Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, biztos és kiszámítható pont maradjunk ebben a kiszámíthatatlan világban, egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján szombaton Budapesten. 

Orbán: Magyarország abban a helyzetben van ma, amit 25 éve kívánt

A kormányfő szavai szerint az "ideológiai rögeszmék" helyett a valóság problémáival kell foglalkozni és "saját válaszokat kell adnunk a bennünket foglalkoztató problémákra". Magyar találmányokat példaként hozva utalt arra, hogy a különös magyar észjárás nem áll meg a tudomány és a kultúra határainál, hanem beköltözik a politika és a közélet világába is. Orbán Viktor szerint túl kell látni Magyarország és Európa határain, nyitottan, fogékony lelkülettel kell tekinteni mindarra, ami a világban történik. Aki nem figyel, nem fogja megérteni mi történik, vesztese lesz a változásoknak – összegezte a miniszterelnök, aki több példát említett a rend megdőlésére és kiemelte azt is, hogy a világgazdaság központja egyre inkább keletre tevődik át.

Európa tétovázik – jelentette ki, s ezt annak tulajdonította, hogy a kontinens elbizonytalanodott saját identitásával, céljaival kapcsolatban. "A párizsi terrormerénylet sokkolta a kontinenst, de senki sem lehet biztos abban, hogy az ezt követő vajúdásból alkalmas válaszok fognak megszületni" – értékelt a miniszterelnök, hozzátéve, hogy míg Európa változatlanul a multikulturalizmus, a politikai korrektség, és "hasonló bűvszavak varázsában vívja vitáit" például a bevándorlásra vonatkozóan, addig Ausztrália képes megvédeni a határait.

"Egy bizonytalan és kiszámíthatatlan világban nekünk, európaiaknak komolyabban kellene vennünk azokat a válaszokat, amelyeket az életösztöneink diktálnak, ahelyett, hogy a vudu és a tabu világába menekülnénk saját életünk kérdései elől" – hangoztatta. Álláspontja szerint ugyanis Európa ma meglehetősen terméketlen állam- és rendszer-vitát vív, s ezek aligha csillapodnak majd. Azt is mondta, néha úgy érzi, hogy a vitáknak nagyobb a becsülete, mint a munkának, ez esetben viszont Európa lemarad, mert amíg Európa vitázik, addig a kelet dolgozik.

A kormányfő kitért arra is, hogy 25 évvel ezelőtt, amikor Magyarország visszaszerezte az önrendelkezését, nem gondolta, hogy ez a pillanat egy 20 éves huzavona kezdetét jelenti, s nem lesz elég akarat és erő véghezvinni azokat a szükséges, hatalmas és mélyreható változásokat, amelyekkel Magyarország a kommunizmus után ismét erős, büszke, keresztény, nyugati és polgári berendezkedésű országgá válhat.

"Lesajnált és reménytelen helyzetből, külföldi támadások és kritikák közepette fogtunk munkához öt évvel ezelőtt" – vélekedett a miniszterelnök, aki szerint a 2014-es választás visszaigazolta, hogy jó irányba indult az ország. Kifejtette: 1800 nap alatt leküzdötték a gazdasági válságot, megteremtették a pénzügyi stabilitás feltételeit, csökkentették az államadósságot, új alaptörvényt hoztak, megerősítették a magyarok összetartozását, több 100 ezer embert mentettek ki az adósrabszolgaságból. További feladatként jelölte meg az oktatási rendszer átalakítását és brit példára hivatkozva méltatta, hogy ma már fel lehet vetni a teljes foglalkoztatást és azt, hogy a keményen dolgozó emberek ne csak a hírekben találkozzanak gazdasági sikerekkel, hanem az életükben is érezzék.

Értékelése szerint Magyarország abban a helyzetben van ma, amit 25 éve kívánt, s a választásig hátralévő három évben elsöprő parlamenti többség, nagy támogatottság és akcióképes kormányzat áll rendelkezésre.

Orbán Viktor megköszönte a résztvevőknek, hogy pártfogói Magyarországnak a világban és azt kérte tőlük, hogy mondják el mindenhol: a kormány sikerre viszi a polgári berendezkedés programját.

