Hamarosan megjelennek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt óriásplakátjai, de legalább százezer falragaszt is ki akarnak helyezni – írja a NOL.hu.

Nem egészen egy hét alatt 15 millió forintot gyűjtött össze a kvótaellenes népszavazás ellenkampányára a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Kovács Gergely pártelnök elmondta: eddig több mint kétezren nyúltak a zsebükbe, s utaltak át átlagosan pár ezer forintot. De akadt, akinek hetvenezret is megért, hogy a kétfarkúak üzenhessenek a kormánynak: „Tudta? A honfoglalást is bevándorlók követték el!". Az akció egyébként folytatódik, és a referendumot megelőző utolsó pillanatig várják az adományokat.

Ötszáz óriásplakátra már összegyűlt a pénz. Újdonság, hogy ezúttal – kihasználva a népszavazási kampány biztosította legális lehetőséget – az egész országot elárasztják A4-es falragaszokkal.

Szerepel majd a plakátokon az is, hogy mindenki menjen el szavazni, de az igen és a nem melletti körbe is rajzolja be akkurátusan az ikszet – hangsúlyozta az elnök. Szerinte ez az egyetlen helyes döntés, mert hülye kérdésre nincs jó válasz.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Egy hét alatt 15 millió ft. Ez azért jelzés értékű.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Egy hét alatt 15 millió ft. Ez azért jelzés értékű.
Bringás
Igen, jelzés értékű, hogy a magyargyűlölők miképp fognak össze a többség ellen!
Bohóckodjatok csak, legalább kiismerünk minden gyűlölködőt!
pbalage
@Bringás: tökre mintha Kun Bélát olvasnék.
eszegfu
"Hülye kérdésre, nincs jó válasz." Tömör megfogalmazása ennek az egész cirkusznak, amit a Fidesz népszavazásnak titulál. Ennek "eredményét" ugyan jogilag semmire sem tudja felhasználni, max. melldöngetésre...
Bringás
Tényleg nincs jó válasz, ha egy hülye akar egy normális, egyértelmű kérdést értelmezni! Az ilyen senkiházi persze, hogy nem érti!
teuton
@Bringás: Hitlert is a többseg valasztotta meg, demokratikusan, ugye???
karma1
@pbalage: Naivka! Gondolod, hogy fog rajta gondolkodni? ...:o))) (Es volna mivel?)
karma1
Mindig mondtam, hogy a legnormalisabb part... Es elkepesztoen nepszeru! Mikor otthon voltam, halalra rohogtem magam az ellenplakatjaikon!
pbalage
@karma1: a múltkor is kifestették a kátyúkat, az is milyen jó volt má! (persze rongálásélt beperelte őket a fidesz)
karma1
@pbalage: Tudod, azt csodaltam volna, ha a futyiszes torvenyvedok nem zordonasodnak be AZONNAL! (Kb ugyanazzal a bunko reakcioval, mint a Bud Spencer ter elnevezesre. Csak levizsgaztak a totalis faragatlan bunkosagukrol, amit persze eddig is tudtunk, de nem felejtettek el az embereket emlekeztetni ra...)
Yoda69
A 2 behuzott x gyanugy ervenytelen, mindtha el se menne szavazni. De ez jo megoldas. Valoszinu hogy tobb lesz a nem szavazat, ezert kell hogy ervenytelen legyen az egesz hercehurca.
Reszemrol en nem megyek el szavazni, viszont aki elmegy es demokrata erzelmu, az huzzon be 2 x-et!
justhpeter
Magyar Kétfarkú Kutya Párt történelemórát tart a sok fideSS birkának.
Bringás
@silber13: Dönci! :-)))))))))))))))))))))))))))
Szókrakész
Mocskos hazaáruló barmok vagytok Magyar Kétfarkú Kutya Párt!!!

Ötleteitek, megoldásotok a problémákra nincsenek.
Csak mint libsibolsi csicska a felforgatás, magamutogatás, ... az egyetlen progitok.
Peller Anikó
@sókrakés: nem tulóztad be egy kicsit? De.

Ez a bevándorlós honfoglalás viszont nagyon úgy hangzik mintha az iszlámhitű arab hordának drukkolona a Gergő. Mert bolondozás ide vagy oda, ha az arabok oldalára állsz Gergő akkor véged van, rossz gebére tettél.

