Egy hónap alatt kilenc labdarúgó-létesítmény fejlesztésével kapcsolatban írtak ki közbeszerzést – írja a Figyelő.

Ezek közül kettő esetében volt eredményhirdetés (Kisvárdán a stadion kivitelezőjét választották ki, a Vasasnál pedig a mostani létesítmény elbontóját), de más stadionprojektek is szívtak el közpénzt. Az MTK arénájának bővítése végül csaknem egymilliárddal többe került a tervezettnél. A kivitelező a jogszabály biztosította keretek között lényegében az utolsó fillért is kisajtolta a projektből.

A Közbeszerzési Értesítőben külön felhívták rá a figyelmet, hogy a szerződő fél személye nem változhat, ha a költségnövekedés értéke nem éri el az eredeti szerződéses érték 15 százalékát. Még számszerűsítik is az összeget: a bő 6,3 milliárdos büdzsé fényében jelen esetben pontosan 946 millió 575 ezer 527 forintról van szó. Tehát a bejelentett tényleges változás ugyanis 946 millió 558 ezer 408 forint volt. A kivitelező ZÁÉV Zrt. és West Hungária Bau Kft. alkotta konzorcium 17 ezer és 119 forintot hagyott a rendszerben. Azaz, ha mondjuk egy drágább széket még kiszámláznak, akkor új közbeszerzési eljárást kellett volna lefolytatni.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
A kurva anyátokat. Meg akiknek köszönhetünk titeket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
A kurva anyátokat. Meg akiknek köszönhetünk titeket.
justhpeter
Biztos, hogy nem fog jóra vezetni ez a pénzszórás, de még nem látjuk a végét.
nyanya001
Miközben a GDP csökken, a degeneráltat nem lehet leállítani !
quadrocopter
A 0.9 % "emelésű" nyugdíjasok zokognak...az örömtől és "dícsérik" az Orbán-féle stadiongondnokságot!
dr. prédikátor
@justhpeter: De ,van vége ! Hetven centis kötél, a végén csúszó hurokkal!!!
eugen4402
Most kapaszkodjatok két kézzel valami sziklába, mert meg fogom védeni Orbánt. Mégis mi a büdös lófütyit kezdett volna sok-ezer építőmunkással? A java úgyis az elátkozott Unióban gürcöl már, ott keresi a lóvét, és ott adózik.
Akik nem mobilizálhatók, azokkal is kezdeni kellett valamit, mit építsenek? Iskolát? Kórházat? Kultúrotthont? Vagy szociális bérlakásokat? Ne nevettess... Egy ex-focista stadionokat építtet. "Száz stadiont ezeret, lógjon ki a bele..k"
bakegya
ORBÁN FOCIOLÓGUS ÉS TOMPIKA FARKÁRA KELLENE KÖZBESZERZÉST KIIRNI NÉVRESZÓLÓAN,nem egy de több csomót-KÖTNI RÁ!!!
Hellcat
Sebaj...Az összedőlő kórházak legalább csak a betegekre fognak dőlni mert az ápolók orvosok már elhúztak külföldre...a hármas metróban is benn fognak halni páran előbb utóbb...de jó látni, hogy stadionokra még mindig van pénz.
justhpeter
@dr. prédikátor: Remélem bejön és valóban csúszni fog.
CsipkeRózsa
@quadrocopter: az lehet, hogy sírnak. Hogy ugrálnak, az már nem biztos, reumával, vagy derékfájással nem mindenki tud ugrálni.
CsipkeRózsa
Valaki megszámolhatná, hogy hány településen nincs még stadion. A hiányzó helyeken még épülni fog, lesz, ahol kettő is.
qxy
Na most kellene a tiszteletre méltó FŐÜGYÉSZ .Érdemelje ki a tiszteletre méltó megszólítást és nézzen a tükörbe.- " ezt most hagyjam ???
namihami
Ez így helyes. Hiszen a svédek elleni elsöprő teljesítményünk és az ellenük elért 0:2-es , a svédek részére megalázó mértékű győzelmük, igazán nem is hozhatott más döntést, mint még néhány stadiont.
elvégre nem egy olyan, akár 6-800 lelkes falu lehet még kishazánkban, ahol egy nyomorult stadion se áll a falu szélén. Igaz, iskola, óvoda, bölcsöde sincs, de hát az nem is annyira fontos.
