Ha bántják a magyarokat Kárpátalján, és menekülniük kell, mindenkinek segíteni fogunk és mindenkit befogadunk; erre a legrosszabb verzióra is kész a magyar kormány terve – mondta a Napi Gazdaságnak adott, szombaton megjelent interjújában Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a legfontosabb célunk az, hogy a kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak, ezért új segélyezési programokat vezetünk be. A magyar kormány minden kárpátaljai magyar pedagógus bérét kiegészíti, minden kárpátaljai magyar gyermek étkeztetését kifizeti, és segítjük a nehéz helyzetbe került önkormányzatokat is – fogalmazott.

Lázár János szerint súlyos aggodalomra ad okot, hogy Munkács utcáin lövöldöznek. Az ukrán államtól elvárjuk, hogy minden magyar honfitársunk és polgártársunk személyes biztonságát garantálja – szögezte le. Hozzátette: a magyar kormánynak minden magyart meg kell védenie.

A miniszter a bevándorlásról szólva azt az egész európai baloldal Waterloojának nevezte. Hozzátette: évtizedeken át azt sulykolták, hogy Európa határait meg kell nyitni, mert a bevándorlókkal az egész földrész erősebb és gazdagabb lesz. Most súlyos ideológiai visszavonulót kell fújniuk, mert minden itt élő számára világossá vált, hogy a gazdasági bevándorlók súlyosan veszélyeztetik az európai emberek életminőségét, hiszen részesülni akarnak az itteni életszínvonalból anélkül, hogy ahhoz bármit is hozzá akarnának vagy tudnának tenni – mondta. Hozzátette: szó nincs arról, hogy az európai országok tervezett gazdasági betelepítést hajtanának végre munkaerő-piaci okokból.

Majd ha erre szükség lesz, mi, magyarok akkor sem Szíriában, Afganisztánban vagy Észak-Afrikában keressük a leendő itthoni munkavállalókat, hanem a határaink túloldalán élő magyarok között – fogalmazott.

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

soljanka
Hmm. Emlékszem, kb. egyszerre kezdtem egy kisvárosban dolgozni két ukrán és két erdélyivel. Később letették az államplgári esküt.
Én az utolsó percig piaci alapon béreltem lakást. (Mások meg- eredeti "őslakosok" vásároltak, vagy építettek) Nekik mindig jutott önkormányzati. Még válás után is kapott az egyik fél egy pluszt. És valahogy mindig sikerült nagyobbat is kapniuk. Aztán megint jött valaki. Neki is jutott.
Amikor 30%-os leépítés volt, akkor ő védettek voltak. Őslakos meg mehetett világgá.
Nem ellenük írtam, hiszen emberileg kedveltem is őket, meg segítettem költözésnél stb.
De úgy gondolom, hogy sokkal több kedvezményben részesültek, részesülnek, mint az eredeti állampolgárok.
Vagyis szokás szerint ebben is a ló tulsó oldalán kötünk ki.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
..."Majd ha erre szükség lesz, mi, magyarok akkor sem Szíriában, Afganisztánban vagy Észak-Afrikában keressük a leendő itthoni munkavállalókat, hanem a határaink túloldalán élő magyarok között"...

