Megdöbbentő, hogy Karácsony Gergely és a baloldal olyan emberre bízná az egészségügyet, akinek több mint egy évtizede a legfőbb célja a vizitdíj bevezetése – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Fotó: MTI
A kormánypárti politikus emlékeztetett, Karácsony Gergely úgy mutatta be a több pártot megjárt Komáromi Zoltánt, mint egészségügyi miniszter-jelöltjét.
Rétvári Bence rámutatott arra, hogy Komáromi Zoltán a vizitdíj és a kórházi napidíj elkötelezett támogatója, maga is petíciókat írt és támogatott a fizetős egészségügy mellett. Egy bukott javaslat bukott képviselőjét akarják hatalomba juttatni
- tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar emberek egyszer már egy hangos és egyértelmű nemet mondtak a fizetős egészségügyre és az egészségügy privatizációjára. Most viszont úgy látszik, a baloldal ismét figyelmen kívül hagyja sokmillió ember akaratát, és nem akar letenni a vizitdíj bevezetéséről
- figyelmeztetett a kereszténydemokrata politikus.
Azzal, hogy Komáromi Zoltánnal a fizetős egészségügy bevezetésén dolgoznak, a baloldal arról tesz tanúbizonyságot, hogy nekik továbbra sem az emberek számítanak – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve, Gyurcsány egykori emberének felkérésével egyértelművé vált, hogy a baloldal ott folytatná az egészségügy teljes leharcolását és a rombolást, ahol Gyurcsány Ferenc abbahagyta.
"Felháborító, hogy a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal akarják távol tartani a betegeket az egészségügyi rendszertől, ezzel viszont kockára tennék több milliónyi ember egészségét. Elfogadhatatlan, hogy az egészségből újra üzletet akarjanak csinálni. A baloldal mit sem változik, a szociális népszavazás egyértelmű döntése és a 2010-es választási bukásuk sem volt elég ahhoz, hogy letegyenek a fizetős egészségügy tervéről. Ismét üzletelni akarnak még a betegeken is"
- fogalmazott Rétvári Bence.
Az államtitkár emlékeztetett: a baloldal vizitdíjat szedett, és közben csökkentette minden egészségügyi dolgozó bérét. A Fidesz-KDNP népszavazással törölte el a vizitdíjat, kormányon pedig két év alatt 207 ezer forinttal emelte az orvosok alapbérét. "2012 és 2019 között megduplázzuk az ápolók bérét, és négy év alatt 520 ezer forinttal emeltük a háziorvosok átlagos havi bevételének összegét" – mondta az államtitkár.
Forrás: MTI
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Arról nem is beszélve, hogy 2100 forint felett megállt a fizetés!
Én elhiszem, hogy Lantos Gabriella szerint a fizetős, magán ellátás az igazi, de egészséügyi nyugdíjból nem igazán lehetne még egy 15 - 20 ezer forintos első vizitet, és 10 ezer forintos kontroll vizsgálatot sem kigazdálkodni rendszeresen! A diagnosztikáról és a kezelésekről már nem is beszélve!
Édes jó fiam Bence! Nem mindenki VIP beteg a más pénzéből!!!
Patkányok!
- Gazdaság: Adóemelés az Orbán-kormány adócsökkentése - HVG.hu
hvg.hu/.../20170612_adoemeles_orbankormany_adocsokkentes_szocho_jarulek_kolt...
-A kormány nem tudja, ki emelhette az adókat az elmúlt években Alfahír
alfahir.hu/a_kormany_nem_tudja_ki_emelhette_az_adokat_az_elmult_evekben
-Index - Gazdaság - Így rejti el a kormány az adóemelést
index.hu/gazdasag/2014/01/29/itt_a_kormany_nagy_trukkje/
- Ezt tette az Orbán-kormány az országgal hat év alatt - grafikonon a ...
www.napi.hu/.../ez_tette_az_orban-kormany_az_orszaggal_hat_ev_alatt_grafik...
- Milyen károkat okozott az Orbán-kormány az adófizetőknek ...
karvalyokfoldje.blog.hu/.../milyen_karokat_okozott_az_orban-kormany_az_adofizet...