Stadion? Az igen, hiszen a jövő és a jövő értelmiségei építésének legfontosabb, mondhatnám alapvető helyszíne.
havasigyopár
Ezek a mocsodékok dobálódznak a milliárdjainkkal. Nyugdíjemelés meg 0,9 %. Szégyenletes amit csinálnak.Hülyeségekre költenek, a gyerekek, öregek éheznek. Azt hiszik beleegyezünk, mi nyugdíjasok.! Már szervezkedünk, megyünk pár millióan az Országház elé. Úgy látszik megint nekünk kell valamit elvégezni! Mert a mai fiatalok egy fabatkát sem érnek. Meghunyászkodott, lusta, bamba, bugyuta, gyáva népség.
Papuska1
Úgy sem fogom megérteni, hogy miért fáj egyeseknek, hogy szépül az ország? A települések központi részein vannak azok a legfeljebb pályának mondható Sztálini klasszicista építmények, amik néha az egész városképet befolyásolják. Ráadásul az Európai labdarúgó szövetség is készül a szabályok szigorítására, az ennek megfelelő előírásokat nem teljesítőket kizárják a nemzetközi kupákból és az Európa bajnokságról.Sok a kis csóró csapat és néha meglepetéseket is okoznak! Ennek fényében meg kell előzni, hogy mi is a kipottyanó csórók közé kerüljünk. Hány éve nem építettek sportlétesítményeket? Egyáltalán mi épült az Orbán kormányig a rendszerváltástól, ráadásul nyakunkon az Olimpia, amit egyre valószínűbb, hogy mi rendezünk. Azt sem lehet a grundon megcsinálni! Túl akarunk tenni a brazilokon!
Desischado
A szociális háló, az egészségügy, az oktatás a dögrováson, de a stadionok épülnek! Hogy az isten rogyasztaná az eget rá orbánra meg a bandájára! Meg azokra, akik miatt it tartunk, hogy ez a hataloméhes, hazug, rabló még mindig a nyakunkon ülhet!
herczeg0210
Valaki pofán vághatná már ezt a mini Szterelnököt, hogy az agya helyre billenjen, mert ebbe fogunk beledögleni. Persze azok sem kutyák akik megválasztották ám!
human
Szarok a gazdasági mutatók. Muszáj valahova betont önteni.
Papuska1
Tudjátok mit? Kapcsoljatok az Eurosport 1-re ott közvetítik a női U20 foci VB-t. Érdemes megnézni, hogy milyen stadionjaik vannak a pápuáknak! Bizony tőlük a stadionépítések után is le leszünk maradva, de Délafrika is jelentősen megelőz bennünket! Ami szomorú, a szomszédos románok pályái is az elmúlt 10-15 évben épültek. Nem a FIDESZ tehet arról, hogy nyolc évig semmi nem épült az országban és közép-Európai stratégiai helyzetünkhöz keményen hozzájárul más mellett a felépített sportlétesítmények léte, különösen a szinte biztosan általunk rendezendő 2024.es Olimpia jegyében. Miután 2020-ban mi rendezünk minden vizes EB-t a Vizes Vb után. Ha leragadunk azoknál a dolgoknál, amiken nem tudunk reálisan változtatni, hisz selejt meg szegények mindenütt vannak, oda jutunk, ahova jutottunk a szocializmus végidőszakaiban. Mindenki egyforma pocsékul élt, de ugyanígy voltak akik pocsékabban, vidéken nem volt ritka az éhenhalás, a nyomor, csak Pest fejlődöt, az sem nagyon! Inkább merjünk nagyok lenni és nagyot lépni, annak reményében, hogy a befektetők is elhiszik, hogy nagyok vagyunk. Tudjuk, a kapitalizmus törvénye: oda adnak, ahol van, és oda nem, ahol nincs! Ahol van, ott szaporodik, ahol nincs, ott felélik és megint nem lesz!
Papuska1
@Desischado: Eddig 5 ezer milliárd négy év alatt az egészségügybe, 18 megyei kórház újult meg, most újabb 60 milliárd! 2002 és 2010 között összesen 64 milliárdot költöttek nyolc év alatt az egészségügyre. 28 kórházat zártak be és 4130 egészségügyi dolgozót építettek le. Ki rohasztotta le az egészségügyet?
Clavigo
Köszönjük...Azt sajnálom csak,,,hogy nem az idióta birkáival dobatja össze a stadionjait.Egyébként meg rohadjon rá az összes..Meg kéne már mutatni egy orvosnak a Csüngőhasút.
kamazuka
így nem is csoda,hogy a reálbérek növelése miért is olyan nehéz feladat.
aremy
@Clavigo: és ha lesz itt változás akkor az adott települések és egyesületek tartsák fenn no majd akkor jönnek hogy ők nem is akarták. és a tahót meg szünteni akkor lesz majd lepődjmeg.
Borsodi
Ez a biznisz nem Orbán családi vállalkozása? Talán ebből vette ki az osztalékot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.