Sok üzletember arra panaszkodott, hogy felesleges volt Kazahsztánba menni, ugyanis semmilyen eredményük nem volt az ottani találkozóknak – írja az Index.
A múlt heti keddi utazásra különgéppel ment a delegáció, aminek zömét üzletemberek adták. Az Austrian Airlines Boeing 767-esével nagyjából százan mentek Asztanába. A résztvevőknek ki kellett fizetniük a több mint félmilliós repülőjegyet és az asztanai tartózkodás költségeit is.
Az Indexnek több forrás is azt mondta, hogy nem volt lehetőségük semmilyen üzleti tárgyalásra, mert lényegében nem volt alkalom, hogy helyi üzletemberekkel találkozzanak, miután a Miniszterelnökség gyakorlatilag megkerülte őket és közvetlenül kerültek kapcsolatba az ottani cégekkel.
58 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Tehát: a gyanúsan sikeres nagyvállalkozó, a miniszterelnök személyes strómanja,...ööö...bizalmasa, az EU-pénzen épített üzeméből származó disznóhúst a világ egyik legelmebetegebb muszlim diktatúrájában próbálja eladni.Kisebb a konkurencia
Értem. Feltámadt Rejtő Jenő, és ő írja a sztorit.
Felcsút is, Kazahsztán is a lehetőségek földje...Ott készítik az Orbán aranyszobrát?
Ez így ba+ szép kerek lett, disznó társas állat ?Had lásson az Asszony is valamit a mangalicatelepen kívül.
Magyar vállalkozó az életbe nem kap ilyen lehetőséget.Nemzetközi piac a semmiből, tonna számra, lopott pénzből.
Édes istenem, megy a parasztvakítás.. Na, akkor pontosítok: most volt egy Magyar Nemzeti Kiállítás a külügy szervezésében március 16-án ( Március 16. Magyar Nemzeti Nap – Almati magyar élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalkozások árubemutatójával – szervező: nagykövetség és főkonzulátus, kapcsolati személy: Maklári István KGA [email protected] ), ami egy kalap szar volt. Semmi másra nem volt jó, mint lehúzni a még naív itthoni vállalkozókat. Szar szervezés, nulla üzlet a kiállítóknak. Ezek a kormánydelegációk, amikre elvisznek X számú üzletembert, mindig a lehúzásról és a parasztvakításról szólnak. Ezen a mostani úton létre fog jönni pár nagy volumenű üzlet Orbánnak és a sameszainak, de a sok-sok üzletember egyébként tök fölöslegesen megy. Amúgy is ezt az egészet már eljátszottuk Nazarbajevvel, volt már egyszer kazakh keleti nyitás,ugyanis Kazakhstan most a szemünk előtt épül fel, mint regionális hatalom. Ebben mindenki kicsi, aki nem Amerika vagy nem Oroszország és még pénzt sem hoz. Igen, Németország is kicsi,Kína nem.Ez ott úgy működik:Viktor ácsorog egy órát...
Ennyi a történet.
Csalfa, vak Remény!"
/Csokonai Vitéz Mihály/
A következő út túlélő show lesz !
Horváthnak ,illetve annak adta ki magát-megadva a lehetőséget,hogy csak egy troll volt-egy kutya képe volt a fércbuk képe.
Akkor válaszul leadtam neki az alábbi tényeket ,hogy ki is őkelme,mit tesz isten-sajnos nem mentettem el az ő írását,pár perc és eltűnt mind az ő és az én,sőt egy másik hozzászóló írása is,most akkor mégis a valódi Horvátha lehetett a beszóló?
Megj,nem található Horváth László néven ,husky kutya képével fércbuk profil.
"Erősen kamugyanús a tűzijátékozó karcagi kazah konzul diplomája
2014. 02. 03. 01:52 - Tóth Csaba Tibor
Címkék: oknyom felsőoktatás kamudiploma
Még tegnapi hír, hogy iszonyatosan hangos tűzijáték verte fel szombat este Buda csendjét. A zajos ünneplés nem másnak szólt, mint Horváth Lászlónak, aki 50. születésnapját a Nemzeti Galériában, gigapartin ünnepelte meg. Horváth egyébként életrajza szerint doktori fokozattal is rendelkezik, és ezt mindössze egy év alatt sikerült megszereznie. Ezen felül 2010 óta pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium tanácsadója is."
atlatszooktatas.blog.hu/2014/02/03/hogyan_lehet_onnek_is_uzleti_diplomaja_es_doktori_fokozata_mindossze_ket_ev_alatt
Az ő szülinapja miatt durrogott szombat éjjel a város - I. kerület:
1.kerulet.ittlakunk.hu/arcok/140202/az-o-szulinapja-miatt-durrogott-tegnap-ejjel-varos
A boldogtalan
S mint védangyalának
Bókol untalan
Az egész vers, de az első versszak, nagyon ott van. Legalább is szerintem.