helyes.
Anna Mária
"...a gazdasági bevándorlók súlyosan veszélyeztetik az európai emberek életminőségét, hiszen részesülni akarnak az itteni életszínvonalból anélkül, hogy ahhoz bármit is hozzá akarnának vagy tudnának tenni..." - hazudta Lázár, akinek fogalma sincs, kik a menekültek.
Lázár maga viszont elég magas életszínvonalon él, amit úgy ért el, hogy nem tett hozzá semmit az ország jólétéhez, nem is akart, ilyesmi soha még eszébe sem jutott.
nena
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Anna Mária
@nena: A cikkhez szólj hozzá, ne hozzám.
lópicigáspár
És mivel rengeteg tartalékkal bír az ország, vélhetően a nyugdíjak megfaragásával fogják támogatni őket, mert másból már nemigen lehet faragni!
papa.49
Lézeres tudod mit mondott, a ,,vakzarándok,, hát akkor azt neked!!!
joopapa
Gondolom előtte aláíratják velük hogy 2018-ban csak a fityesz maffia mutyi pártra szavazhatnak!
soljanka
Hmm. Emlékszem, kb. egyszerre kezdtem egy kisvárosban dolgozni két ukrán és két erdélyivel. Később letették az államplgári esküt.
Én az utolsó percig piaci alapon béreltem lakást. (Mások meg- eredeti "őslakosok" vásároltak, vagy építettek) Nekik mindig jutott önkormányzati. Még válás után is kapott az egyik fél egy pluszt. És valahogy mindig sikerült nagyobbat is kapniuk. Aztán megint jött valaki. Neki is jutott.
Amikor 30%-os leépítés volt, akkor ő védettek voltak. Őslakos meg mehetett világgá.
Nem ellenük írtam, hiszen emberileg kedveltem is őket, meg segítettem költözésnél stb.
De úgy gondolom, hogy sokkal több kedvezményben részesültek, részesülnek, mint az eredeti állampolgárok.
Vagyis szokás szerint ebben is a ló tulsó oldalán kötünk ki.
nena
@Anna Mária: Egyszer olvasnák valami építő jellegű dolgot tőletek, a károgáson kívül talán nem érdekelnél... :P
Anna Mária
@nena: Helyesen így mondják: olvasnék.
Örülök, hogy segíthettem, legalább valamit megtanultál most.
Anna Mária
@soljanka: A mostani segélyezési programkról semmit nem lehet tudni: mibe fájnak ezek a magyar adófizetőknek?
nena
@Anna Mária: Tudom hogy írják, de megint csak terelsz... Különben meg tök jó idejárni trollkodni... :D
nena
@Anna Mária: A cikkhez pedig te sem szóltál hozzá. Bemásoltál belőle egy részletet, utána pedig ekézed Lézer Janit... Teszel te is, a Kárpátaljai magyarokra... Pá..
eugen4402
Talán segíthetek "valami építő jellegű" vélemény megformálásában.
Szerintem Lázár tökéletesen feleslegesen fárasztotta magát ezzel a bejelentéssel, mert nem hiszem, hogy lenne akkora barom kis hazánkban, aki a Husztról, Ungvárról, vagy Munkácsról távozni kényszerülő magyar ajkú menekülteket Afganisztánba, vagy Pakisztánba akarná űzni...
Bercifiu
Janikám! Ti adtatok állampolgárságot. Akkor miért kell befogadni? ja hogy belépjenek a fityibe.
Csizmás Kond
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Commneter
@Anna Mária: Azért a "békasegge", nincs ám olyan magasan kislány!:3
Commneter
@Csizmás Kond: Van olyan, hogy "köztisztviselők napja" ... "bírák napja" ... "gyereknap" ... usw.
... akkor miért ne lehetne "szellemi proletárok napja"?!:P
Commneter
@Csizmás Kond: Tökmindegy, nála az is foglalt!:D
soljanka
@nena: Én ugyan nem vagyok nyelvtanáci, bárki elüthet, elírhat valamit, de a "suksákolás", meg a "-nákolás" nem nyelvtani, hanem műveltségi kategória.
nena
@soljanka: Csak ismételni tudom kollégádat : " a cikkel foglalkozz ne velem "
Hehe... :-)
Senara
"A magyar kormány minden kárpátaljai magyar pedagógus bérét kiegészíti, minden kárpátaljai magyar gyermek étkeztetését kifizeti, és segítjük a nehéz helyzetbe került önkormányzatokat is" Itthon meg éljenek meg ahogy tudnak . Hazaáruló banda
Commneter
@Anna Mária: ma, 11:19

Nos, nem hinném, hogy a propelleren az lenne a főkérdés, hogy magas- vagy mély hangrendű-e a toldalék; ahogy tapasztalom, itt a főhangsúly teljesen máshová esik!:3

