Az Európai Bizottság illetékesei azt közölték a magyar hatóságokkal, hogy ne küldjük ki a bőkezű szállítói előleg rendszerben keletkezett számlákat Brüsszelbe, mert úgysem fogják kifizetni – írja a Portfolio.

A gond az előlegekkel van, nem csak száz vagy az ötven, de a harminc százalékos előlegeket is sokallják az Európai Bizottságban, ha nincs bankgarancia a visszafizetésre. A Portfolio becslései szerint uszkve 200 milliárd forintot fizettek ki az 50 százalékos előleges rendszerben. Ilyen az összes környezetvédelmi és közlekedésfejlesztési forrás többek között. Ezt a pénzt lehet, hogy soha nem fogja kifizetni az Európai Bizottság.

A Portfolio szerint a Bizottság azt közölte a magyar hatóságokkal: az ilyen bőkezű szállítói előlegként keletkezett számlákat jobb, ha ki sem küldjük, mert úgysem fogják kifizetni.

Óriási baj, hogy itthon lényegében az összes közlekedésfejlesztési, illetve a legtöbb környezetvédelmi EU-s pályázati kifizetés mögött 50%-os szállítói előleg áll. A magyar rendszerben nap mint nap milliárdos tételben gyártják azokat a számlákat, amikről az EB jelezte, hogy nem fogja őket kifizetni. Gyakorlatilag kormányzati támogatás lesz az uniós forrásból, ami végső soron a magyar adófizetőket fogja terhelni.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ezt mindenki tudja, tudta mar otthon, aki egy kicsit is belegondolt ebbe a rendszerbe, meg ebbe a pofatlansagba torkollo undorito lopasba.

Ahogy irjatok: mar tul keso, a milliardok szetosztva orban es a csokosai kozott, az adossagot meg majd fizetheti a polgar az adojabol.
Persze, megint a kisember sziv, az egykulcsos ado miatt a gazdagok meg sem fogjak ezt erezni - foleg, hogyha idoben elkotrodnak az orszagbol...:o(((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Eleg keson. 2-3 eve kellett volna elzarni a penzescsapot, amikor atmentek orbanek pofatlanul maffiaba.
Hellcat
@Yoda69: Szerintem is túl késő...már megszedte magát rajt a fidesz maffia mire észbe kaptak ezek. ha gyorsabban lépnek lehet már 2014 ben sem ekkora fölénnyel nyer (csalja össze) a fitymasz.
szaboria1
Akkor decemberben nagy bukta lesz az állam kaszába.
human
Na Orbánék megint brüsszelezhetnek, mert nem jön a lé.
karma1
Ezt mindenki tudja, tudta mar otthon, aki egy kicsit is belegondolt ebbe a rendszerbe, meg ebbe a pofatlansagba torkollo undorito lopasba.

