Fejek nem fognak hullani a Fidesz vezérkarában, de alaposan a végére járnak a párt vezetői, mi is okozta a váratlan vereséget Veszprémben – írja a Blikk.
A pártvezetést és a frakciót igazi gyomrosként érte a független, baloldali támogatással induló Kész Zoltán fölényes (10 százalékos) győzelme. A lap több fideszes politikussal is beszélt, egyikük név nélkül azt mondta:
„A párton belül mindenki a győzelemben reménykedett, nem csoda, hogy ez igazi hideg zuhany volt. Boltbezárás, útdíj, Simicska-ügy – ezek lehetnek a fő okai a mostani buktának, amire senki nem számított. Úgy voltunk vele: Veszprémet, még ha köhögve is, de hozzuk. Nem így lett.”
Mások szerint a jelöltjük, Némedi Lajos nem igazán tette oda magát, azonban ő állítja, becsülettel végigdolgozta a kampányt.
Az biztos, hogy a mozgósítás csődöt mondott, ezért a következő, tapolcai választáson segítséget várnak az ebben remek képességekkel rendelkező Kubatov Gáborra is.
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vagy csak egyetlen párt indulhat, a Fidesz.
A Fideszben már nem csak a narancs, minden rohad. És ők még mindig nem veszik észre? Véletlenül se Kubatov ocsmánykodása a hibás, vagy az okádék politikájuk, rablásaik, mutyizásaik, hazudozásaik. Na igen, Fideszéknél ezek így rendben vannak, az nincs rendben, hogy valakiknek ez nagyon nem teszik, meg hogy esetleg vannak még becsületes emberek.
ezek már magyarázkodni sem tudnak..az egyik tv-ben felvetette egy egybites elemző, hogy még mindig ott lebegett gyurcsány szelleme, ez a bukás oka. Gyurcsány biztos ellenük kampányolt.
Elfelejtettek szólni a szerencsétlennek, hogy Gyurcsány épp az újszülött gyerekével van elfoglalva..
Váratlan??? Kinek? Inkább csak később jött, mint vártuk.
Ha nem félnék a szerverek elfüstölésétől, akkor ide másolnám azt a több ezer oldalt, amiben benne van a fidesz bukásának okai.
Ezek közül néhány: korrupció, közpénzek hűtlen kezelése, hazugságok, herdálás, önérdek, emberek sokszor jogos, de túlzott lenézése, magukra szabott törvények, a többségi akarat abszolút figyelmen kívül hagyása, kamu konzultációk mögé bújtatva...stb
A miniszterelnök FB oldaláról egy beírás:
“Eddig sziklaszilárd meggyőződésem volt, hogy a tisztelt Miniszterelnök Úr (a Jóisten áldja meg mindkét kezével!) a Fidesszel karöltve, éjjel-nappal dolgozott a zország és a zemberek érdekében. Most meg kiderül, hogy ülni tetszettek a babérokon?
Nnaa…”
Nnno cmment!
és végzi a munkáját ! Ez a váltott " stratégia "...:-)))
bár Orbán már jelezte, hogy e név állandó emlegetésével már csak ártanak maguknak...
egyre nehezebb lesz a kampány...főleg úgy, hogy Gyurcsány nevét nem ejthetik ki juszt se..
akkor marad még Bajnai, a szocik, az összes balos..és...és... egy nagyon hálás fogalom: a komcsik...
hogy miért is, arra még keresik a (jó)választ...
egyre keményebb meló ez a kampány... ráadásul ellenszélben, mert a zemberek kezdenek lázadozni...
egyre többet kell nekik igérni... namegasztán hálátlanok...nem díjazzaák a szavazataikkal, hogy Magyarország jobban teljesít...különösen az egészségügyben...az egészen kiváló.
Amit pedig rákiabáltak a 2010 előtti kormányokra, a hazaárulást, ha követik majd az akkor már csak volt fideszes retoritkát, akkor is páran...És végre megtudjuk mi is van MOL-l és mi volt a Gruppen beszerzéssel is. Na az már nem csontváz lesz hanem a s@r amit eddig takargattak.
Az biztos hogy Tapolcán még nehezebb dolga lesz a kubaszov gárdának mert a jobbik nagyon erős és még ott van a nevető harmadik, a szoci jelölt is.
Ha a veszprémi fellegvárban taknyaltak nem kicsit akkor mi lesz Tapolcán? Narancsos bukta.
Valaki magyarázza el verőce21-nek, hogy akkor is stabil Fidesz többség lesz, kizárólagos fideszes kormányzati felelősséggel, ha Tapolcán is ellenzéki jelölt nyer!
Inkább csak ő reménykedik abban, hogy végre mutogathat a szocikra Orbánék baromságai helyett, de ez sajnos nem fog összejönni. Marad az "emútnyócévezés" a kevésbé felkészült trolloknak...
Egyébként is különös vonzódásuk volt mindig is a bankokhoz, és nem csak a Kisherceg családját szerencséltette annak idején Orbán a heti rendszeres együtt ebédeléssel, (el is párolgott 160 milliárd, a bankvezért meg hagyták elsomfordálni, hogy ki ne nyissa a száját), zöld bankossal is együtt köpködték a szotyolát jó ideig. Azon is egy fél ország agyalt 2010-ben, hogy került a kormányba az titokzatos férfias kinézetű bankos múltú asszony. De volt Takarékszövetkezet lenyúlása, bankadó, aztán jött a "kerítőnő kancellár", és újra szereti a bankokat a kormányzatunk. Ki érti ezeket a dolgokat, szóljon, ha tud rá magyarázatot valaki, a könnyen megszerezhető pénzen kívül!
Arról vajon tudnak, hogy az életben többé nem lesznek kormányzópárt? Hogy akik a Fideszből próbálják folytatni a politikát (márpedig fogják, mert életükben még nem dolgoztak!), nagyon nem fogunk semmit elhinni, amit mondanak, mert minden csak félrevezetés. Így még senki nem tette tönkre az országot, mint a Fidesz. És ezzel nincsenek tisztában??!!!
Tiszta röhej! Ez ugyanolyan, mint hogy egy nagy csaló a NAV elnöke. Ez ellen sem tettek semmit! Saját önszántukból fogják bevallani, hogy mikor, hol, mit loptak el? Hogy honnan van a hihetetlen gazdagságuk? Hogy bűnözők? Feladják magukat vagy egymást, és a bíróság el fogja kobozni a lopott vagyonukat? ugyan már!
És nem tudják, mi a baj az országban?
Különben érdekelne, hogy Orbán miért rohangál mindenfelé összevissza? Most már az amerikai nagykövettel is együtt vacsorázik. Ha most hirtelen buknának, attól tartok, hogy olyan hatalmas pénzügyi hiány derülne ki, hogy rosszul lennénk tőle. Kellene egy varázsló, aki azt mondaná, minden egyes "fillér" a helyére, azt hiszem, nagyon félreállna a szájuk, és nem lenne köztük, aki azt merészelné mondani, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni. A másfél milliós fizetésekből legalább az 50 százalékot jótékonyságra kellene költeni!!
Akkor lehet, hogy mostantól igazat mondanak, az országot építik, a munkánkat megbecsülő fizetést adnak, hagynak minket élni, lakni, szeretni, halni hagyni nyuhógalomban?
Áááá, dehogy!!!
Új hozzászólás