- Huszonnyolc új közteher 2010 óta - Policy Solutions
www.policysolutions.hu/.../policy_solutions_huszonnyolc_uj_kozteher_2010_...
A következő részletesebb lesz!
– adójóváírás megszüntetése
– béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
– cafeteria megadóztatása
– munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
– a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
– cégautóadó emelése
– egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
– ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
– illetékemelések
– a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
– az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
– az ebek és lovak kötelező chipezése
– a „chipsadó” bevezetése
– a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
– szeszesital jövedékiadó-emelése
– dohányáruk jövedékiadó-emelése
– környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
– üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
– autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
– baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)
– a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
– a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
– a szociális öntemetés bevezetése
– szociális hozzájárulási adó bevezetése
– elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
emelkedett)
– közművezeték-adó
– a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
– kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes...
– bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
– banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
– betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– telekommunikációs adó
– „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
– pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat
– nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
– közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
– munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
– egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
– a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel
– pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
– tandíj de facto bevezetése
– asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
– mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
– egészségügyi járulék emelése
Van felesleges kérdésed?
Azt nem igazán tudom, hogy bence ilyen idióta gyárilag, vagy szívós munkával küzdötte le magát?Kellene lenni egy pontnak ami alá már nem egy le felelős beosztást betöltő emberszabású!
Lantos Gabriella: A nyugdíjasoknak is fizetniük kellene a TB-járulék alapdíját - interjú a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatójával
Alanyi jogon gyakorlatilag csak gyermekek biztositottak.14 éves kor felett is csak akkor,ha tanul-középsuli, nappali felsőfoku oktatás. Senki más.-véletlenül se hoz ide példaként a nyugdijasokat,mert azok a nyugdijas jogviszonyuk alapján jogosultak eü.ellátásra.
És,hogy még cfrázzuk is egy kicsit- a levont járulékok"járulék" jellege megszünt, adójelleget vett fel- és emiatt a befizetett levont "járulékok" nyomán nem követelhető semmiféle ellentételezés,ellátás, -ez következik a "járulék" adójellegéből./Az alaptörvény 2012 óta nem tartalmazza a társadalmi szolidaritás alapkövetelményét- azaz a Társadalombiztositást/.
Szóval?
A vizitdij meg ottmaradt az egészségügyi intézménynél, arra forditották amire akarták-megkötés nélkül. Mégsem volt jó az orvosoknak sem.Emlékszem,amikor a népszavazás másnapján Gyurcsány bejelentette,hogy visszavonják a vizitdijat, nem telt bele egy óra, kiállt Éger I,hogy a kormány elveszi a pénzüket- tessék pótolni!A parlament meg megszavazta.
Aranyos volt.
Nem mint anno az SzDSz tette, vizitdíj automatákra, páncélkazettákra, meg ilyesmikre költötték, amely csak néhány üzleti befektető zsebét dagasztották.
Képek a magyar egészségügyből, amiktől elsírod magad
A vérvétel mifelénk úgy van megoldva, hogy egy eü. szakdolgozó naponta 7 - 9.- ig vért vesz minden megjelenőtől egy rendelőben, aztán jön egy hűtőtáskás egyén, aki begyűjti a mintákat és elviszi a laborba. Aztán másnap (harmadnap, negyednap), elhozza a kész eredményt. A háziorvosi EKG meg jár a dokiknak, ami alkalmas arra, hogy képet adjon a beteg állapotáról. Ha gáz van, úgyis a szakrendelőbe kell mennie. Ehhez szintén nincs köze a vizitdíjnak.
Tiborczék köre gazdagodhat a vérplazmán. Ne a pénz motiváljon a véradásra, erre hivatkozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amikor rendeletileg felére-harmadára csökkentette a donorok díjazását . A kiváló üzletet jelentő vérplazmával foglalkozó cégek között éppen tavaly jelent meg a Plasma Expert, amely az Orbán Viktor veje körül kialakult üzleti kör irányít.
Erikson, hogy vakuljon a paraszt, te fideszes seggfej!
Nem beszélve arról, hogy akkor a kórházi kosztot is jogosan lehetne becsmérelni.
Új hozzászólás