A résztvevők ezt követően egyebek mellett országimázsról, turizmusról és innovációról kérdezték a kormányfőt. A Magyarország megítélését firtató kérdésre azt felelte, hogy egy nagyon erős, magát progresszívnek tartó szellemi irányzat van jelen mindenütt, ami a korlátok lerúgásában látja a szabadság kiteljesedését, s ezzel Magyarország nem ért egyet és nem is fogja azt hazudni, hogy egyetért.

A Magyarország Barátai Alapítvány 2011-ben jött létre azzal a céllal, hogy a világban élő magyarságot tájékoztassa, és világszerte bevonja az embereket a magyarok által végzett sikeres társadalmi, kulturális, gazdasági és tudományos tevékenységekbe.

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
25 éve nem gondoltam, hogy ilyen koldus országgá válunk, ahol 4 millió a szegény ember, ahol diktatúra van, ahol 700 ezren kivándorolnak jobb élet reményében, ahol kert végébe épülhet stadion, mert a vezér hobbija a foci, ahol az egészségügyi ellátás a nomád szinten van. Nem ezt akartuk!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Anna Mária
Ez a tőlmozgásos őrült tényleg nem tud egy percig sem a kihízott alfelén maradni, ide-oda rohangál és mindenütt mond valami egetverő baromságot.
Minek ez?
nyanya001
Viktorka ! Rendben vagy ?
Szeded a gyógyszeredet rendesen ?

A pofádról nem ég le a bőr ?
silber13
@nyanya001: Szedi a fenét! Talán azt kéne vele is csinálni, mint Svejkkel a kórházban? Hideg vizes borogatás és napi 3-szori beöntés! Akkor nem lenne ilyen izgága! Egyébként a franc kívánt ilyen időszakot 25 éve, mint a mostani!
Senara
Igen a kívánságlistán szerepelt a csuti stadion , apák ,anyák vejek ,haverok sokszoros milliárdos gazdagodása , tarsoly félék helyzetbe hozása , 1 millió fiatal végleges kalandozása ... aki akarja folytassa :-((((
micfild
@Senara: Ez orbánc kivánságlistáján szerepelt.
és sikerült is neki.
már csak a várba költözés és a koronázás van hátra. és az is sikerülni fog, mert hagyjuk
Mariner1
Ez azt hiszi, hogy a családja, meg a haverjai Magyarország.
nyanya001
Magyarország: épül a nyomoralapú társadalom modellje?
Bár úgy tűnt, megszűnik a Tárki által a rendszerváltás óta minden második évben megjelentett Társadalmi Riport, mégis sikerült kiadni a legfrissebb részt, a Társadalmi Riport 2014-et. Az 1990 óta folyamatosan végzett kutatásokra a kormány már a 2012-ben sem adott forrásokat, de egy német alapítvány segítségével még sikerült folytatni a sorozatot. Végül magánadományok segítségével készült el a 2014-es riport.

Ez már önmagában is vérlázító, annak tudatában pedig különösen, hogy mennyire értelmetlenül és korrupt módon költi el a kormány adóforintjainkat. A tényekre alapozott politikacsinálás visszaszorítása és a független társadalomtudományi kutatások megfojtásának szándéka is jól mutatja a hazai viszonyokat.

A kutatások alapján az derül ki, hogy komoly egzisztenciális válság van kibontakozóban Magyarországon. Egyre jobban marad le Magyarország régiós versenytársaitól jövedelemszintben és szegénységi arányban. A társadalom szerkezete pedig egy fenék nehéz piramishoz kezd hasonlítani. A szakképzetlenek aránya nő, miközben a középosztály egyre szűkül.
tenytar.blog.hu/2015/01/14/magyarorszag_epul_a_nyomoralapu_tarsadalom_modellje

Mi nem erre vágytunk te beszűkült tudatú semmirekellő alak !
Manhattan
25 éve nem gondoltam, hogy ilyen koldus országgá válunk, ahol 4 millió a szegény ember, ahol diktatúra van, ahol 700 ezren kivándorolnak jobb élet reményében, ahol kert végébe épülhet stadion, mert a vezér hobbija a foci, ahol az egészségügyi ellátás a nomád szinten van. Nem ezt akartuk!
Clavigo
Te zsebberázó sutyerák,tahó...oszt jó napot.
adrenalink
A képet nézve azon merengek, hogy Orbán feje felett mintha egy korona lenne...:-)
bencemacska
Na ez a két kép így egymás mellett nagyon rossz jövőképet vetít előre!!!
(l. OV és a moszkvai felvonuló tankok!!!)
kakaósbögre
úgylátom,hogy a Szélesnek csak sikerült valami dimenziókaput létrehoznia és ezek a lények valamelyik párhuzamos dimenzióban léteznek.
Toby
Nem - te tetű orbánc !

