Egy nagypapa éppen vásárolni ment a kisunokájával, az ötéves Patrikkal. Az albertfalvai bevásárlóközpontban szokás szerint beültette a bevásárlókocsi gyerekülésébe, majd nem sokkal ezután egy nagy reccsenést hallott – írja a Bors.

Az unokám egy kicsit mozgolódott, majd hirtelen hátravágódott, és ott lógott a bevásárlókocsiban. Pislogni sem volt időnk. Kiderült, hogy el volt törve az egyik ülőketartó. Patrik is nagyon megijedt, ráadásul beszorult a lába, így igencsak nehéz volt kiszedni

– mesélte Sallós Tibor, aki azonnal jelezte a problémát a vevőszolgálatnak. Onnan a biztonsági őrhöz irányították, aki azzal hárított, hogy nem az ő dolga. Ezt követően újra a vevőszolgálatra ment, ahol igencsak lekezelően beszéltek vele.

Egyértelműen balesetveszélyes jó néhány bevásárlókocsi, és ezeket senki sem ellenőrzi. Jeleztem a biztonsági őrnek, hogy félretoltam a miénket, de szerintem visszatolta a többi közé. Amíg egy kisgyerek be nem üti a fejét, nem is fognak törődni vele...

– mondta csalódottan.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Komolyan mondom, ennyi rosszindulatú kommentet nem mostanában olvastam!!!
Mi az hogy "kurvakölyköd", "minek az ilyennek unoka" !
Nem tudom, adott helyzetben ( ha épp a saját gyerekről, unokáról lenne szó és vele történt volna meg) akkor is ilyen vélemény lenne???
A kisgyerek NEM a bev.kocsiban, hanem a GYEREKÜLÉS-ben ült!!!
Az, hogy így állt hozzá a biztonsági őr, számomra felháborító!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
Egy gyereken segíteni nem felnőtt dolga?
Ezek azt hiszik, ha parányi "rangjuk" van, akkor már nem is kell halandó emberrel foglalkozniuk!
Hányinger!
Peller Anikó
Nagyapó! Volt már a gyereknek jogosítványa bevásárlókocsira? Muszáj beleültetni a kurvakölyködet a bevásárlókocsiba amibe mi, a többiek az élelmiszereket pakoljuk bele? Ha szarni kell a gyereknek akkor is a bevásárlókocsiba ülteted bele?

"A gyerek egy kicsit mozgolódott.." Képzelem.
Nessy
Nézzük a tényeket! Nem volt egyetlen értelmes vásárló sem a környéken, aki segített volna a gyereken?
A gyerek lába nem a kocsiba van, hanem kifele.
RonaGyuri
@Peller Anikó: nézd meg figyelmesebben az a kis ülőke direkt erre lett kialakítva!
Fradigege
Nagyfater elég lúzer lehetett.
Nem is értem. Beszorult? Nem tudom elképzelni, hogy súlyos legyen a probléma. Túl reagálta a dolgot az öreg. Produkció. Minek az ilyennek unoka?
ágimami
Komolyan mondom, ennyi rosszindulatú kommentet nem mostanában olvastam!!!
Mi az hogy "kurvakölyköd", "minek az ilyennek unoka" !
Nem tudom, adott helyzetben ( ha épp a saját gyerekről, unokáról lenne szó és vele történt volna meg) akkor is ilyen vélemény lenne???
A kisgyerek NEM a bev.kocsiban, hanem a GYEREKÜLÉS-ben ült!!!
Az, hogy így állt hozzá a biztonsági őr, számomra felháborító!!!
Szókrakész
Megérdemlik.