Véleményem szerint minden tag, mondatokba foglalt véleménye magánvélemény és nem idézet!:P
Ha viszont nem idézet, akkor az a saját "alkotása"!:O
Erre tekintettel viszont, megilleti őt az "alkotói" szabadság ... minek okán már, nem várható el tőle akár az sem, hogy kösse őt a magyar nyelvtan bármelyik szabálya is!:xP
vukkocska
Ukrajna nem EU-s állam. Még csak nem is tagjelölt. Miért gondolom azt, hogy ez a gesztus annak szól, hogy az ukrán maffia több tízezer embert juttatott - jó pénzért - magyar állampolgársághoz, s ezzel együtt a Fidesz győzelméhez? Arrafelé is lesz szögesdrót?
Commneter
@soljanka: ma, 12:27

A "műveltségi kategória" című kifejezésed viszont nem több, mint egy szövegpanel!:xP

Ez csak és kizárólag akkor értelmezhető, ha konkrét, mint például "irodalmi műveltség", "szakmai műveltség" -konkrét szakmához kötve, "iskolázottság", "nyelvtani műveltség" ... usw.
Tehát önmagában a "műveltség" szó, mint főnév, nem jelenti in contreto azt, ami a te elvárásod lenne mástól, eme szó említésekor!:3

"Műveltség", akár lehet, maga a termőföld is!:o
S bár a föld, a jó gazda által szerzi műveltségét; de ettől még pl.: a "nyelvtani műveltség" forrása, nemigen lesz a földművelő paraszt!:xD
soljanka
@Commneter: Sok értelmét a szőrszálhasogatáson kívül nem látom, de maradjunk annyiban, hogy nekem elég két értelmezése is magában, legyen az szellemi képzettség, vagy az iskolázottsággal megszerzett tudás.
Hogy te il contreto mást értesz alatta, ezen nem veszünk össze.
Bár így belegondolva, legközelebb a fogalmazásom il contretobb lesz:
trehány,tanulatlan, faragatlan a "suksákolás" és a "-nakozás".
nena
@soljanka: Sajnálom hogy csak szakmunkásképzőt végeztem. 88'-88'... Akkoriban még volt becsülete a melósnak. Sőt... :-)
soljanka
(Ez mondjuk általános iskola.)
De pont te kérted azon hozzászólásodban, hogy olvasnál "valami építő jellegű dolgot is a károgáson kívül."

Tessék. Megkaptad.
nena
@soljanka: Ezzel sokat nem építettél... fotelhuszár...
Toby
Gyertek csak, kedves kárpátaljaiak, már van 217 ezer közmunkás, de kell még sok, hogy meglegyen az 1 millió munkahely és az 5,5 millió foglalkoztatott !
bakurasz
A náci alapgondolkodás lényege, hogy különbséget tesz emberek közt azonos körülményeik ellenére. Vagy a kárpátaljai menekült az menekültebb a szíriai-nál?
volvós
...mármint a közvetlen román " rokonaidat " janika, ugye ???
papa.49
@volvós: Nekem is valami ilyesmi jutott eszembe van sok lakatlan ingatlanja a lézeresnek ,hát befogadhat amennyit akar az Ukrajnából menekültekből!!!
kakaósbögre
nos,ha arra gondolok hány orosznak,ukránnak adtak útlevelet jópénzért a helybeli KDNP-s korifeusok...szükség lesz egypár orosz-magyar tolmácsra a magyar-magyar kommunikációhoz.
iskolakerülő
Szartsemérjaninak mindenki többet ér mint a magyar ember. Dögölj meg, a fattyúiddal egyetembem, kínok közt!!!
Commneter
@soljanka: Köszönöm!:3
Ezt megbeszéltük!:D
Commneter
@soljanka: ma, 14:21

Szőrszálhasogatás?!:o_O Nem!:xP
Az ez:

"Helyesen így mondják: olvasnék.
Örülök, hogy segíthettem, legalább valamit megtanultál most."