A Dél-Amerikai nepperek ha beszállnak a ,,boltba,, elárasztják az Uniót a drogjukkal, még minket is kibaxnak az Unióból...
addig sem kellett itthon dolgozni és közben menekülnek a haza problémák elöl
Egy nyerészkedő, maffiabrigád miatt, akik országjobbító politikusoknak álmodják magukat.
Kelj fel gané, aztán vedd ki a kezed a biliből, b@szodl!!!
És?
Mi ebben a meglepő?
orbán egy senki volt, és az is mard - a húgyszagú karizmatikussága ellenére.
A felesége?
Lehet, hogy ő áll a háttérbe?...
orbán felesége egy (vagy több) gyilkosságra felbujtó, velejéig gonosz entitás!!!
Én sem szimpatizálok Orbánnal és a feleségével, de a te stílusodat nem tudom elfogadni.
Kérlek ezzel a hangnemmel ne járasd le azokat akikkel látszólag egy oldalon állsz.
Ha így folytatod, többet ártasz mint használsz. A stílus sokat javíthat, de adott helyzetben sokat ronthat egy-egy csoport megítélésén.
Egy fórumon akkor sem lehet senkit "elbaszott vámpír cafkának, kúrvának " stb. jelzőkkel felaggatni . Az a nő 5 gyermeket hozott a világra és megérdemli azt a tiszteletet ami kijár egy anyának!! Lehet sőt a férje egy rabló senkiházi ember aki gallyra tetszi , tette a országot, a "kisembereket" és a legtöbbjükből "közmunkást" csinált és megérdemel minden alpári jelzőt ami csak létezik sem a felesége sem a gyermekei (más cikkeknél!) hacsak nem ők kezdenek alpári mocskos szöveggel illetni "kisembereket" nem érdemlik meg az ilyen jelzőket amit "NEM" leírt.
Ez a fórum nem arról híres hogy ilyen bunkó mocskos szöveget engedjenek meg és nekünk sem szabad megengedni!
Gondold át még a legbensőségesebb szövetségesei is bemondták már neki az unalmast,nyilvánosan is véleményem szerint is alpári stílusban-és ez alol senki se lesz kivétel -a tömegeket nem lehet se átb...,se megállítani, ha egy patkány-és falkája elmegy az utolsóig...a TEKNŐS NÁLAM MÁR A SÍRGÖDRÖK TETEJÉN ELDURRANTOTT NAGYBESZÉLŐKÉJÉVEL ELMENT AZ UTOLSÓIG-HOLOTTnekem pl kő-jobb oldalinak kellene lennem-érdekem szerint-DE-ÉS 89-ÓTA IS "DE"-NEM AZ TÖRTÉNT AMINEK ÓRIÁSI LEHETŐSÉGE LETT VOLNA...a többit itt mindenki tudja,nem untatok már vele senkit...örbán lánya-veje,barátai,az EU,putyin,-meg a jenkyk is- ezt már megtették helyettem ...DE SINTÉR SANYÁNAK-ÉS POLTNAK EZ IS KEVÉS...JÓ TÜRELME VAN ENNEK AZ ORSZÁGNAK A DEFLÁCIÓHOZ,DE CSAKKK ADDIG,MÍG LESZ MIT ENNI...
" Orbánné ugyanolyan rabló senkiházi, akárhány gyereket is hozott a világra, mint a férje, de ennek ellenére teljesen egyetértek "
Én ezt se írnám le, erős szavak, és nincs rá bizonyíték. Az ő neve nem szerepelt eddig a rengeteg korrupciós ügyletekben. Egyetlen adat amit tudunk Anikó asszonyról, hogy van birtoka Tokajban.
Rettentően álszent nő, keményen nyomja ám ügyvédként a maffiacsalád üzleteit. Eddig két gyerekének a megnyilvánulásait élvezhettük: mindkettő megmutatta, hogy a valóságról vajmi kevés fogalma van és rettentően rossz nevelést kapott. Ehhez azért biztosan van némi köze az asszonynak is.
Új hozzászólás