Jászberényi Sándor költő, újságíró nyílt levelet írt Orbán Ráhelnek.

Kedves asszonyom!

Önt a tegnapi Facebook-bejegyzése miatt rengetegen támadják mind az online, mind a nyomtatott médiában. Sokan gondolják úgy, hogy arcátlan, mert kikérte magának, hogy Önön keresztül támadják és nevezik korrupt tolvajnak az édesapját, Magyarország miniszterelnökét. Azt gondolják, arcátlanság az a kijelentése, miszerint Ön és a férje dolgoznak, Ön nyelveket beszél, ezért tart ott, ahol.

Másokkal ellentétben én elhiszem Önnek, hogy komolyan gondolja, amit a Facebookra kiírt. Hiszek az Ön egyenességében, tisztességében és fiatalságában.

Ezért szeretném megkérni, hogy tegye fel önmagának a kérdést: honnan tudja finanszírozni svájci tanulmányait, melyek félévente 15 millió forintba kerülnek. Valóban a saját erejükből, tehetségükből tudnak annyit keresni ketten a férjével, hogy ezt ki tudják fizetni? Tegye fel magának a kérdést a tükör előtt! Nyissa fel a szemét!

Én 34 éves múltam. Két nyelven beszélek az anyanyelvemen kívül, tíz éve dolgozom. Egy saját lakást nem tudok úgy venni, hogy ne adósítsam el magamat évtizedekre, feltéve, ha kapok hitelt egyáltalán.

Az országból több tízezer Önnel egyidős fiatal költözött külföldre – azért mentek el, mert több a lehetőség az emberi életre odakint, mint itthon.

Nyissa ki a szemét, Ráhel! Nézzen végig az évfolyamtársai, a gimnazista osztálytársai, általános iskolás társai között, és keressen még valakit, aki ki tud fizetni 15 millió forintot félévente. Nem fog találni. Sőt.

Azt fogja látni, hogy az emberek nyomorogva élnek. Hogy nem elég a fizetésük, ötezer forintosával adósodnak el, pedig dolgoznak. Feltéve, ha tudnak. Igen, az Ön tágabb környezete is, akik nincsenek benne az édesapja holdudvarában.

Nyissa ki a szemét és lásson! Maga nem egy pökhendi, urizáló hazug.

Nyissa ki a szemét és tegye fel a kérdést magának: mit tudok én, amiért félévente 15 milliós magániskolába járhatok Svájcban azon kívül, hogy a magyar miniszterelnök az apám.

Ha nem tud válaszolni, akkor kérdezze meg az édesapját!

(Jászberényi Sándor újságíró, költő, novellista. Rendszeresen készít szociológiai témájú nagy riportokat, a gonzó újságírás egyik magyar képviselője. 2007-től érdeklődése a Közel-Kelet és Afrika, illetve a politikai iszlám felé fordult.)

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
@Mindzsi: Az irodalom és a közélet sosem állt távol egymástól, miért ne foglalkozhatna vele? Te is idefröcsögöd a véleményed, pedig még költő sem vagy. De hogy csak egy számodra is talán ismert példát említsek, Petőfi meg azok az izék... ifjak.

Egyébként ha szerinted reális, hogy egy huszonéves csajnak van évi 15 milliója saját erőből svájci iskolára, akkor azonnal áruld el másnak is a titkot ;)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
hattorihanna
Szép!Kíváncsi leszek a válaszra.Vagy nem.
Mindzsi
A költő inkább az irodalommal foglalkozzon (feltehetően ahhoz ért, azért nevezi magát költönek) - még ha a Magyar Narancs foglalkoztatja is...
Mindig voltak-vannak-lesznek gazdag és szegény emberek - ezen előbbiek tudnának változtatni (holott sokkal kevesebben vannak), de nem nagyon erölködnek rajta
Lehet ballib-szimpatizáns honfitársainknak az tetszene, ha a miniszterelnök lánya közmunkásként sepregetne valahol, de annál azért több esze van
Nagyon gusztustalan, ha tehetségtelen ótvar prolik a családján keresztül támadnak valakit, de tőlük ez lassan megszokott
Már a feleségét is nemegyszer elővették...
Lehet mégis el kellett volna menni a voksolásra?
Mindzsi
Aki nem értené, itt van elhelyezve a gusztustalan személyre szóló provokáció:

"mit tudok én, amiért félévente 15 milliós magániskolába járhatok Svájcban azon kívül, hogy a magyar miniszterelnök az apám."
leszúrt rittberger
@Mindzsi: Az irodalom és a közélet sosem állt távol egymástól, miért ne foglalkozhatna vele? Te is idefröcsögöd a véleményed, pedig még költő sem vagy. De hogy csak egy számodra is talán ismert példát említsek, Petőfi meg azok az izék... ifjak.