Ahogy irjatok: mar tul keso, a milliardok szetosztva orban es a csokosai kozott, az adossagot meg majd fizetheti a polgar az adojabol.
Persze, megint a kisember sziv, az egykulcsos ado miatt a gazdagok meg sem fogjak ezt erezni - foleg, hogyha idoben elkotrodnak az orszagbol...:o(((
human
@karma1: Orbánék a 4. módosítással tették bele az alaptörvénybe, ha Brüsszel büntet, akkor azt adókon keresztül beszedheti a népen.
karma1
@human: Tudom, ezert irtam, amit irtam... Ez olyan aljas dolog volt, hogy azt mondtam, aznap halt meg a demokracia Magyarorszagon, amikor ezt a gyalazatos 4. torvenyt beemelte az Alapkatyvaszba...:o((( Koszonhetoen a gerinctelen buval b...szott adernek, aki nem merte visszadobni vegleg...:o(((
Kovács Gizella
Addig rángagtták az oroszlán bajszát, amíg a tolvajok kezére
rábaszarintott !
Csak az a baj, hogy az ország foja ennek kárát látni !
human
@karma1: Így ágyaztak meg a felelőtlen pénzköltésnek és a lopásnak. Így hátradőlhetnek, hisz le van papírozva minden.
human
@krumpli: Hol zsarolás az, ha nyilvánvaló túlszámlázás miatt nem fizetik ki a költségeket?
silber13
@krumpli: Nem az. Csak megint erőt vett rajtad a grafomániád!
vadnarancs
@krumpli: Orsós zsarol, nem az Ejju táváris!
krumpli
@vadnarancs: @silber13: @human: Nektek is !!! Gyurcsótányt, és Qrbánt is lógatnám ! Volt ! Jobbik szimpiként ! Most nincs senki aki akarna valamit ! Tenni is hogy ezek eltakarodjanak ! Ti is csak itt pötyögtök de igazi, többszázezer / na jó : néhány százezer / aki kimegy az utcára, nem létezik ! Egyik balos párt sem lesz rendszerváltó ! Egyszerűen kevesen vagytok, még ha összeborultok is . Novák Elődnek remélem megjön az esze, és alakít egy radikális jobbos pártot amely elsöpri Qrbánt ! De persze csakis nélkületek ! Mert az igazi Jobbikosok kimernek menni az utcára !!!
nemkati
@krumpli: A Jobbik mikor tüntetett utoljára? És hányan voltak?
krumpli
@nemkati: Drága hölgyem, amíg ilyen cukiság g.nyó Vona a pártelnök.. Már több mint egy éve megszünt az amit szerettem bennük !!! Lámpavasra mindenkit aki a rendszerváltás óta ide juttatta a Nemzetünket... Eladták az országot.. Balos, jobbos teljesen mindegy... :( Az EU-ba belépés pedig teljesen tönkrevágta az országot... Éhbérért dolgoztatnak minket a nyugati cégek... És igen aki megy az megy külföldre. De csak azért mert Antal Józsiék elkezdték kiárusítani az országot, és a többiek folytatták ! Eszméletlen nagy felelősségetek van abban hogy most itt tartunk !!! Ne is próbálj takarózni !!!
moareka
Lesz még itt nagyobb baj is, ha az élőisten nem bír a pofájával...
simmering73
Aztán mihez kezdenél a fene nagy szabadságoddal burgonya, mikor az utolsó szeg is eu-s pénzből van. Egy olyan ország, aminek semmilye sincs (se ipara, se ásványi kincse stb), az nem diktálhat feltételeket, hanem neki kell betartani a játékszabályokat, amit a nagyok elvárnak a zsé fejében. Ez van. Akinek ez nem tetszik el lehet (még) menni.
silber13
@krumpli: Tudod, ezt a narancsos hordát és a fő kolomposokat 2006-ban kellett volna elkapni és lesittelni úgy 10 évre. Most nem itt tartanánk!
krumpli
@silber13: Hát ja, Az ország már nem a Hazánk lenne !!! De sikerült köcsög büszkék lehettek ez az ország már nem a mienk !!! Gratulálok köcsög gyurcsótány, Bajnai Ilyenkor elélveztek ?!
nemkati
@krumpli: Ha megengeded, ha nem, akkor takarózom, amikor akarok. Viszont engem ne vegyél bele a többes szám második személybe, mert nekem semmi szerepem nem volt abba, hogy ide jutott az ország. Keress más bűnbakot. Esetleg nézz tükörbe, hátha ott mindjárt találsz is.
human
Amúgy ez csak átmeneti izmozás. Ki fognak egyezni szerintem a háttérben. Orbán sem a saját zsebének az ellensége. Az EU sem akarja, hogy szakadásig feszítse a húrt.
human
@krumpli: Arra gondoltár már, hogy mindenért Árpád vezér a felelős meg az a hülye István? Kellett nekünk eljönni az Uralból. Most élhetnénk Putyin vodkaszagú tündérországában.
silber13
@krumpli: Kissé zavaro s aszöveged, akkor kié az ország?? Netán az orange hordáké?
vadnarancs
@krumpli: Táváris! Honnan veszed, hogy én balos vagyok? Hol írtam, vagy mondtam ilyet? Mert nem nyalom fényesre a csuti dagadt valagát? Meg nem szebbjövőtözök? Akkor már ballibsi vagyok? Jellemző... Ja éljen KGBéla a Szovjet hős!
krumpli
@human: Putyin rendbe is tenné ezt az országot !!!
vadnarancs
@krumpli: 2000ben még mocskos komcsik, meg ruszkik, most meg ki sem látszol a valagukból. Szélsőjobbos komcsi? Mi jöhet még? Zsidónáci?
krumpli
@vadnarancs: A legrosszabb döntés az Orosz csapatok kivonása volt
silber13
@krumpli: Te nem vagy normális!Mi a lófüttynek maradtak volna??A Csúti víziló vonyított, hogy takarodjanak, most meg nyalja a seggüket, te meg visszasírod őket!
Desischado
Előbb kellett volna. Bár ha orbánt megütné a guta, mert nem lehet ebből is lopni, akkor királyság lenne a helyzet! Ha nem lesz lopnivaló, akkor majd a népen fogják behajtani, és akkor remélhetőleg az embereknek is elfogy a türelme!
sziha
@krumpli: kolompér fiam! Lehet, hogy csak zsarol az EU, de mennyire is fog az fajni a Zembereknek, ha az a budosmocskoslibcsiszarEU nem tejel? HMMMM?
Yoda69
@krumpli: Mocskos komcsi vagy. Hazaarulo, a ruszkik berelt trollja. Mit rontod itt a levegot?
nezelodo
A hírek szerint szájzárat fog kapni a Dakota, akkor majd esetleg enyhül a szigor. Aztán még a rettegő kampányban haknizó Nógrádi Gyuri bácsi is kívánatosnak fogja tartani Merkelt, akit addig nem fenyegetett a "hepatitiszes migrák által való megerőszakolás sem".
mariaberta
Azt hiszem nekünk mindegy,,,, azt is ellopták amit eddig kaptunk.
Ha összeadjuk a stadionokra költött pénzt, meg amit erre az esztelenségre, nemcsak a mentők éves fizetése de az egészségügy, a hátrányos helyzetűek támogatás, no meg a nyugdíjasok 0.9 %-os emelése is másként alakulna. De hát mi marhák,,,, még mindig a fidesz kormányt tartjuk életben.
Úgy kell nekünk.
nezelodo
Na most majd nem lesz ajánlatos nyilatkozni arról, hogy becsaptak kicseleztek stb. Ez Orbán csele lett volna, magyarul hülyére akarta venni az állandóan ostorozott brüsszeli vezetést. Hát dakotánk, most vagy a temperamentumodnak megfelelően csaholsz, vagy meghúzod magad, és elmész Merkelhez kezet csókolni, őszintén, és kérni, hogy húzzon ki a szarból, és megígérni, hogy vége a migráncs háborúdnak.Ugye hogy hosszabb a nap a kolbásznál!?
kukac50
Mindig csak annyit fizessen mint amit az elvégzett munka ér,és csak akkor ha annak egy része már kész. Ne számlázhassanak túl egy munkát sem.
Bicskén a semmiért kifizettek 400 millió forintot és még egy kapa vágás sem történt meg.
Hol lehet a 400 millió?
Yoda69
@kukac50: meszaroslorinc alias orbanbiktor zsebeben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.