A 2x viszont helyes döntés lehet, kérdés csak annyi, hogy a hátralévó 1 hónapban hogyan változtatja a cibán a választási törvényeket (képes rá). Pillanatnyilag úgy fest, hogy 2x azonos értékű a szavazás mellőzésével (= nem mentél el szavazni)
Macskaszem
A
@Szókrakész: Akinek humora van, az mindent tud, akinek humora nincs, az mindenre képes. Szerintem a libsibolsizó gyökerek az utóbbi kategória.
Szókrakész
@Macskaszem: Akkor humorosan feküdjetek a migráncsok alá egy laza nemi arab- és erőszakra.
Csizmás Kond
@simmering73: az..jelzi hogy ki adhat ennyi pénzt ilyen marhaságokra.
wpym
Hááááááááááát peeeeeeeeeeerszeeeeeeeeeeeeeee!!!
Akkor már nyugodtan be lehet engedni Európába a kecskezabáló muzulmán hordát!!!
Csizmás Kond
@Horizont: nekem az is marhaság csak még neked külön nem magyaráztam el...
...és a másik beírásodra...ha nem a migráncscumit akarod akkor miért nem nemmel szavazol ?
mert a kérdés épp azért jó, hogy nem lehet kikerülni vagy félremagyarázni ...ezért is bojkottáljátok mert nem szeretnétek kifejező választ adni.
Az igaz, hogy a szavazás nem a migránsokról szól, hanem arról, hogy a Magyar állam megőrízheti-e függetlenségét ezzel kapcsolatban a brüsszeli diktatúra ellen.
Csizmás Kond
@Horizont: ..nem kell magyarázkodj..ismerem az ilyent, hogy ...csak...eleget látom hogy csak azért tüntet mert nincs egyéb dolga, hogy csak azért ellenkezik mert így a szomszédasszonyával egyet tudnak sétálni, hogy csak azért szavaz erre vagy arra mert rossz álmot látott...na ezért vagyunk itt, az ilyen csakok miatt.
Macskaszem
@Csizmás Kond: Baszki ilyen dumákat a birkamenetesektől hallottam, amikor meginterbúbolták őket.
Csizmás Kond
@Macskaszem: ...akkor te tájékozottabb vagy...én nem járok olyan helyekre...
vadnarancs
Mindig is örömmel töltött el, mikor a nagypofájú, neten keménykedő hazafiak összehugyozzák-összefossák magukat, ha az utcán egy muzulmánt látnak. Itt rohadt kemények, verik a nyálukat, az utcán meg látni sem lehet őket, mert csak uszítani tudnak név nélkül. Egytől-egyig kis taknyok, max. 45 kilós szemüveges pattanásos droidok kisebbségi komplexussal. Az ilyen taknyokat fiatalkoromban 6-osával csaptam szét...
Csizmás Kond
@Horizont: hát persze...de azokat a csakok szavazták oda
...és beszopás...csak sajnálni tudom azt az embert aki oda jut, hogy ez se pisis az se pisis...
...ismered a viccet vagy újból elmondjam ?
Csizmás Kond
@Horizont: akarsz visszavágót vagy maradsz a vereséggel ?
Macskaszem
@Csizmás Kond: Én sem járok, tv-ben láttam.
Csizmás Kond
@Horizont: ...te nem tudsz sakkozni...a mattot mindig a győztes mondja nem a vesztes.
Csizmás Kond
@Macskaszem: ...hogy te miket nem nézel...
Csizmás Kond
@Horizont: ne tudtam hogy a szürkeség szenilitással jár...olvass vissza...:)..vagy inkább ne
JAJMÁR
Ez a Kétfarkú kutyapárt ma az országban az egyetlen komolyan vehető erő! és teljesen igazuk van.
Erre a kérdésre nem lehet jól válaszolni, ellenben van helyette több ezer értelmes kérdés, amire a kormánytól várom a választ!
Mi lenne, ha azokról népszavaznánk? Mert ez a nép megérdemli, hogy fontos kérdésekről megkérdezzék a véleményét. Vagy nem?
kakaósbögre
én nem maradok otthon a népszavazáskor.a haverokkal veszünk pár sört,leülünk a szavazó helység közelében valami padra és betegre röhögjük magunkat a birkákon.
egyvandor
@JAJMÁR: Gorbán nem akar olyan dolgokról népszavazást amiben a nép kifejezhetné véleményét a nertársak érdekeivel szemben.
El tudná nekem valaki árulni mitől népszavazás az amikor csak olyan dolgokról és úgy kérdezik a zemberek véleményét ami csak ennek a hatalmat bitorló bandának az érdekeit szolgálhatja?
vitriol
@Bringás: hol van ott a "többség"? elolvadt, mint a tavalyi hó!
vitriol
@Yoda69: még mindig nem ismered a fideszt? simán ráfogja az érvénytelen szavazatokra is, hogy érvényes, ahogy eddig is megtették - fordítva.
vitriol
@wpym: olvasni tudsz? ilyet itt senki nem írt!
hetöndöe
@Szókrakész: Vazze,most idelinkeljem,hogy pár éve még hogy csókolgatták az arabok seggét fitymaszék,hogy Vona testvér hogyan dicsőítette a palesztínokat,vagy éppen a Jobbik főkancája hogyan dicsekedett az arab terroristákkal való barátságáról?Ja,,,,, hogy akkor még csak a zsidókat basztatták a barbárok,az nem volt olyan szar,sőt drukkoltak nekik a mellveregető műmagyarok.
karma1
@vitriol: Igazad van, eppen ezert mondtam, hogy nem szabad kiadni a kezedbol a neveddel egyetlen papirdarabot sem, mert nem tudhatod, hogy hova kerul az kesobb, es mire hasznaljak fol?
Senki nem latott meg szavazat szamlalast a Romaniabol erkezo levelszavazatoknal, csak futyiszes! El tudom kepzelni, hogy milyen manipulalasok folyhattak.