Magyarország abban a helyzetben van, mint 25 éve !
Fordulat kell - nélkületek !
Anna Mária
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de huszonöt évvel ezelőtt mintha senki nem említette volna, hogy közmunkás szeretne lenni egy őrült által vezetett országban.
Toby
@Anna Mária: 25 évvel ezelőtt ez a felcsúti rablógörény kilkógott aból azb 1.db. gatyájából, amirt érettségire kapott !
25 év alatt sem tudhattuk meg, miből lett ez a mocsok milliárdos ! Se vállalkozás, se nyeremény, se öröklés, még csak haweri pénzről sincs szó !
Dr. Felipe
G vicctor kommunista spicli elvtárs, orvos mikor látott utoljára?
Anna Mária
@Toby: Majd megtudjuk, a nyomokat nem tudja teljesen eltüntetni. És persze a haverok magukat mentegetendő köpni fognak. Csak türelem.
Nil
Arany János szavait kicsit módosítva:"kívánta a fene!"
Tegye mindenki a szívére a kezét, álljon a tükör elé és mondja ki az igazat- legalább saját magának - .négyszemközt.
Valaki szép beszédet írt (jó pénzért), ov felolvasta- szerintem fogalma sincs arról mit olvasott és milyen messze van az a valóságtól.
Patyomkin világ ...
bencemacska
"25 éve, amikor hazaküldtem az oroszokat,... "
Itt kezdődött a hazugságok áradata, és folytatódik a mai napig, ahányszor csak kinyitja az a lepcses száját!
micfild
@bencemacska: és most amikor behivta ez az eszelős...:-(
nevemnick
Egyszerűen felháborító az amire ez a zember használja a száját. Mi európaiak akartunk/akarunk lenni és nem egy ilyen fazon alattvalói. Ideje lenne, ha már a bandájával békességben lelépne a színről amíg megtehetik!
nyanya001
Nem súrolja, hanem, az ! És ez Magyarország miniszterelnöke !
Siralmas és döbbenetes !
sztarklikk.hu/kozelet/orban-a-skizofrenia-hatarat-surolja/180816
Mézike
@Anna Mária: tegnap még azon agyaltál, hogy a szocializmusban de rossz volt neked.
Akkor most mi a problémád?
lajospapa
@Manhattan: Nem ezt akartuk? Harmadszor választottuk meg! Na jó! Először nem gondoltuk, hogy ilyen. Másodszor úgy gondoltuk, hátha tanult. És harmadszor? Na kussoljunk!
lampa laz
Csak te vagy abban a helyzetben amit 25 éve kívánsz te majom, az én nevembe ne dumálj, mert én egy szép, nyugodt, boldog emberekkel teli világról álmodtam, de te meg az a gátlástalan rablóbandád mindent ellopott tőlünk.
micfild
@lajospapa: kussoljon az, aki nem emelte fel a fenekét, hogy elmenjen szavazni.
A többség igenis látta, hogy milyen ez az orbánc, de arra már lusta volt, hogy elmenjen és szavazzon bárki másra.
Az un baloldal is elmehet a fenébe, mert hagyták ezt az egészet.
papa.49
Láttam a tévében a riportot a hallgatóság eléggé unatkozott, volt aki a télapóhoz hasonlóan ,,befelé nézett,, volt aki a tabletjával bajolt, de olyat csak egyet láttam aki ,,itta a hazugovics szavait,, az Gulyás faxkalap Gergő, férfiasan bevallom legszívesebben kibaxtam volna a tévét az ablakon, de türtőztettem magam...
Toby
" Csak a szépre emlékezem..." reppeli a spicli töpörtyű...
lajospapa
@micfild: Igen, a bal oldal legalább annyira hibás mint az aki nem ment el. A balos politikusok meg megbocsáthatatlan bűnt követtek el, hogy totojázásukkal tulajdonképpen odalökték az országot egy szűk klikknek.
micfild
@lajospapa: EZ az amit egyszerűen képtelen vagyok felfogni.. hogy MIÉRT??
miért hagyják, hogy igy legyen - miért hagyjuk, hogy igy legyen?