A mocskos cipőjével, esetleg sáros ruhával beül, utána más pedig pakolja bele az élelmiszert?!?!?!
Szókrakész
A bevásárlókocsi pedig nem veszélyes, ha a rendeltetésének megfelelően használják.
JAJMÁR
Első a segítés, aztán jön, hogy miért történt a baleset. Szegény nagypapa, talán így érezte biztonságban az unokát.
Persze, nem 5 éves gyerekekre készült ez a belső ülés a bevásárlókocsiba, vagy ki tudja? Az én 4 éves unokám 18 kg, - és nem kövér -, de nyilván vannak kisebb 5 évesek is. Ő már nem is ülne bele, ha akarnánk se! Nem nekik, a piciknek van ez kitalálva, akiket cipelni kellene a bevásárláskor. Gondolom a nagypapa és az unokája is rájött már erre :)
wagabund
régebben még szóltak (egy Budai) áruház dolgozói a kedves vásárlónak, hogy a gyermek nem állhat/ülhet a kocsi rakterében, mert összepiszkítja, vagy kieshet a nagy ugrálás közepette...
...nos az áruház viszakozott, annyi szitkot kapott a személyzet...azóta sem engedélyezik, de most nem szólnak...viszont ki van írva, hogy kisgyermeket/keket saját felelősségre ültethetik a kocsiba, aminek a szennyezése továbbra sem megengedett.

szerintem sokkal jobb ha kocsiban áll/ül a szentem, mert ha szabadon kószál, azzal sokkal több kárt okoz az elérhető árucikkekben...ugyanis miközben az anyuka vásárol, telefonál, aztán a kettő együtt, addig a gyerek meg élvezettel dönt le mindent... ez mindennapos...pláne most...a szent ünnep előtt.

azt megnézném, hogy ki merne szólni a hülyegyerek még hülyébb anyjának, hogy jónapotkívánok, asszonyom legyenszíves figyelni a gyermekére, mert kárt tesz az áruban..

száz decibel-es ordítás garantált
magyarbakancs
Van emberség nem.
Össze esik valaki az utcán nem az én dolgom segíteni,vagy segítséget hívni.
Jó fel fogása van a biztonsági őrnek.
IQ menyi ?
elnyomott
@Peller Anikó: te is csak a gyerekcsinálást szereted, igaz?
levarosbukta
Vén hülyére bízták a kis hülyét, így jártak.
egyemberke
@levarosbukta: Azt nem tudom, hogy vén vagy-e, de hogy hülye, az biztos!
emerencia
@Horizont: tegnap 19:03 Én az információst az eset korrekt kivizsgálását követően valószínűleg megbüntetném. Szólnia kellett volna egy intézkedésre jogosult felelős vezetőnek. Nem tette, ez súlyos vétség! Komoly gondok lehetnek abban az áruházban, ahol ilyen érzéketlen a személyzet. Lehet, hogy velük is hasonlóan szoktak elbánni és csak a vezetői mintát továbbítják a vásárlók felé??? Egyébként azt is el tudom képzelni, hogy telefonon szólt az illetékesnek valamelyikük (leginkább a vevőszolgálatos mert ez az ő feladata elsősorban) de az nem törődött a dologgal. Sajnos a kereskedelemben bárki lehet vezető, így ezt a lehetőséget sem zárhatom ki.:( Ebben az esetben is meg kellett volna a vásárlót nyugtatni pl. azzal, hogy az illetékes vezető tud a dologról és intézkedni fog.

Egyébként van ahol az eladó vagy bármely személyzet kedvesen fel szokta hívni a vásárlók figyelmét a veszélyre, ha azt látja, hogy a kedves szülő nem tudja, hogy a nagyobb gyermekeket nem szabad a bevásárlókocsihoz engedni. A kisebbeket is csak és kizárólag az erre a célra rendszeresített ülőkén, szabályosan lehet tologatni. Sokakban nem tudatosul, hogy egy üzletben ezer veszély leselkedik az alkalmazottakra és a vásárlókra egyaránt. Felnőtt emberektől elvárható az a minimális figyelem mellyel a balesetek száma jelentősen csökkenthető.
emerencia
@levarosbukta: Számtalanszor láttam már, hogy életerős, fiatal szülők sem ismerik fel a leginkább látható, egyértelmű veszélyhelyzeteket. Vásárláskor nem figyelnek oda és senki nem figyelmezteti őket, hogy a nagyobbacskákra fokozottan veszélyes a bevásárlókocsi. (Más vásárlók pedig jogosan háborodnak fel azon, hogy cipőcskéjükkel összekoszolják a gyermekek a kocsi rakodó felületét.)