Ha pedig a futyiszesek kikerik maguknak, hogy ok ilyet nem csinalnak, akkor nosza, rajta, engedjek oda az ellenzeki partok kepviseloit is, mindjart eloszlik a gyanu!
Na, de erre varhatnank!

Kulonben meg Isten hozott, regota nem lattunk, remelem, semmi gond nincs Veled???,...:o))
qwz
Néhány tipp:

Tudta?
Orbán egy geci.

Tudta?
Orbán egy korrupt, hazug csaló, lopó, rabló, tömeggyilkos, a saját nemzete, népe ellensége - egy nemzetgyilkos.

Tudta?
Amióta Orbán és a fidesz uralkodik (ahelyett, hogy szolgálna), azóta mindenhol jobb, mint itthon?

Tudta?
Hogy Orbánék óta jobb Angliában, Németországban, Ausztriában, Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Skandináviában bárhol élni, mint Magyarországon.
És nem a pénz miatt, hanem a szabadság miatt.

Tudta?
Hogy vérbuta bunkó tahó parasztok irányítják ezt az országot, akik nem ismernek sem Istent, sem embert?

Egy ország annyira beteg, mint a vezetői.
Magyarország egy nagyon beteg (elfekvő) ország.

Milyen, amikor a magyar kőbunkó tanult parasztok veszik át egy ország irányítását?
Ilyen.
Ilyen szar!

Ha ezek a seggfejek győznek 2018-ban, Magyarországnak végleg annyi!!!
karma1
@qwz: Koszi, Uj-Zelandot visszaigazolom! Tenyleg sokkal jobb itt elni... orbantalan...:o))))
Desischado
@karma1: Drágám, már megint fején találtad a szöget! Pontosan ez a lényeg! Ki tudja, mit csinálnak a szavazatokkal! A nyakam a guillotine alá, hogy az MSZP népszavazásánál is csaltak a szavazatokkal. Nem hiszem, hogy ennyi ember hibásan töltötte volna ki a lapokat! Menjen szavazni a hóhér október 2-án, aki felmagasztalja őket!
A Kétfarkúnak meg minden elismerésem, és igaza van Eszegfűnek, ők tényleg csinálnak is valamit! Hajrá, fiúk!

