Márciustól nemcsak a bevásárlóközpontok, hanem akár az azokban üzemelő mozik is lehúzhatják a rolót vasárnaponként – írja az Origo.
A lap szerint, ha a kormány az ígéretéhez híven elfogadja a boltok vasárnapi zárva tartásáról rendelkező törvényjavaslatot, az eladókon kívül biztonsági őrök, takarítók és akár még a mozik üzemeltetői is elveszíthetik az állásukat.
A Fidesz támogatja a KDNP javaslatát a vasárnapi zárva tartásról, sőt, csak azok a boltok maradhatnának nyitva, amelyekben a tulajdonos vagy valamelyik családtagja dolgozik. Kivételt csak az adventi időszak képezne.
A legtöbb magyarországi plázában mozit üzemeltető Cinema City hálózat akkor kíván behatóbban foglalkozni a vasárnapi zárva tartás kérdésével, amikor véglegesen kiderül, érinti-e a szabályozás a mozikat. Buda Andrea marketingvezető az Origónak úgy fogalmazott, most is többször előfordul, hogy majdnem ők az egyetlenek (éttermeket, kávézókat, bowlingpályákat kivéve), akik nyitva tartanak például állami ünnepeken és karácsonykor.
"Az emberek a plázákba nemcsak vásárolni, hanem szórakozni vagy az ismerőseikkel találkozni járnak, akár családosan is. Múlt vasárnap csak a WestEndben 51 ezren voltak. De kinek lesz majd kedve bejönni egy olyan helyre, ahol az üzletek jó része nincs nyitva?" – tette fel a kérdést Prosits Attila, a budapesti WestEnd City Center ügyvezető igazgatója.
44 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ja, mellesleg a vasárnap volt az egyetlen nap amikor az álagember eltudott menni moziba néha...
Az nem lehet. Abba Mr. Vajna tönkre mehet.
Zárjunk be mindent!!!
Idiotak!
persze az összes mocsadéknak ott a házimozi a palotájában. Az átlagember meg ne is képzelődjön olyanról, hogy netán szórakozni megy. Templomba köll menni, meglássátok a következő ötlet az lesz, hogy kötelező templomba menni és minden hétfőn bemutatni az igazolást valamelyik fidióta talpnyalónak.
Remélem a politikus uraságok betartják eme törvényt.
www.youtube.com/watch?v=-rMYYkz86h8&list=PLB1A82B3266103293
fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/10391445_798440230194205_5168731827555455698_n.jpg?oh=30794d742fbc6ac3caf125aa62dc128c&oe=54FE984E&__gda__=1427819812_ebc31cbd5c603c6cd8c1cfe989464ae6
Ha nincs, nincs. Nincsből nem lehet adni, így jártak. :-))
Az meglehet. :-))
a zömük cukrászdába, moziba, játékosztályos hiperbe megy a gyerekével, pótolandó a családi élet.
se mozi, se pláza, se semmi...mi lesz a vasárnapi apró örömökkel?
Ezt már régen mondom. De egyszerűen képtelenek veszíteni, mert az ellenzék tök béna.
Maradjunk annyiban, hogy megint hülyére veszik az "egyszerű" embereket ezek a kollaboráns tetvek! (Dávid Ferenc, Gaskó István, Palkovics Imre)
www.atv.hu/videok/video-20141208-tamogatja-a-kormany-a-vasarnapi-zarvatartast
Ez a Palkovics már nem élt hiába, sikerült magára irányítania a közvéleményt. Sose legyen több öröme.
Mennyi adóforint kiesés lesz az államnak azt ugye nem számolta senki?
www.google.hu/search?q=bubenk%C3%B3+csaba&tbm=isch&imgil=D-RW7G9sPD0LWM%253A%253BcwiFJF8mCZChmM%253Bhttp%25253A%25252F%25252Fnava.hu%25252Fid%25252F948398%25252F&source=iu&pf=m&fir=D-RW7G9sPD0LWM%253A%252CcwiFJF8mCZChmM%252C_&usg=__3P6p2KZ1bgmrBbkj8YP1zGuoYk8%3D&biw=1024&bih=615&ved=0CDgQyjc&ei=0yaHVJ3IMo2PaMrUgYAM#facrc=_&imgdii=_&imgrc=D-RW7G9sPD0LWM%253A%3BcwiFJF8mCZChmM%3Bhttp%253A%252F%252Fkeyframe.nava.hu%252Fservice%252Fgallery%252Fkeyframe%252F2010%252F02%252F19%252Fduna-27676%252Fduna-27676-10023000.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fnava.hu%252Fid%252F948398%252F%3B384%3B288
Új hozzászólás