Egyébként ha szerinted reális, hogy egy huszonéves csajnak van évi 15 milliója saját erőből svájci iskolára, akkor azonnal áruld el másnak is a titkot ;)
Aki Én
@Mindzsi: Nehéz eldönteni, hogy valaki ennyire nem érti, vagy nem akarja érteni ezt a történetet!? Azt sem tartom bölcs dolognak, hogy valaki ilyen demagóg módon próbál meggyőzni emberek, és megmagyarázni bármit is.
Mindzsi
@leszúrt rittberger: Kérlek, hagyjuk a mellébeszélést!
Szerencsére(!) már többszáz fiatal vesz részt specifikus továbbképzéseken és ezek közül a miniszterelnök lányának felkészültsége lett megkérdőjelezve...
(nyugi a Jobbikra szavaztam!)
Azzal pedig végképp nem kellene foglalkozni, hogy kinek, honnan és miből van pénze, mert (állítólag) Európa felé halad(ga)tunk... - ezek nyugatabbra szigórúan magánügyek
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a kiemelten jómódú emberek "szerencséjüket" nem intenzív, tevőleges munkájuknak köszönhetik, hanem kapcsolati tőkéjüknek - ez a Föld nevű bolygón mindenütt így működik!!!
Egyébként tudvalevő: a Te, az én és mindannyiunk által befizetett adóból van fizetve ez a luxus is, akár a többi... = "a pénznek nincs szaga"
Már nem emlékszem ki mondta, de tudott valamit...:)
Mindzsi
@Aki Én: senkit nem akarok meggyőzni, de gusztustalannak tartom, ha valaiknek valakivel baja van és annak családi életében kezd kotorászni
Erre vannak a tüntetések, ahol 2-3 órán keresztül lehet kiabálni rendőri védelem mellett, hogy "Orbán takarodj!"
Áprilisban kellett volna hasonló vehemenciával résztvenni a választáson - akkor sem volt titok, hogy a kormány és sleppje nem kimondottan emberbaráti segítőkészségéről híres
troppauerhumer
Már bocsánat besírok:))diplomázott?Ezzel az ésszel,tehetséggel,lássátok Ráhel tudását:
"Ráhel nem buta, nem!
Májusban Lévai Anikó két Orbán-portrét is vásárolt Nagy Kriszta Tereskova festményeiből, amelynek témája a kormányfő 2010-es választási plakátja volt. Azt írta a vendégkönyvbe, hogy a művésznő "mint festő láttat, és kérdéseket tesz fel a szemnek, s most sem csalódott benne".

Orbán Ráhel, aki a "könnyűzenei fesztiválok szervezeti folyamatának és versenyképességének elemzése - A Sziget Kulturális és Menedzser Iroda példáján keresztül"című dolgozatával szervilizmus-mentesen már díjnyertes is lett - pár héttel később írt az emlékkönyvbe. (Lerajzolni nem tudom, de tekintsék meg önök is az ötsoros, ötször javított, satírozott beírást.

"Kedves Kriszta, Egy ilyen hosszú kampányidőszak után, (Satír!) amikor lépten-nyomon "Apába" ütközöm az udcán (Satír!) felüdítő (Satír!) egy ilyen kiállítást látni (Satír!) Nagyon tetszik, hogy egy fényképből ilyen (Satír, satír!) vidám hangulatot tudtál varázsolni. Köszönettel: Orbán Ráhel 2014. 06. 12. Bp."
www.facebook.com/photo.php?fbid=746747558681180&set=a.146154642073811.18819.100000378286826&type=1&theater
Ráhel tényleg nem buta, sőt, nemzetileg kiművelt asszony, hiszen közgazdász. Lesz tehát minekünk jövőnk is, és senkit nem hagyunk az utcán…:)))
leszúrt rittberger
@Mindzsi: Tehát ha Orábán lop, az nincs ugyan rendben, de ha Orbán lop, és pénzből vesz a lányának egy svájci iskolát, akkor az úgy már rendben van. Legitimálta, ne foglalkozzunk vele.

