Ismét migrációs hátterű terrortámadás történt pénteken Franciaországban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter a Dunakeszi városházán elmondta, hogy az elkövetőn kívül négy halálos áldozattal és tizenöt sérülttel járt a tegnapi terrorcselekmény, amelynek az elkövetője Marokkóban született, és tizenkét éves korában kapta meg a francia állampolgárságot.
Hozzátette, hogy ez egy olyan újabb terrortámadás volt, amelynek az elkövetője migrációs hátterű személy, ezzel immár 28-ra nőtt a bevándorlók által Európában az elmúlt két és fél évben elkövetett terrorcselekmények száma.
Magyar érintettségről a támadás során eddig nem kaptak információt – fűzte hozzá a miniszter.
Szijjártó Péter kifejezte Magyarország együttérzését Franciaországgal, és kijelentette, hogy Franciaország mindig számíthat hazánkra, ha a terrorizmus elleni küzdelemről van szó.
A miniszter kitért arra, hogy a tegnapi terrortámadás is egyértelműen bizonyítja, hogy „a bevándorlás és a terrorizmus között nagyon szoros összefüggés van”. Hozzátette, hogy a terroristák egy része az elmúlt két és fél évben illegális bevándorlóként érkezett Európába, a másik részük pedig korábbi bevándorló, akik társadalmi integrációja kudarcot vallott.
„Ahelyett, hogy elfogadták volna az európai értékeket, a vallási radikalizmus híveivé és terjesztőivé váltak” – mondta Szijjártó Péter.
A külügyminiszter kitért arra, hogy a migrációs hátterű terrorcselekmények ellenére az ENSZ-nek mégis az az álláspontja, hogy a migráció hozzájárul az emberiség fejlődéséhez.
Ezzel szemben a magyar álláspont az, hogy a bevándorlás nem jó, nem hasznos, hanem életveszélyes, egy nemzeti kormánynak egy kötelessége lehet, az, hogy megvédje a saját polgárait mindettől – mondta Szijjártó Péter.
A külügyminiszter kijelentette: „mi nem fogjuk hagyni, hogy illegális bevándorlók érkezzenek Európába, ezáltal nem fogjuk engedni, hogy terroristák érkezzenek hazánkba.”
Cikk- és cmílapkép: MTI Fotó/KKM
(MTI)
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egy írás elolvasása nem csak azt a véleményt kívánja, hogy igaz-e vagy sem, hanem azt is, hogy másoknak mi jut eszébe róla.
Sőt, még kamatostól vissza is fizetjük a kötvénye árát! Mert az már a mi feladatunk lesz!
Hogy közülük mennyi a szervező, ki tudja! Mert csak a végrehajtók kerülnek ki a menekültek közül. Bár ez sem egészen így van. Nem egy már második, harmadik generációs itt élő.
.
A terroristák "puff, puff", aztán KISZÁMÍTHATATLANUL kusti!
.
Terrorizmus MINDIG "IS" volt, és lesz, MÉG AZ ÁLLATVILÁGBAN IS, azzal a különbséggel, hogy az ÁLLATOK "csak" akkor támadnak a kisebb állatra, ha éhesek, vagy az ivadékukat érzik veszélyben, de EZEK akkor is buzerálják a népet, amikor már TELE BENDŐVEL, PUTTONNYAL elterelő "hadjárattal" etetik morzsákkal, orrba szájba FÉLELEMKELTÉSSEL a népet!
.
ORBANISZTÁN "első sorában" ... H I Á N Y C I K K ...a TISZTESSÉG (tisztelet a kevés kivételnek, de miért nem ágálnak, mint Ángyán, és a többiek, mert CINKOS, AKI NÉMA))))!!!
Így védelmezi a fidesz állama a magyar idősek százezreit! Százezernyi bűnöző vadássza a szüleinket, nagyszüleinket nap mint nap itthon és nem esik róla szó a Petőfi rádióban.
A magyar valóság elkeserítően szomorú!
Soroljam még? A fűtési szezon végén osztott segélyt ezt csak olyan teszi aki elérte a célját a pusztítást olyan eszközökkel ami még a látszatát is kerüli a valódi segítségnek.
A jelenlegi terrorcselekmények döntő többségét is bennszülöttek hajtják végig.
Emlékezz a forint elleni támadásra amit ez a tejfeles képű is intézett 2010-ben. Az a mi családunk ellen is szólt. ez egy gyalázatos álnok támadás volt amit még Járai indított el a fidesz kormányban, és ezek a gazemberek fejezték be, amikor hatalomra kerültek. A hatalmas összeget ami az MNB-nél landolt meg szépen lopja aki hozzáfér. ebből is vannak azok a bődületes számlák, amiket most tűzzel vassal védenek.
Nem baj ha nem akarod megérteni. A terrorista pontosan az aki itt másra mutogat.
A magyar hála a szimpátiának ami körül veszi a NERT-t Olyan fasza az együttműködés, hogy putyinnak csattog a farka a röhögéstől annyi baromságot csinálnak ezek a köcsögök. Népet még úgy nem szívattak mint ezek a gecik teszik az országgal.
pestibulvar.hu/2018/03/25/olyan-felvetel-kerult-elo-orban-viktorrol-hogy-fidesz-tabor-jo-resze-otthon-maradhat-valasztasokon/
Itt épp arról beszél a Soros-bérenc felcsóti kis tolvaj zsebcézár, hogy olyasmik kellenek, mint migráncs kvóták, elosztás, meg befogadás. A fene sem tudja már mikor mit mond.
Új hozzászólás