A két halálos áldozattal járó balesetben érintett M. Richárdot “Gyurma”, a Rogán Antal miniszter mögött feltűnő K. Konrádot pedig “Izom” fedőnéven ismerik a titkosszolgálatnál. Ugyanabban az ügyben folyt ellenük titkos nyomozás az év elején, nem látszik, hogy felelősségre vonták volna őket. Rogán Antal titkárságán a 444 biztonsági emberekkel kapcsolatos kérdésére azt közölték, hogy a miniszter „soha nem alkalmazott biztonsági szolgálatot, illetve testőrt sem (...) az eseményen meghívott vendégként vett részt, minden egyéb a rendezvény szervezőinek döntése volt.” A 444 is forgatott a helyszínen, a mi felvételeinken látszik, hogy a rendezvény mellett készülődő biztonsági őrök egy német rendszámú fehér Mercédeszből pakolnak. A képet kimerevítve és felnagyítva látható a rendszámtábla alján lévő felirat. Ez egy német vállalkozás honlapjának címe, a cég luxusautók tartós bérbeadásával foglalkozik Magyarországon. A biztonsági emberek pont ugyanannak a cégnek a kocsijával érkeztek, mint...
Mit keresett a Dózsa György úti Mercedes sofőrjének embere Rogán Antal csepeli konzultációs fórumán? - tldr
Forrás:
tldr.444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mi meglepő van azon, hogy egy maffia kormány bűnözőkkel veszi körbe magát? Szerintem ezek már ha akarnának sem tudnának szabadulni az alvilágtól.
Föl vagyok háborodva ! Még azon is, hogy mások nem!
Összehordja a szél a szemetet és a "matek" (jutalom) miatt találkoztak.
privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hirmix&MN=Hirmix&AN=molnarrichard&LN=Hungarian
Új hozzászólás