Pontosan ezt mondod ugyanis.
Clavigo
@Mindzsi: Te kire gondolsz,mikor így írsz..."Ótvar prolik " ??
NyMari
@Mindzsi: Azt hiszem, hogy Neked is van miért a tükörbe nézned, és elgondolkodnod azon, amit a nyílt levél tartalmaz. Te nyilván nem tartozol a "tehetségtelen ótvar prolik" közé, akiknek az agyonadóztatásából, meglopásából, és az EU támogatásokból származó bevételeket osztják ki egymás között - fiktív számlák, túlszámlázások, csúszópénzek útján - az igen tempósan gazdagodó hatalmon lévők. Korábbi cikkekben többször lehetett olvasni arról pld., hogy a Rasi férjének a cége mekkora bevétel növekedést ért el Orbán hatalomra kerülésével. Mindeközben a szegények száma hasonló arányban növekedett.
silber13
@Mindzsi: 12:27-re :Vespasianus fia Titus mondta.
Mindzsi
@Clavigo: párszor már leírtam, tehát ismételgetni nem fogom, de utoljára még elmondom:
a proli kifejezést a tüntetésekkel kapcsolatban nem a szó nemesebbik értelmében használom (tehát nem a melósokra!), hanem a hőzöngő balhés gyerekek mentalitására jelzőnek
Ha megfigyelted: minden kocsmában van egy-két hülye, aki soha nem bír magával és mindenképpen szerepelni akar - ha nincs, akkor az odajáró törzs kitermeli magából
Mindzsi
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
leszúrt rittberger
@Mindzsi: Ja, mint a jobbikos tüntetők, ugye? Vagy nem azokra gondolsz? Ja nem, vannak a mi prolijaink meg az ő prolijaik.

Akik internetadó ellen tüntetnek azok a csúnya prolik, akik tarsolylemezzel, kereplővel, fekete maskarában szarják-hugyozzák össze a közteret, azok a HAZAFIJAK!
silber13
@Mindzsi: És olyan okosságokat karmolsz itt össze, hogy csodálkozom, nem tudod, ki is mondta, amit idéztél! Jut eszembe: Dalold mán el légyszi, kik is szerinted azok az
" ótvar prolik" .Felettébb érdekelne ugyanis!:-))
silber13
@Mindzsi: Olvasom a végtelenül primitív megnyikkanásodat az idézet témájában. Igazad lehet, Vespasianus és Titus is Róma uralkodója volt. Valóban senki emberek voltak, igazándiból a "proles" népség közé tartopztak. Megemelem a kalapom a tudásod előtt!:_))))
Aki Én
@Mindzsi: Nem érted. Nem a felkészültsége lett megkérdőjelezve, hanem a finanszírozás eredete ismeretlen, mint oly sok más. Ha a MINIszterelnök családjában bőven a keresete feletti költekezés tapasztalható, az sok minden, csak nem magánügy. Többek között ezért van a NAV, és kicsiben érdeklődnek is hasonló helyzetekben.
JAJMÁR
@Mindzsi: A költészet, az irodalom - és benne a költő, író a lámpás a társadalomban, de ide sorolhatjuk az összes művészetet. Leképezi és bemutatja a valóságot, és formálja a társadalom véleményét, nyelvét, kultúráját, gondolkodását .Persze, közben szórakoztat is...