A veszélyhelyzet felismerése felnőttként inkább személyiség és intelligencia kérdése és nem az életkoré úgyhogy a felnőtt vásárló életkorára vonatkozó dehonesztáló jelződet vond vissza!
emerencia
@Horizont: Mi hárman felnőttek egy másodpercre fordítottuk el a fejünket, s a rakodó felületen üldögélő (nem a gyerekülésben mert oda nem fért már be!) kb. 4-5 éves gyermek vérző szájjal máris a földön volt. Megsajnáltam szegény kicsit mert az édesanyja rendkívül durván ordítozott vele. :-(
qxy
Az tény hogy sok gyermek el van kapatva kényes, akaratos. ki a hibás? a szülő meg a nagy szülő. olyan a gyerek amilyen nevelést kap. rendszeresen megyek és keresem is az ilyen gyermekeket a nagy bevásárló központokban .Miért?Mert imádom meg nyugtatni el csendesíteni a sírást a sívításukat abba hagyatni. nyugi. nem bántom nem is szólok hozzájuk csak nézem.
A névről, ez egy akaratos kényes gyerek. Na meg 5 éves? Nem azért, de a kislányom három évesen már nem is akart bele űlni mert azt mondta.- De apa ez csak a kis babáknak valók. Fogta a kis kosarát, meg a kis pénztárcáját, ő is vásárolt. Minden nap kapott egy kis pénzt amiért azt vehet amit akar. Mit vett ? gyümölcsöt. Ha valami szép baba volt akkor nem vette meg a banánt mert össze akarta spórolni a babára valót. Össze is spórolta nem vette meg inkább a gyümölcsöt. ( de azért én meg vettem) azt mondtam ezt meg úgy adták ingyen ,mert rendesek vagyunk.
eszegfu
@emerencia: 9:37 Ebben a korban a gyerekek felülmulják a "százlábut" + Shivát együtt!!:)) Nekem bizony eszembe jutott, hogy veszek egy "gyermek-pórázt", mivel velük vásárolni egyenlő egy természeti katasztrófával! Nem elég, hogy szinte 2, egymást követő vásárláskor nem u.ott van a termék, tehát keresned kell, hanem még a gyerekre is ügyelned kell: ha a kocsi mellett van, akkor mit sodor le, vagy éppen milyen "nélkülözhetetlen" terméket tesz a kocsiba, vagy éppen "elhagyod" 2 polcsor között... ha pedig beszuszakolod a kocsi ülésébe, akkor meg hasonló veszélyek "leselkednek" rátok. A végén még ezt is "veszélyes üzemnek" minősitik, aztán átveszik a katasztrófások!:)))
dr. prédikátor
@Peller Anikó: tegnap 17.17 re Már ne haragudj de nem sok eszed és empátiád van!!!A gyereket a nagyapja a bevásárló kocsi GYEREKÜLÉSÉBE ültette, ha tudod hogy az mi. És ne KURVAKÖLKÖZZ LEGKÖZELEBB!!!
emerencia
@Horizont: Ugyanez történik az üzletekben is mert szegény vásárló nem tud ezerfele figyelni. Jobb helyeken van elég személyzet arra, hogy ilyenkor figyelmeztessen vagy segítsen de nagyon sok boltban az eladót irányító vezetők leskelődnek és ilyenkor azt a következtetést vonják le, hogy a beosztott nem a dolgát végzi, hanem szórakozik.
karma1
@Szókrakész: Nyuszika, Te el vagy tevedve! A melykocsikban igenis van uloke resz, ahova bizony beultetik a gyerekeket - ezt erre talaltak ki! De ha torott, vagy hibas ez a resze a kocsinak, (ami gyakran megtortenik), akkor azt azonnal ki kell vonni a hasznalatbol! Ezt a kisfiut NEM a mutobe toltak az otletes orvosok a sebeszeten, hogy BENNE legyen, hanem az ULESEN ult a kisfiu.
Ha nalunk tortenne egy ilyen baleset, 3 supervisor ugrana oda segiteni, de ha a penztarban en veszem eszre elsonek, akkor en is segithetek.
Nalunk viszont biztonsagi or nem letezik, a vevoknek nem kell magukat azonnal a belepeskor bolti rablonak ereznie...
karma1
Egyebkent az illusztracio foto nem igaz, mert ha a gyerek IGY ult volna benne - valoban szabalytalanul! - akkor tutira nem szorul bele sehova sem a laba, viszont ilyenkor udvariasan megkerjuk a vasarlot, hogy a gyermeket vegye ki a kocsibol, mert ha az felall, es valamilyen iranyba megmozdul, a kocsi tutira felborul, mert nem mozgolodo targyakra lett megtervezve, sulypontozva. Ja es persze a hygienia, mert mas oda a kenyeret meg a gyumolcsot rakja, ahol most a gyereke tehenszaros laba van... De ez a kep NEM illusztracioja a fenti cikknek...
emerencia
@eszegfu: Sajnos egyes boltokban olyan veszély is leselkedik a vásárlókra melyet nem vesznek, nem vehetnek észre. Ilyenkor a társadalmilag lenézett kereskedelmi alkalmazottak próbálnak meg számos halaszthatatlan feladatuk mellett vigyázni a vevőkre és palántáikra.