www.youtube.com/watch?v=NItp0EHwvjo
justhpeter
Biztosan tudom, hogy 25 éve nem kívántam egy agyhalott idiótát miniszetrelnöknek, nem kívántam, hogy a fiam nyugdíjpénztári befizetését huszonegynéhány év után magához vegye az agyhalott idióta, nem kívántam, hogy az előremenő fejlődés helyét a visszamenőleges törvénykezés vegye át, nem kívántam, hogy 25 év múlva egész Európa azon röhögjön, hogy ennek a csóringer Magyarországnak nem elég, hogy csupasz a segge, még egy futóbolondból is miniszterelnököt csinál, nem kívántam, hogy az iskolapadból mindenféle munkavégzés és tapasztalat nélkül a parlamentbe ülve magyarázzák el nekem, hogy mennyit ér a 30-40 év munkám, nem kívántam, hogy azok hirdessék az igét, akik még ragoni sem tudják.

De elmondom, hogy most mit kívánok, hogy ne lehessen félreérthető: minden parlamentben eltöltött 20 év után 20 év börtön - "a biztosan megszolgálta" logika alapján - ami méltányosságból átváltható 20 év közmunkára.
bakegya
EGYETLEN PILLANATIG SEM HITTEM EL HOGY EZ EGY BECSÜLETES EMBER!!!
BEIGAZOLTA.
Desischado
Én biztos, hogy ezt nem kívántam, hogy egy rablóbanda martalékává váljunk mindannyian! Hazug aljas, rohadék! Hogy szakadna rá a mennyezet!
Levendula
25 éve
- nem kívántuk a havi 47 ezer forintos közmunkát
- nem kívántuk, hogy értelmes fiataljaink elhagyják az országot jobb élet reményében
- nem kívántuk, hogy unokáink távol a hazától szülessenek meg
- nem kívántuk a munkanélküliséget a családunkban
- nem kívántuk az emberek közti egyre mélyebb szakadékot
De egyet azért kívánunk, méghozzá nagyon! Ezért tenni fogunk, elmegyünk szavazni és ennek nyoma lesz!
szaboria1
Valaki szóljon már neki fordítva látja a dolgokat.
zöldszem
25 éve fosztják ki országunkat! Minden politikai garnitúra csak a zsebét tömi, az egyik megy a másik jön, csak az étvágyuk lesz egyre nagyobb! Nem számít ezeknek semmi sem , csak a pénz és a hatalom!!! De, az minden áron!
Feraj49
" Mo. abban a helyzetben van amit 25 éve kívánt ".Basszus nem ezt kívánta Mo. Te viszont abban a helyzetben vagy,meg a rokonaid. A mai helyzetet a garnitúrád kívánta,a sok idióta meg "bevette" a szólamaitokat ,mert azt hitték az lesz amit és ahogy mondtok,és az igaz is.Ti nem kormányoztok,hanem "lavíroztok". Hozzászoktatok,hogy előttetek a nem voltak ekkora hazugságok,és nem is gondolták,hogy egy kormány csak folyamatosan hazudik.
X-ray
Kellett nekem megint idejönnöm elolvasni a cikket és a hozzászólásokat?
Most megint jól felhergeltem magam...
eszegfu
A ti "bakancslistátok" már teljesült ez alatt a 25 év alatt! Mit kerestek még mindig itt?!
Az enyémet, a miénkét pedig majd MI szeretnék megvalósitani...nélkületek!
papa.49
@zöldszem: Kérek még ilyen képeket, na légyszi...
mate03
@Manhattan: Sikerült vissza állítani a harmincas évek Magyarországát!Megint 4-millió koldus országa lettünk! Köszönjük (viktor) csupa kisbetűvel !Köszönjük (fidesz) szavazók!
papa.49
@zöldszem: Kösz hű ha ez leány lenne kiadható a receptemre még talán ki is gyógyulnák a betegségemből...
Anna Mária
@mate03: Ez pontosan így van, most kénytelenek vagyunk újraélni a borzalmas 30-as éveket.
bakegya
Most nézem a képes-felét a cikknek-a teknős még mindíg a cölöp tetején és az ország kupolája pedig a fején!!!
EL vele- MIT AKAR MÉG EZ A FEJŐSTEHÉN-jöjjön a SIMICSKA-ANNAK LEGALÁBB VAN VALAMI A FEJÉBEN IS NEM CSAKKK A ZSEBÉBEN HORDJA A FEJÉT...
zöldszem
@papa.49: ma, 09:55
Elolvastad vagy csak a képet nézted?
Naponta 3X:)))))
Bocsánat, nem akartam szemétkedni!!:))))
papa.49
@zöldszem: Hát persze, és még egyszer kösz, még el is mentettem...
Rózsika Hatházi
@zöldszem: ma 9:51. Ilyet felesleges javasolni a csutinak! Vegyük észre, hogy az állandó zsebhokizása azt jelenti, hogy már magának sem kell. =D
zöldszem
@Rózsika Hatházi: Kis félre értés!:))) Nem a csutinak javasoltam!
"papa.49
@zöldszem: Kérek még ilyen képeket, na légyszi..."
@papa.49:-nek ajánlottam!
Orbánnak esetleg ezt!
kepfeltoltes.hu/150510/orb_n8_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Rózsika Hatházi
@zöldszem: Bocs, de csak a te válaszodat olvastam, néztem.
zöldszem
@papa.49: ma, 21:11
Mit is vállalsz, a recept kiváltását?
papa.49
@zöldszem: A 13:57 re írtam hogy vállalom a ,,megszorítást,,...
A receptet meg szívest, örömest, kiváltom...
zöldszem
@papa.49: Ja...
Ühm, abba a nejed is bele szólna.:)))))) Nem közgyógyra van kiírva!:)))
papa.49
@zöldszem: 21:32. re Dugnám mint a cigány a lopott biciklit...
zöldszem
@papa.49: ma, 21:35
Khm..vázas bicikli..:)))
Jankó123
"Orbán: Magyarország abban a helyzetben van ma, amit 25 éve kívánt"