Ez a levél egy személynek íródott, de sokan elgondolkodhatnak... manapság nagyon divat lett a "nekem jár, mert én megérdemlem" és elveszem szlogen. A Miért jár neked több? mit adtál érte? az kevésbé divat.
pbalage
nekem most nincs kedvem élve megnyúzni ezt a Mindzsit, de ha ti nem hasítotok szíjat a hátából, később szívesen megteszem.
Clavigo
@mindenes46: Nekem is első sorban mindzsike szülei jutottak eszembe.
Aki Én
@Mindzsi: Nagyon nem akarod érteni. Nem valakivel, hanem az ország miniszterelnökével vannak bajok. Ha valaki az el nem számolt pénzeit a családjára költi, mondjuk ingatlanokat vesz nekik, akkor már rendben is van a dolog? Egyébként nem a lányát, hanem őt kérdezik e témában is, de a lánya nem túl bölcsen megnyilvánult, és nem túl életszerűen próbálja menteni a helyzetet. Sokan dolgoznak 3-4 éve, és sokan beszélnek nyelveket, de nem tudnak bevallott jövedelmük fölött iskoláztatni. Legalábbis inkognitóban biztosan nem. Egyébként butaság, hogy külföldön az ilyesmit nem kéri számon a nép, vagy az ellenzék. Sőt, mostanában is hallhattad, hogy több politikust lecsuktak korrupció miatt. Külföldön sem ostobák annyira, hogy ne figyeljék mit lopnak el tőlük, pedig általában nálunk kevesebb adót fizetnek és jobban élnek.
Sziszifusz
Tisztelt hozzászólók, ezzel a "Mindzsóval" nem kell foglalkozni. Saját magát járatja le, nem kell hozzá külső segítség
Mindzsi
@Clavigo: nekem csupán édesanyád :)
Az érthetőség kedvéért:
mióta írni tudnak az emberek, azóta vannak dokumentumok, hogy a szegények mindig arra készültek: egyszer elkapják a gazdag genyókat, mert nem igazságos, hogy amig tömegek éheznek, addig pár gazdag aránytalanul (és megmagyarázhatatlan módon) olyan dohányokat szakít, ami felfoghatatlan
Sajnos a számonkérések elmaradtak, mivel mindig akadt egy-két - a gazdagokhoz közel álló - ügyes ember, akik kézbevették a szervezést és más irányba terelték a lázadók jogos követelését
Pl.:
sajtószabadság
alkotmánybíróság jogainak csorbítása
bankrendszer szétverésének megakadályozása a stabil gazdasági fejlődés érdeképen
...és persze a rasszizmus elleni küzdelem...
Aki Én
László Bárkányi! Szíved joga bárkit utálni, de ne azért tedd, mert képtelen vagy megérteni amit olvasol. Senki nem foglakozott a kormányfő lányával, amíg ki nem állt egy nem túl életszerű magyarázattal. Orbán vagyoni helyzetét kérdőjelezik meg, ami kicsit sem magányügy.
Clavigo
@Mindzsi: Felesleges volt Orbán elvtárs dicső tetteit felsorolnod.Egyenlőre még tart a mutatvány. Még Récsölnek is futja tandíjra,egy darabig.Viszont Veled beszélgetni,olyan kb., mint sajtreszelővel reiszolni.Egyébként a tiedé..
nemkati
Ez a Rasika se különb az apjánál. Lehet, hogy a pénznek nincs szaga, de vannak emberek, akiknek a megnyúzott, szerencsétlen néptől elrabolt pénzből nem lenne gusztusuk dőzsölni meg urizálni. Rasikának ez nem okoz problémát, mint ahogy a szintén saját erejéből felkapaszkodott férje családjának se okozott gondot más tulajdonában levő többszáz fát kivágni. Rasika és férje pedig büszkén pózolt a lopott fákat letaroló traktoron, hogy vegyük már észre, hogy ezt ő is megteheti. Az, hogy büszke miniszterelnök apjára, nem csoda, hiszen ezek szerint egyet ért azzal az álságos politikával, amit apja folytat. Mert ha látná, mit művel 0rbán az országgal, az emberekkel, akkor minimum csöndben maradna, és mélységesen szégyellné, hogy honnan származik.
Mindzsi
ELMAGYARÁZOM EGY PÉLDÁVAL (remélem páran meg is értik...)
Aki látta "A fáraó" c. lengyel filmalkotást ('66-ban készült), az valszeg emlékszik egy igen érdekes jelenetre:
A papok betüzelik a plebszet, időzítve az éppen aktuális napfogyatkozásra
Plebsz kajabál rendesen, a helyzet egyre feszültebb
Pap az ég felé emeli kezét valami emelvényen
Rövidesen napocska elbújik és elsötétül
Plebsz elkussol és ez így megy évezredek óta...

Ha nekem nem hisztek, innen le tudjátok szedni:
www.filmvadasz.info/2011/08/farao.html
pbalage
@Mindzsi: na igen, csak a "plebsz" tömeg jelenleg a Fidesznél főpapnak hisz és fogyasztja a mannáját és az égi áldását rezsicsökkentés és további ökörségek formájában.
Mindzsi
@pbalage: lehet kételkedsz benne, de a fideszes bagázst (IS!) magasabbról szarom le, mint a tüntetők!!!
Aki politikusnak áll, az eleve nem lehet jólelkű karakán ember, mert tudja, hogy a fél ország utána fog köpni egyet-kettőt és ennek ellenére vállalja ezt a nagyon is kétes erkölcsiséget feltételező hivatást
Nyerő egyéni jelölt nincsen = NEM LÉTEZIK! (szervezeti támogatás nélkül tucatnyi ajánlószelvényt sem tudna begyüjteni) - a pártpolitikusok pedig már bemutatkoztak
pbalage
@Mindzsi: akkor te úgynevezett "forradalmár" vagy?
eszegfu
@Mindzsi: Mindenkinek joga van foglalkozni életünk "apró-cseprő" dolgaival! Azért, mert mondjuk én utcaseprő vagyok, még van véleményem. Egy költőnek pedig a kötelessége is! Igen nekem, mint "ballib-szimpatizáns honfitárs"-nak tetszene, ha Rahel közmunkából élne! És ez nem ész kérdése. Akkor megtudná hogy lehet beosztani 47 eFt-ot! Csak azon gondolkodna, hogy a fizetése előtti napon miből is vehetne akár 1 kg kenyeret. Még álmaiban sem jutna eszébe a tanulásnak a lehetősége sem, mert annyira távoli lenne. Valóban mindig volt és lesznek is gazdagok és szegények...de tudja pont ez a "nagyon gusztustalan" a gazdagokban, hogy kérkednek vele, ő mindent megtehet, mert pénze van. Csak azt kivánom minden gazdag és hasonló gondolkodásu embernek akkor legyen része "tehetségtelen, ótvar proli"-ként élni, amikor már megöregszik, elbutul és egyedül marad, kilátástalanul, kiszolgáltatva...
tivoli
Ostobaság az egész írás. Senki ne hasonlítsa magát egy magas műveltségű, kora ifjúságától politikai berkekben forgó pártalapító, azóta is pártelnök, harmadszorra miniszterelnökké választott személyiség gyermekéhez. Ő csak olyan lehet, amilyen nevelést kapott. Nem várható el tőle, hogy ismerje a magyar valóságot, nem olyan körökben forog.
Aki Én
@Mindzsi: Költő és ÚJSÁGÍRÓ!!! Egyébként egy költőnek is legalább annyi joga van véleményt alkotni, mint mondjuk neked. Pláne ha még közérdek is.
pbalage
@tivoli: Fasza hozzászólás, a cinizmusért rögtön adtam is egy tetsziket.
Mindzsi
Megnyugtatásul:
én pl. sokkal nagyobb biztonságban élek (gondolom ti is páran), mint Orbán a testőrsége, páncélautója, törvényi védettsége, stb. ellenére mert(!!!)
ahova én járok kocsmába, ott mindig szeretettel fogadnak és jól érzem magam, a miniszterelnök úr garantáltan nem úgy jönne ki onnan, mint ahogy bement :)
Mindzsi
@pbalage: nem forradalmár vagyok, hanem anarchista!!!