Pl. ki gondolná, hogy egy ovis pillanat alatt eltűnhet egy szőnyeglift alatt melyet, ha beindít valaki... Egy felnőtt vásárló is lehet figyelmetlen mert szeretne boldogan, felszabadultan arra koncentrálni amiért odament. Van olyan bolt, ahol könnyen összetalálkozhat a vevő egy targoncával melyet olyan eladó kezel, akinek éppen egyszerre kb. három helyen kellene azonnali munkát végeznie határidőre miközben fokozottan vigyáz a vevők, szeretett kollégája és saját testi épségére pedig már a sokadik órában van és legszívesebben ordítana az acélcipőben elgyötört lábfájdalomtól...

Ehelyett mindenkire vigyáz, mindenkit megnyugtat, mindenkinek kedves, barátságos hangulatban szaktanácsot ad és hóvégén örömmel konstatálja, hogy megérkezett a számlájára 90-112 ezer nettó forint forgalmi jutalékkal együtt több mint másfél évtizedes céges munka után. :-(((((((((((((
emerencia
@karma1: Itthon gyakorta előfordul egyes áruházakban, hogy a vásárlók az őröket kérdezgetik, ha nem boldogulnak mert eladót nem találnak. (Vagyonőr viszont van elég.) Megesik, hogy ezen kívül még minden dobozolt áru le van áruházilag pántolva, ill. böhöm nagy áruvédelmi eszközzel ellátva. Minta nincs mindenből kitéve, a dobozon pedig nem mindig látszik a felirat és nincs aki segítsen még akkor sem, ha éppen nincs szükség szaktanácsra csak keres valamit a vevő vagy be szeretné azonosítani az árut amit kinézett magának. A sok euró hazaküldése ellenére is az EU-ban hátulról a negyedikek vagyunk vásárlóerőben állítólag. Ha lennének tisztességesen megfizetett, hozzáértő, elkötelezett, megbecsült eladók elegendő létszámban és volna rendes választék pl. egyes iparcikkekből a kisebb jövedelmű millióknak normál áron, akkor talán nem menne el annyi reménybeli vevő a Lajtán túlra bevásárolni és ezzel tovább gyarapítani a nem illiberális Eu-s országok jólétét.
ágimami
@Horizont: Igen, én is olvastam, hogy 5 éves gyerekről van szó, de ez akkor sem eljárás, hogy segítség nélkül hagyjunk egy gyereket, ha már a nagypapa nem tudott segíteni!!
A biztonsági őrt pedig minősíti a tette - azaz a nem tette- jó lenne, ha kicsit a "körmére" néznének, mert nagyon nagy úrnak képzelik magukat!!!
eszegfu
@emerencia: 10:52 Igazad lehet, de én nem gondoltam most a "pult másik oldalán" álló emberekre... kizárólag a nagypapa és unoka helyére képzeltem magam...
emerencia
@eszegfu: Pedig kettő összefügg. A fáradt, nem mindig biztonságban dolgozó eladók figyelnek a vevőkre is, nehogy bajuk essen. Éppen ezért nem értem ebben a történetben a személyzet elutasító viselkedését.
eszegfu
@emerencia: Egyetértek, hogy "kettőn áll a vásár". A körülmények pontos ismerete nélkül azt gondolom, hogy a nagypapa esetleg rosszul mérte fel az ülőke teherbiró képességét, az ott dolgozók pedig a történtek elitélése nélkül segithettek volna.
levarosbukta
Nehogy má' engem ekézzetek mert a nagypapa hülye volt! El tudom képzelni mit össze kellett szuszakolni a gyereket hogy egyáltalán beleférjen az ülésbe. Gondolom rinyált a kiskölök a papának hogy bele akar ülni, az meg nem gondolta végig. Ennyi!
Peller Anikó
@RonaGyuri: nagyon tévedsz Gyuri, ha Te azt gondolod, hogy a bevásárlókocsi gyerekkocsinak lett kitalálva, megérdemli minden kurvanagyapó ha ebbe a "székbe" ülteti a kurvakölykét.