In concreto!:3
Lepényleső
Nem a Kárpátaljai Magyarokat kell befogadni,hanem Kárpátalját! Ehelyett a trianoni határból
még tíz métert elherdálnak 165 km-en át,eddigi állás szerint. Ezek a haza fiai?
(165 km = 165000 m X 10m = 1 650 000 m2)
kakaósbögre
@Lepényleső: aztán mit is kezdenél Kárpátaljával?
JAJMÁR
Hm, most tényleg azon vitázunk, hogy a kárpátaljai vagy az afganisztáni menekültek menekültebbek-e?

(Egyébként az a veszély se fenyeget minket, hogy az ukrajnai magyarok itt képzelnék el a biztonságos jövőjüket. )
Tessék már megérteni, egy dolog miatt akarják a "befogadást", mert ha másképp nem megy, így, az eu is befogadja őket. Oszt' "illa berek, nádak erek". Bárcsak mindenki ide akarna jönni, én örülnék... - nék,nék, nék!
De majd egy másik valóságban.
JAJMÁR
"a gazdasági bevándorlók súlyosan veszélyeztetik az európai emberek életminőségét, hiszen részesülni akarnak az itteni életszínvonalból.."

az itteniből? Lázas már ez a lézer, de nagyon megijedt, hogy valamelyik házát vagy a rezsicsökkentést elveszítheti. Szóval, ha valaki szintén házat akar és dolgozni és enni és még jövedelmet is, na, az már veszélyes...
Fradigege
Ha kell visszacsatoljuk Kárpátalját! Ez a Nemzeti minimum, ez a Haza érdeke! Mi ez? Bekakilt? Fél a sukár gyerek?
Fradigege
Miféle hozzáállás ez? Negatív köcsög!
m.macskosz
@wagabund: ma, 08:10
Nem helyes!
Nem a határon túl kell keresni a munkavállalókat,
hanem a határon belül kell megtartani őket!
kakaósbögre
@Fradigege: hát persze cimbora.és ugyan mit is kezdesz mondjuk félmillió oroszajkúval és ugyanennyi ukránnal?nem mellékesen van fogalmad arról hogy csupán az infrastrukturális szintre hozás mennyire tenné tönkre az országot?
Desischado
Az itt élőkkel mi van?! Nem azzal kéne előbb foglalkozni?! Szemét egy féreg ez a lézer, hányhatnékom van tőle!
kkalman
Szennykupac Lézer megint ott matat, ahol semmi keresnivalója. Lehet, ismét csak az ország lakóinak az ismételt megosztása volt a célja. Akkor elmondható róla, hogy ő G.Vicctor ikertestvére, a G.Jani.
Ha komolyan gondolta az ukrajnai magyarok ilyen mértékű megsegítését, mellett a magyar magyarok teljes nyomorba döntését, mert ez ezzel járhat, akkor is ő G.Vicctor ikertestvére a G.Jani.
Fradigege
@kakaósbögre: Annak idején a ruszinok Magyarországhoz szerettek volna tartozni. Persze hamuvá vált a népszavazás felemlítése is. 1 millió szláv van ott, segíteném őket az ősi földre, hogy találják meg Isten fényes orcáját. Magyarán, a szlávok ősi földje Pripjaty. Kr.u. 1-3 században spricceltek szét. Pripjaty most éppen egy lakatlan vákum Európában. Ugyanis a reaktor még mindig olvad. Sok-sok lehetőséget kínál Kárpátalja. Hegyek, bányák, stb. Ne félj attól, hogy megszívnánk. Én többször voltam. Eléggé lelakták. Adják csak vissza, a többivel n foglalkozzanak. Megoldjuk.
GeoCravker
@soljanka: Annak idején, amikor ifjú voltam, és azt hittem van értelme annak, ha valaki doktorival tanít az egyetemen megpályáztam egy állást a volt sulimban. Nem sokat vittem volna magammal. Egy olyan kutatási témán lívül, amit az országban ketten sem űztek. Utoljára hasonlót Moesz Gusztáv. Nyilván más technikával.
Megmutatták a tanszéken a hivatalos végzést az egyetemi létszámstopról.
Aztán jelentkezett egy erdélyi kislány. tudományos munkásság, tanári végzettség és fokozat nélkül. Neki volt státusz.
Ja, aztán az ország akkori egyik legtehetségesebb fiatal etnobotanikusát kiutálták a tanszékről. Hogy tartsák a normát.

