi lehet az oka a megtorpanásnak, aztán, ahogyan a Portfolio.hu megírta, világossá vált, a német Audi a nyár utolsó hónapjában három hétre leállította a motorgyártást, pedig előzetesen még a termelés felfutása volt várható a német autógyár új termelési kapacitásainak üzembe helyezése miatt. A leállást az Audi nem jelezte előzetesen, ami szokatlannak mondható, ahogyan a világpiaci autóipari kereslet sem torpant meg, így az sem indokolta a csaknem teljes havi leállást. Forrásunk szerint ezzel a lépéssel érzékeltette azt Németország a magyar kormánnyal, mennyire függ a magyar gazdaság a németektől, ha egy nagy autógyár 3 heti termeléskiesése is ekkora zuhanást képes előidézni az ipari...
hvg.hu/gazdasag/20140805_cukor_ugyeskedes
a kínaisat már elküldtem neked...és ezeket az oknyomozók derítik ki a nav segítsége nélkül kb - hét alatt...
mennyibe is fájhat a nav fenntartása az országnak ugyanennyi idő alatt?
A tíz (?) kormányközeli személy Amerikából való kitiltása azt mutatja, hogy Orbán Viktor megint elment a falig és megint beverte a fejét. Máskor ilyenkor mindig visszalépett kettőt, de a jelenlegi helyzet másnak tűnik, mint a korábbiak. Kérdés, hogy most is megteheti-e, hogy hátráljon.
Először is mondjuk el, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni: az amerikai lépés teljesen példátlan. Nem tudunk felidézni olyan esetet, amikor egy szövetséges ország kormányát hasonló lépéssel büntette volna az amerikai kormány. Ebből teljesen egyértelmű, hogy nem egyszerű vitáról van szó.
"Az adóelkerülést támogató területre új szereplőként belépő, s bizonyos fokú szervezői feladatokat is ellátó személyek néhány év alatt pazar kivitelezésű családi házakat építenek, nagy értékű autókat vásárolnak, luxus utakra fizetnek be."
a levél itt...
www.eszakhirnok.com/belfold/34146-horvath-andras-az-adohatosagot-feljelent-exadoellenr-mar-ket-eve-megkereste-rogan-antalt-es-a-nemzetgazdasagi-miniszteriumot.html
hvg.hu/gazdasag/20141020_A_kinaiaik_igy_uzletelnek_es_igy_folyik_e
de lehet erre azt is mondani, hogy íme a sikeres keleti nyitás bizonyítéka...
Elárulom, nem tudják, mert ez nem Fradi megnyitó ünnepségről van szó! Ezen téma, nem kiképzési célú...
Te mocskos féreg !
- Amerika már egy éve úgy gondolja, hogy nem fontos betölteni a budapesti nagyköveti posztot
- Felcsúti Sanchot nem fogadják Amerikában hivatalosan, rangja szerint
- Luxus Peti úgy megy Amerikába bemutatkozni, hogy még közvetlen amerikai kolléágája - külügyminiszter- sem fogadja.
Szóvel Te Gumifalas Tóni: ülj le, egyes.
Alsó hangon: havi nettó 250ezer forinttal számolva éves szinten 129.000.000.000 HUF-ba,
mivel fácánlézer szerint 43ezer NAV-alkalmazott van.
Ezért szerintem ez amit Rogán csinál nem jó vicc.
Addig pedig számomra felesleges erőlködés lenne, ezen ténykedés :)))
Rogán vagyona is a korrupció révén gyarapodik.
:-)))
A neveket várják Amerikától, de tudják,( Szíjjártó szerint ) hogy nincs közöttük fideszes. Na vajon hogyan lehetséges ez ? Csak úgy, hogy tudják, de nem hozzák nyilvánosságra. Egyébként a viccen az nevet, aki utoljára nevet !
Hol itt a következetes hazafiság?
Oké jegybankelnöknek is van külhonban,de akkor miről beszélünk?
Hja,a politikai felelősségre vonás és az elszámoltatást elfelejtettek megtenni.Vajon miért?
4-8 évenként újra kell kezdeni a gazdaság építést?
Azt ajánlom kapjátok össze magatokat!
Új hozzászólás