Engedelmeddel pontosítom, mert erről sem mindenki ugyanarra asszociál:

"Az anarchizmus célja a szociális igazságtalanságok kiküszöbölése az egyenlő lehetőségek megteremtésével. Az anarchizmus legátfogóbb értelemben uralomnélküliség (anarchia), amely alatt "azon politikai rendszert kell értenünk, mely minden külső hatalom és erőszak nélkül, tisztán az emberek szabad, testvéri együttélésén alapszik"

Wazze, mondtam már, hogy Jobbik-szimpatizáns vagyok!!!
Többször nem mondom el
tivoli
@pbalage: ma, 14:27
Nem cinizmus, tény! Kőkemény valóság.
m.macskosz
Az, hogy Ráchel avagy Récsöl diplomát szerzett és négy nyelven beszél, elismerendő.
Persze, akinek 5-6 külön tanár áll a rendelkezésére, az viszonylag könnyebben jut mindehhez, mint az, aki otthon még könyvet se nagyon lát. Ettől még dicsekedhet vele, csak nem rokonszenves az ilyen hozzáállás. Az intelligens, művelt, tanult emberek nem arról híresek, hogy kérkednek a tudásukkal.
pbalage
@Mindzsi: te hallod, akkor te majdnem liberális vagy! A liberális a "a szabadság-ot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt"
pbalage
@Mindzsi: na jó, zárjuk rövidre. Az anarchizmust már kipróbálták régebben, nem jött be, még kis mennyiségű ember esetén sem. Valaki mindig főnök akart lenni, akárhányszor elölről kezdték, mindig diktatúra lett a vége.
Pszichológiailag nem működött a cucc.
(asszem amerikában, vagy kanadában tesztelték az elméletet a 70-es években)
mariaberta
Teljes mértékben egyetértek Jászberényi Sándorral, ha tudnék így írni, én is ezeket a kérdéseket tenném fel az ifjú hölgynek. Biztos vagyok benne, választ nem fog kapni.
Nil
@Mindzsi: én hiszek a független pártoktó mentes politizálásban- csak fel kell nőni hozzá.
Nem lehetetlen
Mindzsi
@Nil: jóléti társadalmakban nincs kizárva, de itt és főleg ezzel a mentalitással elképzelhetetlen
ha Orbánék év elején valóban 1000 milliárddal megcsapolják a bankokat, akkor azt mondom tévedtem, de addig a "fidesz kontra ballib" csak üres maszlag
hetöndöe
@troppauerhumer: Egy kicsit komolyabb gyárban Qrbán Rühelke még betanított munkás sem lehetne,bármennyi diploma is lapul a zsebében,sok helyen ugyanis már csak komoly tesztek után veszik fel a dolgozókat.
levi
Azért nézzük más szemszögből:
Ha Ráhel beismeri, hogy az apja pénzeli (ami tuti így van) akkor orbán bizony csúnya slamasztikába kerül, hiszen a pénz felét ha megkeresi félévente...
Vagyis vagy a lányka próbálja védeni az apját , bár elég egoista, lenéző módon.
Vagy orbán kérte meg a lányát, hogy vigye el a balhét helyette, bevallom ez az utolsó a valószínűbb.
Dr. Felipe
Maffiaországban jól is néznénk ki ha a keresztapának nem lenne szaros 16 millája hogy a lányát kitaníttassa egy svájci elit szakmunkásképzőben szakácsnőnek. Akkor igen hülye maffiózó lenne ha még ennyit se tudna összelopni. Mikor a többi maffiózó is az első sorban "harcol", akarom mondani harácsol, akkor nem lehet itt finnyáskodni hanem lopni csalni hazudni a nap 25 órájában ahogy az egyik seggnyalótól tudjuk.
nemjoezigy
@Mindzsi: ma, 14:39: Te nem egy anarchista vagy, hanem egy agyhalott, szociálisan érzéketlen idióta!
Azt sem érted, amit leírsz:"Azzal pedig végképp nem kellene foglalkozni, hogy kinek, honnan és miből van pénze,..." meg a többi baromság, hogy jön össze a következővel "Az anarchizmus célja a szociális igazságtalanságok kiküszöbölése az egyenlő lehetőségek megteremtésével..."
Mind kettőt Te követted el.
kun
Tissztelt Jászberenyi Úr! Az Ön levében van egy alapvetö tévedés: Ráhel nem azért járhat egy ilyen drága magániskolába, mert az apja miniszterelnök, hanem azért mert ki tudja fizetni a tandíjat (és természetesen megfelelt a felvételi vizsga követelményeknek). Kis hazánkból ugyanez elmondható még egy párszáz diákról, akinek a szülei hasonló módon kifizetik vagy ki tudnák fizetni ezt tandíjat. Ugyanis Magyarországon kapitalizmus van, amire jellemzö a vagyoni egyenlötlenség a világon mindenütt (mi akartuk igy, nem?). Tehát ha Ön úgy gondolja, hogy biztositani kellene az egyenlöséget, akkor vissza kell térnünk a szocializmusba.
Vagy az egyik, vagy a másik. Harmadik ut nincs. Nyilván ezt nem kell részleteznem.
Nem tartom korreknek, hogy a “rendszerhibát” egy fiatal teremtésen akarja megtorolni.
u.i..Nyilván Ön is tapasztalta, hogy pl. egy nyugati szállodában nem a személyi adatait, vagy a foglalkozását kérik el, hanem a bankkártyáját.
pbalage
@kun: csípőből cáfolom! Van harmadik út! Pusztán csak 2/3-os hatalomra kell kerülni és úgy módosítani a törvényeket, hogy minél több pottyanjon a zsebbe.
Ez a kapitalo-maffio-kommunnizmus, a harmadik út.
pbalage
@mindenki:
Újabban megszaporodtak a kormánypárti kommentelők.
Összeesküvést sejtek.

