Dagad a botrány az Országos Roma Önkormányzatnál. Korábban az LMP-s Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet arra, hogy az ORÖ a "Híd a munka világába" nevű projekt keretében indokolatlanul költ el százmilliókat. Bár a NAV nemrégiben elutasította, hogy nyomozzon ellenük a program visszásságai kapcsán, most újabb csalásokra derült fény - írta a Magyar Narancs.
Az újság birtokába jutott ORÖ belső könyvelési dokumentumok szerint a drágán vásárolt irodán és a gyanúsan sok pénzért lízingelt kocsikon kívül irreálisan magas útiköltséget számoltak el több esetben is. Mindezt úgy, hogy azok a személyek, akik nevére szólt a támogatás, meg sem kapták az összeget.
A Magyar Narancs forrásai több olyan érintettet is megkerestek, akik nevénél a százezres útiköltségek szerepeltek, de állításuk szerint ők még csak nem is igényelték az összeget. Az egyik informátor így nyilatkozott:
Nem tudjuk, hogy ezekkel a pénzekkel mi lett. Teljesen életszerűtlen, hogy egy közmunkás vagy egy önkéntes egymillió forinthoz közelítő értékben kapjon utazásai után költségtérítést. Pedig találtunk fejenként ekkora értékű elszámolásokat is, nem is keveset.
Volt olyan ember, akinek papíron 990 ezer forintos útiköltséget térítettek meg. Így az utazási támogatásokra összesen 80-90 millió forintot fizetett ki az ORÖ.
Ezeken felül, amíg még Farkas Flórián volt az ORÖ vezetője, több olyan utalás is történt az elnöki keret terhére, amellyel később nem számolt el. Többek közt állítólag a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is utalt kétszer 250 ezer forintot az ORÖ, de hogy valóban oda is ért-e a pénz vagy csak elkönyvelték, azt nem tudni. Sőt, 2013. december 7-én tizenhárom olyan tanulmányt fizettek ki 90 millió forint értékben a roma önkormányzatnál, amelyekről a Magyar Narancs által megkérdezett képviselők egyáltalán nem is hallottak, így lehet, igazából el sem készítették őket.
Annyi mindenesetre biztos, hogy az ORFK ma bejelentette: hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak az ORÖ-nél egy, a Híd a munka világába projekttől független ügyben.
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem tudja valaki, hogy mi történt azokkal a cigányokkal akik baján egy vesztegetési ügyet játszottak el ezzel hatalmas botrányt keltve választáskor? Megúszták minden büntetés nélkül? Az ügynek egyszerűen nem lehet fellelni utóéletét. Se nyomozás, se feljelentés.
propeller.hu/itthon/2802325-beismerte-robert-hogy-megrendezett-volt
A baj csak az hogy még nem azon a húron...
"...Bár a NAV nemrégiben elutasította, hogy nyomozzon ellenük a program visszásságai kapcsán,..."
Lehetne csodálkozni, de Vida - Farkas - Kolompár egy " alom "
A legszebb az volt, amikor az LMP leleplezte, hogy többszáz
millióért lizingelnek mezei Opel kocsikat !!
Ma van a romák világnapja !!
Évekkel ezelötti " ügy "...jóreggelt ORFK !!
Mi az, hogy " ismeretlen tettes " ???
Mindet lehetne vizsgálni a rendőrségnek, kivétel nélkül!
olyan sokat beszélünk róla, aztán sehol semmi...akárcsak győzikét látnám...
Az ORÖ-ban pont az megy ,,kicsiben", mint a kormányban. Közvagyon elszámolatlan herdálása, retorzió nélkül. És úgy látszik képtelenek visszafogni magukat akár csak a látszat kedvéért.
Minden fillérrel el kell számolni és igazolni az elköltését, útiköltségnél az utazás céljának feltüntetésével, dokumentálásával. Más nevében felvenni önmagában bűncselekmény.
Nagyon borul ez, de úgyis lehetne mondani, hogy "repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg" ?
Zuschlagnál nagyon dolgoztak, most meg lapítanak mint szar a fűben.
Új hozzászólás