Az Origo által készített mandátumbecslés szerint ha most tartanák a választásokat, ismét abszolút többsége lenne a Fidesz-KDNP-nek. Az ellenzék mindössze nyolc egyéni kerületben győzne. 

A becsléshez négy intézet (a Nézőpont Intézet, a ZRI Závecz, a Publicus Intézet és az Iránytű Intézet) számait használták fel.

A végeredmény az lett, hogy a Fidesz–KDNP összevont támogatottsága 42,75 százalék volt, a Jobbik 23 százalékot hasított ki magának, míg legerősebb baloldaliként az MSZP 15,5 százalékon áll. A Demokratikus Koalíció 6,75, az LMP 5, az Együtt 2,25, míg a Párbeszéd Magyarországért fél százalékot ért volna el. 

Ma is abszolút többséget szerezne a Fidesz

Az Origo felmérése szerint a Fidesz–KDNP 121, a közös baloldal 38, a Jobbik 33, míg az LMP hét mandátumot szerezne az új parlamentben. A baloldal összesen hét egyéni körzetet nyerne meg: egy szegedi választókerületet, a III. kerületi, a IV. kerületi, a X. kerületi, a XIII. kerületi, a XIV. kerületi és egy XXI–XXII. kerületi választókerületet. A Jobbik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kettes számú körzetet vinné.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Hmm. egy népszavazáson viszont nem merte magát megmérettetni a Fidesz!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
eszegfu
Nem tudom mit is gondoljak erről... még csak nem is 1000 fős "mintavétel", hanem becslés alapján felállitott támogatottsági %...
Bringás
@eszegfu: Én úgy tudom, hogy ez bevett módszer volt eddig és alkalmazta minden kormány!
Hellcat
Amíg alacsony a részvételi arány addig a távolmaradók a fidesz magukra írt választási törvényét/csalását támogatják...addig meg nincs miről beszélni.
36
Határon túli magyarokkal együtt, hogy nézne ki az eredmény? Egy ilyen felmérésre nagyon kíváncsi lennék.
Grafix69
Nem azért de én más be írogatós portálokon sem nagyon találkozom azzal a baromi sok Fidesz rajongóval, sőt az igazság az, hogy az elmúlt 1 évben még nem is találkoztam olyannal aki kedvelné ezt a mocsok bandát.
papa.49
Akkor viszont a kérdés honnan ez az eredmény???
Grafix69
Nem tudom , de nem hiszem el,hogy ennyi szegény embert nem bosszant a rengeteg sikkasztás ,lopás,csalás ,harácsolás és jobban megvannak ijedve a migránsoktól ,mint elmebeteg aljas hazaárulóktól .
eszegfu
@papa.49: 4 közvéleménykutató intézet számaiból becsléssel állapitotta meg ezt az Origo... csak pl. azt tudnám, hogy az intézetek mikori mérését használták?! Szerintem ezzel az "eredménnyel" is azt akarják az emberek agyába belegyömöszölni, hogy a Fidesz leválthatatlan, nem tehetünk semmit sem... és ezt a témát is elő kell venni időnként!
papa.49
@eszegfu: Erre gondoltam én is az előbb, de végül is nem írtam le, lehet ez pont az eredmény biztosítására alkalmazott ,,agymosás,, hogy ne is akarjon a ,,birka,, másra szavazni...
simmering73
Kormánypárti rendelésre csinálták. A bizonytalan emberekbe sulykolják azt, hogy hová tegyék az ikszet 2018-ban. Bár véleményem szerint olyan, hogy bizonytalan szavazó nem létezik.
eszegfu
@papa.49: Igen! Teljes apátiában vannak az emberek, elegük van a politikából, a fideszesek meg ujra, meg ujra "lelkesedhetnek" ilyenkor...
Yoda69
"En csak abban a statisztikaban hiszek, amit en hamisitok" Churchill
human
Mert "Csak a fidesz" ugye:
"Kormányellenessége miatt rúgtak ki egy férfit a katasztrófavédelemtől"
propeller.hu/itthon/3222576-kormanyellenessege-miatt-rugtak-ki-egy-ferfit-katasztrofavedelemtol
verőce21
'18-ig nem sokat változik a helyzet. Meg is érdemli a Fidesz ezt a fölényt.
Toby
@verőce21: "Ringasd el magad, ringasd el magad, ha senki sincs ki elringasson, ringasd el magad!"
Perwool
Hmm. egy népszavazáson viszont nem merte magát megmérettetni a Fidesz!
Cicamama55
Nem ártana azt is figyelembe venni, hogy a lakosság hány százaléka megy el szavazni, például most Dunaújvárosban is, illetve kiket kérdeznek meg a közvélemény kutatók...
justhpeter
1) Ameddig a jelenlegi választási törvény van, nem lehet törvényes választásról beszélni. Ugyanúgy egypárti a törvény, mint a tákolmány. 2) Külföldről érkező szavazatok esetében diszkrimináció van. 3) Alkotmánybíróság egy pofa bagót nem ér.