1: csalódott fideszesek (ezt valójában nem érzem, nem valami észkombájnok)
2: putyinista/orbanista támadás folyik (khmm :), totál bemakizott izék, olcsóért)
3: ?
Mindzsi
@nemjoezigy: örömmel tölt el, ha olvasod magvas gondolataim, mert kifejezetten szellemi épülésed szolgálja :)
Pestilence
Pont ezért kell kiterjeszteni az adóbevallást a családtagokra is.
Desischado
@nemkati: Leírtál mindent, amit gondolok. Annyit tennék még hozzá, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy mélyen egyetért, és nem érdekli, hány ember nyomorán keresztül dőzsölnek ők annyira. És még azt is hozzátenném, hogyha ilyen helyesírásom lenne, kisülne a szemem a szégyentől!

@Mindzsi: Ez igaz, de azt is hozzá kéne tenni, hogy a fáraót figyelmeztette egy tudós arra, hogy napfogyatkozás lesz, de Ramszesz sajnos nem ismerte fel ennek a jelentőségét. Ezért tudott Herihor főpap CSALNI, BEETETNI, MEGTÉVESZTENI A NÉPET, HOGY RÉ HARAGSZIK RÁJUK, ÉS EZÉRT TAKARJA EL AZ ARCÁT. A NÉP MEGRÉMÜLT, ÉS SAJNOS HITT A PAPOKNAK, DE EZ AKKOR IS SZEMFÉNYVESZTÉS, ÉS ORDAS NAGY BECSAPÁS VOLT A RÉSZÜKRŐL!

És idézném neked Szamentu szavait az egyiptomi papokról, ami illik a fideszesekre is.
"Megvehetsz, legyőzhetsz bárkit, de egy egyiptomi papot, aki belekóstolt a bőségbe és a gazdagságba nem győzhetsz meg semmivel, le kell őket győzni, mert maguktól nem hátrálnak meg!"
Ez a lényege, és ez a fidesz bandára is pontosan illik!
tivoli
@Desischado: ma, 22:37
Ez bizonyítja, hogy a tudás hatalom. A csillagász papok, kiszámították mikor lesz napfogyatkozás, s felhasználták a buta nép ellen. A lázadás ott is meg volt szervezve felbérelt emberekkel, a napfogyatkozáshoz időzítve, s a lázadás megtorlásaként alkalmazták az "Isteni büntetést".
Desischado
@tivoli: Igazad van, a tudás hatalom. De nem büntetés volt ez, főleg nem isteni. Egyszerűen a fáraót akarták megsemmisíteni, hogy megszerezhessék a hatalmat. Nem emlékszel, mit mond Pentuernek Herihor?

