Hűtőbe tette, rugdosta és dobálta macskáját egy pécsi fiatal, amit videóra is vett – számolt be az RTL Híradója.
A felvételeket három nappal ezelőtt töltötték fel az internetre, azóta vírusként terjednek.
Az állatvédők azonnal elhozták gazdájától a cicát, most ideiglenes befogadónál van. Az ügyben feljelentést is tettek, de nyomozás még nem indult.
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mindegyik boldog lenne ha ehelyett a mélyhűtőbe tennék őket némi időre.
Az egeret (az is egy állat) úgy fogja meg, hogy a kisegér fél óráig kell reszkessen keserves kínok közt az arénában mert a macskacicónak játszani van kedve az egérke életével.
Az emberizing ennél rosszabb, mert egérragasztóval fogja az egeret, amely egér a ragacsban hal szomjan keserves kínok közt.
Az állatvédők hazug, önámító emberek, mert nem védik a tyúkot, nyulat, disznót, lóbogarat, csótányt de úgyszólván semmilyen más állatot csak a kutyát és a macskát. Esetleg még a görényt.
Ezt a barmot meg be kellene zárni a mélyhűtőbe egy kicsit (persze, ne dögöljön meg csak kicsit) aztán hadd másszon, a bíróság mit kezd vele? Semmit, felfüggesztett azt kész, de nem is jár neki más, főleg nem börtön ahol mi etessük.
És a postán igazán hasznos is lehetne őkelme, végülis a csimpáncok is alaklamasak postai munkára (esetleg).
Emberek ez kínozza a macskát. Szerintem öt perc és agyon vernék.
Miért is?
A vega meg veszi, letépi, ki szedi a zöldséget, darabolja, vagy ha nem kell már két nap múlva amíg ugye a hűtőbe van, kidobja. Vagyis, ha a vega hallaná hogy mit él át az a zöldség,amíg egyszer csak a szemétbe kerül és végig szenvedte a kín halált . Azért mert nem visít, azért még él ám az is. A hentes, egy vágás és meg döglött. Ha ezt nézzük, akkor a hentes még kíméletesebb mint a vega .Na??? Most aztán kapni fogom a húú bazzeget mi?? Jovanna én így látom. amúgy nincs bajom velük tényleg a családba is van. vagyis csak volt mert neki is el mondtam és azt mondta hogy tényleg. így van. Mert az ember fogazata alapján ugye nem vega. na meg a gyomra sem az.
Egyszer egy sirálynak le tépte a szárnyát a macska de a sirály el tudott menekűlni. ott álltak vagy tízen és nézték hogy szenved én oda mentem és földhöz csaptam Mindenki rám förmedt hogy mit tettem. .-
na álljunk meg. Ki nézte csak hogy szenved? Ti. Ki nem hagyta hogy szenvedjen? Én. aki szereti az állatot.mert úgyis meg döglött volna csak szép lassan így meg szerintem én voltam az aki maguk közt igazán szereti az állatot. Mindenki csendben el ballagott. Szerinted??
Tehát a balfék azzal cseszte el, hogy nem ölte meg a macskát (humánusan). Világosak a saját gondolataid?
Az ilyen férget, mint ez a pécsi srác, nem sajnálnám egy szál gatyában kitenni a Déli sarkra. Ő se sajnálta a macskát, én mit sajnáljak rajta.
Az alábbi videón szereplő kutyában több emberi vonás van, mint ebben a féregben.
www.facebook.com/groups/872669529421691/1306426762712630/?notif_t=feedback_reaction_generic¬if_id=1478191791605791
Fel nem foghatod tehát, ha a tetkós exhibicionista nem belerúg az állatba hanem kivégzi akkor az állatvédőknek semmi baja sem lenne.
És még te okoskodsz. Hiszen ezt a két mondatot sem érted.
Új hozzászólás