JAJMÁR
Vicces! Ez egy viccország, viccpártokkal, viccelemzőkkel, viccstatisztikákkal, és vicces kis szavazókkal.
A PM fél százalék? Hahaha ! és a fidesznyik 42? mondom, ez egy vicc! Csak annak meg rossz!
Van még egy lehetőség "Isten malmai lassan őrölnek", de őrölnek, ez tuti.
Csak nem röhög rajtunk az egész világ már mindörökké, de talán elkelne egy kis segítség... :(
Szókrakész
Nem csoda.
Ilyen selejt baloldallal még az a pár körzet is CSODA!!!
Macskaszem
@Mirabilis: Katasztrófa, hogy ilyen tájékozatlan, buta emberek szavazhatnak, és hosszú évekre, évtizedekre megpecsételhetik az ország sorsát.
dömdödöm
Csau hasonlo diktatura ? Biztos ez kell a hüje magyarnak ?
dömdödöm
Kamerás rendőrállam ? Adatbázis készítők országa ?
human
Azért az érdekes, hogy az időközi választásokat azért általában nem a fidesz nyerte. Veszprémben például nagyon nem. Mondjuk nem is épült meg a beígért uszoda. Dunaújváros viszont a fideszes gyilkosjelölt után egy újabb fideszest választottak. Vajon tényleg meg lesz a 20 milliárdos beruházás a városban, amit Orbán ígért közvetlenül a választások előtt?
verőce21
@Toby: (16:22) Kitörő örömmel fogadtam e baráti tanács önzetlen ajánlatát. De arról lemondtam, hogy téged akár méreggel, akár golyóval, akár szavakkal kiirtsalak, mert mert olyan szánalmas féregnek tartalak, hogy még erre sem érdemesítelek. :)
kakaósbögre
nos,eddig minden választáskor megbukott az ilyen közvéleménykutatás.de ha esetleg most nem,javaslom minden tisztességes ember hagyja itt ezt a koszfészket.ezek a férgek meg zabálják fel egymást.
Aki Én
@Bringás: @verőce21: @Szókrakész: Azért túl nagy következtetéseket ne vonjatok le, ne csapjátok be magatokat.
Itt van mindjárt Dunaújváros esete. Valóban nyert a fidesz, ebben vita nincs. De! Egy 46 ezer fős városban, nem egész 1.200 fő szavazott, ha ezeket megnézzük, az is kiderül, hogy a baloldalra többen szavaztak, mint a fideszre-kdnp-re. Minden irónia és kötözködés nélkül kérdezem, szerintetek ez mennyire tükrözi a ,,népakaratot"?
Valahogy így van ez az ellenőrizhetetlen felmérésekkel is.
Egyébként a gyenge részvételi arány is azt mutatja, hogy az embereknek tele van a hócipőjük a kormánnyal és a dilettáns ellenzékkel egyaránt. És ne felejtsük el az elmúlt időszak időközi választásait, mindenhol bukott a fidesz. Tudom, hogy ezt nem szeretitek emlegetni, meg is értem, de óriási jelentősége van. Tudnék nektek olyan közvélemény kutatást végezni, ahol a fidesz egyetlen szavazatot sem kapna, csak jó helyen kell kérdezni.
Szóval mielőtt messzemenő következtetéseket vonnátok le, gondoljátok csak végig milyen támogatottsága van a fidesznek valójában.
Biztos, hogy nyerne ma is, de egy nagyobb és életképesebb ellenzékkel mindenki jobban járna. Lenne kontroll, nem lenne egypárt rendszer. Ehhez persze korrekt törvények, és működő ellenzék kellene. Egyik sem létezik.
Mangu
@Aki Én: Így igaz és egy kiegészítés. Nem szeretem Tóbiást, de a tegnapi nyilatkozata a dunaújvárosi párttársairól telitalálat volt, mely az egész országra jellemző.
A baj még mindig az, hogy nincs jobb válaszhatóság és a korábbiak mind leszerepeltek.
qxy
Választás választás. volt egy pénzes faszi akinek meg tetszett egy kis gazdag falu. Oda ment és az asztalra tette a nagy táska pénzt és közölte a polgár Jenővel.-
Ha ugyanennyit le tudsz tenni mellé akkor maradsz ha nem , akkor húzzál a hamvas . . . .
Nem tudta le tenni a régi Polgár Jenő volt 87 % al nyert az ujj .
Majdnem senki nem szavazott rá, de "törvényes volt " " Ez pont olyan eset mint a Fidesz .
Kisbundi
Nagyon szomorú tény, hogy nem képes az ország más politikai elitet kinevelni, sajna csúszunk lefelé lassan a béka segge alá. Ebből adódik, hogy rajtunk röhögnek a civilizált államok, ha csak ilyen diletáns vezetőre futja , akkor milyen szinten lehet a nép?"Amillen a főnők olan a beosztott"/
egon1
Ezt a kijelentést, erősen vitatom ! Az Origó is át ment "századvégbe" ? Ezek is mindenkit hülyének néznek ! Az életemre fogadnák-tisztességes választás esetén a Fidesz simán bukna !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.