"Ez az egyszerű tudós nem is sejti, hogy ő egyengette az utamat a hatalomhoz! Mert nélküle ma a szent Mefresszel együtt a kőbányákban lennénk!"
Ezt a tudást a főpap ügyesen kihasználta. Ahogy orbán is a híveit, de ha elfogy az osztogatnivaló, vagy érzik a bukását villámgyorsan ki fognak mögüle hátrálni!
tivoli
@Desischado: ma, 00:22
Emlékezz rá, hogy kavar volt a támadás időpontja miatt. Azon állt és bukott minden. A napfogyatkozással meg a népet riogatták, hogy eltűnik a nap és örök sötétség borul a földre. Majd amikor a nép bűnt bánt és behódolt, "visszajött" a napfény, és mindenki boldog volt. Sima manipuláció az emberek megfélemlítésére, a tudás hatalmával.
Logogrif
"Boldog lesz a gyermek,akinek valamilyen módon sikerült szülei,és a társadalom hatása alól kiszabadulnia..."/Kopátsy Sándor - Ráhelnek sajnos sosem lesz ilyen "szerencséje".
Vizual
@leszúrt rittberger: csak annyit mert egyetértek veled. A fél év kerül annyiba.! Egy szemeszter, ahogy mondják és hány van ?
szandokan
Legalább valaki végre tisztában lenne azzal, hogy akkor most mennyi is az az annyi...Évi 20 millió, fél évi 15 millió...Azért ebben sem egységes az álláspont. Az írónak van igazsága, de én nem lennék arra büszke a helyében, hogy 34 évesen, nyelvtudással, stb. még egy saját házat sem volt képes összehozni.
36
@Logogrif: Orbán Ráhel bizonyára egy olyan iskolába jár, ahonnan már egyenes és egyértelmű az út a sikerhez, a nemzetközi karrierhez. Tudjuk, hogy vannak azok az egyetemek, amik a mindenkori elit kinevelését szolgálják. Az USA-ban, Nagy-Britanniában és Svájcban is. Orbán Viktor sem lenne az aki, ha nem lett volna a Kádár rendszerben ösztöndíjas.(Már ez is érdekes. Az átkosban azt gondolom, a két kezünkön meg tudnánk számolni, hányan mehettek nyugati egyetemre tanulni) Ezek az egyetemek az un. agytrösztök pl. Római Klub égisze alatt oktatnak. Ők évtizedekre meghatározzák országok gazdasági, társadalmi életét.
JAJMÁR
@szandokan: 17:11
Számolj lécci: 10 év alatt kb. évenként 1 millát kellene megtakarítani, - a maradékból pedig élni -, ahhoz, hogy összejöjjön egy kisebb lakás ára !
???
Tényleg azt hiszed, hogy akinek 2 nyelvvizsgája van az másfél millió nettót keres?