Lézerbirka nyilatkozatai és a hasonlók a legjobbak arra, hogy zsigerből megutáltassanak minden határon túl rekedt embert a már itt lakókkal.
De alighanem ez a cél.
kakaósbögre
@Fradigege: Megoldod?Nocsak.Elmondanád honnan teremtesz elő-kezdetnek-mintegy egymilliárd eurót csupán a vasút európai szabvány szerinti átépítésére?Egy másik egymilliárdot a vízvezeték illetve csatornázás,elektromos hálózat szabványosításához? Az útfelújítások elkezdéséhez?Nem mellékesen ez hogy "annak idején" nem politikai előrejelzés. Ennyi szlávnak simán jár az önrendelkezés-főleg ha tisztában vagyunk azzal az egyszerű ténnyel hogy magyar nemzetiségű 200000 sincs az adott területen-ezt megoldod? Hiszen a magyar gondok sincsenek megoldva.Ugyanmár,próbálj egyszer reálisan gondolkodni.
Tekla
@kakaósbögre: Lenne munkahely, infrastruktúra építési területen. Edig is át jutottak a vonatok, nem kell mindjárt szabványosítani, had egyenek moslékot a disznók és hetente mákos kalácsot a dohányzók. Záhonynál a tengely csere biztosított.
Csatornázás nélkül is el volt ez az Állam minimum ezer évig , akkor még nem kéne kapkodni. A víz is folydogál a csapokból ,mért kéne egyszerre cserélni, ha eddig jó volt, nem kell azonnal mindent tönkre tenni és újat építeni helyette. Ebbe szegényedet el az ország, hogy üveg csoda bankok, aranykorlátok,stb. Miközben nincs hajék 800 ezer embernek,nincs étel az iskolásoknak, akiknek 90 % már ingyen rászoruló !
JAJMÁR
@Fradigege: 01:18 Mit oldunk meg? Nem oldunk mi meg semmit. Kárpátalja is csak a bányák miatt kellene. Addig, amíg a saját pici hazánkból máshová mennek a fiataljaink, és amíg romokban van az eü., oktatás... stb. illúzió, mégpedig hamis illúzió azt hinni, hogy majd Kárpátalja gondjait megoldjuk. Attól tartok, röhögőgörcsöt kapnak az ottani magyarok, ha ezt a "tervet" meghallják.
Vegyétek már komolyan magatokat :)

www.facebook.com/photo.php?fbid=908614179204091&set=gm.928686567178306&type=1&theater
mate03
@Anna Mária:! Minden mondatoddal egyetértek!
kukac50
Azok is megélhetési bevándorlók lesznek?
Elveszik a Magyarok Közmunkáját?
kakaósbögre
@Tekla: Tengelycsere?Mire?szerinted vannak a MÁV-nak széles tengelytávú vagonjai?Mert Kárpátaljával egyet sem fogsz kapni.Csorog a víz a csapból?Rá kellene kötni őket a magyar rendszerre,amely nagyságrendekkel nagyobb nyomáson működik mint az ukrán,mivel az ukrán oldalon-teljesen jogosan-azonnal elzárnák.Nem kapnál egy buszt,egy teherautót.Ezeket azonnal pótolni kell.A bányák,az üzemek-már amit meghagynának belőlük-nem működtethetőek mert nem EU szabványosak.A jelenlegi tulajdonosaiknak pedig milliárdos kártérítést kellene fizetni.Komolyan kérdem,felétek az elemi matematika tiltott tantárgy?
Lackó50
Én inkább attól tartok, hogy az a pénz, ami oda megy, hogy lesz elosztva. Lehet, hogy akiknek szánták semmit (vagy csak minimálisat) nem kapnak belőle, viszont fegyverekre el lehet majd költeni. És akkor ki kit támogat??
GeoCravker
@kukac50: Nem. Vamzerek lesznek a déli közmunkatáborokban
mariaberta
Meg az egész Kárpátalját, legyenek új fidesz szavazók, mert fogy a régi gárda.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.