A bevásárlókocsi ugyanis azért lett kitalálva, hogy abba 100 kilós balfékek guruljanak le a hegyről.

Ááá nem bevásárlás céljára, dehogy. A Tecsóban lehet bevezetik nemsokára az okosbevásárlókocsikat amik városnézésre viszik a kurvakölyköket amíg a kurvanagyapók vásárolgatnak. Mondjuk hogy hova teszik addig répát meg a tejet azt nem tudom.
Fradigege
@ágimami: Nem kell leharapni a fejünket, de lúzer a nagyfater. Ilyen velem nem fordulna elő. Sérültek voltak? Maximum csak akkor érthető az egész. Meg erősen kételkedem abban, hogyha valaki ebből ekkora műsort rendez, annak feltűnési viszketetsége van. Azért a biztonsági őrt is meg kellene hallgatni az esetről. A papa produkálta magát. Ismerem ezt a helyzetet. Az egész élet egy balesetveszély. Mi a fszt tehet a biztonsági őr? Ott a panaszkönyv. Hívja az üzletvezetőt. Ennyi esze van a nagyfaternak. További jó csámcsogást kívánok a nagyfateron.
Fradigege
@ágimami: Hívja ki legközelebb a katasztrófa védelmet. Meg fogják dícsérni érte.
ágimami
@Fradigege: Nagyon köszönöm a kioktató választ, senkinek nem haraptam le a fejét, csak leírtam a véleményemet, azt hiszem kultúráltan, nem úgy mint itt egyesek!!!
Hogy "mi a fszt tehet a biztonsági őr?" Mondjuk segíthetett volna a gyereket kiszedni a kocsiból, nem csak azért van ott, hogy bámészkodjon!! Nem, sérültek nem voltak, de csak abban az esetben kell segíteni??
Tán biztonsági őr, ha ennyire ismeri a helyzetet???
Ja, nem szokásom "csámcsogni", főleg nem "nagyfaterokon" és a katasztrófavédelmet sem hívnám ki, de az biztos, hogy SEGÍTENÉK!!!
Ezzel részemről ENNYI!!!
Fradigege
@ágimami: Meg kellene hallgatni a másik felet is. Túl sok energiát fordítunk erre a sztorira. Egyébként itt a kioktatást nem én kezdtem.
Peller Anikó
@ágimami: Látod Ágika, segítenél. Helyes, segíts. De egy biztonsági őr figyelmét úgy tereljük el amikor lopunk, hogy a gyerek lábát beszoríccsuk a bevásárlókocsiba és közben rikácsolunk. A tádé purdé meg addig nyugodtan lop. Vágod?
elnyomott
@Peller Anikó: - kurva vagy te, az anyáddal együtt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.