A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat. Balog Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan többlet, amelyet béremelésre szeretnének fordítani.

Többlépcsős béremelést ígér

A miniszter közlése szerint felkérte Ónodi Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, hogy az ágazat szereplőivel – köztük az orvosi kamarával, a kórházszövetséggel és a szakszervezetekkel – üljön le tárgyalni arról, milyen ütemben és mértékben valósulhat meg a tervezett többlépcsős béremelés az ágazatban.

Balog Zoltán azt mondta: azt szeretné, ha már az idén megkezdhetnék a béremelést, amely aztán 2017-ben és 2018-ban folytatódhatna, és talán egy negyedik lépcsőt is hozzá tudnak tenni, ahogy korábban a tanárok négylépcsős béremelésénél.

A miniszter a műsorban felidézte:

tárcáját érintően csak az egészségügyre több száz milliárd forint forrás jut.

A köznevelésre is százmilliárd forint feletti összeget vonnak be, de emellett a szociális és kulturális ágazatban is szeretnének béremelést.

A miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az egészségügyi béremelésről azt mondta: az államtitkár a jövő héten kezdik a tárgyalásokat, és a tervek szerint júniusra már pontosan lehet majd tudni, mely területeken mekkora és milyen ütemezésű lesz az emelés. Ha már idén is lesz, akkor ahhoz módosítani kell az idei költségvetést – tette hozzá.

Rendben vannak a bérek, de akkor miért mennek külföldre?

Balog Zoltán szerint a rezidenseknél és a fiatal szakorvosoknál – akik vállalják, hogy az állami egészségügyben dolgoznak –

rendben vannak a bérek,

most az a cél, hogy az idősebb orvosok bérét felzárkóztassák erre a szintre. Az ápolóknál 3-4 éves bérfelzárkóztatási programot szeretnének, és a szociális dolgozóknál is emelni kell a fizetéseket.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Hülye vigyorgó pléh bános te biztos eleget keresel, de kívánom neked hogy olyan orvos operáljon téged aki egész nap dolgozott és utána éjszaka meg ügyeletben van, úgy hajnali 2-3 óra között, ha kimurdelsz nem baj, csak tisztul vele a társadalom!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
" Jól van kisfiam - mndta anyád - most már komolyodj meg, ennyi idős korodra nem szabad úgy viselkedni, mert egy idióta hülyegyerek !"
papa.49
Hülye vigyorgó pléh bános te biztos eleget keresel, de kívánom neked hogy olyan orvos operáljon téged aki egész nap dolgozott és utána éjszaka meg ügyeletben van, úgy hajnali 2-3 óra között, ha kimurdelsz nem baj, csak tisztul vele a társadalom!!!
wpym
Sajnos az ilyen, felelősség nélküli, balog-féle semmirevalók vannak megfizetve.
Akiknek pedig van felelősségük és tényleges munkát végeznek, ők többségében egyik hónapról élnek a másikra. De jól teljesít az ország...
Hellcat
Eleget keresnek...munkát külföldön.
sgyuri2003
Ezt a szeretnénk szöveget haragos párttársad már elsütötte egyszer.
Amikor számon kérték tőle a 400%-os ígéretét, akkor rögtön korrigálta a kérdezőt.
Ő nem azt mondta, hogy megemelik a béreket csak szeretnék. Most is szeretné, de nincs mód rá. Először ügyes , de dühítő. Másodszor ostoba próbálkozás.
Kutyuska
A zemberek szerint pedig a kormány tagok nem eleget, hanem túlzottan sokat keresnek.
nezelodo
Ennyi hitegetés, hazugság mellett mégis azt sugallja a fotója, hogy megdicsőült, gondolom a Közt. Elnöki poszt belengetésétől..
volvós
Büdös csuhás !! Vissza a sekrestyébe, oszt számold a
perselyben levöt 2 misebor között... Agyament hazug !!
papa.49
@volvós: Ez még azt is ellopja, nem lehet rábízni ilyet))))))))))))
levarosbukta
Nem lehetne ezt az öntelt szarzsákot bezárni egy kolostorba kenyéren és vízen ítéletnapig?
perfekt
Egy újabb elmebeteg sziporka,Ala B.módra! Most belegondolok--az "egy vérből való rokona"--őt akarja köztársasági elnöknek! Emberek-gondoljatok bele--ő lenne a honvédség főparancsnoka is.Baromi mázlink van,hogy nincs? atom fegyverünk-mert az indító kulcsa, az nála lenne!Szerintem nem problémázna, itt helyben felrobbantaná!
zöldszem
Na ezt most már tudjuk:"Balog Zoltán szerint a rezidenseknél és a fiatal szakorvosoknál – akik vállalják, hogy az állami egészségügyben dolgoznak –
rendben vannak a bérek,"
Na de, mi van Matolcsy fizetésével, azzal is minden rendben???
Macskaszem
Nézőpont kérdése, hogy sok vagy kevés. Aki adja, annak sok, aki kapja, annak kevés. Én pl. beérném ennek a hernyó csuhásnak a jövedelmével.
nevemnick
Atya, dugd még mélyebben a fejedet vezíred hátsó felébe, mert így nem fogod látni és hallani - csak érezni - amikor seggbe rúgunk benneteket. Élég volt már az előző 10 év hülyeségeiből, rablásaiból. Csak úgy mondom...
justhpeter
Őszinte örömmel tölt el, hogy legalább a miniszter meg van elégedve az egészségügyben valamivel. Minden bizonnyal nem volt beteg az elmúlt évben.
bencemacska
@volvós: Ejnye, ejnye. Református templomban nincs sekrestye! meg misebor sem!
bencemacska
@levarosbukta: Melyik kolostor fogadna be3 egy protestáns papot???-:)))
levarosbukta
@bencemacska: Akkor építek neki egyet csak tűnjön el a fenébe.
bencemacska
@levarosbukta: Maradjunk annyiban, hogy megfelel a börtön is nekik, mindnek. Nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül!
csa-csa
akkor talán a jattot ki is lehetne iktatni végre nem?
Borsodi
Ígérni megtanultak! @zöldszem: Matolcsi fizetése még nincs rendezve többet érdemel,elvégre Isten jobbkeze .
Yoda69
"Balog Zoltán: a fiatal orvosok eleget keresnek"
Foleg az, aki nyugaton praktizal.
zöldszem
@Borsodi: Mikor lesz a mennybe menetelük?
feleselek
Ez ugyanugy müködik, mint régen:A főnököm és én meg voltunk elégedve a fizetéssel, én az övével, ő pedig az enyémmel...!
szaboria1
@papa.49: Sajna a kívánságod nem igazán fog addig teljesülni mig hatalmon vannak mert megvan nekik a luxus kórházuk.
bencemacska
@szaboria1: Ismereteim szerint az úrvacsora osztáshoz a bort valamelyik boros gazda adományozza, legtöbbször presbiter.
Misebornak csak azért sem lehet hívni, mert a protestáns templomokban nincs mise, hanem istentisztelet van!
kukac50
A fiatal villanyszerelők Angliába átszámítva heti 180 ezer forintot keresnek.
Itthon a fiatal orvosok kapnak ennyit?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.