Ehhez képest vannak akiknek elég a tolmács, még a diploma se fontos, mégis milliárdokat képesek megtakarítani. (Tiszta tisztességesen, csak a tisztesség fogalmát kell a törvényben átírni)
szandokan
@JAJMÁR: Nem, de azért legalább 2-300 ezret havonta igen, és abból bizony lehet már hitelre egy lakást venni. Sokan mások is ezt teszik, ezért jön a mentőcsomag rövidesen...
JAJMÁR
@szandokan: 17:44 Kicsit benéztem :))) Az még nem, - mert addig is kell valahol élni és valamiből - de abból már lehet spórolni. Igen, ez igaz.
Ha olyan szerencsés, hogy végig dolgozhat, és legalább ennyit keres... de ez nem általános.
JAJMÁR
@szandokan: 17:44 A szocpolra nagy szükség van, azért is jó lenne, mert az ingatlanpiac kicsit megmozdulna, ha használt lakásra is adnák.
A lényeg, hogy hitel nélkül csak nagyon kevesen képesek lakást venni, pláne házat.
Desischado
@tivoli: Igen, ez így van. Én személy szerint nagyon sajnáltam a fáraót, és nem örültem, hogy a gazemberek győztek.
spu00
Valaki döntse el már, hogy évente 20, vagy 30 millióba kerül az évi tandíj.Utána adják meg annak az iskolának a nevét , címét, hogy tényleg annyi a tandíj, vagy valaki megint nagyot mond, hogy nagyot durranjon, s köze sincs a valósághoz. Érdekes, hogy Önök mindent elhisznek, ami utálatot kelt az emberekben, s csak arra jó, hogy lejárassák OV-t, s arra nem gondolnak, ha tényleg bejön egy kormány buktatás, akkor Önök rosszabbul fognak járni, mint 2002-10 közötti időben .Ha ezt akarják hajtsanak rá, sírva vigad a magyar.
Szimba
Jászberényi Sándor költő, újságíró, jól beolvasott ráhelnek. Minden szava igaz, egyezik a véleményemmel.Köszönöm Jászberényi Sándor!
Szimba
@Mindzsi: A költő és az író - ha nem szolgálja és kiszolgálja az éppen regnáló kormányt- kötelessége kritikával fellépni.
"Mindig voltak-vannak-lesznek gazdag és szegény emberek "- igen mindig voltak szegény emberek, de Mo.-on ennyi, és annyira, mint a fidesz uralma alatt nem. És gazdag emberek is voltak, vannak, lesznek, de a fidesz vezetők rövid időn belüli mérhetetlen meggazdagodása szemet szúró.
"ha a miniszterelnök lánya közmunkásként sepregetne valahol, de annál azért több esze van"- igen, kezdje alulról, ha már a papa azt hírdeti: "ha tehetséges, akkor a szakmunkásképző után magasabb ívű pályára is léphet". Sok több eszű dolgozik közmunkásként.
"Nagyon gusztustalan, ha tehetségtelen ótvar prolik a családján keresztül támadnak valakit, " - te ki a franc vagy, hogy tehetségtelen ótvar prolinak nevezel bárkit, aki -joggal- - a miniszterelnök kétségbevonható gazdagodását megkérdőjelezik? Vagy te is haszonélvezője, holdudvarába tartozó, netán strómanja, fizetős bérkommentelője vagy?
Mindzsi
@Szimba: akkor megismétlem:
"Nagyon gusztustalan, ha tehetségtelen ótvar prolik a családján keresztül támadnak valakit"
Orbánt leszarom, de ha vele van bajom, akkor nem a lányát kezdem mocskolni, mert nem illendő és gyávaság!
Gazdagokat is leszarom, de ezzel az erővel ostrom alá lehetne venni Rózsadombot, Széchenyi-hegyet és így szép sorban
Fidesz-vezetőket is leszarom, de nyugodj meg: mindegyik nagyon kis hal a valódi gazdagok között
Még valami: Magyarország életszinvonal tekintetében az elképesztő csóróság ellenére is a legfelső egymilliárdban van magabiztosan!
Én is csóró vagyok, de soha nem bántanám azt, aki a napos oldalra született
A főrablókat igen, de az megint más dolog...
Szebb Jövőt! :)
Szimba
@Mindzsi: Ismétlés a tudás anyja.
Ez jó, leszarsz mindent, igazad van, csak egyszer élsz, és ha megnyugtat, hát szarj.
"Magyarország életszinvonal tekintetében az elképesztő csóróság ellenére is a legfelső egymilliárdban van magabiztosan" - 1 milliárd? Milyen viszonylatban?
"soha nem bántanám azt, aki a napos oldalra született" - fogja be a száját, aki a napos oldalon épp a miniszterelnök lánya, és ne írogasson bicskanyitogató, pökhendi, kérkedő nyilatkozatokat arról, milyen jól megy neki - aki még nem is dolgozott 1 percet sem -, bele a csórók pofájába.
Mindzsi
@Szimba: továbbmegyek féllépéssel: Orbán lánya is teljesen hidegen hagy (nőkre mégsem mondhatom, hogy leszarom...)
A kimásolás pillanatában 7 282 440 251ember élt a Földön - ebből a legfelső milliárd
Magam sem hittem volna, ha nem mutatnak hiteles adatokat miszerint félmilliárd embernél ünnepnapnak számít, ha kétszer is ehet egy kis rizst
Az adatokat innen loptam: www.worldometers.info/hu/
Szarni az egészre: lényeg, hogy ma is meghalt 160 ezer embertársunk (ebből 30 ezer éhen!) és mi nem vagyunk köztük
A többi nem számít! :)
Toby
"Nyílt levél: Nyissa ki a szemét, Ráhel! "

Nem, ne nyisa ki a szemét, hanem ürítse ki a zsebeit és tegye vissza a közpénzt !
A másokét !
bakegya
Költő vagyok én is-DE AZÉRT EGY ILYEN PINCÉRNŐ-TANFOLYAMRA ENNYIT KÖLTENI KÉREM...KÖRNYEZETTIPRÓ!
Mindzsi
@bakegya: ez több, mint a Magyar Gárda féléves költségvetése...
bakegya
@Mindzsi: kemény szavak de igazak-csakhát az ember ennél sokkal önzőbben szocializálódik ----egyenlőre még nálunk is-de ez a vicctor annyira turkál már az iszapban, hogy már itt is helyzet van...cinikuss-és demagóg-rohadnak a cölöpök-a korrupció életformává avandzsálódott,kaja,pia egyre drágább,hitel van-de nem mindenre és mindenkinek-termelés nuku-ezek pedig lopnak mint a patkányok-csattanni fog-és erre még egy őrült is rásegít-hát kell többbbbbb..!,,,?.
Mindzsi
Kiváncsi lennék, hogy a "költő" ezt megelőzően hány bankárnak írt hasonló tartalmú levelet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.