Na VAZZE!
Hová tettem a Cavintonom?
:-)
papa.49
@zöldszem: 21:46. ra. Hát nem egészen arra gondoltam...
zöldszem
@papa.49: 21:50. Értettem az előző hsz.
De ha már "biciklizünk", akkor valahogy át kell alakítani a női biciklit, férfi biciklire. Mert a nőiről ugyebár hiányzik a váz...:))))
papa.49
@zöldszem: 21:57 re, Értem én a finom célzást, hát még van ,,váz,, tehát nincs gáz...
kukac50
25 éve jobb életet, magasabb fizetést, emelkedő életszínvonalat vártunk,és kaptunk rosszabb életszínvonalat, 47 ezres közmunkát,25 ezer forintos munkanélkülit ami 3 hónapig tart. Magyarország nagyon rosszul teljesít a valóságban, soha nem volt ennyi nélkülöző ember mint most!
evacica
Az én nevembe ne beszéljen Orbán! Annyi igaz, hogy ezt ő meg a talpnyalói kívánták már akkor is, pénzt meg hatalmat.
legacy
Én: Orbán, ma Magyarország Q nagy szarban van, neked, CSAK NEKED köszönhetően!
ellenzékben sem hagytál élni bennünket békében, uszítottál, ahogy tudtál, ahogy nem szégyellted, most, hatalmon meg főleg nem hagysz minket békében.

GYŰLÖLLEK, TE GANÉ HATALOMÉHES ELVTELEN BECSTELEN MOCSKOS HAZUG NÁCI!!!

Ja, és bolond is vagy mindeközben. - érzed a drámai fordulatot a nagybetűs igazság és kisbetűs igazság között?
...
Szerintem sem.
Miért?
Mert bolond vagy alapvetően - a többi szutyok csak ráadás, te görény!!!
JAJMÁR
Meg kellene nemzetikonzultálni, hogy ezt akarta-e a nép, de nem meritek ugye? Csak az üres rizsa!

A magam részéről még álmomban sem mertem gondolni, hogy ilyen mélyre süllyedünk :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.