Vas Zoltán a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje volt 2010-ben, 2013 tavaszáig pedig a Magyar Nemzeti Gárda vezető-helyettesi pozícióját is betöltötte. Most kiderült róla: 2013 nyarán egy kamionnyi sportcipőt nyúlt le ukrán és szlovák alvilági figurák segítségével – írja az Index.
Vas Zoltánék üzelmének vesztét az okozta, hogy amikor elkezdték árulni a cipőket, összevesztek egymással. Lebukásuk után a 60 milliót érő áruból nagyjából húszmilliónyi kár térült meg.
Ugyanakkor nem ez volt Vas egyetlen bűntetőügye: 2010-ben hitelsértéssel vádolták, míg 2012-ben azzal, hogy többedmagával ellopott egy 50 milliós munkagépet.
A Magyar Nemzeti Gárdában állítólag azt híresztelték, Vas azért tűnt el, mert beteg vidéki rokonát ápolja. Ezzel szemben az igazság, hogy az egykori politikusjelölt előzetes letartóztatásban van a szombathelyi börtönben.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mert köztudott, hogy oroszok, ukránok, s több arab állam támogatja fű alatt a Jobbikos politikusokat. Azt nehéz elhinni, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül döntik nekik a fekete forrásból származó pénzt.
Minek ez a hajcihő, jól teljesít a sportcipő !
Az egyik ezek még ,,éhes legyek,, kettő sokkal gátlástalanabb banda...
1. Nem én írtam, csak idéztem. (Gy.k.: Használtam idézőjelet.)
2. Kiszedem a lényeget, mert azt gondosan elkerülted. "Vas Zoltán már 2011-ben kilépett a Jobbikból" Ennyi.
3. "Ezeket a kamukat a bébiszitter végzettségű vagy a rovarokkal táplálkozó vezetőtök találja ki?" - Mindegy. Bármelyik jobb egy "demokratánál".
propeller.hu/itthon/3075093-felakasztana-jobbikosokat-liberalis-polgarmesterjelolt
Az index riportja szerint: "Vas Zoltánt, aki 2013 tavaszáig a Magyar Nemzeti Gárda vezetőhelyettese, a 2010-es parlamenti választáson pedig a Jobbik XVI. kerületi szervezetének elnöke, egyben a párt kerületi országgyűlési jelöltje volt..."
Tehát az több mint érdekes, hogy Szabó azt írja, miszerint a (skárpi-tolvaj) V. Zoltán eltávolodott a látókörükből, holott éppen Szabó irányította a párt választási kampányát (mit ad Isten!) éppen akkor amikor a jelenleg előzetesben ülő V. Zoltán a XVI. kerület képviselő-jelöltje volt. Nehéz elképzelni, hogy az országos kampány irányítója (fő ideológusa és lebonyolítója) ne ismerné a főváros egyik jelöltjét és azt is nehéz elhinni, hogy V. Zoltán úgy távolodik el a párttól, hogy felkérik képviselőjelöltnek. Tudod, postás a 80 éves Julis nénit és a 93 éves Elemér bácsit át tudjátok vágni, de másokat egyre nehezebb feladat lesz hülyíteni.
Emlékeztetőül: "Vas Zoltán már 2011-ben kilépett a Jobbikból"
Részemről a Jobbik elfogadottsága 50%, a többieké 0%. Elsősorban azért szeretném a Jobbikot kormányon látni, hogy eldönthessem, merre mozduljon ez az 50%. Gond nélkül besorolom a többi kutya közzé őket is, ha úgy viselkednek. De ehhez kormányozniuk kell, addig minden vélemény (a másoké is) csak spekuláció. A kormányrúd mellett válik el a sz@r a víztől.
Kiderült, a jobbik is ízig - vérig mágyári párt.
Új hozzászólás