@qwz: Hű de király kérdések! Boldogan látnám őket a plakátokon! ezt is ki kellene a Kétfarkúaknak plakátolni!
karma1
@Desischado: Dragam, hiszen a kezdetek ota mondom, hogy ok az egyik legaktivabb part, es szerintem meg a Parlamenttol sem kapnak semmit sem, hiszen nem jutottak be!
Tavaly szetrohogtem magam, amikor a repterre menet egymas mellett 3 olyan tablajuk volt, hogy az fantasztikus! Az idegenek ebbol sem erthettek semmit sem (mint ahogy az elmebetegebol sem). Felcsuton meg kulon orom volt latni, hogy szinte meszaros szajaban volt az ellentabla...:o))))
Desischado
@karma1: Van egy olyan gyanúm, hogy rájuk fogok szavazni, vagy az Együtt-re!
karma1
@Desischado: Van egy olyan erzesem, hogy most mar nagyon sokan, foleg ugyanazok, akik penzzel is tamogattak oket, ezzel is elfogadva a tevekenyseguket...:o)))
Yoda69
@vitriol: Ez bennem is megfordult. Ezert is jobb nem elmenni, mert azt nem tudjak meghamisitani.
bretagne
Minden elismerésem a Kétfarkúaknak. Nagyon ügyesek. Kívánom, hogy sikerüljön minden plakát-tervük. Hadd pukkadjon a kormány!
mekkelek
A kormánynak/fidesznek példát kellene venni és ugyanígy adományokból és nem pedig a mi pénzünkbôl kellene csinálni a plakátkampányt az abszolút értelmetlen népszavazásukhoz ami csak az adófizetôk pénzének elherdálása, semmi más. Biztosan sokan a zsebükbe nyúlnának a nemes célért.
Értelmetlen elmenni szavazni mert az semmit sem old meg, az ország kötelezettségeire semmi hatása nincs és a szavazás rendje eleve igazságtalan, mert amíg a határon túi magyarok levélben leadhatják szavazataikat addig a külföldön élôk nem. Ez persze teljesen törvényes - mint minden más - mert alkottak hozzá egy törvényt. Aki Orbán bohóckodásában, színjátékában részt akar venni tegye, én addig támogatom a kétfarkúak plakátkampányát pár doboz cigi árával hamár úgysem dohányzok...
juttka
@Yoda69: Így sem tudják, ha beírod a 2farkút. Nem törölhetik ki. Most már én is úgy látom, hogy el kell menni és vagy mind2 kérdést bexelni, vagy vmi mást beírni, és akkor érvénytelen a szavazat. Vki írta az egyik kommentben, hogy az érvényes szavazatoknak kell elérni az 50 %-ot. Az érvénytelen nem számít bele, de ki tudja, hogy G.O.V.-ék mit magyaráznak bele, ha sokan nem megyünk el. Még lehet, hogy a saját javukra írják. Ellenben így látják, hogy hülyeségnek és feleslegesnek tartjuk a népszavazásukat.
Desischado
@juttka: Ne tedd. Szerintem meghamisítják. Ki tudja, mi történik a szavazólapokkal? Én nem bízombennük!
kacsa0707
Végül is akinek hiányzik, hogy ez a dolgozni nem akaró élősködő arab csürhe Arábiát csináljon Magyarországból azok az idióták csinálják ezeket a plakátokat.
Jellemzően hány arab, néger, ragadt itt Magyarországon tanulmányaik befejezése után ? nincs is velük semmi probléma dolgoznak, és beilleszkedtek a társadalmi rendünkbe.
A naplopókra, élősködőkre olyanokra, mint akik ezeket a plakátokat szövegezik nincs szüksége Magyarországnak.
JAJMÁR
@Desischado: Ezzel a gondolkodással örök időkre bebetonozzuk a fideszt, hiszen mindig elmegy annyi ember, - ha száz, akkor az a száz - aki megválasztja őket, illetve támogatja az ő akaratukat. A passzivitás nem megoldás! Aki csalni akar, az csal, azt nem tudod másképpen kivédeni, csak ha ott vagy, és figyeled. Távolmaradással segíted.

Szerintem :-)

(Egyébként a távolmaradók helyett könnyebb szavazatokat gyártani, mint az érvénytelen szavazatok tömkelegét eltüntetni. Mert az látszik, ott van, a helyi szav.bizottságoknak jkv.-t kell írni... stb. és abból érvényeset nehéz csinálni. Az érvényeset érvényteleníteni könnyebb!)

Érvénytelen a szavazat, ha mindkét válasz be van ikszelve!
Nil
@Desischado: Fogd már fel - semmi nem történik a szavazólapokkal- csalni csak a külföldről borítékban érkezőkkel lehet, mert az fideszesek intézik- és mintha valaki azt írta volna ott nem lehetnek párt-delegáltak. Nem véletlen hogy múltkor is gyanúsan sok volt az érvénytelen szavazat náluk.
Nil
@JAJMÁR: A szavazókörben megnézheted a többi lehetőséget is
juttka
@vadnarancs: Ja, mint pl. a szíjjártó petike _Brüsszelben, aki az életéért futott!
juttka
@Desischado: Én sem bízom bennük. Maximum kidobják a kukába az ilyen érvénytelen szavazatot, de a beírást v. a 2 x-et nem tudják tökéletesen kitörölni, ha netán vki ellenőrizni akarja a szavazócédulákat. A többség, akikre sikerült ráijeszteni a kampányukkal, el fog menni, annyira megrémültek a migránsok bejövetelétől, és ők NEM-mel fognak szavazni. Szerencsétlenek azt hiszik, hogy Brüsszel majd megijed Mo. üzenetétől. Mi meg az érvénytelen szavazatokkal üzenünk G.O.V.-nek.
aremy
@Yoda69: hát nem mert megtisztelted a választást és így egyel nő a résztvevők száma.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.